2. évad; 13. rész: I gotta go my own way. (És díjak).

És ismét kaptam két díjat, aminek nagyon nagyon nagyon örülök.*-* Blogom így már 11 díj birtokosa.:')

 Az első: Köszönöm Em!

1, Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2, A jelölő minden kérdésére válaszolni kell.
3, 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4, 11 embert kell jelölni és linkelni!

Az elsőt már annyiszor megtettem, hogy ezt most hanyagolnám.:'D

2,
1. Mi inspirál az írásban? Engem ez a foglalkozás vonz a legjobban, ezért szeretnék már most sokat foglalkozni vele. Meg a 1D is inspirál.♥
2. Miért írsz? Mit jelent neked az írás? Azért írok, mert az az álmom hogy egyszer olyan műveket fogok kiadni, melyek világhírűek lesznek. Az írás számomra az, mellyel kifejezhetem az érzéseimet. Őszintén szólva az a fajta lány vagyok, aki csak ül a sarokban és vár a világra. Nem vagyok túl határozott, viszont visszahúzódó annál inkább. És abban van igazság hogy az írás iránti vonzalmam és érdeklődésem amiatt is alakult ki, mert így a háttérben tudok maradni, de az emberek mégiscsak szeretik olvasni azt, amit írok.
3. Mit jelentenek neked az olvasóid? Rengeteget! Minden kedves olvasómat szívből szeretem. Egytől egyig. Nagyon sokszor mosolyt csalnak az arcomra.:"')♥
4. Van valóságalapja a történetednek? Nem igazán.
5. Meg vagy elégedve önmagaddal? Egyre inkább igen. Bár még nem teljesen, de tudom hogy egy nap ki fogom mondani magamnak: teljes mértékben meg vagyok elégedve önmagammal!
6. Ki a példaképed, és miért? Miley Cyrus, Cher Lloyd, az anyukám és Selena Gomez. Az anyukám a világ legerősebb embere. Nagyon csodálom amiért rengeteg megpróbáltatás után is ilyen kitartó maradt. Ő egy igazi hős. A három sztár közül pedig elsősorban Mileyt emelném ki, mert ő egyszer azt mondta: "Ha hiszel magadban, akkor bármi lehetséges!" Ez a mondat nagyon inspirál. Meg a csaj stílusát egyébként is imádom. Ja és ő öt éve a példaképem! Cher Lloyd is a stílusa miatt. Viszont az ő szájából is hangzottak el olyan mondatok, melyek arra ösztönöztek hogy sose adjam fel az álmaimat, bármilyen lehetetlennek is tűnnek. Selena meg... Ő egyszerűen Selena. Nagyon szereti a rajongóit és jótékony is.  Elég sokan mondják hogy hasonlítok rá, aminek úgy örülök!
7. Ki segít, vagy akadályoz leginkább az írásban? A barátaim nagyon sokat segítenek. Azt most inkább nem fejteném ki hogy néha kik próbálnak akadályozni...
8. Mióta írsz? Ezt a blogot február óta. De másfél éve írtam egy majdnem teljesen kész vámpíros történetet, bár az még nagyon kezdő volt... Viszont azt szokták mondani hogy mindenkinek el kell kezdeni valahol.:D
9. Van olyan a családodban, aki a 'legnagyobb rajongód' és nem engedi át senkinek ezt a posztot? Nem tudok ilyet mondani.
10. Mit akarsz elérni az életben? Szeretnék híres író lenni, és Londonban élni.
11. Hogyan jellemeznéd önmagad? Félénk vagyok, és eléggé antiszociális. De akik igazán ismernek azok tudják hogy emögött rejtőzik az az énem is, amelyik eléggé őrült.:'D

3, és 4,:
Bevallom őszintén, ezt a díjat most azért nem küldöm tovább senkinek, mert nem tudok tisztességes kérdéseket kitalálni.:'D

A második:

Köszönööm Barbi Töltl!

1. Tedd ki a díjat. 

Ez megvolna. 

2. Írj 5 dolgot magadról!

1. Miley Cyrus a legfőbb példaképem anyukám után. A Miley iránti tiszteletemet és szeretetemet nehéz leírni. Ő mindig az a személy marad aki nagyon inspirál.

2. Etus Szőcs is Belieber: 2010~∞

3. Titokban mindig arról álmodozom hogy Harry barátnője vagyok.;$

4. Néhány év múlva szeretnék kimenni Londonba nyári munkára.

5. Sokszor azt kívánom bárcsak olyan jól tudnék rappelni mint Nicki Minaj.:'D

3. Jellemezd magad 5 szóval!

1. Félénk.

2. Antiszociális. 

3. Őszinte. 

4. Kedves. 

5. Határozatlan. 

4. Küldd el három embernek. 

Én most csak egynek fogom.

http://abandfiction.blogspot.hu/

Köszönöm még egyszer!

Halihó! 
Hát, Londonban nem találkoztam a One Directionnel. 
Bár ez azt hiszem várható volt.:'D
Na mindegy. Egyszer úgyis találkozni fogunk, ezt tudom. 
De az a város valami elképesztő! Teljesen beleszerettem.
(Nem mintha eddig nem imádtam volna, de most hogy a saját szememmel is láttam, még jobban lenyűgözött.) 
Voltunk Nando's-ban!*-* Már értem miért szereti annyira Niall.
Na és most rátérek egy szomorú dologra.
Ennek a történetnek hamarosan vége. Úgy tervezem hogy egy vagy két rész múlva. 
De azért ne csüggedjetek, mert lesz egy másik 1D-s blogom is, melyet remélem fogtok legalább ennyire szeretni.
Na vajon hogy lesz vége a történetnek?:) 
Szerintem nem fedek fel nagy titkot ha azt mondom Happy End lesz. 
Szóval ne ijedjetek meg!
 

- És... Ezek után mi lesz? - kérdezte Harry, majd megszorította kezeimet. 

A hangulatos fényekkel díszített lovaskocsi, melyben ültünk, mesébe illő hangulatot keltett bennem.

- Hát... - mosolyodtam el a földet bámulva. - Az igazság az hogy szeretném ha randiznánk Harry. Nagyon kedvellek - emeltem fel tekintetem, majd belenéztem a mélyzöld szempárba. 

- Akkor vehetjük úgy hogy az első randinkon már túl vagyunk? - kérdezte féloldalas mosollyal arcán. 

- Hmm... Eiffel-torony, piknik, tűzijáték... Tökéletes első randi Mr. Styles - mondtam elismerően, majd elnevettem magam. 

- Egyetértek Smith kisasszony - Kuncogva bólintott egyet, majd arca hirtelen kissé komolyabbá változott, és közelebb hajolt hozzám. - Szeretlek Elena - suttogta arcomba. Szívem észveszejtően gyors tempóban kezdett el verni. A dobogásokat már torkomban is erősen éreztem. Alig tudtam megszólalni, lélegzetem gyorsan vettem. 

- Igen Harry, azt hiszem én is - válaszoltam halkan egy sóhaj kíséretében, majd ajkamba haraptam. 

És akkor, ott ismét megcsókoltuk egymást. És ez megint tökéletes volt. 

Karjait derekam köré fonta, én pedig lassan végigsimítottam arcán. Mikor ajkaink elváltak egymástól, elmosolyodtam, majd lehajtottam fejem.

- Egyébként elgondolkodtam azon amit a nagyival kapcsolatban mondtatok. Te, Zayn és Annie is - Magam is meglepődtem hogy nagyinak hívtam. Úgy éreztem néhány emlékem egyre inkább feljebb emelkedik abból a sötét gödörből, melyből sehogy sem tudtam felrántani őket. - Beszélek vele. Amiket mondtatok, azok tényleg azt bizonyítják hogy szeret.

- Helyes döntés - ismerte el.

A kis utunk hátralévő részében csöndben bámultuk az esti Párizs elbűvölő fényeit. 

Miután tettünk egy nagy kört a város központja körül, úgy döntöttünk sétálunk egyet.


- Valamit mindig el akartam mondani... - nézett el egy távolban pislákoló lámpa felé, mely bevilágította az egész utcát.
- És most elmondod nekem? - szegeztem rá tekintetem egy halvány mosollyal arcomon.
- Tudod régebben mindig azt gondoltam hogy annak az esélye, hogy egy olyan lánnyal találkozzak mint te, egy a millióhoz. Mielőtt veled találkoztam, azt hittem tudom mi a szerelem. Aztán egyszer csak, egyik pillanatról a másikra besétáltál az életembe. Mikor először rám néztél azokkal a gyönyörű barna szemeiddel, tudtam hogy ez valami olyan lesz, ami örökké tart. És aztán hirtelen azon kaptam magam hogy halálosan szerelmes vagyok beléd. Hogyha nem látlak úgy érzem valami hiányzik belőlem és mellőlem. És azt akarom hogy tudd, soha nem akarlak elveszíteni.
Szívem minden egyes szava után nagyot dobbant. Én ugyanezt éreztem. Annak ellenére hogy a legtöbb dologra nem is emlékeztem vele kapcsolatban. Csak azt tudtam hogy ott, abban a pillanatban egyedül vele akarok lenni.
Hirtelen megállítottam, majd szembefordultam vele.
- Harry, azt szeretném hogy ez a pillanat emlékezetes legyen - fürkésztem mosolyogva tekintetét. Kezem végigsimítottam arcán, majd közelebb hajoltam hozzá, és lehunytam szemem.
Ajkaink majdnem összeértek, mikor hirtelen újságírók és fotósok hada bukkant elő a semmiből.
Mindenki szájából olyan kérdések hangzottak el, hogy "Harry, ki ez a titokzatos lány?", meg hogy "Ismét együtt jártok?". 
Harry arra utasított hogy induljak el szorosan mögötte és ne válaszoljak semmilyen kérdésre. A magánélet megsértése tényleg elég erkölcstelen dolog, de ezeknek a szerencsétlen embereknek is meg kell élni valamiből.
A fotósok még mindig kitartóan próbáltak utolérni minket, de mi szerencsére gyorsabbak voltunk.
Már eléggé kimerültem a gyors - szinte már futásnak nevezhető - sétától, mikor hirtelen egy nyitott ajtajú lakóház mellett haladtunk el.
- Menjünk be! - fordult hátra Harry, majd a házra mutatott.
Megragadta kezem, majd óvatosan behúzott a lépcsőházba.
Gyors levegővételeket véve térdemre támaszkodtam, majd sóhajtottam egy nagyot.
- Ez elég fárasztó volt - nevettem fel halkan, mire mutatóujját szája elé helyezte, jelezve hogy maradjak csendben, nehogy meghallják hogy idebent vagyunk.
Miután végleg eltűntek a közelünkből, Harry elégedetten elmosolyodott.
- És most merre tovább? - kérdeztem nevetve.
- Hát, nézzük meg mi van ebben a házban - mutatott az elegáns lépcső felé, mely körülbelül négy emelet magasig húzódott.
Miután elindultunk felfelé, tudatosult bennem hogy egy társasházban vagyunk. Végül felértünk a negyedik emelet tetejére, ahol nyílt még egy lépcső a tetőre. Izgatottan fellépdeltünk rajta, majd feljutottunk egy gyönyörű tetőteraszra.
- Azt a mindenit - mondtam szó szerint leesett állal. - Ez elképesztő!
- Igen, szerintem is - mosolyodott el, majd a távolba pillantott.
A tetőterasz teli volt növényekkel, és még egy kis pad is volt rajta.
Néhány percig bámultuk a várost, majd hirtelen egy dallam ütötte meg fülem. Ránéztem Harryre, majd felvontam szemöldököm és sejtelmesen elmosolyodtam.
- Ne nézz rám, ezt most nem én szerveztem - helyezte maga elé kezeit, majd felnevetett. - De ha már így zene is van, kisasszony, szabad egy táncra? - hajolt meg előttem.
- Őszintén örülnék ha megkapnám öntől ezt a táncot uram - mosolyogtam rá, majd elkaptam kezeit.

"Kiss me out of the bearded barley
Nightly, beside the green, green grass
Swing, swing, swing the spinning step
You wear those shoes and I
will wear that dress.

Oh, kiss me beneath the milky twilight
Lead me out on the moonlit floor
Lift your open hand
Strike up the band and make
the fireflies dance
Silver moon's sparkling
So kiss me"

A zene kellemesen szólt, Harry karjai derekamon pihentek, én pedig kezeim átkulcsoltam nyakán, majd beletúrtam hajába.
- Csak veled akarok lenni Elena. Egyedül, csak veled - nézett mélyen szemeimbe, majd végigsimított hullámos hajamon, mely két csattal volt lazán hátratűzve, így szabadon hagyva homlokom.
Lépteinket egyenletesen vettük, miközben a zene még mindig halkan ütötte fülünket.
- Én is Harry. Csak az számít ami most van. Itt és most - mondtam, miközben zöld szemeinek legmélyebb részeit fürkésztem.
- Ugye ez sosem fog megváltozni? Ami köztünk van... Ez ugye nem ér véget? - kérdezte határozatlanul, majd megsimogatta arcom.
- Én azt érzem hogy a szívem ott van ahol te vagy. Nem fog véget érni Harry - válaszoltam, majd ajkaira szegeztem tekintetem.
Az ég hirtelen hatalmasat dörrent, melyből azt a következtetést mertem levonni hogy hamarosan vihar lesz.
- Az enyém is - mondta bólintva, majd arcom minden vonását végigfürkészte.
Lehunytam szemeimet, majd hagytam hogy ajkaink lassan egymásra tapadjanak.
Mesébe illő csókunk közben eleredt az eső, mely az egészet még varázslatosabbá tette.
Nevetve távolabb húzódtam tőle, majd tekintetem mélyen övébe fúrtam.
- Szeretlek - suttogta mosolyogva, majd ismét megcsókolt.
- Én is szeretlek - válaszoltam fülig érő mosollyal, és szorosan átöleltem.

* Harry szemszöge *

Tökéletesen sikerült a párizsi utazás, melyért Louisnak is köszönettel tartoztam. Mikor Elena azt mondta szeret, olyan hihetetlen boldogságot éreztem melyet még soha azelőtt. Én ugyanezt éreztem.

Liam és én az új lemez munkálatai után úgy döntöttünk hogy iszunk egyet a Starbucksban. Mindketten karamelles cappuccinot kértünk, melyet néhány perccel később meg is kaptunk.

Leültünk egy eldugott kis asztalhoz, majd elkezdtük kibeszélni az élet dolgait. 

- Milyen volt Párizsban? - kérdezte, majd belekortyolt italába. 

- Remek - mosolyodtam el. - Ha minden jól megy, azt hiszem ismét összejövünk. 

- Hát ez nagyszerű - kacsintott rám. 

- Már csak az lenne még jobb, ha emlékezne is... - szegeztem tekintetem a padlóra. 

- Igen. De Hazza, emlékezni fog! - veregette meg vállam, melyre én csak egy halvány mosollyal és egy bólintással válaszoltam.

Éppen szólásra nyitottam számat, mikor valaki hátulról megragadta vállam. Mikor hátrafordultam, olyasvalakivel találkoztam, kivel nem volt éppenséggel kedvem társalogni. 

- Szia Harry. Jó újra látni - Liz volt az a bizonyos személy. El kell ismerni, gyönyörű volt. Haja magas copfba volt fogva, melynek köszönhetően jól lehetett látni arca minden vonását, kék szemei pedig csak úgy ragyogtak. Azonban ez a külső ragyogás semmit sem változtatott azon a tényen, hogy Elenát szeretem. Minden egyes alkalommal mikor egy másik csodaszép lányt látok, rájövök hogy Ő az egyetlen aki számít nekem. Nem számít más, csak Ő. - Ó, szia Liam - köszönt oda Liamnek. 

- Hali - intett egyet kezével. - Hát srácok, szerintem én most megyek mert Danielle írt egy sms-t hogy találkozzunk. Bocs haver hogy nem tudtunk többet beszélgetni - nézett rám bocsánatkérően. 

- Semmi baj, menj csak... Szia Liam - mondtam, majd Liz is követte példámat. 

És ketten maradtunk. Nagyszerű...

Azonnal levetette magát Liam helyére, majd rám mosolygott.

- Nem volt túl ünnepélyes az elválásunk... - sóhajtott fel. - De jó lenne ha barátok maradnánk.
- Őszintén szólva nem tudom Liz... - túrtam hajamba.
- Na, kössünk békét! - nyújtotta kezét. Néhány másodperc hezitálás után elfogadtam ajánlatát, majd kezet ráztam vele. - Máris jobb - ült ki arcára egy elégedett vigyor.
Meglepően elég jól elbeszélgettünk. Nem éreztem hogy közeledni próbálna felém, vagy bármi ilyesmi.
Végül úgy döntöttünk hogy elmegyünk a Temze partjára.

- Figyelj Harry, valamit el kell mondanom - sóhajtott fel, majd megállt előttem.
- Oké - bólintottam. - Akkor mondd - kacsintottam rá.
- Én nem tudom te hogy érzel... Illetve tudom. Szereted Elenát. De én meg téged szeretlek! És nagyon hiányzol. És ezt komolyan gondolom - nézett mélyen szemeimbe, majd megfogta kezeim.
- De Liz... Én nem... Sajnálom de nem érzek így irántad! Kérlek értsd meg! - mentegetőztem, majd próbáltam elhúzni kezeimet, de a másodperc töredéke alatt arra lettem figyelmes hogy Liz magához ránt és megcsókol.
Hirtelen azt éreztem hogy a világ megáll körülöttem. Mi fog kisülni ebből? Hogy magyarázzam meg Elenának? Vagy talán sikerül eltitkolnom előle? Úgy is tudtam hogy ez nem fog menni, hiszen minden lépésemet árgus szemekkel figyelik.
Erősen eltoltam magamtól, majd döbbentem ránéztem.
- Ezt mégis miért tetted? Liz, ilyen nehéz neked feldolgozni hogy nem téged szeretlek? - emeltem fel hangom.
- Ugyan már Harry. Ne mondd hogy nem élvezted - nézett rám összeszűkült szemekkel, majd ajkába harapott.
- Hát pedig kénytelen leszek ezt mondani, mivel egyáltalán nem élveztem. Van fogalmad róla mit tettél most? Elena életem szerelme. Mindennél jobban szeretem Őt. De tudod valami mindig történik, ami megakadályozza azt hogy együtt legyünk. Vagy te, vagy csak szimplán a sors. Szóval igazán köszönöm.
- Most mit vársz? Hogy sírjak, vagy mi? Én szeretlek Harry, és tudom hogy te is engem - Egy lépéssel közelebb jött hozzám, de én elhátráltam tőle.
- Nem Liz, ezt nagyon rosszul hiszed. Ég veled - túrtam bele hajamba, majd elsétáltam.
Sosem voltam képes felfogni hogy miért nem akart nekem ez a szerelemdolog Elenával összejönni. Valami mindig történt, ami szétválasztott minket. Aztán az élet ismét egymás mellé sodort. De féltem hogy Elena előbb utóbb megunja ezt a se veled se nélküled játékot és örökre búcsút int nekem. Vagy csak szimplán mindent elcseszek, és eljátszom az utolsó esélyemet is.

* Elena szemszöge *

A hazaérkezés után két nappal hatalmas mosollyal arcomon ébredtem. Az előző nap nem találkoztunk Harryvel, viszont így volt lehetőségem elmesélni Annienek, Faithnek és Laurennek a történteket. Viszont más is történt. Visszamentem a nagymamámhoz, mert rájöttem hogy nekem mellette a helyem. Azonnal otthonosan éreztem magam nála, az ott dolgozó emberek pedig nagyon kedvesek voltak velem. Úgy éreztem, jelen pillanatban minden tökéletes.

Kicsoszogtam a fürdőszobába, majd magamra kaptam egy fehér blúzt és egy sötétkék farmert, hajamat pedig kivasaltam. 

Lesiettem a lépcsőn, a nagymamám pedig a társalgóban ücsörgött, teát iszogatva. 

- Sokáig aludtál kincsem - mosolygott rám.

- Jó reggelt - vetettem le magam a kanapéra, majd elvettem a dohányzóasztalról egy szelet pirítóst, mely lekvárral volt megkenve.

Miután elfogyasztottam a reggelit, arra a döntésre jutottam hogy újságot fogok olvasni.

Elvettem egyet az étkezőasztalról, majd leültem egy székre. 

Néhány oldalt átlapoztam, melyek nem voltak túl érdekesek, de hamarosan egy nagyon érdekfeszítő cikkre bukkantam. 

" Harry Styles egyszerre két lánynak csapja a szelet? 

Néhány nappal ezelőtt a One Direction szívtipróját volt barátnőjével látták együtt Párizsban, melyet képek is alátámasztanak. Bennfentesek szerint kettejük között igencsak izzott a levegő, mivel a pár többször is megcsókolta egymást.

Azonban Harryt tegnap a Temze partjánál kapták lencsevégre, miközben egy szintén olyan lánnyal került közelebbi kapcsolatba, kihez korábban gyengéd szálak fűzték. A lány neve Liz Turner, akit Styles gyerekkora óta ismer. 

De vajon mit szól ehhez Elena? Végül ki mellett dönt Harry?"

A cikket olvasva szám remegni kezdett, szemeim pedig megteltek könnyel. Szörnyű érzés kerített hatalmába. Hirtelen szédülni kezdtem. Emlékek ezrei cikáztak fejemben, melyek egyre inkább élesedtek elmémben.

 A nagy bejelentés...

- Nos... Elena, maga fantasztikus lehetőséget kap! Elutazhat Londonba néhány hónapra, és mivel tudjuk mennyire szereti azokat a kis éneklő fiúcskákat az X-Factorból, úgy döntöttünk maga lesz a One Direction stylistja! Próbálja ki magát!

 

 A Zaynnel történt első csókom...

- Nézd Zayn, én nem tudom mi történt, de ha akarod, tehetünk úgy mintha meg sem történt volna! És én sajnálom tényleg, nem akartam hogy mindez megtörténjen. Vagyis ne értsd félre akartam, hát hogy ne akartam volna? De...

- Shh. Értem én Elena. De én nem szeretnék úgy tenni, mintha meg sem történt volna! Mert jó volt.

Mikor Harry szerelmet vallott nekem...

- Egyébként, Elena, én... Én sokat gondolkodtam.

- Igen? És miről gondolkodtál Harry? 

- Hát hogy, én tétlenül nézem, ahogy az egyik legjobb barátom elsétál a lánnyal, akibe totálisan bele vagyok esve, és még csak nem is teszek semmit... Mert igen, Elena, én totálisan beléd vagyok esve.

Az első csók Harryvel...

- Amit most teszek, maradjunk köztünk! És ha akarod, soha többé nem teszem meg. De most úgy érzem, muszáj.

Szakítás Zaynnel...

- Ezt meg mégis mire véljem?

- Zayn, kérlek szépen ne haragudj! De tudnod kell, hogy ez akkor történt, mikor te és én... Épp nem voltunk együtt! Annyira sajnálom! Én nem tudom mi volt velem... Csak csalódott voltam és szomorú, Harry pedig végig ott volt, és én azt hiszem nagyon elveszítettem a fejem!

- Ne! Csak könyörgöm ezt ne Elena! Ne mentegetőzz! Még hogy szeretsz mi? Ha szeretnél, és szerettél volna, eszedbe se jut megcsókolni Harryt. El sem tudom képzelni mi történhetett még köztetek. Neked van egyáltalán fogalmad róla, milyen nehezen engedem magamhoz közel az embereket? Vagyis hogyne tudnád... Mindent tudsz rólam, mert mindent elmondtam. Vakon is megbíztam benned, mert szerettelek! Mindennél jobban. De most... Már nem tudom mit érzek. Leginkább gyűlöletet. Örökre elveszítettél Elena Smith! Gratulálok!  

Harry és én összejöttünk...

- Elena, nem mehetsz el! Lehet, hogy Zayn hagyná hogy elmenj, de én nem! Szeretlek, és soha nem akarlak elveszíteni!

Elválás...

- Harry... Én úgy döntöttem, hogy itt maradok Párizsban...

- Mi? Elena, ezt nem teheted! Én bíztam benne, hogy jól döntesz. Hogy a szívedre hallgatsz majd. De... Tényleg ezt súgja a szíved? És... És akkor mi lesz velem? Velünk!

Nélküle nem ment...

- El sem tudod képzelni mennyire hiányoztál!

- Te is! Ha tudnád mennyire... Éppen ezért is jöttem vissza.

Liz felbukkanása...

- Ó Harry, szóval ő az. Én még be sem mutatkoztam. Lisa Turner vagyok.

Az első...

- Kellesz Elena. Most. Nem várok tovább a tökéletes alkalomra. Úgy érzem most jött el az ideje.

- Igen, én is úgy érzem. 

Apa halála...

- Elena, nem tudtak már rajta segíteni... Nem tudtak már apukádon segíteni.

A Zaynnel történt csók, ami mindent a feje tetejére állított...

- Tisztában vagyok vele, hogy ezt mondtam. De ez nem igaz. Próbálom elhitetni magammal hogy nem szeretlek, de minden egyes alkalommal mikor meglátlak, mintha ezer pillangó repdesne a gyomromban. Mintha megszűnne körülöttünk az egész világ, és csak te és én lennénk. Amikor meglátlak, szám akaratlanul is mosolyra húzódik. Ez a szerelem, nem? Elena... Szeretlek. Szeretlek téged.

Mikor azt hittem örökre vége van...

- Nem vagyok kíváncsi arra hogy milyen dumát hozol fel mentségül!

- De... De én szeretlek Harry!

Liz és Harry?...
 - Ti... Együtt vagytok?
- Igen.
- Ez remek. Gratulálok!

A gyerekes veszekedések...
- Utállak.
- Én is utállak, remélem tisztában vagy vele.
- Tökéletesen.

- Ne felejtsd el hogy utállak!
- Igen?
- Igen!
- Tényleg?
- Tényleg!
- Jó!
- Jó!
- Rendben!
- Rendben!

És mikor ismét összejöttünk... 
- Csókolj meg! Most! Most.
...
- Szeretlek. Nem tudom miért volt ilyen nehéz rájönnöm.
- Én is szeretlek. Ezt mindig is tudtam.


És ezután jött a baleset... Már mindenre emlékeztem. Minden egyes szóra, érzésre és gondolatra.
És ezzel egy időben a világ összedőlt körülöttem. Harry és Liz? Akkor minden egyes alkalommal mikor azt mondta szeret, hazudott? Annyira ostoba voltam hogy mindig bedőltem neki.
Éreztem ahogy egyre több könnycsepp folyik végig arcomon. A nagyi ijedten lépett be a helyiségbe, mivel nem tudta mi a sírásom oka.
- Nagyi... Emlékszem. Mindenre emlékszem - suttogtam remegő hangon.
- Mindenre? - csillantak fel szemei, melyben örömkönnyeket véltem felfedezni. - De hát ez nagyszerű! - ölelt át szorosan.
- Nem nagyi, nem az! Harry megint átvert és én egy buta liba voltam. Mindent elhittem neki. Azt hogy szeret. De ez nem így van - Teljes erőmből zokogni kezdtem.
- Miről beszélsz kicsim? - kérdezte aggódva, mire én orra alá toltam az újságot, mely a cikknél volt kinyitva.
Gyorsan végigpásztázta, majd letört tekintettel rám nézett.
- Nagyon sajnálom Elena - ölelt magához.
- Én is hibás vagyok. Annyiszor bedőltem neki. De ez volt az utolsó alkalom. Búcsút kell intenem neki - Erőt vettem magamon, majd letöröltem könnyeimet és felemeltem fejem. - Talán nem csak emiatt. Ha ez ennyire nem megy köztünk, akkor fölösleges erőltetni.
Hirtelen csöngetésre lettünk figyelmesek, Alfred pedig rögtön ment is ajtót nyitni.
Kimentem az előszobába hogy megnézzem ki akar látogatást tenni nálunk, miközben még mindig könnyeimet próbáltam letörölni arcomról.
Mikor beléptem az előszobába, torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett. Harry állt előttem, aggodalmat tükröző arccal. Haját egy sapka alá rejtette, mely eszméletlenül jól állt neki. És igen, ilyen pillanatokban jövök rá hogy bármit tesz, én mindig szeretni fogom. De ez most akkor sem változtatott a tényeken.
- Elena - lépett közelebb hozzám, de én eltoltam magamtól.
- Ne gyere közelebb! - emeltem fel hangom. - Hogy tehetted ezt? Van fogalmad róla milyen érzés ez nekem?
- Tessék? - kérdezte meglepetten.
- Ó, ne játszd az ártatlant Harry! Ha Lizt szereted, akkor miért kellett velem játszadozni? Sokkal egyszerűbb lett volna egy szimpla "Bocsi de nem kedvellek". Ha őt csókolgatod akkor nem kellene engem szédíteni! - arcomon egyre több könnycsepp folyt végig.
- Kitől tudtad meg? - nézett mélyen szemeimbe.
- Ó, onnan tudom ahonnan mindenki más. Az újságból. Végül is te egy sztár vagy, minden lépésedet figyelik... Azt gondoltad hogy nem fogok tudomást szerezni róla?
- Elena, kérlek hallgass végig! Én nem akartam megcsókolni Lizt. Ő mászott rám! - mentegetőzött.
- Hát ez röhejes... És ezt most higgyem is el? - nevettem fel ironikusan. - Csak tudod mi a baj? Hogy én minden egyes szót komolyan gondoltam. Ja, és van még valami amit tudnod kell. Már emlékszem mindenre.
- Mindenre? - suttogta.
- Igen. De bár ne emlékeznék! Akkor kevésbé fájna amit műveltél velem. Van fogalmad róla hogy hány éjszakát sírtam át miattad? Aztán pedig abban reménykedtem hogy komolyan gondolod azokat a dolgokat, melyeket az érzéseiddel kapcsolatban mondtál nekem. De már nem tudom mit higgyek... - néztem fel zöld szemeibe, melyeket vastag könnyfátyol borított.
- De Elena! Én téged szeretlek nem érted? Sem Lizt, sem mást. Csak téged!
- Legalább ezt ne mondtad volna! - kiabáltam rá, majd arcom kezeimbe temettem.
Tudtam hogy megbánom majd azt, hogy elengedtem. De eljátszotta az utolsó esélyét. Miután megcsókolja Lizt, képes a képembe hazudni hogy csak engem szeret? Minek néz engem? Tényleg nem tudom mi lehet köztük. De Harry és köztem mostanság nem csak ez volt a probléma. Valami nem működött jól köztünk.
- Csak kár volt azzal áltatni hogy ami köztünk van, az igazi. Mert tudom hogy a te szerelmed csak egy hazugság - néztem rá keserűen.
- Nem! Elena, hadd bizonyítsam be hogy tényleg szeretlek! - nyúlt kezeim után.
- Nem tudod bebizonyítani azt ami nincs - ráztam meg fejem, majd ajkamba haraptam, s ezzel próbáltam visszatartani a sírást.
Az élet mindig közbelép. Akármikor is próbáljuk eltervezni, valahogy sosem jön össze.
- Harry, nekem a saját utamat kell járnom és azt tennem ami a legjobb nekem. És úgy látom most az a helyes ha búcsút intek neked - szegeztem tekintetem a padlóra.
- És mi van velünk? Mi van mindazzal amin keresztül mentünk? - lépett közelebb hozzám, de ezúttal nem taszítottam el magamtól.
- Hiányozni fogsz. De talán mi nem tartozunk össze. Attól függetlenül is hogy mi van Liz és közted. Remélem megérted - suttogtam, majd hátat fordítottam neki.
- Bárcsak megérteném - mondta, majd hátulról szorosan magához ölelt.
Nem láttam értelmét annak ami kettőnk közt történt... Ha az élet mindig közbeszól, akkor ez talán azért van, mert nem tartozunk össze.
Néhány percig szorosan ölelt, majd elhúzódtam karjaiból és kikapcsoltam a nyakamban lévő nyakláncot.
- És azt hiszem ez a nyaklánc... - Megakadt a szavam, mikor az ékszerre pillantottam. Sok emléket felidézett bennem. - Azt hiszem nem engem illet - mondtam, majd tenyerébe adtam.
Szemem ismét megtelt könnyekkel, ő pedig csak szótlanul állt előttem, a nyakláncot bámulva.

 - Ég veled Harry - suttogtam, majd gyors lépteket véve berohantam a nappaliba. Néhány másodpercre megálltam, és hátrapillantottam ahol Harry még mindig hezitálva állt, majd könnyes szemekkel kisétált az ajtón.
Felrohantam a lépcsőn, majd beléptem szobámba, becsaptam magam mögött az ajtót és levetettem magam az ágyra, ahol összekuporodva zokogni kezdtem. Az éjjeliszekrényemre pillantottam, ahol egy bekeretezett kép volt rólunk, melyen éppen homlokunkat egymásnak döntve állunk.
Már abban a pillanatban hiányzott, de nem tehettem mást. Ha nem tartozunk össze, el kell fogadnom.
Búcsút kellett intenem mielőtt túl késő lett volna.

* Harry szemszöge *

Könnyes szemekkel, a nyakláncot szorongatva sétáltam végig az utcákon, miközben ezernyi emlék kavargott bennem. Tudtam hogy Elena nem azért intett búcsút nekem mert Liz megcsókolt. Csak egyszerűen elgondolkozott mindazon, ami köztünk történt. A sors sosem engedte hogy együtt lennünk. De én azt akartam hogy velem maradjon...

Bármennyire is nehéz elfogadnom, talán tényleg az a helyes, ha elengedem.

2.évad; 12. rész: Kedvellek. Most. És úgy ahogy vagy. (És egy díj.:D)

MOST MINDENKIT FIGYELMEZTETEK HOGY NINCS MÉG VÉGE A TÖRTÉNETNEK!

Nos, akkor kezdeném a díjjal. Ez a kilencedik díjam, és nagyon nagyon örülök neki*-*

Köszönöm Gréti W. Krisztii!♥

1, Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2, A jelölő mindegyik kérdésére kell válaszolni.
3, 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.
4, 11 embert kell megjelölni és linkelni(nincs visszaadás/visszajelölés).

1, Kipipálva.

2,

1.Mi inspirált az írásban? Hát először is a fiúk inspiráltak. És az írás nagyon érdekel, így gondoltam el kell kezdeni valahol.

2.Mi a legnagyobb álmod? Hogy világhírű író legyek és Londonban élhessek.

3.Van olyan személy akit példaképednek hívsz? Miley Cyrus, Cher Lloyd és az anyukám.

4.Hogyan ismerted meg az 1D-t? Még tavaly ősszel láttam először a WMYB-t. Akkor még nem fogtak meg igazán (amit nem is értek hogy lehetett), aztán tavaly decemberben újra megnéztem a klipet és rájöttem hogy hűha, ezek a fiúk nekem nagyon is szimpatikusak. Aztán ahogy egyre jobban megismertem őket, úgy egyre inkább megszerettem ezt az öt idiótát.♥

5.Szereted a macskákat?:) Igen!

6.Van valami hobbid? Ha igen mi? Rajzolás. Bár ez számomra kicsit több mint hobbi.

7.Eleanor,Danielle vagy Perrie a szimpatikusabb?:D Mindhárom lány szimpatikus, de leginkább Eleanort szeretem.

8.Melyik fiút bírod a legjobban?:) Mindegyik fiút imádom, de Harry a férjem.:')

9.Mióta írod a blogod? Február óta.

10.Ha lenne 3 kívánságod mi lenne az? Az első az hogy folyékonyan beszéljek angolul, a második az hogy Harry belém szeressen és örökre együtt legyünk (:'D), a harmadik pedig az hogy a családom és én békében és egészségben éljünk.

11.Szoktál más blogokat olvasni? Bevallom őszintén, nem túl sokat. Sőt, kifejezetten keveset.

3, és 4,: Ezt most kihagyom mivel nincs időm túl sok blogot olvasni.:(

Hali!♥ Két bejelenteni valóm lenne. Jobban mondva egy kijelentés és egy kérdés..:D 

Szóval, holnap megyek Londonba. És úristen nagyon izgulok! Annyira várom. És most ilyen hangulatom van: asdfghjkl*-* 

Na igen. Szóval nagyon nagyon szorítsatok hogy összefussak a fiúkkal! Már ha egyáltalán Londonban vannak. De úgy tudom igen... Na mindegy.:D Szóval szorítsatok! Bár nem hiszem hogy beléjük fogok botlani, de azért reménykedem.:D

Oké, és akkor most jön a kérdés. 

Ha ennek a blognak vége (de természetesen szeretnék írni neki egy tisztességes befejezést), akkor szívesen olvasnátok tőlem egy újabb 1D-s történetet?

Kérlek titeket hogy hozzászólásban válaszoljatok.:)

"Sosem leszünk többé együtt! Utálom Harryt!"

"Gyűlölöm Őt! Azt hiszi mindenben igaza van? Hát nagyon téved."
"Á, kit hülyítek? Halálosan szerelmes vagyok belé..."
"Most mi a fene van velem? Szeretem vagy utálom? Annyira idegesít... Mikor azt hajtogatja hogy Jó! meg hogy Rendben!... Falra mászom tőle. De ha a szemeimbe néz, a térdeim remegni kezdenek. Szeretem Őt. Csak fogalmam sincs hogy ez előnyömre válik-e, vagy inkább csak bajom származik belőle..."
"Harold reménytelen! Azt hiszi Liz a tökéletes számára? Ó, lehet. Ő egy seggfej, Liz meg egy ribanc. Tökéletesen kiegészítik egymást. De akkor is nekem kellene lennem vele!"

Ahogy olvastam ezen bejegyzéseket naplómban, halkan nevetni kezdtem. Szóval ennyire kiszámíthatatlanok voltak az érzéseim iránta? Ez cseppet vicces. De vajon ki ez a Liz, akit ennyire utálok?
A naplót visszatettem táskám mélyére. Még egyszer elmosolyodtam a bejegyzéseken, melyeket utoljára olvastam, majd ledőltem az ágyra, magamra húztam a takarót és megpróbáltam elaludni. De nem jártam sikerrel... A gondolataim szüntelenül csak Harry körül forogtak. Olyan gyönyörű zöld szeme van... Mikor mélyen belenézek, mintha ezernyi emlék törne fel bennem, csak annyira halványak, hogy nem tudom pontosan felidézni őket.

Már vagy fél órája nem tudtam aludni, mikor hallottam hogy az ajtó résnyire kinyitódik, s Harry benéz rajta. Úgy tettem mintha aludnék, de fél szemmel azért figyeltem hogy mit csinál.
Csak vigyorogva bámult néhány percig, aztán halkan elindult az ajtó felé, de még egyszer hátrafordult.
- Szép álmokat hercegnő - suttogta, majd kiment és behajtotta maga mögött az ajtót.
Egy elégedett mosoly húzódott arcomra, majd pár percen belül végre sikerült álomba merülnöm.




- Komolyan elmész Harryvel Párizsba? - kérdezte komoly hanglejtéssel Annie.
- Hát úgy néz ki nem? Ha nem látnád, éppen a bőröndömbe pakolok - forgattam meg szemeim, majd betettem táskámba egy fehér, vállán szegecsekkel díszített inget.
- Ó, na ne mondd! - Folytatta a csipkelődést. Rá vall... - Csak meglep a hozzáállásod. Az egyik pillanatban még egy ismeretlen idegen akihez hozzányúlni sem akarsz, a másikban meg kiruccansz vele Párizsba. Akkor hogy is van ez? - kérdezte egy féloldalas mosollyal arcán.
- Nézd, én sem tudom miért megyek el vele - sóhajtottam fel. - Hiszen ez így most tényleg elég bizarr... Nem emlékszem rá, gyakorlatilag egy idegen számomra, de mégis úgy érzem hogy... Egyszerűen csak vonz, oké? - Arcom hirtelen paradicsom vörössé változott.
- Ó - meglepettségében csak ez az aprócska szó hagyta el száját, amolyan sejtelmes hanglejtéssel. - Hát, én tudtam hogy nagyon hamar így fogsz érezni - kacsintott rám, majd feltápászkodott az ágyról. - Na és most együnk, mert éhen halok - mondta, majd megragadta kezem és elkezdett a folyosó felé vonszolni. Nevetve elindultunk a konyha felé, majd elővettünk a hűtőből egy nutellát és néhány gyümölcsöt.
Annie nemes egyszerűséggel felugrott a pultra, majd keresztbe tett lábakkal elkezdte enni az epret, melyet egy kis tejszínhabbal is megbolondított.
- Annie! Harry bármelyik pillanatban betoppanhat, te meg az ő házában randalírozol a pulton? - kérdeztem felháborodva. - Azonnal ülj le a székre, és egyél normálisan, asztalnál - hangsúlyoztam ki az utolsó szót, majd a mellettem lévő darabra mutattam.
- Nyugi csajszi! Harry csak nem szedi le azért a fejem mert a pulton ülök - mondta halálosan nyugodtan. - De ha annyira akarod, akkor ülhetek asztalnál is, "anya" - forgatta meg szemeit, majd lepattant a pultról és leült mellém.
- Annie... Egyébként ki ez a Liz, akit annyira gyűlölök? - kérdeztem, majd belekanalaztam nutellámba. 
- Harry volt csaja.
- Igen, idáig én is eljutottam...
- És ő folyton azon volt hogy téged és Harryt szétrobbantson. Lényegében ennyi - vonta meg vállát.
- Aha... - gondolkodtam el. Szóval ezért írtam róla azokat a nem túl kedves szavakat a naplómba.
- De már eltűnt a képből. Legalábbis nagyon úgy tűnik. Pont aznap szakított Harry végleg vele, és kezdte újra veled, mikor a baleseted történt.
- Komolyan? - kérdeztem halkan.
- Igen - húzta félre ajkait. - Na de nekem most mennem kell - kapta be az utolsó falat epret, mely a tányérján volt. - Talizom Faith-tel - mosolygott rám.
- Ilyen jóban vagytok? - vontam fel szemöldököm.
- Hát, csak mostanában kezdtünk el többet beszélni. Jó fej csajszi.
- Igen, szerintem is - helyeseltem.
- Na akkor én megyek. És majd feltétlenül hívj fel ha Párizsba értek! Jó utat. Szeretlek - mondta, majd adott egy puszit arcomra.
- Mindenképpen. Én is téged - mosolyogtam rá, majd kikísértem.

Még egy jó ideig egyedül voltam, ezért úgy döntöttem rendet teszek a holmik között, melyek a szobámban voltak.
Az egyik táskám teli volt cuccokkal, ezért kipakoltam belőle. Találtam benne egy rakás sminkcuccot meg néhány elhasznált rágópapírt. Hirtelen kezembe akadt egy kibontatlan levél. Gyöngybetűkkel volt ráírva hogy Elenának.
A borítékot egy gyors mozdulattal feltéptem, majd találtam benne egy levélpapírt és egy videokazettát.
A levelet kíváncsian olvasni kezdtem.
"Kicsi Elena,
Nehéz megfogalmaznom a gondolataim... Ezt a levelet akkor írom, mikor apáddal éppen a válásunk közepén tartunk.
Valószínűleg mikor ez a levél a kezed ügyébe kerül, már nagylány vagy. Tudnod kell hogy miért szakítottam meg a kapcsolatot apáddal. 
A harag, amit most iránta érzek, erősebb minden érzésemnél. Én azt hittem tökéletes a házasságunk. Legalábbis én mindent megtettem annak érdekében hogy az legyen. De úgy tűnik apádnak én nem voltam elég, nem tudtam számára azt nyújtani, amire szüksége van. És mivel megcsalt, azt akarom hogy ne érintkezzünk vele semmilyen formában. Sem te, sem én. 
Mivel ez nem nevezhető békés különválásnak, ezt látom a legjobbnak. Éljen boldogan Skylar-rel, mi majd ketten éldegélünk tovább. 
Sajnálom hogy ilyen kicsi korodban kell megélned ezt az egészet. De azt tudnod kell hogy mi ugyanúgy szeretünk mindketten! 
És hogy miért nem mondtam el mindezt élőben? Az egyik oka az hogy most még nagyon kicsi vagy. A másik oka az hogy sosem voltam jó abban, hogyan kell az érzéseimet szavakban kifejezni az embereknek. Ezért inkább leírom, így sokkal könnyebb.
Ezt a levelet apádra bíztam, tudtam hogy a megfelelő időben fogja átadni. 
Egy valamit viszont sose felejts el! Én mindig veled leszek. Veled leszek, bármerre is vezessen az utad. Hallgass mindig a szívedre és kövesd az álmaidat. Bármit is mondanak mások, sose add fel! Bízz magadban és sose feledd: mindennap történnek csodák. 
Ui.: A kazettát kérlek nézd meg. Biztos vagyok benne hogy jókat fogsz mosolyogni rajta. 
Nagyon szeretlek, 
Anya."
A levelet olvasva előtörtek belőlem a gyermekkori emlékeim. A sok veszekedés, melyeket olyan kicsin kellett végignéznem, az hogy apát évekig nem is láttam, és az is mikor anya meghalt... Azonban felelevenedtek bennem azon emlékeim is, mikor boldogok voltunk. Mikor még minden tökéletes volt. Ugyan még nagyon kicsi voltam, de ezek erősen élnek emlékezetemben.
A kazettát betettem a lejátszóba, majd leültem a kanapéra és nézni kezdtem a rajta található videókat.
Az első kétéves koromban készülhetett. Éppen az etetőszékben ültem és apa próbálta belém erőltetni az összeturmixolt kelbimbót. Még mindig érzem az ízét a számban... Fúj.
Apa nem járt sok sikerrel... Az etetési akciónak az lett a vége hogy az egész turmix rajta landolt, melyet sikeresen ráborítottam. Annyi eszem már akkor is volt hogy ne egyem meg azt ami pocsék...
Anya jólesően nevetett a kamera túloldaláról, nekem pedig egy elégedett vigyor ült ki arcomra. Milyen rafinált kisgyerek voltam... Apa idegesen ült velem szemben, de néhány másodperc múlva ő is megenyhült és hangosan nevetni kezdett.
A következő videón hároméves lehettem. Persze akkor már be nem állt a szám... Csak beszéltem és beszéltem, legtöbbször értelmetlen dolgokat.
Már akkor is tudtam hogy a rajzolás fontos szerepet fog betölteni az életemben. A konyhaasztalnál ültem és fel volt állítva egy kis üveg, melyben víz volt. Volt előttem egy üres lap. Megfogtam az ecsetet, belemártottam a festékbe, majd a vízbe és elkezdtem színes vonalakat húzni a papíron. Természetesen ismét anyu kamerázott és apura maradt a piszkos munka. Egészen jól ment minden, amíg úgy nem döntöttem hogy felborítom a festékes vizet. Az egész terítő elázott, és a földre is lefolyt a víz... Na meg apu nadrágjára is.
- Ó ne már! Anya hozd a felmosót! Ja meg egy másik nadrágot is nekem... Olyan mintha bepisiltem volna! - kiáltott fel apa.
Anyu halkan kuncogni kezdett, majd elment beszerezni a felmosót és a tiszta nadrágot.
- Hát, Elena elég rosszcsont kislány. Reméljük kinövi - mondta nevetve anya a kamerába, majd kikapcsolta azt.
A harmadik és egyben utolsó videó akkor készült, mikor négyéves voltam. Az első napomat örökítették meg az óvodában.
Mikor először beléptem a többiekhez, még félénken húztam meg magam a sarokban.
- Elena, menj és barátkozz össze a többiekkel! - biztattak anyuék.
Egykeként nyilvánvalóan furcsa volt számomra ennyi gyerek társasága.
Mikor anyuék délben értem jöttek, sírva rohantam apa karjaiba.
- Mi történt kicsim, miért sírsz? - kérdezte aggódva anya.
- Bántottak a többiek - szólaltam meg szipogva. Beszédem még kissé pösze volt.
- Tudod mit kicsim? Elmegyünk fagyizni és teszünk a traktorral egy hatalmas kört a mezőkön. Ja és a többiekkel kapcsolatban csak annyit mondok kincsem: Sose hagyd magad! - ölelt magához apa, majd adott egy puszit fejemre.
Az is meg volt örökítve mikor a hatalmas fagyi kelyhet magamba tömöm, melynek nagysága kétszerese az én testemnek és a tetejét alig érem el. A videó utolsó része pedig az volt mikor a nagyapa traktorjával körbejártuk a várost. Azóta sem tanultam meg vezetni...

Ezen videókat látva szemeim könnyekbe szöktek. Nagyon jó volt őket visszanézni.
- Szeretlek anya - suttogtam, majd lassan lehunytam szemeimet.

Hirtelen ajtócsapódásra lettem figyelmes.
- Megjöttem - hallottam meg Harry hangját az előszoba felől.
- Szia - köszöntem, majd elmosolyodtam.
- Hamarosan indul a gép. Kész vagy már? - lépett be a nappaliba.
- Igen, persze. Mindjárt lehozom a bőröndömet - mondtam, majd kivettem a kazettát a lejátszóból.
- Rendben - mosolygott rám, majd elment a konyhába összedobni magának valami egyszerű ebédet.



A repülőn ülve rengeteg érzés kavargott bennem. Úgy éreztem hogy meg kell ismernem Harryt. Újra.
Mikor mellettem van, különös érzelmek törnek fel bennem.
Hirtelen megpillantottam csuklóján egy "I can't change" feliratot.
- Jó kis tetkó - mutattam rá.
- Ó... Köszi - vigyorgott rám.
- Egyébként... Szerintem nem is kell megváltoznod - motyogtam, majd elpirultam.
- Ez kedves - Kissé Ő is elpirult.
Zavaromban körmömet kezdtem el birizgálni.
Talán beleszerettem Harrybe? Már most, ilyen rövid idő alatt? Szerintem az ember életében csak egyszer annyira szerelmes, hogy remegjen a térde mikor az a bizonyos Ő ránéz, és ránduljon görcsbe a gyomra.
Mikor vele vagy, hirtelen semmi sem számít. Csak te és Ő vagytok. És valami azt súgja nekem, hogy ez a valaki az én életemben Harry.



A hotel elképesztően szép volt. Egy lakosztályban szálltunk meg, ahol mindkettőnknek volt külön szobája.
Akkora ágyam volt amin három ember is kényelmesen elfért volna.

- Ez a lakosztály nagyobb mint az egész házunk volt apuval - néztem körbe, majd kikukkantottam az ablakon, ahol egy nyüzsgő párizsi utca látványa tárult elém.
Harry válasza csak halk nevetés volt.
- És mit akarsz először megnézni? - kérdezte.
- Hmm - gondolkodtam el. - A Sacré-Coeur nagyon érdekel.
- Rendben, akkor először oda megyünk - kacsintott rám, majd intett hogy induljunk is.
Magamra kaptam sötétkék kötött pulcsim, majd követtem Harryt a szálloda hallja felé.



- Innen gyönyörű a kilátás - mondtam, majd elégedetten felsóhajtottam. - Belátni szinte egész Párizst.
- Igen - mosolyodott el. - Leülünk? - mutatott a lépcsőre.
- Üljünk - válaszoltam, majd bólintottam egyet. - Nagyon köszönöm hogy elhoztál ide - fordultam felé. - Párizs gyönyörű hely... És főleg akkor ilyen elragadó ha egy különleges személlyel lehetek - haraptam ajkamba.
Harry csak sejtelmesen elmosolyodott majd közelebb hajolt hozzám. Szemeivel arcom minden vonását végigfürkészte, majd tekintete végül ajkamon pihent meg.
Olyan közel volt hozzám hogy leheletét már arcomon éreztem. Ajkaim elnyíltak. Bódító illata teljesen megbabonázott. Kezével végigsimított hajamon, majd még közelebb hajolt hozzám. Ajkaink majdnem összeértek, mikor hirtelen egy csapat rajongólány gyűlt körénk.
Tökéletes csók lehetett volna a tökéletes helyen...
Harry türelmesen adott aláírást minden egyes lánynak, és képet is csinált velük. Néhányuk megkérdezte hogy mi ismét együtt járunk-e, de erre mindkettőnk válasza egy magabiztos "nem" volt. Bár ezt elég nehéz volt beadni nekik, mikor néhány perccel ezelőtt a saját szemükkel láthatták hogy majdnem megcsókoltuk egymást.
- Jó látni hogy így törődsz a rajongóiddal - mosolyogtam rá miután elment az összes Harryre éhező lány.
- Nélkülük sehol sem lennénk, szóval ennyivel minimum tartozunk nekik. Meg persze elég biztató hogy ennyi lány rajong értünk - húzta ki magát büszkén. - Na és most, merre tovább?
- Hát, megnézhetnénk a Champs-Élysées-t.
- Remek ötlet - bólintott, majd elindultunk.
Olyan érzésem volt, mintha Harry nem egy sztár lenne. Csak szimplán jól éreztem magam vele.
Jó páran felismerték, de a fejére húzott keki sapka némiképp javított a helyzeten.
Végül elmentünk a csodálatos hangulatú sugárútra és volt alkalmam megcsodálni a mesésebbnél mesésebb boltokat. Magamba szívtam a hely semmihez sem fogható hangulatát, a sugárút pezsgését.
- Egyébként Harry, én... Szóval én csak azt akartam mondani hogy... - összevissza dadogtam. Csak hebegtem-habogtam.
- Mit szeretnél mondani? - nevetett fel.
- Hát azt hogy... Hú, olyan vagyok mint anya. Sosem voltam jó abban hogy hogyan kell kifejezni az érzéseimet másoknak - Vettem egy mély levegőt. - Csak azt hogy nagyon jól érzem magam veled.
- Ó persze! Valójában azt akartad mondani hogy "Szeretlek Harry!" Akkor mi a fenéért nem tetted meg? Hiszen a vak is látja hogy Ő is ugyanígy érez irántad! - gondoltam magamban.
Mégis úgy éreztem hogy ezzel a bejelentéssel még várnom kell. Azt sem akartam hogy úgy tűnjön én rögtön a karjaiba fogok omlani. Bár éreztem hogy nem fogok tudni sokáig ellenállni neki...


Legutoljára hagytuk az Eiffel-tornyot, az est fénypontját.
A nap már lemenőben volt, az ég rózsaszín és narancssárga fényekben pompázott. Az épület csodás látványt tárt elénk. Rengeteg ember ült az Eiffel-torony előtti téren, melyet erősen zöld színű fű borított.
- Van egy kis meglepetésem - suttogta fülembe Harry.
Sejtelmes mosollyal arcomon hátrafordultam, majd megragadta kezeimet és egy pokróc felé kezdett el húzni.
- Piknik az Eiffel-torony előtt? Ennél tökéletesebbet el sem tudnék képzelni - mosolyogtam rá, majd leültem a kockás takaróra.
Körülöttünk még rengeteg ember ült, akik többnyire mind egy párt alkottak.
- Ez a látvány valami elképesztően szép! - kezdtem el bámulni az Eiffel-tornyot.
Néhány csillag már ragyogott fejünk felett, de az ég még nem volt teljesen sötét.
- Igen, szerintem is gyönyörű. Epret?
- Kérek - válaszoltam fülig érő mosollyal.
Harry tényleg mindent megtett annak érdekében hogy ez az utazás tökéletes legyen. És tényleg tökéletes volt minden.
- Hmm... Ez isteni! Kóstold meg te is - nyújtottam egyet felé, majd megetettem vele. Igazán aranyos volt.
- Tényleg nagyon finom - helyeselt.
- Ó, egy kis tejszínhab maradt a szád szélén - mondtam, majd egy szalvétával letöröltem. Halványan elmosolyodott.
- Valamit szeretnék adni neked...
- És mit? - kérdeztem mosolyogva. Nem tudtam levakarni arcomról a vigyort.
- Mindjárt meglátod, csak hunyd le a szemed - suttogta.
Követtem utasításait, majd izgatottan vártam hogy mi fog történni. Hirtelen azt éreztem hogy valamit bekapcsol nyakamon. Arra mertem következtetni hogy egy nyaklánc az.
Mikor kinyitottam szemeimet, nyakamon megpillantottam egy medált, melyen egy H és egy E betű voltak összefonódva.
- Remélem tetszik. Egyébként ennek a nyakláncnak komoly története van - nevetett fel.
- Igen? - kérdeztem meglepődötten.
- Bizony. Viszont remélem hogy hamarosan magadtól fogsz visszaemlékezni rá.
- Hát ezt én is remélem... - sóhajtottam fel.
- De az a lényeg hogy most itt vagyunk - Keze hirtelen enyémre tévedt.
- Igen - suttogtam, majd elmosolyodtam és megszorítottam kezét.
Hirtelen egy erős hang ütötte meg fülem, majd felpillantottam az égre és arra lettem figyelmes hogy tűzijáték van.
- Hűha! - mondtam izgatottan.
Egyszerűen gyönyörű volt ahogyan az égen színek sokasága pompázott. Mosolyogva Harry vállára hajtottam fejem, majd felsóhajtottam.
Felnéztem gyönyörű szemeibe, mire Ő is elmosolyodott. Hirtelen levettem fejem válláról, majd kicsit közelebb hajoltam hozzá. Úgy éreztem most jött el a tökéletes pillanat.
Lassan lehunytam szemeimet, majd éreztem ahogy mézédes ajkai enyémekre tapadnak. Kezeimet átkulcsoltam nyakán, majd beletúrtam hajába. Ő karjait egy finom mozdulattal derekam köré fonta.
Csodás csók volt... Olyan, melyet szavakkal nem igen lehet leírni. Az a fajta érzés kerített hatalmába, mikor a külvilág teljesen eltűnik. Csak a pillanatnak élsz. A szívem olyan hevesen dobogott hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Mindketten szaporábban vettük a levegőt miután kissé távolabb húzódtunk egymástól.
- Még mindig nem emlékszel rám? - kérdezte, majd mélyen szemembe nézett.
- Nem. De kedvellek. Nagyon kedvellek. Most. És úgy ahogy vagy, Harry.
Válaszként csak elmosolyodott, majd ismét megcsókolt.
Azt hiszem ez volt a tökéletes hely és idő az "első" csókunkhoz.

Blogom nyolcadik díja.:')

Kimondhatatlanul örülök ennek a díjnak.:')

Köszönöm selma.s.!*-* ( Az ő blogját csak ajánlani tudom mindenkinek. http://abandfiction.blogspot.hu/ )

1, Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2, A jelölő mindegyik kérdésére kell válaszolni.
3, 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.
4, 11 embert kell megjelölni és linkelni(nincs visszaadás/visszajelölés).

1, Ezt már megtettem egyszer.:)

2,

1.) Mi volt az első szavad? (persze, csak ha tudod) Most direkt a kedvedért megnéztem.:D Az első szavaim ezek voltak: Anya, Apa, pá-pá, Mama.

2.) Nyertél-e már az írásoddal, a blogodon kívül? Igazából még nem. Nem is próbálkoztam még soha ilyen jellegű versennyel.

3.) Ketchup vagy majonéz? Ketchup! Imádom.

4.) Mi/ki inspirálja a blogodat? Hát erre csak azt tudom válaszolni hogy a One Direction.

5.) Van-e olyan szereplő a blogodban, akit egy létező, a környezetedben élő személyről mintáztál? Ha igen, ki? Mi az ő története? Három is. Az egyik Annie, őt az egyik legjobb barátnőmről mintáztam, akit már lassan tíz éve ismerek. Őt magától értetődő volt hogy beleépítem a blogomba, mivel nagyon szeretem. A másik Lauren, őt szintén egy nagyon jó barátnőmről mintáztam, akit öt éve ismerek. Igazából arra már nem is emlékszem hogy őt milyen indíttatásból tettem bele. A harmadik pedig Faith, őt egy lányról mintáztam, akit szinte már a testvéremnek tekintek, hiszen pár hónapos voltam mikor anyukáink először találkoztak. Őt a kérésére tettem bele, de természetesen szívesen tettem.:)

6.) Ha lehetőséged lenne, változtatnál valamit a külsődön? Mi lenne az? Miért? Csak egy kicsit szebb arcbőrt szeretnék. De tudom hogy ez idővel javulni fog. Az alakom pedig... Igyekszem azon lenni hogy elfogadjam, de ez néha nagyon nehéz.

7.) Ha az írás nem jönne be, milyen hivatást választanál? Vagy a divatvilágban helyezkednék el, vagy pedig festő lennék. Tudom, az utóbbiból nem igazán lehet megélni. De nekem a festés az egyik legnagyobb szenvedélyem.

8.) Mi jellemzi az öltözködésedet? Szerintem elég egyedi. Mindig igyekszem követni a divatot, de beleviszem a saját egyéniségemet is. Szeretem az egyszerű, letisztult darabokat.

9.) Szeretsz Monopolyzni? Szeretek, de már ezer éve nem játszottam.:'D

10.) Ha a blogodra felfigyelne a 1D, és kiadást ajánlanának, belemennél? (Hülye kérdés, tudom :D) Egyértelműen igen!

11.) Van olyan, hogy egy zenéhez kapcsolódik egy rész a blogodban? Sokszor. Bevallom, néha egyes mondatokat dalokból idézek.

3, és 4,:
Mostanában nem igen olvasok blogokat, ezért nem tudom továbbküldeni a díjat. De hamarosan elkezdek olvasgatni...:)



2. évad; 11. rész: I'm hoping, I'm waiting I'm praying you are the one.

* Elena szemszöge *

Heves, lüktető fejfájásra ébredtem. Az erős fények nagyon bántották szemeim, ezért csak lassan nyitottam ki őket.

Mikor teljesen sikerült kinyitnom szemeimet, hirtelen teljesen ledöbbentem, majd örömömben majdnem sikítottam egyet. Annie ült mellettem, kezemet szorítva. 

- Annie! Annyira jó hogy itt vagy - mondtam, majd magamhoz húztam és szorosan átöleltem. 

- Nagyon megijesztettél! - szorított még mindig magához. - Most hogy érzed magad? - húzódott kicsit távolabb tőlem.

- Elég rosszul. Nagyon fáj a fejem.

- Szóljak egy orvosnak? - kérdezte aggódva.

- Semmi szükség rá - eresztettem felé egy halvány mosolyt. - Majd magától elmúlik. Ha meg nem, akkor hívhatunk orvost. 

- Jól van, te tudod...

- El sem hiszed milyen jó végre olyannal beszélni akit ismerek - motyogtam. 

- Szörnyű hogy nem emlékszel semmire. Hogy lehet ez? 

- Sosem tudtam elképzelni milyen ez. Azt hittem ez lehetetlen. De nem. Tényleg nem emlékszem az utóbbi két évből semmire - meredtem magam elé. - És apa hol van? - kaptam fel hirtelen fejem, majd ránéztem. 

- Elena...Valamit tudnod kell - hangja gondterheltnek és szomorúnak tűnt. 

- Mi a baj? Történt valami vele? - kérdeztem kétségbeesetten. 

- Az apukád hónapok óta halott. 

Mikor kimondta e mondatot, azt hittem egy világ dől össze körülöttem. Az idő alatt amire nem emlékszem, elveszítettem a legfőbb támaszomat? Az embert, aki a legközelebb állt a szívemhez? Tehát árva vagyok? 

Éreztem hogy egyre több könnycsepp folyik végig arcomon.

- Ez csak valami rossz álom ugye? Valaki ébresszen már fel! - mondtam könnyeimmel küszködve. 

- Shh - nyugtatott Annie. - Nyugodj meg kérlek. 

- Faith azt mondta nekem hogy majd értesítik! Miért hallgatta el előlem hogy az apám halott? - kérdeztem felháborodva. 

- Biztosan csak nem akart ezzel terhelni. Hiszen két napja még nagyon rossz állapotban voltál - nyújtott egy zsebkendőt kezembe, majd végigsimított karomon. - Azt akarta hogy ne zaklasd fel magad. 

- Igazad lehet - mondtam szipogva. - De most komolyan nem tudom mit tegyek. Nem emlékszem ezekre az emberekre, akik folyton bejönnek hozzám, ölelgetnek és puszilgatnak, és ettől egyszerűen kiráz a hideg! Egy vadidegen az állítólagos barátom... - temettem arcomat kezeimbe. - Ráadásul az apám halott! - emeltem fel hangom. 

- Ne izgasd fel magad. Egyébként, tudod én nem kedvelem különösebben Harryt egy ideje. De két napja ki sem mozdult a kórházból, végig itt volt veled. Pedig millió dolga lenne. Figyelj, Harry szeret téged! Tudom hogy előbb utóbb emlékezni fogsz rá. 

- Tényleg nem ment el? - kérdeztem zavartan, egy halvány mosoly kíséretében. 

- Egy percre sem - kacsintott rám. - Úgyhogy kérlek szépen legyél vele kedves! Tudom hogy ilyenkor nehéz annak lenni, mivel egy vadidegenként tekintesz rá. De Harry nem az. Az a sok szenvedélyes érzés, melyet iránta táplálsz, egy nap vissza fog térni az emlékezetedbe. Újra érezni fogod.

- Nehéz ezt elhinni... De oké, kedves leszek hozzá. Bár egy vadidegenhez nem könnyű annak lenni... - mormoltam orrom alatt. 

- Elena kérlek! - nézett rám könyörgően, majd megforgatta szemeit. 

- Oké oké... 

- Ja, amúgy a nagymamád is itt volt, csak az orvosok tegnap valami altatót adtak neked a kezelések miatt. 

- Hogy kicsoda? - kérdeztem döbbenten. Tudtommal a nagymamám Durhamben él, és nem igen jár errefelé. A másik pedig... Arról a vadidegenről inkább ne is beszéljünk.

- Ó... Szóval arra sem emlékszel hogy kibékültetek és nála laksz ugye? - hajtotta le fejét Annie.

- Nála lakom? Annál a nőnél, aki születésem óta azzal sem törődik hogy létezem? Mégis hogy lehettem ilyen hülye? 

- Nem hülye voltál, hanem képes voltál megbocsátani és félretenni a múlt sérelmeit. Nem akarom hogy ez az éned eltűnjön. 

- Én nem akarok azzal a nővel egy házban lakni. Nem költözhetnék hozzátok? 

- Most bérelek egy egyszemélyes garzont itt Londonban. Én eddig nem itt laktam. Ketten nem férnénk el ott. Kérlek Elena, ne légy gyerekes és menj a nagymamádhoz! - kérlelt.

Éppen szólásra nyitottam számat, mikor kopogást hallottunk.

- Jöjjön be - szólalt meg helyettem Annie. 

Hirtelen az állítólagos nagymamám lépett be az ajtón, melynek én nem különösebben örültem. 

- Kincsem! Nagyon féltettelek - lépett közelebb hozzám, majd át akart ölelni, de nem engedtem. 

- Ne érjen hozzám - toltam el magamtól. - Elegem van abból hogy vadidegen emberek ölelgetnek! - keltem ki magamból.

A hölgy csak megszeppenve állt előttem, aki hirtelen azt sem tudta merre nézzen a meglepettségtől. 

- Ne haragudjon a viselkedése miatt Julianne - mentegetőzött Annie.

- Nem. Nyugodtan haragudjon - vetettem felé egy gúnyos mosolyt. 

Nem leszek kedves ehhez a nőhöz. Azt ne is várja, azok után hogy ennyire nem érdekelte a létezésem. 

- Hát rendben... - Vett egy mély levegőt. - Én csak ruhát hoztam neked. De akkor látom el is mehetek...

- Elmehet - mondtam nyersen. 

- Elena! - kiabált rám idegesen Annie. 

- Nem hallotta? Elmehet! És csak hogy tudja, kedves Julianne, nem fogok visszaköltözni magához. Majd lakok valahol máshol. Arra ne legyen gondja, majd én megoldom - szóltam oda flegmán, majd elfordultam. 

Olyan furcsa hogy nem emlékszem a tetteimre, a döntéseimre és az érzéseimre sem. Ez rémisztő és bizonytalan érzést kelt bennem. 

- Most miért kellett ilyen bunkón viselkedni vele? - támadt nekem Annie, miután Julianne elhagyta a kórtermet. 

- Mert megérdemelte, azok után hogy magasról tett a létezésemről majdnem egész eddigi életemben! - vágtam vissza ingerülten. 

Hirtelen ismét kopogást hallottunk.

- Remek... - forgattam meg szemeim. -Kitalálom. Most ismét be fog lépni azon az ajtón egy rakás idegen, akiknek jópofiznom kell, ugye?

- Attól tartok igen - sóhajtott fel Annie. - Nyugodtan gyertek be!

Az ajtón három gyönyörű lány lépett be. Az egyiküknek hatalmas göndör haja volt és kreolszínű bőre. Mellette egy szőke hajú lány állt, akin egy nagyon vagány szerelés volt. A harmadik lány pedig enyhén hullámos barna hajjal és pazar ruhákkal rendelkezett. 

- Szia Elena - szólalt meg halkan a szőke lány. - Tuti hogy nem emlékszel rám... Én Perrie vagyok, Zayn barátnője - mosolygott rám halványan.

Szóval annak a titokzatos fekete hajú fiúnak van barátnője.

Válaszképpen csak zavartan bólogattam. 

- Én meg Danielle - intett a göndör lány. - Liam barátnője. 

- Én pedig Eleanor és Louisval járok - mondta a gyönyörű barna hajú lány.

- Hát sziasztok. Anniet ismeritek ugye? 

- Ismerjük - bólintottak. - És te hogy vagy? - kérdezte Perrie. 

- Nem emlékszem a családomra, a barátaimra... Ebből remélem le tudjátok vonni azt a következtetést hogy nem túl jól - mondtam a kelleténél kicsit lenézőbb hangnemben. 

- Ez a viselkedés nem ellenetek irányul - mentett ki Annie. - Nemrég volt itt a nagymamája. Ez eléggé felkavarta és most mindenkivel ilyen undok. 

- Persze, ez teljesen érthető - mondta együtt érzően Eleanor.

- Ha gondolod, el is mehetünk hogyha egyedül szeretnél lenni - mutatott az ajtó felé Danielle. 

- Nem, nem kell. Maradjatok nyugodtan, ha már eljöttetek. És ne haragudjatok az előbbi bunkó viselkedésem miatt. Kissé ingerült vagyok, ennyi az egész. 

- Teljes mértékben megértünk - mosolyodott el Eleanor, majd közelebb jött hozzám. - Megölelhetlek? - kérdezte félénken. 

Végre valaki aki nem csak a nyakamba veti magát, hanem meg is kérdezi hogy megölelhet-e, azok után hogy egy idegen számomra.

- Persze - viszonoztam mosolyát, majd átöleltem. 

Biztos voltam benne hogy ezzel a lánnyal nagyon jóban voltam, mivel éreztem a kettőnk közötti összhangot. Azt az őszinte, baráti összhangot.

- Nem lenne baj ha mi is átölelnénk? - motyogta Danielle. 

- Dehogyis! Gyertek - mosolyogtam rájuk, majd mindkettőjüket átöleltem. 

- Mi is nagyon aggódtunk ám érted - suttogta fülembe Perrie. - Annyira örülünk hogy most már jól vagy! Mármint a körülményekhez képest. 

Egy jó ideje beszélgettünk már, mikor Danielle bejelentette hogy el kell mennie, mivel egy fontos táncpróbán kell részt vennie. Szóval táncos... Igen, az alakján látszik. Tökéletes. 

Danielle távozása után nemsokkal Perrie is közölte velünk hogy el kell mennie, mivel egy klipforgatás munkálatainak kellős közepén tartanak éppen. Megtudtam hogy Perrie a Little Mix nevezetű lánybanda tagja, akik megnyerték a 2011-es X-Factort. Megkértem hogy énekeljen nekünk valamit, és néhány perc unszolás után elénekelt pár taktust az egyik dalukból. Gyönyörű hangja van, ezt el kell ismerni. 

Már csak Eleanor és Annie voltak velem, akikkel remekül elvoltam. Tényleg olyan érzésem volt, mintha ezer éve ismerném Eleanort, hiszen ez így is van, csak az agyamból kitörlődtek ezen emlékek. 

- Harry hogyhogy nincs idebent? Láttam hogy kint ül. Akarom mondani fekszik. Szegény nagyon kimerült. Nem mondtátok neki hogy menjen haza? - kérdezte El.

- Úgy sem tudnánk hatni rá - nevetett fel halkan Annie. - De előbb utóbb úgy is haza kell mennie, mivel az élet nem áll meg, a koncerteken és az interjúkon így is részt kell vennie. 

- Éppen az új albumon dolgoznak, mostanság azért kicsit több szabadidejük van. De nagyon édes Harrytől hogy itt van - válaszolta Eleanor. 

Halványan elmosolyodtam, majd zavaromban elkezdtem a takaró ujját tépdelni.
- Hú! Már ennyi idő van? - nézett az órájára El. - Nekem most el kell mennem. Randim van Louisval. Amúgy üdvözletét küldi - mosolygott rám.
- Oké menj csak. És köszönök mindent. Ja és én is üdvözlöm Louist - mondtam, majd átöleltem.


- Még mindig nem tudom elhinni hogy apa meghalt - meredtem magam elé üres tekintettel. 
- Tudom - szorította meg kezem Annie. - De próbálj meg erős maradni! Én érzem hogy menni fog - adott egy puszit arcomra. - Na megyek és iszom egy kávét mert azt hiszem mindjárt elalszom - sétált ki a szobából egy hatalmas ásítás kíséretében.


Néhány percig egyedül maradtam a szobában, de nem sokkal később valaki bejött az ajtón.
Felkaptam fejem, majd megláttam ahogy Harry halkan belép a kórterembe.
- Szia. Nem zavarlak? - túrt bele hajába.
- Öhm, izé... Dehogyis - mosolyogtam rá zavartan. - Komolyan itt voltál végig?
- Igen. Kötelességemnek éreztem hogy itt maradjak.
- Ez nagyon kedves, köszönöm - mondtam még mindig mosolyogva.
- És ezek után mi lesz? Visszamész a nagymamádhoz? - Rögtön belevágott a dolgok közepébe, majd leült mellém.
- Semmiképpen. Lehet hogy az amnéziám előtt megbocsátottam neki, de most úgy érzem nem lennék képes rá. Muszáj lesz valaki másnál laknom. De Annienél nem lehet...
- Hát, nálam éppenséggel lakhatnál. A doki egyébként is azt mondta hogy vissza kellene zökkenned a szokásos életedbe, a szokásos emberekkel. Ez segíthetné a gyógyulásod - érvelt.
- Oké, ez talán tényleg jó ötlet. Akkor tuti nem lenne baj ha izé... Hozzád költöznék?
- Persze hogy nem - mosolyodott el. - Ja és pihenj sokat. Oké?
- Persze - bólintottam.
Nem sokkal később Harry elhagyta a szobát, majd a fáradtság és a fejfájás miatt elaludtam.



Egy hétig voltam a kórházban, de ezen idő számomra egy örökkévalóságnak tűnt. A legnagyobb séta és kimozdulás az ebédlőig és a teraszig való elsétálást jelentette. Harry nem sokszor hagyott magamra, annak ellenére hogy milyen elfoglalt. Természetesen volt olyan hogy el kellett mennie, hiszen egy interjút mégsem hagyhat ki csak azért, mert én kórházban vagyok... Nagyon rendes volt tőle hogy mellettem maradt.
Ez idő alatt azt is megtudtam hogy Faithtel a Voguenál dolgozunk. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna hogy ilyen király munkahelyem van.


- Figyelj Harry, tényleg nem jelent problémát neked hogy nálad fogok lakni? Nem akarok a terhedre lenni... - mondtam miután beszálltunk fekete Range Roverébe.
- Akárhányszor megkérdezheted még, úgyis azt fogom válaszolni hogy nem jelent problémát. A gyógyulásod érdekében is mentem bele hogy nálam lakj. Meg persze örülök is neki - mosolygott rám. Én egy kicsit még mindig távolságtartó voltam, hiszen Harry mégiscsak egy idegennek tűnt számomra.


Néhány percig csendben utaztunk, de nem sokkal később megelégeltem ezt a szótlanságot.
- Te erre laksz? - szólaltam meg hirtelen. - Jézusom, ennél hülyébbet nem tudtál volna kérdezni? Ha nem erre lakna, akkor nyilvánvalóan nem erre vezetne! - szidtam le magam gondolatban.
- Öhm, igen - válaszolta vigyorogva. - Neked most bizonyára idegen ez a környezet, de szerintem hamar beleszoksz.
- Biztosan - viszonoztam mosolyát.


Nem sokkal később megérkeztünk a hangulatos "kis" házba. Harry azonnal felcuccolt nekem egy szobába, amely nyilvánvalóan vendégszobaként funkcionált.

- Megfelel minden? - kérdezte az ajtófélfának támaszkodva, miután levetettem magam az ágyra.
- Tökéletesen - mondtam egy halvány mosollyal arcomon. - Jut eszembe, én nemsokára elmegyek egy kicsit a városba... Chris-szel - mondtam halkan.
Arca hirtelen elsápadt, és az ingerültség jeleit is felfedezni véltem rajta.
- Mi? Elena, nem mondhatod komolyan hogy vele akarsz lenni! - válaszolta feldúltan a normálisnál kissé hangosabban.
- Te meg nem mondhatod komolyan hogy ennyire zavar! Mi rosszat tett Chris? - kérdeztem ezúttal már én is idegesen.
- Hát... Elég sok mindent, amivel neked árthatott. Tényleg nem hiszed el nekem? Azt hiszed hogy Chris a jófiú? Hát pont nem. Elrabolt! Van fogalmad róla mekkora súlya van ennek?
- Nem kellene ilyeneket kitalálni csak azért hogy távolt tarts tőle! - a dolgok kezdtek veszekedéssé fajulni, mikor hirtelen csengetést hallottunk, én pedig kinéztem az ablakon. - Tessék, már itt is van. Szia - mondtam ridegen, majd leviharzottam az előszobába, magamra kaptam barna kötött pulcsim, színben hozzá passzoló táskámat, és kiléptem az ajtón.
- Szia Chris! - üdvözöltem mosolyogva, majd átöleltem.
- Hiányoztál királylány - suttogta fülembe, majd felpillantott az ablakra, ahol Harry állt. Szemeivel szikrákat tudott volna szórni, miközben minket nézett.

* Harry szemszöge *

Idegesen bámultam ki az ablakon, miközben Chris és Elena ölelkeztek. Azt hittem betöröm az ablakot az ingerültségtől. Éreztem hogyha nem cselekszem időben, Chris ismét vissza fog élni Elena bizalmával, és megtalálja rá a módot hogy bánthassa. Ezt nem engedhettem...

Tárcsáztam Louist, aki néhány csöngés után fel is vette a telefont.

- Szia haver! Mi a helyzet? - szólt bele vidáman. 

- Jó neked hogy te ilyen jókedvű vagy... - válaszoltam mogorván. - Elena épp most ment el Chris-szel - hangsúlyoztam ki az utolsó szót. 

- Ó, szóval ez a feldúltságod oka... Értem. Félek hogy bántani fogja Elenát - motyogta. 

- Hidd el hogy én is. És tudod mitől félek még? Hogy ismét beleszeret. És akkor örökre elveszítem... - döntöttem fejem a falnak.

- Nem Harry, ez nem lesz így, nyugodj meg. Van egy fantasztikus ötletem - hangján érződött hogy "megvilágosodott". - Ha megteszitek azokat a dolgokat amiket régen, újra szerelmes lehet beléd. 

- Mire gondolsz? - vontam fel szemöldököm. 

- Vidd el Párizsba. Legyetek ott csak ti ketten. Add oda neki ismét a nyakláncot, és a többi... Valami oka csak volt hogy beléd szeretett. Hát bizonyítsd be neki újra hogy nektek együtt kell lennetek! 

- Ez nem is rossz ötlet Boo Bear - gondolkodtam el. - Elviszem Párizsba. Ismét. Hátha megint belém szeret - vettem egy mély lélegzetet.

- Látod milyen fantasztikus ötleteim vannak? - kérdezte büszkén. 

- Igen Lou, látom - mondtam halk nevetéssel. 

Talán tényleg jó ötlet ez a Párizs-dolog. Ott nagyon sok meghatározó dolog történt velünk. Mindent meg kell tennem annak érdekében hogy ismét belém szeressen.

* Elena szemszöge *

Remekül elvoltam Chris-szel. Tudtam hogy teljesen alaptalanok a róla állított dolgok. 

Természetesen azért egy kicsit mégiscsak zavart hogy ilyeneket mondtak Chrisről, ezért teljesen meg akartam bizonyosodni arról, hogy hazugság az egész. 

- Chris... Ugye te tényleg... Sosem bántottál ugye? - kérdeztem halkan, majd nyeltem egy nagyot.

- Hát persze hogy nem - válaszolta, majd maga felé fordított. - Persze, nekünk is voltak kisebb összezörrenéseink, de én sosem bántanálak Elena - mondta meggyőző hangnemben. 

Reméltem hogy nem képes a képembe hazudni, ezért elhittem neki amit mondott. 

- Én tudtam - mosolyodtam el a földet bámulva. - Vagyis bíztam benne. 

- Akkor szerintem ezt a témát le is zárhatjuk - kacsintott rám, majd közelebb hajolt hozzám és adott egy puszit homlokomra. 

Hirtelen egy ismerős hangot hallottam meg hátam mögül. Hátrafordultam, majd megpillantottam Zaynt. 

- Szia Elena! - intett kezével. 

- Szia - intettem én is mosolyogva. 

- Ő mit keres itt? - kérdezte, majd vetett egy megvető pillantást Chrisre. 

- Komolyan nem fér a fejembe hogy miért utáljátok Christ ennyire. Sétálunk. Ennyi - válaszoltam kissé idegesen. 

- Nyugi. Miattam ne vesszetek össze - avatkozott be Chris. 

- Ó milyen nagylelkű - mondta öt tonna nyers iróniával hangjában Zayn. 

- Én meg azt nem akarom hogy ti vesszetek össze - néztem rájuk. 

- Nekem úgyis mennem kell. Majd még beszélünk Elena - mondta Chris, majd adott egy puszit arcomra.

- Neked mégis mi a bajod Chris-szel? - fordultam Zayn felé, miután Chris elment. 

- Úgy sem hiszed el amit mondunk, ugye? - sóhajtott fel. 

- Hát nem éppen. Vagy lehet hogy inkább csak nem akarom... Tényleg távol kellene tartanom magam Christől? - kérdeztem, majd ajkamba haraptam. 

- Ha ránk hallgatsz, messziről elkerülöd. Elena, elrabolt téged és ki tudja milyen tervei voltak veled...

Ezt az elrablás dolgot nem akartam elhinni. Inkább eltereltem a témát. 

- Mi újság veled? Hogyhogy errefelé jársz? - kérdeztem, majd széttártam karjaim. 

- Hát - túrt bele hajába mosolyogva. - csak sétálni volt kedvem. 

- Az remek. Nincs kedved velem sétálni? - szegeztem rá tekintetem még mindig mosolyogva. 

- De, benne vagyok - mondta, majd bólintott egyet. 

Időközben bementünk egy Starbucksba, majd vettünk valami csokis karamellás jegeskávét, ami meglehetősen finom volt. 

Zaynnel hamar megtaláltam a közös hangot, bár azért még vele is kissé rideg voltam. 

- És nekünk milyen a kapcsolatunk? - kérdeztem, majd belekortyoltam italomba. 

- Leginkább úgy tudnám jellemezni hogy hullámzó és elég bonyolult. 

- Igen? És miért? 

- Hát tudod te meg én... Szóval mi jártunk. 

- Ó... - mondtam halkan. Szóval ezért fogott el egy olyan különös érzés, mikor rám nézett. - És miért szakítottunk? 

- Mert hülye voltam és elengedtelek... - mondta, miközben a poharában található szívószálat birizgálta. 

- Biztos én is tettem valamit amivel okot adtam rá hogy elengedj - vontam meg vállam. 

- Hát igen. De felfújtam a dolgot. Túlságosan is. Viszont most már nem bánom hogy köztünk ez a dolog nem jött össze, mivel te és Harry egymásnak vagytok teremtve. Én pedig szeretem Perriet. 

- Akkor tényleg jó hogy mindez így történt - helyeseltem, majd ismét ittam egy kortyot kávémból. 

- Viszont most egész másfelé terelem a témát. Elena, szerintem menj vissza a nagymamádhoz. 

- Tessék? Miért akarja ezt mindenki annyira? - kérdeztem értetlenül. 

- Nagyon szeret téged. Ő veled volt apukád halála után. Támogatott mindenben. Mi értelme lenne most megint haragot tartani? 

Mindig olyan típus voltam, aki hogyha valamit elhatároz, az úgy is lesz. És senki sem győzhet meg az ellenkezőjéről. Túl önfejű és büszke vagyok. Ez nem egy túlságosan jó szokás...

- Szerintem inkább hagyjuk. Úgy sem tudsz meggyőzni - mondtam amolyan nemtörődöm stílusban. 

- Igen, azt tudom mennyire önfejű vagy - nevetett fel, mire én is elmosolyodtam. 

Remekül éreztem magam Zayn társaságában. Nem voltam zavarban egy percig sem. Harrynél pedig ez történt... Zavarban voltam. Talán magamnak sem akartam bevallani, de már az amnéziám kezdete óta éreztem iránta valami különlegeset. Mintha ezt az érzést nem vágták volna el. Mintha erre emlékeznék. 

Elköszöntem Zayntől, majd elindultam Harry háza felé. Mielőtt bementem, elhatároztam hogy bocsánatot kérek a bunkó viselkedésem miatt. 

Kinyitottam az ajtót, majd az előszobában lerúgtam magamról bakancsomat, és elindultam a nappali felé.

Harry éppen valami halálosan értelmes műsort bámult a tévében. 

- Szia - léptem be óvatosan a helyiségbe.

- Szia... - mormolta orra alatt. 

- Tudom hogy haragszol. Tök hülyén viselkedtem mikor kiabáltam veled és olyan ingerült voltam. Meg hogy olyan távolságtartó az utóbbi pár napban. Ne haragudj - néztem rá könyörgően. 

- Rád nem tudnék haragudni - sóhajtott fel, majd elmosolyodott. 

- Csatlakozhatok a tévénézéshez? 

- Persze - mondta még mindig vigyorogva. 

- Oké, mindjárt jövök csak csinálok egy teát - indultam el a konyha felé. 

Kinéztem az ablakon, ahol az eső lágyan szemerkélt, az ég pedig szürke volt, néhol halvány rózsaszín foltokkal. Behallatszott a szél fújása és az ágak recsegése. Elkészítettem magamnak a málnaízesítésű teát, majd levetettem magam egy vajszínű fotelba. 

- Szóval mit nézünk? - kérdeztem miután lehuppantam, lábaimat pedig felhúztam. 

- Hát igazából fogalmam sincs mi ez - mondta nevetve. - Az elejéről lemaradtam. De valami valóságshow. Bevallom, elég izgalmas.

- Igen, néha az szokott lenni - nevettem fel, majd elkezdtem inni teámat. 

Sosem bírtam az ilyen értelmetlen és polgárpukkasztó műsorokat, ezért inkább az ablakot bámultam, és az előtte lévő fákat. Néha jó csak kinézni az ablakon, és figyelni a természetet. Elmerültem gondolataimban...

Hirtelen arra lettem figyelmes hogy Harry lekapcsolja a tévét. 

- Elena, kérdezhetek valamit? 

- Persze - fordultam oda, majd bólintottam. 

- Szóval arra gondoltam hogy te meg én... Hogy elmehetnénk Párizsba. Én tényleg nem akarok nyomulósnak tűnni, csak tudod már egyszer voltunk ott és gondoltam még egyszer elmehetnénk... - össze-vissza hadovált, látszott rajta hogy zavarban van. 

- Szerintem ez egy nagyon jó ötlet - nevettem fel halkan az előbbi hadoválása miatt. - Szívesen elmennék veled Párizsba - mosolyogtam rá. - Úgyis ki kellene kapcsolódnom, kiszellőztetni a fejem.

Hirtelen azt sem tudtam mit beszélek. Azt éreztem hogy újra meg kell ismernem Harryt. Mert mikor rám néz, a gyomromban valami különös érzés uralkodik el. Mintha összezsugorodna. És lélegezni is nehezen tudok, mikor gyönyörű szemeivel engem kémlel. De nem akartam ilyen könnyen a karjaiba omlani. Azt akartam hogy tényleg nagyon jól ismerjük meg egymást ismét, mielőtt valami komoly dologba belekezdenénk. 

- Én most felmegyek a szobámba - mondtam mikor már későre járt. 

- Persze, menj nyugodtan - dünnyögte félálomban, mikor már szét volt terülve a kanapén, s ettől szám akaratlanul is mosolyra húzódott. - Jó éjt. 

- Neked is jó éjt - mondtam halvány mosollyal az arcomon, majd felsétáltam az emeletre. 

Átvettem pizsamámat, majd elkezdtem egy kicsit rámolni cuccaim között. Éppen ruháimat hajtogattam, mikor kezembe került egy füzet, melynek elején egy kép volt rólam és a fiúkról, Annieről, Faithről és egy Laurenről is. 

Kinyitottam, majd gyorsan átlapoztam hogy lássam mennyit írtam bele, de nem volt benne túl sok "bejegyzés". 

Elkezdtem olvasni az első oldalt, melynek tetején egy kép volt rólam és Harryről, amint éppen az ölében ülök. Én nevettem valamin, Ő pedig mosolyogva kémlelte arcom. Több mint fél évvel ezelőtt írtam. 

"A mai nap csodás volt. Egyszerűen imádom Amerikát, és Las Vegas csodás hely. A legjobb az egészben hogy Harry minden nap velem van. Nagyon szeretem Őt. Az életemnél is jobban. Lehet hogy kicsit viccesen hangzik, de én már a gyerekeink nevét tervezgetem. Természetesen az első lányunk Darcy lesz. Több lányneven egyenlőre még nem gondolkodtam. Ha fiunk lesz, mindenképpen Louisnak szeretném elnevezni, mert ez a név a legeslegjobb barátomra emlékeztet, akit nagyon szeretek.

Nem tudom milyen indíttatásból kezdtem el naplót írni, de úgy gondoltam jó lenne az érzéseimet megörökíteni.

Szóval ez a nap tökéletes volt. A kép pedig... Szerintem nagyon aranyos. 

Soha nem szeretném elveszíteni Harryt. Ő a mindenem. Érzem hogy ez örökké tart... Nos, remélem az érzéseim nem csalnak."

Ahogy ezen sorokat olvastam, szám akaratlanul is mosolyra húzódott. 

Továbblapoztam, és elkezdtem olvasni egy szintén fél évvel ezelőtt, de kicsit később íródott bejegyzést. 

"Szakított velem... Nem tudom hogy fogom ezt túlélni. De az én hibám volt. Miattam történt mindez. Kellett nekem Zaynt megcsókolnom! Akkora egy idióta vagyok! Most is csak sírok és sírok, és fogalmam sincs hogyan hagyjam abba. Annyira szeretem Őt. Viszont Ő azt mondta egy életre elveszítettem. Remélem ez nem igaz. Azt szeretném hogy valaki ébresszen fel ebből a szörnyű álomból. Nem akarok Harry nélkül élni. Lehet hogy képes vagyok nélküle is létezni, de nem akarok!"

Szóval egyszer szakítottunk. Zayn miatt... Ez különös.  

Elkezdtem olvasni a következő oldalt. 

"Újra találkoztunk... Fél év után először. Rengeteg érzés kavarog bennem. De természetesen arra a következtetésre jutottam, hogy még mindig halálosan szerelmes vagyok belé. Viszont Ő Lizzel van. Nem hiszem el hogy képes vele lenni. Mikor ezt megtudtam, egy világ dőlt össze bennem. Persze hogy tovább lépett... Mit is képzeltem? Hogy Ő még mindig szeret engem? Kizárt hogy így lenne... 

Én pedig most játszhatom a szomorú hősszerelmest, akinek nem viszonozzák az érzéseit. Remek..."

Ellapoztam az utolsó bejegyzésig, melyet néhány héttel ezelőtt írtam.

"Gyűlölöm Lizt! Élvezi hogy szenvedek. De ha azt hiszi velem szórakozhat, akkor téved.

Harry pedig... 

Minden olyan amilyennek lennie kell, ezt elismerem. Kivéve a távolságot közted és köztem... 

Te vagy az akit nekem szántak, te vagy minden amire szükségem van. Te vagy az aki levesz a lábamról.

És reménykedek, várok, könyörgök hogy te legyél az igazi..."