1. Tedd ki a díjat.
2. Írj 5 dolgot magadról!
3. Jellemezd magad 5 szóval!
4. Küldd el három embernek!
Magamra kaptam egy puha anyagból készült vállkendőt, majd odasétáltam az ajtóhoz, mely az erkélyemre nyílt, kinyitottam és kimentem rajta. Az idő kissé szeles volt, de szerencsére nem esett, ezért kellemesen hűvös volt.
Rátámaszkodtam a kovácsoltvasból készült korlát szélére, majd elnéztem a távolba és merengni kezdtem. Szeretem Harryt. Ezen nincs mit gondolkodnom. De ha az élet nem akarja hogy mi együtt legyünk, akkor nincs értelme erőltetni. Ráadásul itt van Liz is... Nagyon cuki lány... Amikor nem lélegzik. De meglepő módon mégsem ő volt a fő oka annak hogy a köztünk lévő dolgoknak véget vetettem.
Hirtelen az ajtó kinyitódott és a nagyi lépett ki rajta. Lassú léptekkel mellém sétált, majd gyengéden magához ölelt.
- Kicsim, tudom hogy ez most nagyon nehéz - mondta, majd adott egy puszit fejemre. - De rengeteg fiú lesz még az életedben. Nem Harry az egyetlen.
- De talán Ő az egyetlen aki számít... - szegeztem tekintetem a földre. - Azt hiszem jobban kellett volna hinnem, hogy ez egy szerencsés kapcsolat... Nagyi, ez most annyira más! -néztem mélyen szemeibe.
- Tudom kincsem - simított végig hajamon. - Viszont lehet hogy az a helyes ha most elengeded.
- Igen, az agyam folyton erről próbál meggyőzni. De a szívem mindig az ellenkezőjét sugallja nekem - emeltem fel kissé hangomat, majd a távolba pillantottam.
- Csak egyet tudok mondani neked. Ne feledd, hogy az életünk mindig a helyes vágányra terelődik. Szeretlek - mondta, majd megpuszilta arcom, és elindult az ajtó felé.
- Én is szeretlek nagyi - fordultam hátra egy pillanatra, majd ismét az utca fényeit kezdtem el kémlelni.
Talán most kell elsétálnom. És nem szabad visszanéznem. Most kell elsétálnom, mielőtt túl késő lenne.
Bármennyire is fog hiányozni, ezt kell tennem.
Kedvetlenül sétáltam be a bejárati ajtón, és amint beléptem, Louis számon kérő tekintetével találtam szemben magam.
- Ezt mégis mire véljem? - tolta elém a "szerelmi háromszöges" cikket.
- Lou, lehetne hogy inkább ne beszéljünk róla? - forgattam meg szemeimet, majd próbáltam utat törni magamnak, bár sikertelenül, mivel Louis nem engedett el ilyen könnyen.
- Azt hittem szereted Elenát...
- Szeretem is! Csak Liz megint bekavart. Egyszerűen letepert, én meg a hirtelen sokktól megmozdulni sem tudtam. De én nem akarok tőle semmit.
- És Elena mit szólt ehhez? - kérdezte aggódó tekintettel.
- Hát, gondolhatod mit... De meg is értem. Viszont nem Liz volt az egyetlen oka hogy végleg búcsút intett nekem - sóhajtottam fel, majd lerántottam fejemről a sapkámat és lehajítottam a hozzám legközelebb eső szekrényre.
- Láthatod hogy mostanában semmi nem akar köztünk összejönni. Liz, az amnézia, és még sorolhatnám. Nem akarja erőltetni azt ami úgy sem működne. Csakhogy én nem akarok elbúcsúzni tőle.
- Haver, erre most nem igazán tudok mit mondani... Mit gondolsz, reménytelen a dolog? - nézett mélyen szemeimbe.
- Nagyon úgy tűnik - vontam meg vállam, majd enyhén ellöktem az utamból Louist, lerúgtam magamról cipőmet és felviharzottam az emeletre. Rögtön szobám felé vettem az irányt, és amint beléptem, háttal az ágyamra vetettem magam, majd beletúrtam hajamba.
Elena annyira különbözik az összes addigi lánytól, akikkel eddig találkoztam. Képes volt az agyamra menni, aztán egyik pillanatról a másikra elérni hogy oda legyek érte. Mikor vele vagyok, olyan érzésem támad, mintha az egész világ megállna. Ez eddig annyira ismeretlen volt nekem. De most már tudom mi a szerelem.
- Figyelj Harry, tudom hogy most azt hiszed Elena az egyetlen lány a földön. De próbáld meg elengedni és esélyt adni egy másiknak! - tette kezét vállamra.
- Bárcsak el tudnám... Csakhogy én képtelen vagyok másra gondolni! Louis, te is tudod milyen a szerelem, nem igaz? Hiszen szerelmes vagy Eleanorba. El tudnád felejteni? Szerintem akkor sem lennél erre képes, ha kérnének rá.
- Igen, talán ebben igazad van... - sütötte le szemeit.
- De most már teljesen mindegy. Szóval ennyi volt. Vége - sóhajtottam fel, majd kezeim homlokomra tettem.
- Fel a fejjel haver - veregette meg vállam, majd felállt és kisétált a szobából.
Felültem az ágyon, majd éjjeli szekrényemre pillantottam, melyen egy bekeretezett kép volt Elenáról.
Oldalról fotóztam le, miközben valami olyasmit mondtam neki, melytől elpirult. Olyan szégyenlős arcot vág rajta, de meg kell hagyni, nagyon jól áll neki. Jó néhány percig azt nézegettem, miközben emlékek keringtek fejemben.
Reggel unottan és nem mellékesen hulla fáradtan kikászálódtam az ágyból, magamra kaptam egy szürke pólót és egy farmert, majd lesétáltam a konyhába, ahol Louis már nagyban reggelizett.
- Neked is jó reggelt... - forgatta meg szemeit. - Fánkot.
- Nagyszerű, úgyis éhen halok - vettem el egy csokimázasat.
- És hogy vagy? - szegezte rám tekintetét.
- Hát... Nem túl fényesen - mondtam, majd beleharaptam fánkomba.
- Hé haver! Szórakozzunk egy kicsit. Menjünk el a fiúkkal a belvárosba. Aztán ehetnénk a Nando's-ban is. Niall úgyis rég volt ott - nevetett fel. - Na?
- Jó ötlet - mosolyodtam el, majd bólintottam egyet. Bármilyen rossz kedvünk van, a Nando's-ban mindig szívesen eszünk. Már csak a hangulata miatt is. Egy kicsit nekünk is jobb kedvünk lesz utána.
Körülbelül egy órával a reggelink után találkoztunk Liammel, Niall-lel és Zaynnel. Mindhármuknak meglepően jó kedve volt, de ezt nem is csodáltam. Szerencsések akiknek bejön a szerelem...
Louis nem mondta nekik az Elenával történt dolgokat, szóval még várt rám egy szaftos kis történetmesélés arról hogy hogyan törtem össze.
- És haver, mi a helyzet Elenával? - vetette fel a nem várt kérdést Niall mikor befordultunk a Nando's-ba.
- Elmesélem ha leültünk - sóhajtottam fel, mire mindhárman kérdően rám néztek. Louist kivéve, aki már mindent tudott.
Két-három percet várnunk kellett amíg leülhetünk. Zayn mellém lépett, majd közel hajolt hozzám.
- Minden oké Harry? - suttogta.
- Nem igazán... - vontam meg vállam szomorúan, majd tekintetem a padlóra szegeztem.
Sikerült asztalt szereznünk, majd Louis vállalta hogy leadja a rendelésünket.
- Na akkor most mi van? - kérdezett rá azonnal Liam.
- Nem láttátok a cikket? - vontam fel szemöldököm.
- Öhm, nem... - válaszolta Niall.
- Liz megcsókolt, és ezt lefényképezték.
- Miért csókoltad meg? - vágott a szavamba Zayn.
- Nem akartam! Csak rám mászott, de a fotósok gyorsabbak voltak. Elena pedig totál félreértette.
- De miért nem magyaráztad el neki hogy te nem akartad? - kérdezte Niall.
- Először is: próbáltam. Másodszor pedig: nem csak emiatt vetett véget annak ami köztünk volt - Elkezdtem az asztalon található étlapot birizgálni.
- Hanem még miért? - kérdezte Liam.
- Nem akar ez működni köztünk. Nehéz ezt elfogadnom, de be kell látnom. Az élet mindig közbeavatkozik. Mi mást tehettünk volna? - ráztam meg fejem, majd homlokom kézfejemnek támasztottam.
- Nézd Harry, most egyetértenék veled ha azt látnám hogy mindkettőtöknek jobb külön. De ha te is szenvedsz, ő is szenved, akkor miért nem vagytok inkább együtt? - fúrta mélyen tekintetét enyémbe Liam.
- Ezt a kérdést inkább neki tedd fel - sóhajtottam fel.
Hirtelen Louis odabotorkált az asztalunkhoz öt tele pohárral a kezében, és majdnem elejtette őket, mire elkezdtünk nevetni.
- Hahaha nagyon vicces! - mordult ránk. - Máskor viszont legyetek szívesek ti is felemelni a formás popsitokat, amikért tini lányok milliói odavannak, és hozni magatoknak innivalót!
- Nyugalom Lou - mondta Niall még mindig nevetve.
Nekem viszont azonnal elszállt a jókedvem, mikor gondolataim ismét Elenára terelődtek. Láttam hogy Louis és a fiúk összesúgnak, de annyira el voltam merülve, hogy azt nem hallottam miről beszélnek. A kajámban végig csak turkáltam. Igazából nem volt kedvem semmihez.
- Tesó, rossz nézni hogy ilyen lehangolt vagy - szólalt meg mellettem Zayn.
- Hé Harry! Nézd azt a pincércsajt! Szerintem elég dögös - bökte meg vállam Lou.
- Aha, biztos... - vontam meg vállam. Nem igazán érdekelt más jelen pillanatban Elenán kívül.
- Ne már Harold! Még szemezett is veled. Legalábbis próbált, de nem tudott mert te csak lógatod a fejed - lökött oldalba Niall.
Ismét csak vállvonogatással válaszoltam, melyet bizonyára megelégeltek.
- Figyeljetek srácok. Ne erőltessük. Beszéljünk inkább másról, oké? - tette fel az életmentő kérdést Liam.
Mikor elkezdtünk másról beszélni, például az új albumról, gondolataim kissé más irányt vettek.
* Elena szemszöge *
Faith, Annie és Lauren társaságában éppen a szokásos bevásárlókörutat tartottuk, bár őszintén szólva jelen pillanatban semmire nem vágytam, csak arra hogy otthon gubbasszak, és ez bizonyára a viselkedésemen is meglátszott.
- Jaj ne már Elena! Légy egy kicsit jobb kedvű! Kérlek - simogatta meg vállam Lauren.
- Nem, én jókedvű vagyok. Minden oké - Erőltettem arcomra egy halvány mosolyt, majd bólintottam.
Ezen mondatom után mindhárman amolyan "Most viccelsz velem?" pillantást intéztek felém.
- Még mindig Harryn rágod magad? - suttogta Faith, majd közelebb lépett hozzám.
- Teljesen mindegy, mivel most már... - itt tartottam egy rövid szünetet hogy vehessek egy mély levegőt, majd beletúrtam hajamba. - Most már úgyis mindent elszúrtam - hajtottam le fejem.
- Elena, nem tudom te hogy vagy vele, de szerintem vannak más srácok is az univerzumban, akik legalább annyira helyesek mint Harry. Ha nem helyesebbek - próbált meg vigasztalni Annie.
- Miért hajtogatja mindig mindenki ezt a "Vannak még más srácok is a földön" dumát? - emeltem fel kissé hangom.
- Már megbocsáss, de szerintem alaptalanul mordultál ránk, mivel te engedted el Harryt. Nem emlékszel? - vetett rám Annie egy komoly pillantást.
- Ne haragudjatok. Tényleg. Én csak most... Most eléggé feldúlt vagyok, de ígérem hogy megpróbálok túllendülni ezen az egészen. Oké? - éreztem ahogy egy könnycsepp végig folyik arcomon, majd azonnal le is töröltem azt.
Néhány másodperccel később már mindhárman öleltek, ráadásul egyszerre, ami nagyon jól esett, bár kissé szorított is, de ez abban a pillanatban nem igen izgatott.
Csodálatos dolog ha az embernek vannak barátai. És nem csak olyanok akik az első adandó alkalommal kibeszélnek a hátad mögött és hátba szúrnak, hanem igaz barátok. Akiknek nem számít mit teszel vagy mondasz, mindig szeretni fognak. A világ legszerencsésebb emberének érzem magam hogy számomra három ilyen is jutott.
Végül mind a négyen gazdagodtunk valamivel. Faith egy rózsaszín blúzt vett magának, Annie egy Nirvana feliratú pólót, Lauren pedig egy fekete kalapot. Én egy karkötőt vettem magamnak, melyen ez áll: "Even miracles take a little time".
Ezt Hamupipőke mondta. Gyerekkoromban rengeteget néztem azt a mesét. Ahogy a lány álma valóra válik és egymásra találnak a herceggel, igazán csodálatos. Mindig egy olyan életet akartam mint az övé. És bizonyos értelemben meg is kaptam. Sokat szenvedtem már, de úgy tűnik a boldog befejezés még várat magára. Bár teljesen meg voltam győződve arról hogy Harry lesz a hercegem, úgy tűnik az élet mégsem így akarja.
- Csajok, én megéheztem a vásárlásban - sóhajtott fel Faith, majd egy laza pördüléssel szembe fordult velünk.
- Úgy érzem fel tudnék falni egy asztalnyi kaját - nyalta meg száját Annie, mire halkan felnevettem.
- Igen, én is - hallottam meg Lauren hasát, amint megkorgott.
- Á, van egy remek ötletem! - csillantak fel Faith szemei. - Menjünk el a Nando's-ba.
- Nagyszerű ötlet. Úgyis ennék most egy kis fűszeres csirkeszárnyat - helyeselt Annie.
Én csak attól az egytől rettegtem, hogy összefutunk a fiúkkal. Hiszen ők annyit járnak a Nando's-ba, nem kicsi az esély rá hogy ők is épp ott egyenek mikor mi betoppanunk.
- Öhm, figyeljetek lányok. Én nem vágyom most sok kajára, mi lenne ha csak fagyiznánk egyet? - vetettem fel az ötletet, de természetesen mind lehurrogtak.
Végül - mint mindig - ők győztek és elsétáltunk az étteremig, amely gyalog nem kis távolságra volt tőlünk.
- Csajoook, muszáj itt ennünk? - álltam meg az ajtó előtt vonakodva.
- Elena, lejártam a lábam amíg ideértünk. Tízcentis magassarkúban ez a távolság annyit tesz a lábamnak mintha megmásztam volna a Mount Everestet! - nézett rám felháborodva Lauren.
- Szóval ez azt jelenti hogy most már itt eszünk - kacsintott rám Annie, mire megforgattam szemeimet.
- Tényleg? - kérdeztem szomorúan.
- Tényleg! - vágta rá Faith.
- Jó!
- Jó!
- Rendben!
- Rendben!
- Nem hiszem el, már veled is ezt csinálom - forgattam meg szemeimet.
Amint besétáltunk, az egyik pincérnő azonnal talált nekünk egy szabad helyet, majd lekísért a lépcsőn, oda, ahol az asztalunk volt elhelyezve.
A szívem elképesztő ütemet vett fel mikor megláttam Harryt az asztalunktól néhány méterre.
- Annyira tudtam hogy itt lesz. Éreztem - suttogtam, majd éreztem hogy kezem remegni kezd.
És hogy miért kerültem ennyire a találkozást Harryvel? Ha meglátom, abban a pillanatban minden megváltozik. Teljesen elgyengülök és nem tudom sem az érzéseimen, sem a gondolataimon uralkodni.
Láttam amint meglepett és izgatott tekintettel rám néz. Szemei szokásosan csillogtak, haja kissé szétállt, de ez nagyon aranyos volt. Egy szóval Harry tökéletes volt. Mint mindig.
Nem hiszem hogy én vagyok az egyetlen ember, aki érezte már úgy, hogy amit tesz, arról tudja hogy nem helyes, de mégis úgy cselekszik. Elengedni Harryt életem legostobább döntése. De valami akkor is azt súgja hogy hagyjam Őt és a közös múltunkat a hátam mögött.
Erősen ráharaptam ajkamra, majd megfordultam, felrohantam a lépcsőn és kiviharzottam az épületből.
Lépteimet gyorsan, ugyanakkor egyenletesen vettem.
Hirtelen egy ismerős hang ütötte meg fülem, majd hátrafordultam. Harry állt előttem néhány méterre.
- Elena, kérlek várj! - mondta, majd gyors léptekkel odasétált hozzám.
- Mire várjak Harry? - sóhajtottam fel könnyes szemekkel.
- De miért kell elmenned? Miért nem lehetünk együtt? - érintette meg kezeimet.
- Kérlek ne kérdezd miért. Csak hagyd hogy elbúcsúzhassak mielőtt ismét túl közel kerülünk egymáshoz. Hidd el egyszerűbb így - néztem mélyen szemeibe, mikor még mindig kezeimet szorította.
- Én nem akarok mással lenni. Csak veled, Elena. Hiszen emlékezz vissza mindarra, ami köztünk történt!
Azokban a pillanatokban úgy éreztem hogy minden egyes érintésétől képes lenne leállni a szívem.
- Harry, biztos vagyok benne hogy egy nap megtaláljuk majd a helyünket ebben a világban. De talán nem egymás mellett. Ezt nagyon nehéz kimondanom, de el kell hagyjalak Harry. Hiányozni fogsz, de nem tehetek mást - adtam egy puszit arcára, majd elengedtem kezeit és elsétáltam.
- Azt akarom hogy maradj - szólt utánam könnyel megtelt szemekkel.
Hátrapillantottam, még egyszer ránéztem, majd visszafordultam és elsétáltam.
Hirtelen mindenem amim volt, köddé vált. A szívem teljesen üres volt.
Magam sem tudtam miért hoztam meg ezt a meggondolatlan döntést. Talán csak féltem az újabb csalódástól.
Egy hónap... El sem hiszem hogy ennyi ideje még csak nem is beszéltünk. De azzal áltattam magam hogy talán ezzel csak jobb lehet. Ugyan már? A vak is látja hogy nem jobb nekem nélküle. Bár én próbáltam az ellenkezőjéről meggyőzni magam.
Természetesen nem jöttem össze senkivel. Harryről sem keringtek olyan pletykák hogy tartósabb kapcsolata lenne.
A fiúkkal csak akkor találkoztam mikor Faith Niall-lel volt, vagy Daniellelel, Eleanorral és Perrievel szerveztem közös programot.
Niall és Faith... Irigylem őket. Köztük minden olyan tökéletes, mintha egy meséből pottyantak volna ki a valóságba. Sem veszekedés, sem hűtlenség nem mérgezte a kapcsolatukat. És ha ők boldogok, én is az vagyok.
Néha azért elég kedvetlen és ingerült voltam, amit olyanokon vezettem le, akik nem érdemelték volna meg. Egy szóval semmiképpen sem mondhatom hogy a Harryvel való szakítás jót tett nekem.
Éppen Faithtel néztünk valami szerelmes drámát, mikor az idő odakint szörnyű volt. Az eredeti tervünk az volt hogy elmegyünk a London Eyehoz, aztán felülünk arra a muris körhintára, ami szinte közvetlenül mellette van, de a tervünk füstbe ment mikor gyakorlatilag ránk szakadt az ég. De hát Londonban mindig fel kell készülni egy-egy nagy esőre.
- Utálom hogy a hülye eső miatt mindig otthon kell dögleni - mondta nyafogva, mikor már az ötezredik pózban fészkelődött a kanapén.
- Ne is mondd - forgattam meg szemeimet, majd bekaptam egy oreot.
- Egyébként meg ez a film halálosan unalmas és túl nyálas.
- Nyálas? Faith, a Niall-lel való kapcsolatod legalább annyira nyálas mint ez a film - döntöttem kissé oldalra fejem.
- Jól van, de az más - pirult el, majd tekintetét a padlóra szegezte.
- Persze, teljesen - rebegtettem meg szempilláim, majd felnevettem.
- Na de most te jössz - Egy hirtelen mozdulattal szembefordult velem, majd törökülésbe ült. - Túl vagy már... Rajta? - kérdezte halkan.
- Én nem is tudom... - vontam meg vállam, majd elkezdtem birizgálni hajam.
- Oké, akkor majd én válaszolok. Totál egyértelmű hogy nem vagy túl rajta!
- Mi? Ezt mégis miből gondolod? - kérdeztem felháborodottan.
- Jaj ne viccelj már! Szomorú vagy. De mikor vele voltál ragyogtál. Szerintem ez elég indok arra hogy nekem van igazam - vonta fel szemöldökét.
- Jól van, talán tényleg hiányzik... De mostanra Őt már biztosan nem érdeklem...
- Ezt meg honnan veszed? Látod, már megint ezt kezded. Sajnáltatod magad. De nem tudlak sajnálni, mivel mindenen megvan. És Harry is meglenne ha nem dobtad volna el magadtól.
- Te könnyen beszélsz Faith! Minden az öledbe hullik. Niall és egy csodálatos élet is. Lehet hogy nem él veled az anyád, de van egy apád aki nem nagyon teheti meg a dorbézolást, neked mégis mindent megad. Ezek után te könnyen beszélsz. Mindig - Kissé idegessé vált hangom. Nem tudom hogy lyukadtunk ki idáig a beszélgetésben.
- Nekem legalább van apám - Ez a mondata nagyon szívem ütött. Ráadásul gúnyos hanglejtést is véltem felfedezni beszédében, ami még rosszabbul esett. Már valamennyire beletörődtem abba hogy anya elment. Nem mondom hogy könnyű volt, de megtanultam nélküle élni. Viszont apa elvesztését még annál is nehezebb volt feldolgozni. Egyrészt azért mert már felnőttem és rájöttem milyen komoly és megemészthetetlen dolog ha valakit örökre elveszítesz, másrészt pedig a vele eltöltött idő tisztán él az emlékeimben. Amit mondott, nagyon rosszul esett. Főleg tőle.
Arcán néhány másodperc múlva azt véltem felfedezni hogy rájött milyen súlya van annak, amit kimondott. Megbánó tekintettel rám nézett, majd leült mellém és átölelt.
- Nagyon nagyon sajnálom - suttogta fülembe, majd megpuszilt. - Nem gondolkoztam mielőtt beszéltem. Ígérem többet nem mondok ilyeneket.
Válaszképpen csak bólogattam egy sort, majd én is átöleltem.
* Harry szemszöge *
Vacakul érzem magam már vagy egy hónapja. Vacakul? Ugyan, ez nem kifejezés. Csak érteném mi értelme volt ennek a különválás dolognak ha egyikünknek sem jó így.
Ez idő alatt Louis felcsapott kerítőnek, ami tőle természetesen várható volt. Néha jókat mosolyogtam azon hogy mennyi erőt és energiát belefektetett ebbe a dologba, de egyik lánnyal sem tudtam valami komolyabba fogni.
Az albumunk egyik száma megjelent Live while we're young címmel, mely hatalmas sikert aratott. De ez mind nem érdekelt mikor Elenára gondoltam. Nekem nem kellene sem a hírnév, sem a világ összes pénze, csak Ő legyen az enyém.
Semmi sem tudott jobb kedvre deríteni. Na jó, Lounak néha sikerült, de ezek nagyon ritka esetek voltak.
- Hazza, én már nem bírom nézni ahogy szenvedsz! - tört be szobám ajtaján Liam. - Mindent próbálunk megtenni annak érdekében hogy jól érezd magad, de semmi nem segít.
- Liam, nyugi! - Igen, az apáskodás már csak rá vall... - Rendben leszek.
- Leszel. De még nem vagy rendben. Figyelj, légy velem őszinte - ült le mellém. - Szereted még?
- Persze hogy szeretem - csattantam fel. - De tök mindegy, nem? - nevettem fel gúnyosan.
- Én a helyedben nem hagynám őt elveszni - Csak ez az egy mondat hagyta el száját, majd megveregette hátam és kisétált a folyosóra, ahol Zayn és Niall éppen hülyültek valamin.
Elgondolkodtatott amit mondott. Már csak az volt a kérdés hogy vagyok-e elég bátor, vagy gyáva maradok és meghozom életem legrosszabb döntését... Elengedem Őt.
Éppen egy interjún és egy dedikáláson voltunk túl, mikor az öltözőben kissé elkalandoztak gondolataim.
- Hé haver, van még egy rakás lány aki képet akar velünk. Gyere! - rázott vissza a valóságba Niall.
- Ja persze, oké - mondtam zavarodottan, majd bólintottam és felálltam.
Amíg a képeket csináltuk, végig azon gondolkodtam hogy mit kellene most tennem. Ugyan testben ott voltam, de gondolataim teljesen elterelődtek a bandáról és mindenki másról. Csak Elenán jártattam az agyam. Mit tegyek hogy minden rendbe jöjjön? Hiszen nem engedhetem el. Azok után hogy annyi szenvedésen keresztül mentünk. És nem mellékesen rengeteg jó pillanatunk volt. Megszámlálhatatlan...
És ennek nem kell véget érnie. Érzem hogy ez tényleg örökké tart. Hát akkor ne hagyjuk elveszni a lehetőséget hogy egymásé lehessünk.
Miután vége lett az egész felhajtásnak, izgatottan ültem be a kocsiba.
- Srácok, nekem el kell intéznem valamit. Valami nagyon fontosat - szólaltam meg.
Liam értette mire gondolok, ezért csak vetett rám egy büszke pillantást, majd elismerően bólintott egyet.
Visszaszerzem Őt. És esküszöm hogy soha többé nem engedem el.
* Elena szemszöge *
Vettem egy forró fürdőt. Jelen pillanatban ez esett a legjobban.
Miután kényelmes tempóban végeztem ezen tevékenységgel, pizsamagyanánt magamra kaptam egy csíkos hosszú ujjút, amely megjegyzem már eléggé rongyos volt - de legalább kényelmes -, és ehhez választottam egy kényelmes hosszú szárú pizsamanadrágot.
Kibontottam hajam, majd eszembe jutott hogy elfelejtkeztem valamiről. Besétáltam még egyszer a fürdőszobába és lemostam magamról a sminkemet.
Végül úgy döntöttem elteszem magam holnapra, így befészkeltem magam az ágyba, magamra húztam takarómat és próbáltam elaludni, amely meglepően egész hamar sikerült is.
...
Valami zaj ütötte meg fülem, melyre felébredtem. Nem bosszantó, vagy fülsüketítő zajnak nevezném, inkább kellemesnek.
Álmosan felültem, majd megnéztem az órám. Fél egy...
Rájöttem hogy amit hallok, az minden bizonnyal csakis zene lehet. Biztos voltam benne hogy a mi házunk előtt játszanak, de hogy kik, azt egyenlőre nem tudtam megmondani.
De kinek jutna eszébe éjjel fél egykor a mi házunk előtt zenélni?
Hirtelen egy ismerős énekhangot véltem felismerni. Egyet, melyet ezer közül is felismernék.
- Nem... Az nem lehet. Harry? - suttogtam, majd kinyitottam erkélyem ajtaját és kiléptem a hűvös, éjjeli levegőre.
Amikor odasétáltam a korláthoz, azt hittem káprázik a szemem. Vagy csak egyszerűen álmodok.
Harry állt a kerítésünk előtt, egy szál gitárral a kezében.
Niall mondogatta már párszor hogy megtanítja Harryt gitározni, de nem gondoltam hogy ilyen jól.
Ez most azt jelenti hogy szerenádot ad nekem?
"Can we fall, one more time?
Stop the tape and rewind
Oh and if you walk away I know I'll fade
'Cause there is nobody else
It's gotta be you
Only you
It's got to be you
Oh, Only you
Oh girl, can we try one more, one more time?
One more, one more, can we try?
One more, one more time
I'll make it better
One more, one more, can we try?
One more, one more,
Can we try one more time to make it all better?
'Cause it's gotta be you
Only you
Oh, Only you
It's gotta be you
Only you
It's got to be you
Oh, Only you..."
Szemeim könnyekbe szöktek, majd elmosolyodtam és ajkamba haraptam.
- Komolyan szeretnélek visszakapni. És azt akarom hogy mostantól semmi, de legfőképpen senki se tudjon minket szétválasztani. Emlékszel mikor azt mondtad a te szíved ott van ahol én vagyok? Nos, az enyém pedig ott van ahol te. Veled akarok lenni és senki mással. Téged akarlak. Téged, aki megdobogtatja a szívem. Szeretlek Elena - nézett fel rám gyönyörű zöld szemeivel.
- Hát, én pedig azt hiszem meggyőztél - mosolyodtam el ismét, majd visszarohantam szobámba, onnan a földszintre, majd magamra kaptam a kedvenc Ugg csizmámat. Kirohantam a kertbe, onnan pedig egyenes út vezetett a kapuig, melyen kimentem, majd odarohantam Harryhez.
- Ja, és valamit elfelejtettem elmondani az előbb. Én is szeretlek Styles - mosolyogtam rá, majd átkulcsoltam kezeim nyakán és megcsókoltam.
Ő kezeit derekamra csúsztatta, én pedig beletúrtam hajába. Biztosan ki merem jelenteni: ez volt életem legjobb csókja. És onnantól kezdve bármi történt, nem tudott szétválasztani minket. Lehetett az egy világ körüli turné vagy csak egy szimpla veszekedés. Már semmi nem számított. Csak mi ketten.
Azt hiszem mindenkinek hinnie kell a mesékben és a csodákban. Hiszen nekünk is ugyanúgy megvan a lehetőségünk egy boldog befejezésre. És arra is, hogy a hercegünk a világ egyik legdögösebb énekese legyen. De valójában nem számít hogy híres-e vagy sem, hogy menő-e vagy nem. Az számít hogy igazán szeressen. Úgy ahogyan te őt.
És úgy gondolom még egy dolgot megtanultam. Bármennyire is reménytelennek tűnnek a dolgok, a legfontosabb az hogy mindig maradj erős. Bármi történik, neked töretlenül hinned kell az álmaidban, mert kit tudja... Talán hamarabb valóra válnak mint gondolnád.
És hogy mi lett az én kalandokban cseppet sem szegény történetem vége?
Niall és Faith összeköltöztek. Boldogabbak mint valaha, és ez engem is azzá tesz. Bátran ki merem jelenteni hogy ők örökké együtt lesznek.
Annie és Nick még mindig együtt vannak, és remekül kiegészítik egymást. Bár néha kissé gondot jelent két őrült egy kapcsolatban, de mindent kézben tartanak.
Lauren és a barátja, Aaron bejárták egész Európát, ezután pedig Ausztráliába is elutaztak. Egyszóval kihasználják a fiatalságukat és bejárják az egész világot.
Louis és Eleanor eljegyezték egymást. Vicces, hiszen ennek én jobban örülök mint ők maguk.
Danielle és Liam a tökéletes páros. Azt hiszem eléggé kielégítő a válaszom ha azt mondom dúl köztük a szerelem.
Zayn és Perrie... Nos, ők is összeköltöztek. Nagyon boldogok, és úgy gondolom még rengeteg ideig azok is lesznek.
És hogy velem mi van? Nos, én egyetemre mentem. Azonkívül pedig elmondhatom magamról hogy az enyém a világ legklasszabb sráca. Hamupipőke álma beteljesült, a herceggel pedig végleg egymásra találtak.
Úgy gondolom egyetlen mondattal tudnám megfogalmazni a hátralévő életemet: Boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
