2012. július 27., péntek

2. évad; 7. rész: Félreértés...

Na sziasztok!
Lenne egy kérésem. 
Ha írtok kommentet, akkor legyetek szívesek azt is beleírni, hogy mit szóltok a Faith-Niall pároshoz. 
Szerintetek aranyosak együtt?:)


 Ajkai gyöngéden enyémekre tapadtak, majd karjait derekam köré fonta. Olyan rég éreztem ajkait enyémeken... Olyan mesés csók volt, melyet szavakkal nem lehet kifejezni. Szívem annyira hevesen vert, hogy majdnem kiugrott mellkasomból, gyomromban pedig pillangók repkedtek. Tudtam hogy ennek így kellett történnie.
Szenvedélyes csókunk után kissé távolabb húzódtam tőle, majd elpirultam.
- Nekem most mennem kell - suttogtam, majd ajkamba haraptam.
- Oké - mosolygott rám zavartan.
- Oké - bólintottam még mindig mosolyogva.
- Jó.
- Jó.
- Rendben - nevetett fel.
- Rendben - mosolyogtam rá. - Hát akkor...
- Akkor... - túrt bele hajába.
- Szia - köszöntem el még mindig fülig érő mosollyal, majd épp beléptem volna házunk kapuján, mikor hirtelen megragadta derekam, szorosan magához vont, és lehelt még egy utolsó rövid, de szenvedélyes csókot ajkaimra.
- Szia - köszönt el, majd beült kocsijába és elhajtott.

Amint beléptem házunk előszobájába, ugrálni és sikítozni kezdtem. Gyorsan felrohantam az emeletre, majd a szobám felé vettem az irányt. Azonnal levetettem magam az ágyra, és mosolyogva elkezdtem a plafont kémlelni.
Reméltem hogy mostantól minden összejön majd. És én boldog leszek Harryvel. Harryvel, akit mindennél jobban szeretek.
Időközben eszembe jutott, hogy a többiek még a kis "buliban" vannak. Nem akartam őket megzavarni, ezért megvártam amíg maguktól döntenek úgy, hogy hazajönnek.

Amint hazaértek, azonnal szembetűnt nekik, hogy milyen vidám vagyok.
- Mi történt Elena? - vonogatta szemöldökét Nick.
Erre a mondatra csak egy pirulással válaszoltam, Faithnek pedig azonnal világossá vált, hogy mi történt.
- Neee! Ugye... Ugye az történt amire gondolok? Megcsókoltad Harryt? - kérdezte sikítozva.
- Hát... Igen - meredtem magam elé mosolyogva.
- Igen igen igen! - ölelt át Lauren.
- És ezután mi lesz? - Annie láthatóan nem örült ennek. Én tudtam miért. Félt hogy megint csak egy csalódás lesz ebből az egészből.
- Mégis mi lenne? Összejönnek. Aztán összeházasodnak, lesz három gyerekük és boldogan élnek amíg meg nem halnak! - mondta Lauren.
- Oké... Ez mind szép és jó. De egy csók még nem biztos hogy jelent bármit is. Lehet hogy Harry ezt csak egy kis kalandnak tekintette, nem többnek. Aztán az lesz az egészből, hogy Elenának megint összetörik a szíve.
Bizonyos értelemben igaza volt. Egy csók még tényleg nem biztos, hogy jelent bármit is.
- Tévedsz Annie. Ha Haroldnak van egy kis esze, akkor összejön Elenával. És tudom hogy így lesz - reagált Annie előző mondatára Faith.
- Oké... De ez nem változtat azon a tényen, hogy nem kedvelem Harryt.
- De miért nem, Annie? - kérdezte értetlenül Lauren.
- Ha ti is Elena barátai lennétek, megértenétek miért mondtam amit mondtam! - mondta Annie, majd kiviharzott a szobából.
Vettem egy mély levegőt, majd utánamentem.
A lépcső alján ült összekuporodva.
- Annie, én tudom mit miért mondtál - ültem le mellé.
- Én csak félek hogy nem akar tőled semmi komolyat. Te pedig halálosan szerelmes vagy belé. De mi van ha ő nem?
- Igazad van. Ettől én is félek... Félek, hogy túl erősek az érzéseim iránta. Olyannyira, hogy a végén összetörök. Teljesen...
- Bárhogy is legyen, én melletted leszek - mondta, majd magához ölelt.

Annie és Nick a hétvégét nálam töltötték, de azalatt Harry egyszer sem keresett. Úgy döntöttem várok egy kicsit. Hátha csak idő kell neki...


~Öt nappal később~

Egy fárasztó csütörtöki nap után Faith úgy döntött, nálunk alszik. 
- Nehéz nap volt a mai. Miss Wintour ma még a szokásosnál is idegesebb volt - mondta Faith, miközben egy Cosmopolitant olvasgatott. 
- Igen - nevettem fel. - És... Azóta beszéltél Niall-lel? - kérdeztem huncut mosollyal arcomon.
- Hát megadta a számát. És én is neki. Azóta egyszer beszéltünk és azt mondta szeretne jobban megismerni. Ez jót jelent, ugye? 
- Ez azt jelenti hogy nagyon tetszel neki - mosolyogtam rá biztatóan. - És neked is tetszik ő?
- Az nem kifejezés... - meredt maga elé mosolyogva. - És mi újság Harryvel? Keresett azóta?
- Nem... Tudhattam volna hogy semmi komolyat nem akar tőlem. Talán igaza volt Annienek. Ő nem úgy szeret engem, mint ahogy én Őt - hajtottam le fejem, hogy Faith ne láthassa egyre előtörő könnyeimet. 
- Én azért bízom benne hogy észhez tér és kidobja azt a libát. És akkor még finoman fogalmaztam. Legszívesebben megtéptem volna Lizt, amikor ott produkálta magát - idézte fel az öt nappal ezelőtt történteket. 
- Igen, láttam hogy ideges voltál - nevettem fel halkan.
Faith éppen szólásra nyitotta száját, mikor telefonom megcsörrent. 
Izgatottan nyújtotta kezembe a készüléket, mikor meglátta Zayn nevét a kijelzőn. 
- Szia Zayn - szóltam bele vidáman.
- Szia Elena - hallottam hangján hogy mosolyog. - Figyelj, lenne egy kérdésem.
- Na halljuk - mondtam mosolyogva, persze ő ezt nem láthatta.
- A srácokkal és Eleanorékkal kicsit kiruccanunk a hétvégén Franciaországba. Tudod, ilyen utolsó nyaralás gyanánt, amíg még jó idő van.
- Aha... És azért hívtál hogy addig etessem meg Harry macskáit, vagy mi? - kérdeztem értetlenül.
- Nem, nem kell megetetni Harry macskáit - nevetett fel. - Arra gondoltam hogy te és Faith eljöhetnétek.
- Ó... Hát rendben. Szívesen elmennék. És szerintem Faith is - mosolyodtam el, mire Faith felkapta fejét. Hevesen tátogott, hogy hangosítsam ki. Kuncogva megforgattam szemeimet, majd kihangosítottam. - És pontosan hol leszünk? 
- Marseilleben. Holnap indul a gép, délelőtt tízkor. 
- Ott leszünk - szólt bele a telefonba Faith.
- Ó, szia Faith - köszönt Zayn zavartan. - Örülök hogy eljöttök. Sziasztok - mondta, majd bontotta a vonalat. 
- Ez az! Végre megint találkozhatok Niall-lel! - kezdett el ugrálni az ágyon, mire elmosolyodtam. 
Itt volt a lehetőség hogy tisztázzuk a dolgokat Harryvel.
Faith azonnal felhívta apukáját, és elkezdett könyörögni neki hogy engedje el. Megígérte neki, hogy a világ összes házimunkáját elvégzi, csak hadd mehessen el, így nagy nehezen beadta a derekát.
Miután Faith mindezt elintézte, lementem a nagyihoz, leültem mellé a kanapéra, és bociszemekkel ránéztem.
- Mit akarsz kérni? - nevetett fel.
- Hát... Mondtam már hogy imádlak?
- Igen mondtad. De halljuk miről lenne szó!
- Oké... Szóval a srácok elutaznak Franciaországba a hétvégén, és elhívtak magukkal. Ugye elengedsz édes drága, mesés és csodálatos mamikám? - meredtem rá csillogó szemekkel.
- Ilyenkor jól értesz a bókoláshoz - mondta nevetve. - Hát persze hogy elmehetsz.
- Imádlak nagyi! - mondtam, majd szorosan átöleltem.


Másnap reggel már hat órakor fent voltam, mikor a gép csak tízkor indult. Addig bekapcsoltam a tévét, és valami unalmas főzős műsort kezdtem el nézni.
Egy órával később csörgött az ébresztőóra, Faith pedig nagy nehezen felkelt.
- Jó reggelt! - nyújtózkodott ki, majd felállt és elment a fürdőbe.
- Neked is álomszuszék - kiabáltam utána nevetve.

- Szerinted mit vegyek fel? - szólt ki hangosan a fürdőből. - Én arra gondoltam hogy egy fekete magasított derekú sortot, egy bakancsot és egy rózsaszín Wild feliratú topot veszek fel. Mit szólsz hozzá?
- Tökéletes - mondtam, majd belekortyoltam kávémba, melyet időközben Alfred hozott be szobámba. - Csak most még vegyél fel egy dzsekit, mert hát tudod... Londonban nem mindig fényes az időjárás. Ahogy most sem - néztem ki az ablakon, melyen apró esőcseppek cikáztak.
Miután kilépett a fürdőszobából, azonnal szemügyre vettem. Hajába laza hullámokat sütött, melyek lágyan omlottak vállára.
- Remekül nézel ki Faith! - kacsintottam rá, majd bevonultam a fürdőbe.
Hosszasan gondolkodtam mit kellene felvennem. Végül egy ujjatlan farmeringnél, egy sortnál és egy bakancsnál döntöttem. A londoni időjárásra való tekintettel magamra kaptam egy barna kötött kardigánt is, hajamat pedig gyorsan átfésültem.

Egy kiadós reggeli után azon kaptuk magunkat, hogy indulnunk kell a repülőtérre.
Esteban, a személyes sofőrünk felajánlotta hogy elvisz minket, mi pedig ezt természetesen nem utasítottuk vissza.
- Mit gondolsz, mi lesz most Harryvel? - bámultam ki az elegáns kocsi ablakán. - Gondolod hogy nem is szakított Lizzel?
- Őszinte leszek Elena. Nem tudom... Más ésszerű magyarázatot nem tudnék kitalálni. De ha netalántán így lenne, és akkor csak halkan megjegyzem hogy Harrynek ellátnám a baját, akkor próbálj meg túllépni. Minden úgy fog történni, ahogy történnie kell - fogta meg kezeimet, én pedig csak egy bólintással válaszoltam.
De valójában nem tudnék beletörődni, ha Harry nem engem választana. Mindig ezt mondod, de aztán sosem tudsz túllendülni. És én érzem hogy Harryt örökké tudnám szeretni, ha adna még egy esélyt, hogy ezt bebizonyíthassam.

A repülőtérre érve már azon izgultam, hogy Liz ott van-e. Mert ha igen, akkor nagyon kevés az esély rá, hogy én és Harry valaha még együtt leszünk.

A félelmem pedig beigazolódott. Harry mellett ott állt Liz. Azt hittem szétrobbanok az idegességtől és megtépem Lizt, de próbáltam uralkodni magamon, ahogy Faith is. Ő rögtön odarohant Niallhez és azonnal beszélgetni kezdtek.
Odasétáltam Zaynhez, majd észrevettem hogy Perrie nincs jelen.
- Szia. Perrie? - kérdeztem halkan.
- Inkább ne is kérdezd... Majd később elmondok mindent - válaszolta. - A Lizes dolog pedig...
- Ne beszéljünk róla. Inkább ne, mert ha nagyon belelovalom magam, akkor Liznek egy szál haja sem marad - mondtam ökölbe szorított kezekkel.
Harry kerülte pillantásom, amit nem tudtam mire vélni. Mindig ezt csinálja... Az egyik pillanatban még szenvedélyesen csókolózunk, a másikban meg már átnéz rajtam. Semmibe vesz. Mintha ott sem lennék...

A repülőúton Zayn mellett ültem, mivel rajtunk kívül mindenki más a párjával utazott, így hagytuk őket turbékolni. És igen, ha úgy vesszük, lassan már Faith és Niall is egy pár lesz, ha így mennek tovább a dolgok.
Liz néha-néha szegezett rám egy amolyan "ezt megszívtad" pillantást, miután Harry megcsókolta.
Mégis mi ez? Megcsókol, aztán úgy tesz mintha semmi sem történt volna?
Liz századik lesújtó pillantása után megelégeltem a dolgot, és bemutattam neki. Velem senki ne szórakozzon. Főleg ne egy olyan ember mint ő.

Franciaország mesés. Párizs is fantasztikus, de a tengerpart még inkább magával ragadott. Amint odaértünk, azonnal ámuldozni kezdtem a csodás tengerparttól. Faith még sosem járt Anglián kívül sehol, ezért számára még lenyűgözőbb látványt nyújtott a francia tengerpart.
A srácok találtak egy gyönyörű apartmanházat a parton, amely tökéletes helyszín volt egy kis romantikázáshoz. Bár ez nekem nem jött kapóra... 
A ház előtt pálmafák sorakoztak, a tenger pedig csak ötszáz méterre volt tőlünk.
Belülről is kifogástalanul nézett ki.
Már csak a szobákat kellett kiosztanunk. Liam Daniellelel, Louis Eleanorral, Harry pedig Lizzel aludt egy szobában. Így a szinglik maradtak együtt. Niall Zaynnel, én pedig Faithtel kerültem egy szobába, de ezt nem is bántam. Bár az álmaimban nem így történtek a dolgok. Mivel ott nyoma sem volt egy bizonyos Liz nevű hiénának. És az álmaimban Harry nem egy seggfej...

Levetettem magam az ágyra, majd gondolkodni kezdtem. Eszembe jutott, hogy Zayn szeretne beszélni velem.
- Faith, én most lemegyek sétálni a partra.
- Persze, rendben. Szerintem hamarosan mi is csatlakozunk - mosolygott rám.
Elindultam a folyosón, mikor hirtelen Harrybe botlottam. Mellkasunk egy pillanatra összesimult, de én rögtön távolabb léptem tőle.
- Elena, beszélnünk kell - sóhajtott fel, majd kezem után nyúlt, de én elrántottam őket.
- Miről? Arról hogy "bocsi, de én Lizt szeretem"? Meg nem történtnek akarod tekinteni azt, ami történt? Mert akkor nincs miről beszélnünk. Értem én. Nem jelentek neked semmit. Ezen nincs mit ragozni - válaszra sem várva leviharzottam a hosszú, márványból készült lépcsőn, majd kiléptem a friss levegőre.
Zayn zsebre tett kezekkel várt a ház előtt. Odasétáltam hozzá, majd intettem neki, jelezve hogy menjünk le a partra.

- Ez egy csendes környék. Azért is szeretünk itt lenni, mert többnyire sikerül egy kicsit elzárkóznunk a nyilvánosság elől - bámulta a hevesen hullámzó tenger vízét.
- Nagyon szép hely - mosolyogtam rá. - De térjünk rá a lényegre: Miért nincs itt Perrie? - néztem fel szemeibe.
- Eléggé összevesztünk. Azt mondta nagyon távolságtartó vagyok. De mást is mondott...
- Mit? - vontam fel szemöldököm.
- Azt mondta néha olyan érzése támad, mintha nem őt szeretném.
- Mert mégis kit szeretnél, ha nem őt? - kérdeztem értetlenül.
- Hát ez az... De pontosan arra célzott, hogy téged szeretlek - túrt bele hajába.
- Figyelj, szerintem néha tényleg nem viselkedünk úgy, ahogy a barátok szoktak. De ez nem szerelem. Te szerelmes vagy Perriebe, én szerelmes vagyok Harrybe. Azt akarom hogy minden rendben legyen. Beszéljek én Perrievel? - kérdeztem, majd ajkamba haraptam.
- Azt megköszönném. Ha a te szádból hallja, el is hiszi.
- Rendben - bólintottam, majd átöleltem.


* Harry szemszöge*

Nem tudom miért nem szakítottam eddig Lizzel. Féltem ettől az egész Elena-dologtól. Néha olyan érzésem volt, hogy Zaynnel még mindig éreznek egymás iránt valamit. De nem tagadom, egy balfék vagyok. Megcsókolom, aztán nem is teszek semmilyen lépést felé. Ezt nem érdemli meg. 
Ezen a héten már számtalanszor elhatároztam, hogy szakítok Lizzel. De sosem jött el a megfelelő alkalom.

Úgy döntöttem, most jött el az idő. Az idő, hogy meghozzam életem legjobb döntését és cselekedjek.
Erőt vettem magamon. Magamban már kitaláltam, hogy mit fogok mondani Liznek. Meg kell értenie, hogy Elenát szeretem.
- Liz, idebent vagy? - kopogtam be szobánkba.
- Igen, gyere be - hallottam hangján hogy mosolyog.
Benyitottam egy hangos sóhaj kíséretében.
- Figyelj... Beszélnünk kell - vakartam meg tarkómat, majd kihúztam magam.
- Ne! Ne is mondj semmit. Előbb én. Viszont ahhoz le kell mennünk a partra - meg sem várta hogy válaszoljak, megfogta kezem, majd magával húzott.

- Miért jöttünk le? Mit akarsz itt mondani? - kérdeztem értetlenül, majd körbenéztem.
- Figyelj... Ó nézd, ott van Elena és Zayn - mutatott hátam mögé, majd mikor hátrapillantottam, úgy éreztem szívem két darabra tört. Ott álltak egymás előtt, kezeiket összekulcsolták, és mélyen egymás szemébe néztek. Nem vártam meg, amíg más is történik, sietős léptekkel visszasétáltam az apartmanba. Ennyit arról, hogy Elena szeret engem. Még jó, hogy nem csináltam totál hülyét magamból előttük. Újabb szívfájdalom? Köszönöm, nem kérek belőle!


* Elena szemszöge *

Zayn megfogta kezeimet, majd mélyen szemembe nézett. 
- Na most menj, és hozd rendbe a dolgot Harryvel - adott egy puszit arcomra. 
- Köszönöm Zayn - mosolyogtam rá, majd elengedtem kezeit. 
Tévedett, aki azt mondta szerelemből nem lehet barátság. Én és Zayn tökéletes példa vagyunk arra, hogy ez igenis megtörténhet. Ha ő nem lett volna, talán sosem szánom rá magam hogy tényleg komolyan elbeszélgessek Harryvel. És ezúttal nem egy dedós vita kíséretében, hanem felnőttekhez méltóan. 
Felmentem az emeletre, majd bekopogtam Harryék szobájába. 
Mikor benyitottam, Harry egyedül gubbasztott ágyán. 
- Szia - léptem be félve a helyiségbe. 
- Mit akarsz? - kérdezte flegmán.
Nem értettem mi baja. Mi rosszat tettem?
- Valami baj van? - vontam fel szemöldököm.
- Mintha nem tudnád... - nézett rám szemrehányóan.
- Hát, ami azt illeti tényleg nem tudom mi adott okot arra, hogy ilyen bunkó legyél...
- Ne játszd az ártatlant! Azt hittem rendbe hozhatjuk a dolgokat, de látom neked ez már nem aktuális - vetette oda közömbösen.
- Harry, ha harapófogóval sem lehet kiszedni belőled amit mondani akarsz, akkor hogy várod hogy megértsem miről beszélsz? - emeltem fel kissé hangomat.
- Na jó elég. Inkább kerüljük el egymást jó messziről.
Épp amikor rászánom magam hogy tényleg, őszintén beszéljek vele, neki hirtelen teljesen megváltoznak az érzései. Ilyen is csak a mesékben van...
- Nem tudom mi a franc bajod van! De ha nem nyögöd ki, akkor tényleg igazad van. Hagyjuk egymást békén, ha te ettől jobban érzed magad! - mondtam szinte kiabálva.
- Oké!
- Oké!
- Klassz! - mondta ezúttal már Ő is kiabálva.
- Klassz!
- Rendben!
- Rendben! - s ezzel kivágtam magam előtt az ajtót, majd átrohantam Faithtel közös szobámba.
Idegesen leültem az ágyra, majd kicsordult egy könnycsepp szememből.
- Hé! Te sírsz? - kérdezte aggódva Faith, majd leült mellém és szorosan magához ölelt.
- Nem... - emeltem fel fejem, majd megpróbáltam visszafojtani a sírást.
Faith vetett felém egy amolyan "engem nem tudsz átverni" pillantást.
- De... - s ezzel könnyeim záporként kezdtek hullani. - Rendbe akartam hozni a dolgokat Harryvel. Erre Ő meg teljesen érthetetlen módon totálisan bunkó volt velem. Aztán leordítottuk egymás fejét. Mindig ez van, ha komolyan elkezdenék beszélni vele. Senki nem akarja, hogy mi együtt legyünk...
- Dehogynem! Ezt nem fogom annyiban hagyni. Harry egy bunkó paraszt. Legalábbis most az. De ő a te bunkó parasztod. És ti tökéletesen összeilletek. Szóval beszélni fogok vele, persze ha te is beleegyezel.
- Nem kell Faith. Hagyjuk. Inkább hagyjuk... Én megpróbáltam, de úgy látszik ez már reménytelen - meredtem magam elé üres tekintettel, majd felsóhajtottam.
- Hát te tudod... - simogatta meg vállam. - Niall azt mondta, hogy este elmegyünk egy hangulatos kis étterembe a tengerparton. Ugye oda azért eljössz? - kérdezte lefelé biggyesztett ajkakkal.
- Hát nem sok kedvem van hozzá, de azért elmegyek, ha nagyon szeretnéd.
- Nagyon szeretném! - mondta, majd felpattant az ágyról, bőröndjét kihúzta az ágy alól, és kutakodni kezdett valami viselhető ruha után.
Végül sikerült is megtalálnia a tökéletes darabot. Kikapott a bőröndből egy fekete pánt nélküli koktélruhát és egy pink magassarkút. Mivel a szél kicsit fújdogált, ezért felvett egy fekete kötött kardigánt is.
- Na milyen vagyok? - pördült meg előttem.
- Gyönyörű. Niall odáig lesz érted! - kacsintottam rá, mire ő elpirult.
Én nem éreztem úgy hogy bárkinek és tetszenem kellene, ezért felvettem egy fehér bő fazonú pólót, melyen egy Chanel jel és egy felirat volt, egy fekete szűk farmert és egy fekete szandált.
- Nem akarsz valami hogy is mondjam... Elegánsabbat felvenni? - kérdezte, miután meglátta mit kaptam magamra.
- Minek kellene kiöltöznöm? Nincs senki akiért ezt meg kellene tennem - válaszoltam kissé ingerülten, mire ő védekezésképpen csak maga elé tette kezeit.
- Csak egy kérdés volt. Nem kell így felkapni a vizet - válaszolta halkan, majd kisétált a szobából.


A vacsora egy hangulatos étteremben került megrendezésre. Danielle és Liam végig egymást falták. Kézen fogva beszélgettek, s közben sokszor felnevettek. Nagyon örültem a boldogságuknak, de közben kicsit féltékeny is voltam rájuk. Lou és El ugyanígy tettek. Ahogy egymás szemébe néztek, látszódott hogy mennyire szeretik egymást.
Louis... Vele mostanában nem igen beszélek. Nem teszünk egymás felé semmilyen lépést. Még mindig nem fér a fejembe, hogy kerülhettünk ilyen messzire egymástól, mikor fél évvel ezelőtt még a legjobb barátok voltunk. Bár volt néhány dolog, melyek nagyon tönkretették a kapcsolatunkat.
Faith és Niall között érezni lehetett a vonzalmat, amely betöltötte a köztük lévő teret. Éreztem hogy ebből lesz valami komolyabb dolog. Már ha Faithnek lesz bátorsága egy komoly kapcsolathoz. Egy sztárral mindig nehezebb együtt lenni. Én már csak tudom, mivel van tapasztalatom. 
Harry és Liz szokásosan nyálasan produkálták magukat. Nagyon rájátszottak erre az egészre. Részben azt éreztem hogy mindjárt felfordul a gyomrom. Másrészt viszont megölt a tudat, hogy nem én tehetem meg azt, amit Liz. Zayn csak némán meredt maga elé. Tudtam hogy hiányzik neki Perrie. Próbáltam beszélgetni vele, de láthatóan nem nagyon volt kedve társalogni velem. Ezt természetesen tiszteletben tartottam. 

A vacsora végén mindenki kissé becsiccsentett, kivéve engem és Zaynt. Faith és Niall aranyosan kacérkodtak egymással, amit öröm volt nézni is. 
- Mi most elmegyünk sétálni Niall-lel, oké? - állt fel az asztaltól nevetve Faith, majd megragadta Niall kezét.
- Persze, menjetek - mondtuk kórusban. Több sem kellett nekik, azonnal elhagyták az éttermet. 


* Faith szemszöge * 

Niall és én a holdfényben sétálgattunk. A tenger erőteljesen hullámzott, az égen fátyolfelhők sorakoztak.
Hirtelen lekaptam magamról cipőmet, majd odarohantam a vízhez. 
Lábamat hirtelen megérintette a hideg víz, én pedig felsikítottam.
- Basszus, ez hideg! - kiabáltam, mire Niall elnevette magát. - Te nem nézed meg milyen? - kérdeztem. Egy bólintással válaszolt, majd lekapta lábáról Vans cipőjét, és odafutott hozzám. 
Amíg a távolban felvillanó fényeket kémlelte, megragadtam az alkalmat hogy poénkodjak egy kicsit. 
A víz kisodort valami undorító, nyálas hínárt. Úgy döntöttem, hogy hozzávágom, hadd ijedjen meg egy kicsit. 
Rádobtam a pólójára, mire rám nézett. Először azt hitte hogy valami követ hajítottam neki, de mikor meglátta hogy mi az, elkezdett sikítozni, majd ledobta magáról a hínárt. Olyan volt mint egy lány.
Hangos nevetésben törtem ki. A végén már annyira röhögtem, hogy hang sem jött ki a torkomon. 
- Na ezért meglakolsz! - nézett rám dühösséget színlelve, majd hátára kapott és befutott a vízbe.
- Ne! Niall, ez hideg! - mondtam nevetve. Tudtam mi lesz a sorsom. 
Úgy lett ahogy megjósoltam. Néhány másodperc múlva már csuromvizesen álltam a derékig érő vízben. Ő is vizes lett, de nem annyira mint én. 
- De gonosz vagy - néztem rá szomorúan, majd néhány másodperc múlva nevetni kezdtem.
Ő csak némán meredt rám tengerkék szemeivel, melyet még a holdfényben is jól ki lehetett venni.
Hirtelen megragadta derekam, majd szorosan magához vont. 
- Faith, én... - mondta elcsukló hangon, mire én mutatóujjam gyengéden ajkaira helyeztem. 
- Shh - suttogtam. - Ne mondj semmit Niall - hajoltam közelebb hozzá. 
Leheletét már arcomon éreztem. Lassan lehunytam szemeimet, majd éreztem hogy ajkai enyémekre tapadnak. 
Csókunk körülbelül egy percig tarthatott. Azt hiszem életem legcsodálatosabb egy perce volt...
Közben előtört bennem egy olyan érzés, hogy mi van ha ez mégsem jó ötlet? Hiszen mi annyira más világ vagyunk. Ő egy sztár, én pedig csak egy átlagos lány. Ez a két világ nehezen fér meg egymás mellett.
Hirtelen távolabb húzódtam tőle. 
- Niall... Én, én nem vagyok ebben biztos... Most inkább elmegyek... - csak hebegtem-habogtam. 
Elkezdtem a part felé futni. 
- Faith várj! - kiabált utánam. Én csak egy bizonytalan pillantást vetettem rá, majd elrohantam. 


Berohantam a szobánkba, ahol Elena éppen valami brazil szappanoperát nézett...


* Elena szemszöge *

- Hol jártatok Niall Casanova Horannel? - mondtam nevetve. 
Ő korántsem volt ilyen jókedvű. Csak kedvetlenül levetette magát az ágyra, majd fejére húzta a takarót. 
Csak egy hangos sikítás hagyta el száját, melynek erősségét a fejére húzott takaró némiképp tompította. 
- Mi történt? - kérdeztem aggódva.
- Körülbelül tíz perce megcsókoltam Niallt...
- És ebben mi rossz van? - vontam fel szemöldököm.
- Az hogy otthagytam. Elrohantam - húzta le fejéről a lepedőt. - Ó persze, csak Faith Holloway lehet ekkora szerencsétlen! Nem hiszem el hogy elrohantam! De nem vagyok biztos a dolgomban. Niall a lányok kedvence, egy álomfiú. Én meg egy hétköznapi lány, aki egy észak-angliai kisvárosban nőtt fel, és még egy normális barátja sem volt. Ez a két világ nem egyezik. 
- Faith, ha ennyire vonzódtok egymáshoz, akkor ne gátoljanak meg ilyen dolgok! Adj egy esélyt ennek a kibontakozó kapcsolatnak. Hiszen ki tudja, talán valami komolyabb is lehet belőle - érveltem. 
- Akkor holnap tisztázom a dolgokat. Most viszont veszek egy forró fürdőt - indult el a fürdőszoba felé. 
- Akartam is kérdezni hogy miért vagy vizes - nevettem fel. 
- Ne kérdezd. Ez maradjon az én titkom - kacsintott rám, majd becsukta maga mögött az ajtót. 

Remek... Mindenkinek összejön a szerelmi élete, csak nekem nem. Nem értettem ezt az egész Harry-ügyet. Amikor rendbe akarom hozni, valami mindig betesz.


Álmosan lekullogtam a tágas konyhába, majd ledobtam magam egy székre. 
Néhány másodperc múlva ráeszméltem, hogy nem vagyok egyedül a helyiségben. Felnéztem, majd Liz önelégült vigyorával találtam szemben magam. 
- Jó reggelt - mormoltam orrom alatt, majd odasétáltam a pulthoz, hogy csináljak magamnak egy kávét. 
- Olyan szomorú hogy Harry nem szeret - mondta a pultnak támaszkodva. 
- Képzelem mennyire sajnálhatod - forgattam meg szemeimet, majd beleszórtam a kávéport bögrémbe. 
- Nem tudod elfogadni hogy engem szeret ugye? - ingatta fejét. 
- Liz, kérlek tégy meg egy szívességet. Mentsd meg a földet és nyírd ki magad! - eresztettem meg egy tettetett mosolyt. 
- Ha-ha. Csak úgy szólok, hogy mindent el fogok követni annak érdekében, hogy Harry és te soha többé ne gyertek össze. Ő az enyém, és ha megpróbálod elvenni, azért csúnyán megfizetsz - vonta fel kihívóan szemöldökét. 
Ezen mondatok hallatán lecsaptam a kezemben szorongatott bögrét, majd viszonoztam kihívó pillantását. 
- Szóval háborúzni akarsz? - léptem kicsit közelebb hozzá, majd farkasszemet néztünk egymással. 
- Abszolút - állta még mindig pillantásom. 
- Hát jó. Ha harc hát legyen harc! - mondtam, s ezzel kiviharzottam a konyhából. 
Szórakozol velem Liz? Nos, ez esetben pedig én fogok veled szórakozni.

2012. július 25., szerda

Díj 2.0

Úristen.:') Blogom megkapta a második díját is, aminek kimondhatatlanul örülök.
Nikol Horváthtól kaptam, nagyon köszönöm neki!


1. Tedd ki a díjat!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!
3. Írj 10 dolgot magadról!
4. Küld tovább a díjat!
5. Szólj mindenkinek a díjról!

Az első megvan. A második is. Még egyszer nagyon köszönöm!
A harmadik:
1. Író szeretnék lenni.
2. Felnőttkoromban Londonban szeretnék élni.
3. Belieber vagyok két éve. 
4. A legnagyobb álmom, hogy Harry Styles felesége legyek:$ (Ám erre tudom hogy nagyon kevés az esély.)
5. Nagyon érdekel a festészet. 
6. Megszállott Miley Cyrus és Cher Lloyd rajongó vagyok.
7. A barátaimért bármit megtennék.
8. Egyszer szeretném kipróbálni a modellkedést.
9. A kedvenc Disneys karakterem Sonny Munroe. Imádom hogy olyan őrült.
10. Nagyon hálás vagyok nektek, hogy olvassátok a blogom, mivel ez tényleg nagyon fontos nekem.

A negyedik: Jelenleg egy blog van, akinek továbbküldeném a díjat. 

Az ötödik: Kész.:)


2012. július 23., hétfő

2.évad; 6. rész: - Rendben!


- Te komolyan kidobtad Willt? - meredt rám kikerekedett szemekkel Lauren, miközben szekrényének támaszkodva állt mellettem.
- Nézd, a kidobás nem jó szó rá - vettem magamhoz az irodalomórához szükséges könyveimet. -, ez inkább csak egy békés különválás volt. Egyébként azt hittem te ennek örülni fogsz. Hiszen annyira ellenezted ezt az egész kapcsolatot.
- Én örülök neki! - csattant fel - Csak meglepődtem. És ezután mi lesz? - kérdezte nagyot sóhajtva, miközben elindultunk osztálytermünk felé.
- Mégis mi lenne? Csak továbbra is emésztem magam Harryn. Komolyan nem tudom mit tegyek Lauren...
- Hallgass a szívedre - simogatta meg vállam, miközben besétáltunk az osztálytársainkkal teli helyiségbe.

Az irodalomóra halálosan unalmas volt. Alapjában véve szeretem az irodalmat, de ezúttal annyira máshol akartam lenni. De magam sem tudtam hol. Két hely között őrlődtem. Az egyik lehetőség Harry, a másik pedig Zayn ölelő karjai voltak. Nem tudtam melyikre vágyom jobban. Harry annyira különleges. És ezt minden egyes alkalommal tudatosítom magamban. De Zayn képes elérni egy ártatlan pillantással, hogy magához láncoljon.
Laurennek nem mondtam el eddig ezt az egész Zaynes dolgot, mert tudtam mit reagálna rá. Nagyon támogatta Harryt, amit meg is értettem. De a szívembe ő sem láthat bele. Nem láthatja, mennyi érzés kavarog bennem. Nem láthatja, mennyire bizonytalan vagyok. Eddig azt hajtogattam magamnak hogy semmit nem érzek Zayn iránt. De ezzel hatalmasat hazudtam önmagamnak is.

Suli után a szokásos délutáni programunkkal töltöttük el az időt. Vásárlással. 
- Olyan kedvetlen voltál egész nap - húzta oldalra száját Lauren, miközben egy Louis Vuitton táskát nézegetett.
- Sajnálom. Tényleg... Lauren, elmondhatok neked valamit? - néztem mélyen szemeibe.
- Nekem bármit elmondhatsz! Hisz ezt tudod. Sőt, el is várom hogy mindent elmondj nekem. Szóval ki vele.
- Nagyon sok kétes érzés kavarog bennem...
- Mire gondolsz?
- Harryre. De ott van még... - hirtelen elakadt lélegzetem, mikor Zayn alakja kezdett el lebegni előttem.
- Még ki? - nézett rám jelentőségteljesen.
- Zayn... - sütöttem le szemeim.
- Mi? - tette le hirtelen a kezében szorongatott retikült. - Azt hittem ő már rég nincs a képben. Mit akarnál mégis tőle? Hiszen van barátnője. És te Harryt szereted! - érvelt Harry mellett.
- Miért véded ennyire Harryt?
- Nem védem őt. Csak tisztában vagyok vele hogy ki lenne a helyes választás számodra.
- Le sem szarja hogy létezem! - emeltem fel kissé hangomat. Belül ezt éreztem. Jó, lehet hogy nem a legromantikusabb módon, de bevallottam neki hogy az érzéseim iránta semmit sem változtak. Mégsem Ő jött el hozzám, hanem Zayn. Ezek után pedig hogy ne lennék összezavarodva?
- Te csak azt hiszed... - húzódott szája szélére egy elégedett vigyor.
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor láttam hogy belép az üzletbe Faith.
Hatalmas mosollyal az arcomon hevesen integetni kezdtem neki, és mikor észrevett, azonnal odasietett hozzánk.
- Sziasztok! - mondta mosolyogva, majd átölelt. - Te biztosan Lauren vagy. Nagyon örülök - nyújtotta kezét Laurennek.
- Igen, én lennék - mosolyodott el Lauren is. - Én is nagyon örülök.
Hallottuk hogy az ég hangosan dörögni kezd odakint. Mindhárman gondterhelten felsóhajtottunk.
- Úgy hallom ebből nem lesz közös séta a Temze partján - biggyesztette lefelé ajkait Faith.
- Amúgy is tanulnom kell még. Úgyhogy én most hazamegyek ha nem gond. Majd találkozunk. Sziasztok - öleltem át mindkettőjüket, majd kedvetlenül kisétáltam az üzletből.

Az ég szüntelenül csak dörgött, ezzel is megbélyegezve hangulatom. Nem voltam esőhöz öltözve, pedig nagyon úgy tűnt hogy le fog szakadni az ég. Fehér, áttetsző blúzom könnyen átázik, ezért magamra kaptam a nálam lévő szürke kardigánom. Így sétáltam tovább a magas fák között húzódó macskaköves úton.
Azon gondolkodtam, vajon van-e értelme Harryn és Zaynen emészteni magam, mikor lehet hogy egyiküknek sem jelentek már semmit. Annyira közel vannak hozzám, de mégis távol. Mit tehetnék ilyenkor?
Elmélkedésemből egy ismerős hang rázott vissza a valóságba. Mikor hátra fordítottam fejem, a hang irányába, szívem hevesebben kezdett el verni. Már-már olyannyira, hogy majdnem kiugrott mellkasomból.
- Szia Elena! - sétált hozzám mosolyogva Zayn.
- Szia - édes mosolyát látva nekem is önkéntelenül ezt kellett tennem. Arcom pírba borult.
- Nem gondoltam volna hogy ilyen hamar újra összefutunk - mondta még mindig azzal a féloldalas mosolyával. - De őszintén örülök neki.
- Én is - tűrtem el az egyik arcomba lógó hajtincsemet.
- Nem baj ha veled tartok egy sétára ezen a gyönyörű, napsütéses napon? - mondta ironizálva, majd felnevetett.
- Nagyon örülnék neki - mosolyomat nem tudtam levakarni arcomról, így már kezdtem kissé kellemetlenül érezni magam.
Néhány percig csak csendben sétáltunk egymás mellett. Én lehajtott fejjel vettem lépteimet, de néha-néha azért felpillantottam Zaynre, aki halvány mosollyal arcán bámult a távolba.
- Beszéltél Harryvel? - törte meg hirtelen a csendet.
- Nem... - kezdtem el birizgálni kardigánom ujjának végét. - Szerinted mit kellene tennem? - néztem fel hatalmas barna szemeibe.
- Hát azt amit nem vagy hajlandó megtenni. Beszélni vele. Elena, meg kell tenned. Még a vak is látja, hogy téged szeret. Liz csak valamiféle... Nem is tudom minek nevezzem. Eszköz hogy féltékennyé tegyen téged. Vagy hogy elfeledtessen. De az biztos, hogy te vagy számára az igazi.
Mikor e szavak elhagyták száját, éreztem hogy ő már tényleg csak barátként tekint rám. Ha nem így lenne, nem akarná ennyire hogy rendbe hozzam a dolgokat Harryvel. Én többet képzelek ebbe az egészbe, mint ő. Talán túl sokat is.
- Tényleg így gondolod? - kérdeztem bizonytalanul, miközben egy pillanatra sem vettem le róla szemem.
- Hát persze. Ti tökéletesen összeilletek. Nem szabadna hagyni hogy ilyen gyerekes dolgok miatt különváljatok. Talán egy életre. Ne rontsátok el! Úgy ahogy mi tettük... - célzott a kettőnk múltjára, miközben mereven bámulta a távolban összecsapó felhőket, melyek egy hatalmas villámot produkáltak.
- Igazad van. Nem hibázhatok még egyszer ekkorát - talán hiba volt Zaynt elengedni? De hiszen én mondtam neki hogy felejtsen el. Én mondtam ezt annyiszor. Akkor most mégis mi tart vissza?
Néha utáltam magam a határozatlanságom miatt. Hol az egyik, hol a másik. Mintha ez olyan természetes lenne.
Az eső egyik pillanatról a másikra zuhogni kezdett, én pedig már tíz másodperc után bőrig áztam, akárcsak Zayn.
Csuromvizes haja ezúttal homlokába esett, s úgy mosolygott vissza rám. Annyira jól nézett ki, hogy azt hittem ott menten elájulok. De palástolnom kellett érzelmeimet. Nem láthatta meg egy apró szikráját sem annak, hogy mi zajlott le bennem ott, legbelül. A szívemben.
Az én hajamból is csavarni lehetett volna a vizet. Inkább nem akartam látni, milyen csapzottan nézhetek ki a sehogy sem álló hajammal és átázott ruháimmal. Ő pedig még így is tökéletes.
- Menjünk be oda! - mutatott egy hangulatos kávézó felé.
Egyetértően bólogattam, majd a pocsolyákat átugorva eljutottunk a bejáratig. Mikor beléptünk, Zayn azonnal takargatni kezdte arcát, nehogy felismerje néhány lelkes tinilány. Szerencsére ez nem következett be, mivel a hely tele volt nyugdíjasokkal, akiket nem igazán érdekelte hogy Zayn Malik egy légtérben van velük. Ha egyáltalán tudták hogy ki az a Zayn Malik...

Sikerült egy eldugott kis sarokban asztalt találnunk, ahová azonnal le is telepedtünk.
Kezembe vettem a jóformán inkább csak itallapnak nevezhető étlapot, majd tanulmányozni kezdtem.
A pincérnő perceken belül ott is termett, majd felvette rendelésünket. Én egy forrócsokit kértem és valami csokis izét, aminek nem tudtam kimondani a nevét. Zayn nem kért semmit, de tudtam hogy ennek az lesz a vége, hogy az enyémből fog enni.
Miután kihozták, azonnal eszembe jutott, milyen szörnyen nézhetek ki. Lazán vállamra hulló vizes hajamat copfba fogtam, majd levettem magamról átázott kardigánom.
- Tudom mire gondolsz most... - húzódott szájára egy szemtelen vigyor.
- Ó igen? És mire gondolok? - kérdeztem nevetve.
- Arra hogy "úristen milyen borzalmasan nézhetek ki csuromvizesen". De mielőtt ez a gondolat átfutna agyadon, felvilágosítanálak hogy remekül nézel ki. Még ilyen... - mért végig. - Csapzottan is - mondta ki a megfelelő szót.
- Szóval csapzottan nézek ki? - kérdeztem tettetett felháborodással, majd hozzávágtam egy jókora darabot a sütimből. - Egyébként köszönöm - pirultam el, majd lehajtottam fejem.
A hozzávágott sütit azonnal megkóstolta, majd egy "hmm" hagyta el száját, melyből arra mertem következtetni hogy finom.
Mosolyogva nyújtott felém egy darabot hogy kóstoljam meg én is. Tényleg mennyei volt.

- Na, akkor beszélsz Harryvel? - szólt hozzám néhány perc csönd után.
- Nem tudom... Én egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni - kortyoltam bele forrócsokimba. - Néha úgy érzem nem vagyok elég jó neki...
- Oké, elég az önsajnálatból. Elena, most őszintén mondok valamit - suttogta, majd közelebb hajolt hozzám. Olyannyira, hogy már arcomon éreztem mentolos leheletének illatát. - Nálad tökéletesebb lányt keresve sem találna - mondta, mikor még mindig csak néhány centire volt tőlem. Lassan végigmérte arcom minden vonását. Utoljára a számat hagyta, melyen hosszasan legeltette szemét. Én is ugyanígy tettem. Mélyen belenéztem barna szemeibe, és másodpercekig mereven álltam pillantását. Szemeim lassan duzzadt ajkaira tévedtek.
Ajkaim elnyíltak, szemeimet pedig lassan lehunytam. Azt hittem történik valami, de nem. Zavartan kapta el fejét, majd beletúrt már szinte száraz hajába.
Talán jobb is hogy nem történt semmi. Örültem neki hogy nem felejti el, van barátnője. És ezt meg is becsüli.
Én pedig minden egyes ilyen alkalommal rádöbbenek, hogy okkal nem történik semmi. Mivel ennek Harryvel kellene megtörténnie.
Ezen jelenet után kissé feszült lett a hangulat, így nehezebb volt a beszélgetés is.
- Szereted Perriet? - hagyta el számat hirtelen e mondat. Nem is gondolkodtam, mielőtt kimondtam.
- Szeretem. Miért? - kérdezte teljesen nyugodtan.
- Nem tudom. Csak úgy kérdeztem - mondtam, miközben körmeimet birizgáltam.
- Nehéz minden mozdulatodat úgy nézni, mintha sosem szerettelek volna - cikáztak ezen gondolatok fejemben.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük. Na és te Harryt? - erre a kérdésre felkaptam fejem.
- Persze hogy szeretem - sóhajtottam egyet, majd lassan lehunytam szemeimet. - Csak...
- Csak mi? - vágott közbe.
Ismét majdnem kimondtam valamit meggondolatlanul. Megráztam fejem, jelezve hogy semmiség.
- Zayn, kérdezhetek valamit? - néztem ismét szemeibe.
- Kérdezhetsz - mosolyodott el.
- Te szoktál még gondolni néha arra, ami kettőnk között történt? - kérdeztem meg szinte alig hallhatóan.
Hangosan felsóhajtott.
- Persze hogy szoktam... - harapott ajkába. - Ha tudnád mennyit...
Nem tudtam jó döntés volt-e a múlt sérelmeit ismét felszínre hozni.
- Ne haragudj. Nem kellett volna felhoznom. 
- Lehetséges... De mindegy - arca már nem tükrözött olyan őszinte boldogságot, mint a kellemetlen kérdésem előtt. 
- Gratulálok Elena. Ezt megint összehoztad - szidtam le magam gondolatban.

Az eső már nem esett, azonban már beesteledett.
Zayn úgy döntött hazakísér, és közben majdnem végig győzködött, hogy beszéljek Harryvel.
- Te szeretnéd hogy minden rendbe jöjjön köztünk? - néztem fel rá.
- Szeretném - mosolyodott el egy bólintás kíséretében. - Van is egy ötletem - csillantak fel szemei.
- Ó, már előre félek - nevettem fel, majd kezeimbe temettem arcom.
- Lesz egy buli. Illetve inkább egy kis összejövetel nálunk. Ott lesz Perrie, Danielle és Eleanor is. Nem lenne kedved eljönni? Hozhatnál magaddal pár embert te is.
- Liz ott lesz? - haraptam ajkamba.
- Talán igen. De ez ne tartson vissza!
- Na jó legyen. Elmegyek. Mikor lesz?
- Holnap. Na akkor hozol még valakit? - kérdezte mosolyogva.
- Holnap szombat? - hevesen bólogatott. - Akkor kapásból négy embert tudok akit elhoznék. Nem baj?
- Dehogyis! Nagyon örülök hogy eljössz. Tényleg - nézett mélyen szemeimbe.
Erre a mondatra csak kissé elpirultam, majd lehajtottam fejem.

Időközben megérkeztünk az otthonomhoz.
- Köszönöm ezt a délutánt - mosolyogtam rá.
- Nincs mit köszönnöd. Mindig szívesen vagyok veled - viszonozta mosolyom. - Akkor holnap.
- Holnap - bólintottam, majd szorosan magamhoz öleltem. Kezével lassan végigsimított hátamon. Beletúrtam hajába, majd adtam egy puszit arcára.
Elengedtük egymást, majd beléptem a házunk kapuján.
- Akkor szia! - köszöntem el, majd elindultam a bejárati ajtóhoz vezető hosszú, köves úton.

Amint beléptem a házba, a nagyi már az előszobában várt.
- Ő volt az a Zayn? - fonta össze mellkasa alatt karjait.
- Öhm, igen... Miért? - kérdeztem, miközben még nedves kardigánomat próbáltam lehámozni magamról.
- Nagyon össze vagytok melegedve... - ingatta fejét.
- Nagyi, Zayn csak egy barát. Már csak egy barát. Semmi több. Oké? - mondtam kissé ingerülten.
- Nyugalom! Csak egy ártatlan kérdés volt. Viszont ebből a hirtelen idegességből ítélve arra merek következtetni hogy te nem nagyon örülsz ennek.
- Mármint minek? - vontam fel szemöldököm.
- Hogy csak barátok vagytok.
Ennyire kiismerhető lennék?
- Nincs igazad. Ha megbocsátasz, most felmennék a szobámba - s ezzel fel is rohantam az emeletre.
Becsaptam magam mögött az ajtót, majd azonnal tárcsáztam Anniet.
- Szép jó napot! Mi újság? - vette fel három csörgés után a telefont.
- Szia Annie. Figyelj, nem lenne baj ha a holnap találkoznánk a fiúkkal?
- Nem, dehogyis. Úgy is rég találkoztam velük. Csak Harry... - itt kissé idegessé vált hangja.
- Annie... Mondanom kell valamit - mondtam, miközben nyeltem egy nagyot.
- Halljuk.
- Bizonytalan vagyok. Nagyon. Zayn...
- Mi van Zaynnel? - kérdezte lélegzetét visszafojtva.
- Annyira kedves volt. Ő jött el hozzám, mikor Harrynek kellett volna. És most komolyan nem tudom mit érzek - ültem le ágyamra, majd hátradőltem rajta és a plafont kezdtem el kémlelni.
- Hát, ami azt illeti én mindig is nagyon bírtam ezt a Zayn gyereket. És ha belegondolsz, ki volt az aki már első alkalommal magával ragadott? Zayn. De ő nem jár most azzal a Little Mixes csajjal? - kérdezte.
- De... Amúgy meg nem vagyok biztos az érzéseimben iránta.
- Pedig jó lenne mindent tisztázni magadban, mielőtt késő lesz - ebben teljesen igaza volt. Ha kifutok az időből, mindkettőjüket elveszítem.
Annievel beszéltünk még néhány percet. Később felhívtam Laurent és Faithet is, hogy lenne-e kedvük eljönni a fiúkhoz. Lauren természetesen igent mondott, Faith pedig sikítozva tette meg ugyanezt.

Elérkezett a másnap, Annie és Nick pedig már délelőtt megérkeztek. Eléggé meglepődtem, mikor kézen fogva sétáltak felém a vonatállomáson. Elmondták, hogy már egy hónapja együtt vannak. Kicsit kiakadtam hogy ennyi ideig titkolták előlem, de erre az volt a mentségük, hogy csak akkor akartak szólni ha már komolyra fordul a dolog. És elnézve őket tényleg komolyra fordult.
Délután megérkezett hozzánk Faith és Lauren is. Annievel és Nickkel azonnal jóban lettek, aminek nagyon örültem.
Végignéztem a lányokon, hogy milyen ruhát viseltek, mivel nekem fogalmam sem volt mit kellene felvennem mikor a fiúkkal találkozom.
Annie egy sötétkék farmert és egy bő pólót viselt, melyen Marilyn Monroe képe volt. Lábán egy fekete Converse volt. Egyszerű összeállítás volt, de nagyon jól nézett ki. Lauren egy neonszínű magasított derekú szoknyát viselt, melyhez egy fekete csipkés blúzt és egy fekete magassarkút vett fel. Faithen pedig egy zöld 'Love Pink' feliratú hosszú ujjú, egy rózsaszín farmer és egy pink Vans cipő volt.

- Szerintetek mit kellene felvennem? - nyitottam ki szekrényem ajtaját.
Lauren éppen az ágyon ülve lapozgatott egy divatlapot, míg Annie és Faith a földön ülve tárgyalták ki pasiügyeiket.
- Mindenképp valami lazát. Mi is úgy vagyunk öltözve - szólalt meg Annie.
- Hát jó - válaszoltam, majd kivettem a szekrényemből egy szürke topot, egy fehér kötött kardigánt, egy sötétkék farmert és egy cowboycsizmát.
Hirtelen Nick rontott be szobám ajtaján egy rakás édességgel kezében.
- Látom megtaláltad az édességes fiókot - nevettem fel. - Akkor én most átöltözök - mutattam a fürdőszobám felé, a többiek pedig csak helyeslően bólogattak. 

Hamarosan elindultunk Harry és Louis közös háza felé. Iszonyatosan izgultam és feszült voltam. Talán mégsem volt ez az egész jó ötlet?
Faith megfogta a kezem, de rögtön el is engedte.
- Izgulsz? Nagyon izzad a tenyered - nézett rám kétségbeesetten.
- Csak egy kicsit... - erre szegezett rám egy amolyan "most viccelsz velem?" pillantást. - Na jó, nagyon.
- Harry miatt? - húzta félre száját.
- Eltaláltad... - meredtem magam elé. - Na mindegy. Igyekszem rendbe hozni amit még lehet.
Faith válaszképpen csak átölelt.
Az úton az is eszembe jutott, hogy milyen kínos lesz Louisval is találkozni. Nem éppen vagyunk mostanság jó viszonyban. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy tényleg sajnálja. Annyira nem viselkedett egy baráthoz méltóan.

Remegő kezekkel megnyomtam a csengőt.
- Nyugi - súgta fülembe Lauren. - Ez csak egy egyszerű kis összejövetel lesz, semmi több. Add önmagad és kész. A többiről meg majd mi gondoskodunk, rendben? - ölelt magához.
Bólogattam, majd adtam egy puszit barátnőm arcára.
Hála Istennek egy olyan ember nyitott ajtót, akivel jelenleg semmi kellemetlenség nem adódott. Liam.
- Sziasztok! - köszöntött mosolyogva, majd mindannyiunkat átölelt, Nickkel pedig lepacsizott. - Már mindenki itt van. Nagyon vártunk titeket.
Beengedett, majd az előszobán és a nappalin át jutottunk el a teraszig, ahol egy nagy, kerek asztal körül ültek a többiek. Mikor odaértünk, az asztal körül ülők mind ránk szegezték tekintetüket. Én próbáltam Harry pillantását kerülni.
- Sziasztok! - köszönt Zayn. - Üljetek le.
Zayn mellett ott ült Perrie. Szolid smink volt rajta, és egy fehér ruhát viselt fekete kötött kardigánnal.
Eleanor szokásosan gyönyörű volt. Haja lazán esett vállára, egy fehér blúz és egy fekete farmer volt rajta. Danielle is elragadóan szép volt. Haja ezúttal ki volt vasalva, egy fekete kötött pulcsit és egy világoskék nadrágot viselt.
Legalább tartott tíz percig mire az ismeretlenek bemutatkoztak egymásnak. Én addig helyet foglaltam Zayn mellett, a lehető legmesszebb Harrytől. Miután mindenki bemutatkozott egymásnak, Faith leült mellém.
- Ez a Niall nem is tudtam hogy ilyen aranyos - suttogta kuncogva.
- Faith, tetszik neked? - nevettem fel halkan. Erre a kérdésemre csak egy pirulás volt a válasza. - Rajta vagyok az ügyön - kacsintottam rá.
Mikor néha-néha összeakadt tekintetem Harryével, tekintete idegességet tükrözött. Nem hagytam annyiban, én is ugyanilyen ingerültséggel viszonoztam pillantását.
- Mi a fenét csináltok? - súgta fülembe Zayn, mikor észrevette hogy mit művelünk Harryvel.
- Ne tőlem kérdezd - súgtam vissza, majd felálltam székemből. - Szomjas vagyok. Kimegyek a konyhába inni. Kinek hozzak még? - ezt nem kellett volna megkérdeznem, mert rögtön mindenki szomjas lett. Tizenhárom poharat kellett kivinnem, amely elég nehéz feladatnak bizonyult.

Kimentem a konyhába, ahol azonnal elkezdtem poharak után kutatni. Hirtelen valaki belépett a helyiségbe.
- Még nem nagyon tudtunk bemutatkozni egymásnak. Perrie vagyok - nyújtotta felém kezét a szőke hajú lány.
- Elena vagyok - mosolyogtam rá. - Segítenél kivinni a poharakat?
- Azért jöttem - kacsintott rám. - Meg... Igazából másért is - hajtotta le fejét.
- Valami baj van? - ráncoltam össze homlokom.
- Figyelj, tudom hogy mi volt köztetek Zaynnel. És mivel te jól ismered, tanácsot szeretnék kérni tőled.
- Mondd - válaszoltam, miközben a poharakat egy tálcára raktam.
- Nehéz kiigazodni rajta. Az elején nagyon távolságtartó volt velem és zárkózott. Sok idő kellett ahhoz, hogy megnyíljon előttem. Néha még most is kicsit ridegnek érzem. Ez ugye nem jelent semmi rosszat? - harapott ajkába, miközben a választ várta.
- Nem, Zaynnél ez nem jelent semmi rosszat. Ő egyszerűen csak... Egyszerűen csak ilyen. Sok idő kell neki - mondtam, miközben visszagondoltam az első két hetünkre. Még csak hozzám se szólt. - Szóval nyugi. Látom hogy néz rád. És ilyenkor teljesen egyértelművé válik, hogy imád téged.
- Rád is így nézett? - kérdezte bizonytalanul.
- Igen. De az nagyon régen volt - vontam meg vállam, jelezve hogy ezen már rég túljutottunk. Illetve Zayn jutott túl.
- Értem... És mi van Harryvel? Tudom hogy nem ismerjük egymást, de... - nem tudta befejezni a mondatot, mert félbeszakítottam.
- Semmi baj. Majd megismerjük egymást - mosolyogtam rá halványan. - Harryről inkább ne is beszéljünk... - sóhajtottam fel.
A teraszról olykor hallatszott hogy valamin hangosan felnevetnek. Örültem hogy a fiúk és barátnőik jól kijönnek a barátaimmal.
Mióta itt vagyunk, Louisval egy szót sem váltottunk. Eleanor néha furcsán is nézett rám. Ezzel azt akarta jelezni hogy váltsunk már legalább egy szót, de semmi nem történt. Konkrétan levegőnek néztük egymást. Na ennyit arról hogy Louis ki akar békülni...
Néhány perce már beszélgettünk Perrievel, mikor Eleanor jött be hozzánk.
- Lányok, hol vagytok már? - lépett oda hozzánk nevetve.
- Jövünk már. Csak elbeszélgettük az időt - mondtam, majd kezembe vettem a tálcát, és kimasíroztam vele a teraszra.

Körülbelül két órája beszélgethettünk. Sokat nevettünk, de a hangulat néha kissé fagyos lett, mikor Harryvel összenéztünk.
- És Elena... Hogy állnak a pasiügyeid? - kérdezte meg szemtelen vigyorral az arcán Liz. - Bár ahogy elnézem, nem nagyon tolonganak érted a srácok - vetett rám egy megvető pillantást.
Faith az a fajta lány, aki mindenkinek képes beszólni, ha a barátait bántják. Láttam a szemében hogy szíve szerint megtépné Lizt, de türtőztette magát.
- Jól látod. Senkim nincs - válaszoltam egykedvűen, majd felvont szemöldökkel ránéztem.
Mindenki csöndben figyelte párbeszédünket.
- Csak sajnálni tudlak amiért még mindig nem léptél túl Harryn. Vagy igen? Mert úgy látom Zaynnel is nagyon össze vagytok melegedve - összehúzott szemekkel, kihívó pillantással nézett rám.
Az utolsó mondata után már nem tudtam nyugodt maradni. Felálltam, majd átrohantam a lakáson, és leültem egyenesen a bejárati ajtó elé. Karjaimat összefontam térdemen, majd fejem ráhajtottam. Éreztem ahogy egy könnycsepp végigfolyik arcomon. Nem telt bele öt perc sem, máris kinyílt az ajtó mögöttem. Nem volt kedvem felnézni, így megvártam amíg az illető leül mellém. Mikor magam mellé pillantottam, Zayn barna szemei néztek vissza rám.
- Nyugi. Tudom hogy nem esett jól amit Liz mondott - ölelt magához. - Be kell vallani, most tényleg szemét volt. És még engem is kellemetlen helyzetbe hozott Perrie előtt.
- Liz olyan kedves volt mikor megismertem. Mi történt vele? Miért utál ennyire? - kérdeztem, mikor letöröltem könnyeimet arcomról.
- Mert ugyanazt szereti, akit te. És csak meg akarja tartani magának Harryt. Tudja hogy Harry téged szeret jobban, és fél hogy előbb utóbb észhez tér.
- De nem fog. Ott nyáladzottak előttem. És láthatóan még rá is játszottak a dologra - meredtem magam elé, mikor Zayn karjait még mindig körém fonta. - És... Szerinted van valóságalapja annak, amit kettőnkről mondott? - kérdeztem meg, mikor a szél kicsit feltámadt, ezzel néhány hajtincsemet arcomba fújva.
Elengedett, majd hangosan felsóhajtva meredt a távolba.
- Talán van... De ez nem változtat a tényeken. Ne rontsunk el még egyszer mindent, kérlek! - emelte fel kissé hangját.
- Igazad van - tűrtem fülem mögé hajam. - Én most inkább haza akarok menni. Hazavinnél kérlek? A többiek láthatóan jól érzik magukat, majd ők később utánam jönnek.
- Oké. Két perc és jövök - mondta, majd belépett a ház ajtaján.
A két percből tíz perc lett. Mikor nyílt az ajtó, arra számítottam hogy Zayn fog kilépni rajta, de legnagyobb meglepetésemre egy olyan ember állt előttem, akire a legkevésbé számítottam.
- Inkább ne szóljunk egymáshoz rendben? Csak hazaviszlek aztán jövök vissza - hadarta Harry, miközben egy pillanatig sem nézett szemembe.
- Ezért még számolunk Zayn - gondoltam magamban. Tudtam hogy ő tervelte ki ezt az egészet.
Csak azt nem tudtam, vajon hogyan ment bele Harry ebbe az egészbe.

A hazafelé úton legalább tíz percig síri csönd uralkodott az autóban. Csupán azt lehetett hallani, ahogyan Harry ujjaival dobol a kormányon.
- Elárulnád mi értelme van ennek a háborúskodásnak? - törtem meg hirtelen a csöndet.
- Mondtam hogy ne szóljunk egymáshoz. Nem lehetne ezt tiszteletben tartani?
- Nem, mivel szerintem elég sok tisztázatlan ügyünk van. Ja és néha leállíthatnád egy kicsit a barátnődet, mikor előveszi ezt a tapló énjét - vetettem oda flegmán.
- De ha egyszer az igazat mondja? Akkor miért kellene leállítanom? - kérdezte ingerülten.
- Komolyan azt hiszed hogy még mindig téged szeretlek? Mert ha igen, akkor felvilágosítanálak Mr. Önelégült Casanova, hogy tévedsz. Túl vagyok rajtad. Talán néhány napja még azt mondtam szeretlek, de miután te ezt magasról leszartad, rájöttem hogy nincs értelme rajtad rágódnom. Mivel jobbat érdemlek mint te - meglepően egész jól hazudtam, de Ő túl jól ismer ahhoz, hogy ezt elhiggye.
- Na persze - húzódott szája szélére egy önelégült vigyor.
- Gyorsan töröld le ezt a vigyort a képedről.
- Rosszul hazudsz, tudod? - nevetett fel. Na ennyit arról hogy jól hazudtam...
- Mondták már párszor - nevettem fel én is. De néhány másodperc múlva ráeszméltem hogy együtt nevetünk, ezért rögtön elővettem a bunkó énemet. - Ne nevettess! Nem változtat semmit sem a tényeken. Utállak - néztem rá komolyan.
- Én is utállak, remélem tisztában vagy vele.
- Tökéletesen - vontam fel szemöldököm, majd mikor láttam hogy beparkol a házunk elé, azonnal kipattantam kocsijából.
- Ne felejtsd el hogy utállak! - kiabált utánam, mikor kiszállt az autóból.
Odarohantam hozzá, majd mélyen szemébe néztem.
- Igen?
- Igen! - válaszolta hangosan.
- Tényleg?
- Tényleg!
- Jó! - kiabáltam.
- Jó!
- Rendben!
- Rendben!
A dedós vitánknak vége szakadt, mikor puha ajkait hirtelen enyémekre tapasztotta...

Annyit fűznék hozzá a dolgokhoz, hogy szeretném ha látnátok, én hogyan képzelem el a kitalált szereplőket. 

Faithet valahogy így.
 
Laurent pedig így.

Liz pedig így néz ki a képzeletemben. 
A többieket pedig már tudjátok.:)  

2012. július 20., péntek

2.évad; 5. rész: Ismét felkavar.


Mikor hátrafordultam, Harry gyönyörű zöld szemei pillantottak vissza rám.

Egyszerűen nem tudtam elhinni... Most mégis mit akar tőlem? Azok után amit leművelt, nekem már nem volt kedvem egy szót sem váltani vele.
Csak idegesen megforgattam szemeimet, majd egyre előtörő könnyeimet elrejtve, továbbsétáltam.
Ő viszont nem akarta annyiban hagyni a dolgot, így utánam rohant, majd karjaival óvatosan megfogta vállaim, és maga felé fordított.
- Elena, hallgass végig kérlek! - fúrta mélyen tekintetét enyémbe, de én nem akartam szemébe nézni.
Nem akartam hogy azt érezze, jelent számomra valamit. Teljesen közömbösnek próbáltam tűnni, bár ez iszonyatosan nehéz volt, mivel mindennél jobban szeretem Őt.
- Mit akarsz? - kérdeztem flegmán.
- Liam elmondta hogy ott voltál a stúdióban. És hogy láttad ahogy megcsókoltam Lizt... - túrt bele hajába.
- Nos igen, ez így történt. Van valami más mondanivalód is? Mert ha nincs, akkor én mennék is.
- Miért vagy ilyen rideg? - hajolt kicsit közelebb hozzám.
Vajon miért? Szerinte mégis mi az oka?
- Már mondtam. Ha nincs más, amiről tudnom kéne, akkor ne tarts fel kérlek - mondtam még mindig a lehető leglenézőbb hangnemben.
Néhány másodperc csönd után úgy döntöttem nem várok tovább a semmire, így elköszönés nélkül továbbsétáltam.
- Tudnod kell mit miért mondtam - e mondat hallatán megtorpantam, majd hátrafordultam. Nagyjából öt méterre állhattam tőle.
- Hát, arra én is kíváncsi lennék - vetettem oda felszegett állal.
- Nézd, ez bonyolult - szegezte a földre tekintetét.
- Ha bonyolult, ne mondd el. És ne rabold az időm. Ennyi.
Idegenként próbáltam viselkedni vele, miközben a közelében alig kaptam levegőt. Úgy éreztem menten elájulok, mikor gyönyörű szemeivel méregetett.
- De ez fontos nekem. És te is az vagy, ezt tudnod kell.
- Amiket csinálsz, azok alapján nem úgy tűnik - szűrtem ki fogaim közt.
- Pedig fontos vagy. Akár hiszed, akár nem.
- Elárulnád végre mire akarsz kilyukadni?
- Elárulom - sóhajtott fel. - Amikor azt mondtam hiányzol, nem gondoltam komolyan. Csak azért mondtam hogy a műsorvezető elégedett legyen a válasszal. Csak a show kedvéért. De én Lizt szeretem. Senki mást, csak őt. Te is fontos vagy, de nem úgy.
Minden egyes szava fojtogató érzést keltett bennem. Belül olyan fájdalmat éreztem, melyet szavakkal lehetetlen leírni.
- Tessék? - kérdeztem könnybe lábadt szemekkel. - Hogy mondhattad ezt? Ha nem hiányzom, miért kellett ezt mondanod a fél világ előtt? Van fogalmad róla, milyen érzés ez nekem? - szám remegni kezdett, mikor már a sírás határán álltam.
- Hiszen te is Willt szereted, nem? - úgy tett, mintha az imént semmi bántót nem mondott volna.
- Erre most komolyan válaszoljak? - nevettem fel keserűen.
- Nem értelek... Miért ne szeretnéd?
- Te komolyan... Komolyan ennyire hülye vagy? - kérdeztem ezúttal már sírva.
- Mi? Mi okod lenne rá hogy ne szeresd?
Nem tudtam tovább türtőztetni magam. Úgy tett, mintha nem tudná hogy értettem azokat, amiket kimondtam.
- Mert hiányzol te seggfej! És szeretlek! Nem jutott el az agyadig? - ordítottam.
E mondatok hallatán csak csöndben kezdett el bámulni. Éppen kezeim után nyúlt, mikor elrántottam őket, majd se szó se beszéd, sírva elrohantam.
Nem tudtam eldönteni, vajon azért tette mindezt hogy bosszantson, vagy azért, mert Ő is ugyanígy érez irántam. Miért mondana valaki olyat hogy hiányzom neki, ha nem gondolja komolyan? Ezekkel a szavakkal nem szokás csak úgy dobálózni.
Fájt ez az egész. Nagyon fájt... Én tényleg szeretem Őt. De Ő vajon ugyanígy érez irántam? Annyira gyerekes. És én is az vagyok.

Amint hazaértem, minden egyes alkalmazottunk fejét leordítottam, hogy ne merjenek hozzám szólni. Közöltem az egész házzal hogy utálok mindenkit. Soha nem szoktam ilyen lenni, de ezúttal teljesen kiborultam.
Idegesen rohantam fel a szobámba, majd bevágtam magam mögött az ajtót, lekuporodtam a földre és arcomat kezeimbe temetve sírni kezdtem.
- Kicsim - szólalt meg a nagyi lágy hangon a szobám ajtajának túloldaláról.
- Hagyj békén! - kiabáltam ki.
- Nem lenne könnyebb kibeszélni magadból, ami a szívedet nyomja?
Félelmetesen igaza volt. Néha úgy éreztem, hogy már rengeteg ki nem mondott dolog nyomasztott belülről. És ha ezeket nem adom ki valakinek magamból, teljesen összetörök.
- Talán igazad van - mondtam szipogva. - Gyere be.
Lassan benyitott az ajtón, majd leült az íróasztalom előtt lévő székre, közvetlenül mellém.
Néhány percig csak csöndben simogatta fejem, majd megelégelte a hallgatást.
- Na jó. Elég ebből a csendből. Mi történt, ami ennyire felzaklatott?
- Harry... - szólaltam meg keserűen.
- Ennél kicsit többet is mondhatnál a dologról - mondta, mire halvány mosoly húzódott arcomra, ám ez hamarosan le is fagyott róla.
- Egy műsorban azt mondta hiányzom neki. Én hülye pedig azt hittem ez jelent valamit. Méghozzá azt hogy szeret. De tévedtem. Lizt szereti. Tényleg nagyon szereti.
- Értem mi a baj... De miért kell ilyet mondani, ha nem gondolja komolyan? - rázta meg fejét.
- Hát pont ez az. Néha úgy érzem hogy élvezi ha hiú reményeket kelthet bennem.
- Kicsim, szerintem Harry szeret téged. Csak nem akarja ezt kimutatni. Arra már csak ő tudna válaszolni hogy miért. De biztos vagyok benne hogy szerelmes beléd. Ahogy te is belé - szorította meg kezem.
- Nem... Nem szeret. A mi történetünknek itt vége van. De Ő követi el élete legnagyobb hibáját ha most elenged, nem pedig én - válaszoltam, mikor már kissé lehiggadtam.
Nem vicces, hogy mindig ezt mondjuk? Hogy "Ő követte el élete legnagyobb hibáját". De valójában nem így gondoljuk. Abban reménykedünk hogy észhez tér és rájön hogy minket szeret, nem pedig azt a lányt, akit nem kellene. Hazudunk saját magunknak. Azzal áltatjuk magunkat hogy nekünk már nem jelent semmit, mikor az igazság az, hogy éjszakákat sírunk át egy-egy viszonzatlannak tűnő szerelem miatt.

Sokat gondolkodtam Willen. Tényleg nem szeretem őt. Arra a lépésre szántam el magam, hogy véget vetek a vele való kapcsolatomnak. Felhívtam, és elmondtam hogy érzek. Meglepően egész jól fogadta. Szomorú volt, de tiszteletben tartotta az érzéseimet és a döntésemet. Megegyeztünk hogy ugyanúgy barátok maradunk, mint azelőtt voltunk. Egy kicsit emiatt is magam alatt voltam...

Egy órával később már valamivel jobb hangulatom volt. Magamra kaptam egy kinyúlt fehér pulcsit, melyet vízszintesen fekete csíkok díszítettek és egy szintén csíkos, ám kék-fehér színkombinációjú pizsamasortot.
Egy bögre forrócsoki kíséretében leültem a tágas nappali egyik kanapéjára, majd bekapcsoltam a tévét. Elkezdtem nézni valami halálosan unalmas szappanoperát, melyben az egész epizód arról szólt, hogy az emberek sírtak. A nagyi éppen az ebédlőben beszélgetett Alfreddal a politikáról, míg az egyik bejárónőnk vacsorát főzött. A legtöbb esténk többnyire így zajlott.
Már vagy fél órája néztem a bömbölős műsort, mikor valaki csöngetett. Alfred azonnal a kaputelefonhoz sietett. Nem zavartattam magam, hiszen azt hittem a nagyihoz jöttek. A hajam úgy nézett ki mint egy szénakazal, pizsamám pedig nem éppen a fénykorát élte.
Néhány perc múlva Alfred lépett be a nappaliba.
- Elena kisasszony, egy hímnemű egyed keresi magát.
- Aha. Szóval egy hímnemű egyed - vontam fel szemöldököm, majd halkan felnevettem. - Nem mondta hogy hívják?
- Csak annyit mondott hogy egy ismerőse.
- Oké, akkor beszélek én vele - álltam fel nagy nehezen a kanapéról, majd odacsoszogtam a tágas előszobába, és megnyomtam a kaputelefon egyik gombját, mely arra szolgált hogy beszélni tudjunk az illetővel, akit szándékunkban áll vendégül látni. Vagy nem. - Igen? - szóltam bele egy sóhajtás kíséretében.
- Elena, Zayn vagyok - szívem olyan hevesen kezdett el verni, hogy mást alig hallottam. Nem úgy szeretem Zaynt ahogyan Harryt. De mindig képes volt ilyesfajta dolgokat kiváltani belőlem.
- Szia. Miért jöttél? - kérdeztem cseppet sem barátságosan. Nem voltam aznap este túl jó hangulatban.
- Sok mindenről beszélnünk kellene - válaszolt halkan.
- Oké. Gyere be - fogtam rövidre válaszom, majd beengedtem.

- Ki ez az ifjú? - szólalt meg a hátam mögött Alfred.
- Ez az ifjú egy elképesztően szexi énekes a One Directionből, akivel valahogy mindig összehoz a sors... - bámultam mereven a padlót.
- Inkább ne is kérdezzem?
- Erre akartam célozni - húztam oldalra ajkaim, majd kissé elmosolyodtam.
Kinéztem az ablakon, és Zayn egyre közeledő alakját figyeltem. Még szerencse hogy ilyen hosszú út vezet a kaputól a bejárati ajtóig. Mert ahogy egyre közeledett, a gyomrom annál kisebbre zsugorodott. Izgultam. Egy kicsit tényleg izgultam, hiszen fél éve nem láttam. És a kapcsolatunk vele nem éppen nevezhető barátinak. Talán ez a legrosszabb. Amikor már nem barátság, de még nem szerelem.
A nagy izgalmak közepette arról is elfelejtkeztem, milyen borzalmasan festhetek. Belenéztem az előszobában található hatalmas tükörbe, és azonnal elborzadtam. Egy hatalmas fintor ült ki arcomra. Őrült sebességgel próbáltam lelapítani égnek álló hajam, mikor hallottam hogy kopogtatnak.
- Remek... - mormoltam. - Csodás formában vagy Elena - mondtam magamnak.
Mikor kinyitottam az ajtót, Zayn rögtön édesen rám mosolygott. Mióta nem láttam, sokat változott. És igen, el kell ismerni, egyre helyesebb.
Annak ellenére hogy majdnem dobtam tőle egy hátast, próbáltam bunkónak tűnni. Magam sem tudom miért. Sok mindenért haragudtam rá. De ezt a sok rosszat képest volt elfeledtetni egy szexi, féloldalas mosollyal.
- Szia - mondtam közönyösen.
- Szia - túrt bele hajába. - Bejöhetek? - kérdezte zavartan.
- Persze, gyere - válaszoltam még mindig egykedvűen.
Szemem sarkából láttam hogy Alfred az ajtó mögül bámul minket, mire halvány mosoly húzódott arcomra. Néha olyan volt nekem mintha a nagypapám lenne. Szándékomban is állt összeboronálni a nagyival, ám ez reménytelennek tűnt.
Amint egy kicsit beljebb lépett, rögtön belekezdett mondandójába.
- Beszélnünk kell Harryről! - dugta kezeit farzsebébe.
- Ezt inkább ne itt - biccentettem a nappaliban társalgó nagymamám és az alkalmazottak felé.
Erre bólintott egy sort, majd felsétáltunk a lépcsőn és a szobám felé vettük az irányt.
Amint beléptünk a helyiségbe, azonnal leültem az ágyra. Zayn csak állva tekintett körbe-körbe a szobán.
- Ülj már le! - forgattam meg szemeim.
Tartva a távolságot leült mellém.
- Szóval mi van Harryvel? - fordultam felé.
- Nagyon feldúlt volt ma este. És ebből arra a következtetésre jutottam hogy te vagy a dologban.
- Igen, miattam lehet feldúlt. Bár szerintem inkább nekem lenne okom feldúltnak lenni. Azok után hogy hülyét csinál belőlem. Hiányzom neki, aztán mégsem. Mégis hogy van ez? - mondtam gúnyos hanglejtéssel.
- Ezt csak ő tudhatja... De te nagyon távolságtartó vagy. Mintha idegenek lennénk egymásnak. Pedig mindketten jól tudjuk hogy ez nem így van - tudtam mire célzott ezzel a mondattal, de ha kimondta volna, nyilvánvalóan kínossá válik a helyzet.
- Fél évig nem beszéltünk. Lassan úgy érzem tényleg idegenek vagyunk.
- Makacs vagy... Louisval beszéltél mostanság?
- Louis lenne az utolsó, akivel beszélni akarnék a Földön. Vagy úgy is mondhatjuk, hogyha lángra kapna a hajam, és ő lenne az utolsó vödör víz a világon, inkább hagynám hogy leégjen.
- Ennyire utálod? - vonta fel szemöldökét.
- Hát adott okot rá... - kezdtem el a plafont bámulni.
- Pedig ő nem utál. Sajnálja ami történt. Többek között ez az egyik oka hogy eljöttem. Tudnod kell hogy tényleg sajnálja - hangja őszintének tűnt. De ez nem változtatott azon a tényen hogy mérhetetlenül haragudtam Louisra.
- És ha ezt el akarja mondani, akkor miért nem jön ide, és teszi meg ő? - kérdeztem felháborodottan. - Azt hittem lassan huszonegy éves létére kinőtt már abból hogy követeket küldjön, ha valamit közölni akar velem.
Ó, tényleg. Te és Perrie Edwards? - és jött a beszélgetés kellemetlenebb része.
- Igen - mosolyodott el.
- Mi van Cattel?
- A te hatásodra gondolkodtam el rajta, mit is érzek iránta. Nem volt szerelem, és igazad volt. Nem lett volna szép játszani vele.
- Igen. Örülök hogy hallgattál rám - meredtem magam elé mosolyogva. - Figyelj Zayn - szólaltam meg lágy hangon.
- Mi az? - nézett mélyen szemeimbe.
- Bocsi hogy olyan bunkó és távolságtartó voltam. Csak ideges vagyok Harry miatt. Vagyis inkább szomorú - kezdtem el pulcsim ujját birizgálni.
- Tudom. Szerintem... Ő most maga sem tudja mit csinál. De minden rendben lesz, meglátod - fogta meg kezem, majd közelebb hajolt hozzám és szorosan átölelt. - Én pedig mindig itt leszek, ha szükséged van valamire.
- Köszönöm - suttogtam, majd mélyen beleszippantottam pólójába. Az illata a régi volt. A jól megszokott Zayn illat, melyet annyira imádtam.
Néhány percig csak ölelkeztünk. Nagyon jó volt megölelni. Tényleg, egyszerűen csak jó volt.
Talán tényleg ez a legnehezebb. Hogy nem vagytok barátok. Ez annál sokkal, de sokkal több. Viszont ez nem is szerelem. Én Harryt szeretem szerelemből. De Zayn mindig itt lesz, aki több mint barát.

Miután vége lett a meghitt pillanatoknak, észrevettük hogy már elég későre jár.
- Haza kellene mennem - húzta oldalra ajkait.
- Bár maradhatnál még. De menj csak - mosolyogtam rá.

Kikísértem a hatalmas házunk kovácsoltvas kapujáig.
- Nagyon jó volt látni Elena. Tényleg - mondta komolyan.
- Én is ugyanígy gondolom - miközben jött egy hűvös fuvallat, kissé összehúztam magam, mivel a szél átfújt vékony pulcsimon.
- Nehogy megfázz itt nekem - ölelt magához, majd elkezdte simogatni hátam.
- Amíg te itt vagy, biztosan nem fogok - hajtottam fejem vállára.
Néhány percig még itt is szorosan öleltük egymást.
- Most már tényleg mennem kell. Hiányozni fogsz - adott egy puszit arcomra. Azt hittem menten elolvadok.
- Te is - integettem neki, mikor már elindult.


Zayn olyan rendes volt. Mellettem volt, mikor Harry annyira taplón viselkedett velem. De Harry... Ő annyira különleges.
Azt hittem Zayn iránt már semmilyen mélyebb érzést nem táplálok. De ma bebizonyosodott, hogy ez nem igaz.
Ismét kétes érzelmek kavarogtak bennem. De Zaynnek van barátnője. Méghozzá egy sztár. Egy tökéletes lány. Én pedig csak egy lány vagyok a sok közül. És ma nem úgy viselkedett velem, mint ahogy a barátokkal szokás. Ez annál mélyebb volt. Sokkal mélyebb.
Néha nehéz döntések előtt áll az ember. Válasszam azt, akit az életemnél is jobban szeretek, de folyamatosan megbánt? Vagy kockáztassak, és válasszam azt, aki mindig képes felkavarni, de nem biztos hogy úgy szeret, ahogyan én őt?

2012. július 18., szerda

2. évad; 4. rész: Kár volt mindenért...


- Hát... - vakarta meg tarkóját Harry, miközben hangosan felsóhajtott. - Egyszerűen csak nem működött a dolog - vonta meg vállát. 


- Mi? - kiabált fel Lauren, miközben még egy maréknyi kukoricát tömött be szájába. Neki bizonyára nagyon izgalmas volt a dolog, de nekem és Willnek inkább kínos. Nagyon kínos.
- Elkapcsolhatnánk végre? - horkant fel Will.
- Álmodozz csak róla szépfiú! Nem kapcsolok el - vetette oda Lauren.
Én csak némán bámultam az interjút. A szívem a torkomban dobogott. Nagyon reméltem hogy elterelik másfelé a témát.  

- Szerintem ennél azért kicsit több van a dologban - vonta fel szemöldökét a műsorvezető.
Egyre feszültebb hangulat uralkodott el a stúdióban. Teljes mértékben megértettem Harryt. A volt barátnőjéről faggatják, miközben a jelenlegi valószínűleg nézi a műsort. 
A fiúk nem tudták vajon hogyan is menthetnék meg Harryt a további velem kapcsolatos, nagy eséllyel zavarba ejtő kérdésektől. 
- Nem. Tényleg csak ennyi - válaszolta Harry teljesen nyugodtan. 
- Ugyan Harry, ne légy ilyen szűkszavú! A nézők nagyon kíváncsiak a részletekre - szegezett a műsorvezető Harry felé egy amolyan "beszélj vagy meghalsz" pillantást. 
- Az Istenért, hiányzik oké? Rettentően hiányzik! 

Lauren szája éppen tele volt kukoricával mikor Harry száját elhagyták e mondatok. A meglepettségtől majdnem megfulladt, mikor le akarta nyelni a meglehetősen nagy falatot.
Én remegő kezekkel és visszafojtott lélegzettel bámultam mereven a képernyőt.
Will meglehetősen idegesen kezdett el járkálni, miközben fejét fogta.
A stúdióban fagyos volt a hangulat. Mindenkinek az járt a fejében hogy "na ebből jó kis címlapsztori lesz".

- Kérhetnénk egy kis szünetet? - harapott ajkába Harry, majd egyik pillanatról a másikra elindult egy mosószer reklám. 

- Mi a...? - kérdezte Lauren egyszerre sokkosan és boldogan. - Elena, csörgesd meg a telefonom - szűrte ki fogai közt lehetőleg úgy hogy Will ne hallja meg.
- Mi? De miért? - suttogtam.
- Majd meglátod miért. Csak csörgess meg! - válaszolta halkan.
Előkaptam a telefonom, majd rácsörögtem a számára, ami először totál értelmetlennek tűnt, hiszen egy szobában tartózkodtunk.
- Tessék? - szólt bele a telefonba, miután az elutasítást nyomta meg. - Ó, értem. Ez szörnyen tragikus - beszélt gyakorlatilag a semmihez Lauren. - Máris ott leszek. Elenát is vihetem? Oké... Akkor szia.
Értetlenül bámultam Laurenre, aki csak egy kacsintást intézett felém.
- Az a helyzet hogy meghalt a nagypapám testvérének a barátjának a lányának az unokatestvérének a barátnőjének az aranyhala. És igen, ez szörnyen tragikus - szegezte le tekintetét, miközben tettetett sírást játszott.
- Mi van? - szólalt meg Will teljesen értetlenül.
- Hallottad, ez tragikus. Úgyhogy most elmegyünk eltemetni - állt fel a kanapéról Lauren, majd kitessékelte a házból Willt.
- Majd felhívlak Will - haraptam ajkaimba miután Will még mindig halálosan értelmes fejjel kisétált az ajtón.
- Valahogy muszáj volt leráznom - csukta be Lauren az ajtót.
- Na de pont így? - ráncoltam fel homlokom. - Ennél bénább kifogást nem tudtál volna kitalálni?
- Jól van na! - biggyesztette lefelé ajkait. - De most van egy sokkal fontosabb dolgunk is. Hallottad mit mondott Harry? Élő adásban! Ezek után nem mondhatod azt hogy az a nyomorék Will kell neked!
- Mi az hogy nyomorék? - förmedtem rá.
- Már bocsi, de Harryhez képest nyomorék. Alapjáraton nem lenne rossz pasi, de ha egyszer választhatod Harry Stylesot is, ismétlem Harry Stylesot is, akkor nehogy már ez a Will kelljen neked. És még egy ok amiért tutira Harryvel kell lenned: élő adásban azt mondta hogy hiányzol neki - nézett rám kiskutyaszemekkel, hogy meghasson.
- Lauren... Ez nem olyan egyszerű - hajtottam le fejem, majd elkezdtem birizgálni hajam.
- Ne hülyéskedj már! - kiabált rám. - Elena, nem mondott volna ilyet ha nem gondolja komolyan!
- De ha a műsorvezető nem faggatja annyira, akkor csak annyit mond hogy nem működött a dolog...
- De most már láthatod hogy belül ezt érzi! Akár kimondja akár nem. De kimondta. És fölösleges megjátszani hogy utáljátok egymást, mikor mindenki számára egyértelmű hogy szerelmesek vagytok egymásba. Liz meg majd talál egy másik klassz pasit. Biztosan megérti Harry érzéseit.
- De ez így nem helyes. Ha szereti Lizt, akkor el kell fogadjam.
- Te megkergültél? Nem elég világos hogy téged szeret? - forgatta meg szemeit.
- Szerinted tényleg engem szeret?
- Teljesen biztos vagyok benne! - mosolygott rám, majd szorosan megfogta kezem.
- Oké - abban a pillanatban mintha valami furcsa érzésem támadt volna. Tudtam mit kell tennem, biztos voltam benne hogy mit akarok. - Odamegyek. Most rögtön odamegyek a stúdióba, és megmondom Harrynek hogy szeretem!
- Ez a beszéd csajszi! - mondta fülig érő vigyorral Lauren, majd zsebébe csúsztatta telefonját, felpattantunk a kanapéról és kiléptünk a ház ajtaján.
- Várjunk csak - torpantam meg. - Hol van egyáltalán a stúdió? - hangzott el kérdésem, mire mindketten homlokon csaptuk magunkat.
- Lövésem sincs. Vagy várjunk csak - csillantak fel szemei -, ez az a délutáni beszélgetős műsor ami minden héten megy ugye?
- Igen.
- Tudom hol van. Régebben apué volt a stúdió. Kicsi koromban sokat vitt oda, mikor anyu nem volt otthon. Gyere utánam! - ragadta meg kezeimet.
- Egy istennő vagy Lauren. Imádlak! - adtam egy puszit arcára.


Ott álltunk a stúdió előtt, de lábaim hirtelen gyökeret vertek a földbe. Mi van ha csak csalódok? De azt mondta hiányzom neki. Ok nélkül nem mondta volna.
- Ne félj semmitől! Tedd amit tenned kell - bátorított Lauren.
Válaszként csak bólintottam egy sort.


Valaki hirtelen szorosan átölelt hátulról. Nagyon meglepődtem, de mikor hátrafordultam, csak halványan elmosolyodtam, majd szorosan karjaiba vetettem magam.
- Hiányoztál Liam - mondtam, majd fejem vállába fúrtam.
- Te is hiányoztál - suttogta hajamba.
Fájt hogy fél évig nem is keresett. De nem tartottam hibásnak ezért. Talán csak Harry miatt nem tette.
De ettől függetlenül is ő a legjobb barátom. Jelenleg legalábbis így érzem. Nagyon sokáig azt hittem hogy Louis az, de azok után amit tett, teljesen másképp látom a dolgokat.
- Hallottad mit mondott Harry az interjúban? - kérdezte, miután elengedett karjaiból.
- Néztem. Most mit kellene tennem? - kérdeztem gondterhelten.
- Fogalmam sincs. Talán beszélned kellene vele.
- Biztos?
- Biztos! - vágta rá kórusban Liam és Lauren, mire egymásra mosolyogtak.
- Ó, én még be sem mutattalak titeket egymásnak. Lauren, ő Liam. Liam, ő itt Lauren.
Ismét bájosan egymásra mosolyogtak, majd elkezdtek beszélgetni, mikor én arra a lépésre szántam el magam hogy beszélek Harryvel.
- Eljött az idő Elena. Most vagy soha. Ha igazán boldog akarsz lenni, meg kell tenned ezt a lépést - gondoltam magamban. 

Éreztél már olyat, mintha hirtelen az egész világ összeomlana körülötted? Hogy minden amiben eddig hittél és reménykedtél, egy perc alatt porrá lesz? Mert én ezt éreztem akkor. Ott állt Harry, Liz pedig csak néhány centire tőle. Harry arca a távolból feldúltnak tűnt. Tekintete megbánást tükrözött, mikor Lizre pillantott. És ez csak egyet jelenthetett. Megbánta mikor azt mondta hiányzom neki. Vagy talán nem is gondolta komolyan.
Néhány másodpercen belül már csókolóztak. Ajkaik gyöngéden összeértek. Olyan szenvedélyesnek tűntek, mintha ez lenne az az igaz szerelem, melyet mindenki meg akar találni. Én meg majdnem hülyét csináltam magamból...
Most szívat? Az egyik pillanatban még élő adásban azt mondja hogy hiányzom neki, a másikban meg már Lizzel csókolózik?
Jelen pillanatban nem tudtam hogy a gyűlölet vagy a csalódottság erősebb bennem.
Néha azt érzem, hogy az egész életem egy rohadt nagy hiba. Egy rossz rémálom. Egy zűrzavar, semmi több.
Mikor megvolt mindenem, amire vágytam, az kellett amit nem lett volna szabad akarnom. Amikor pedig észbe kapok, már mindent elvesztettem.

Szemeim könnyekbe szöktek. Hirtelen egy puha kéz simításait éreztem vállamon.
- Nagyon sajnálom - motyogta mögöttem Liam. Mikor már nem voltam képes visszafojtani könnyeimet, fejem vállára hajtottam és sírni kezdtem.
- Nem nem! Ennek nem szabad így lennie - fakadt ki magából kétségbeesetten Lauren. - A herceg nem mehet el a rossz királylánnyal!
- Ez nem egy tündérmese Lauren... - emeltem fel fejem, majd letöröltem könnyeim és festettem egy tettetett mosolyt arcomra. - Most pedig úgy teszek mintha semmi sem történt volna. A színlelésben már jó vagyok - szűrtem ki fogaim közt, majd vettem egy mély levegőt, kiléptem a stúdióból és elindultam hazafelé.

Hihetetlen mennyi érzést el tudsz fedni egy színlelt mosollyal. Csak ennyi kell, és az emberek máris elhiszik hogy minden rendben. És én évek óta ezt teszem. Mióta meghalt anya, úgy teszek mintha nem sírtam volna át éjszakákat a hiánya miatt, mintha sosem éreztem volna használhatatlannak és magányosnak magam. És mikor apa meghalt, jött egy újabb csapás az élettől. Most pedig úgy teszek, mintha nem érezném teljesen egyedül magam ebben a nagy világban. Mindenki azt hiszi hogy az én életem tökéletes. Azt hiszik nekem minden összejön. Pedig pont az ellentéte történik. Mindent rosszul csinálok. Úgy érzem egy semmi vagyok. Csak hinni szeretnék magamban. És az egyetlen aki el tudta hitetni velem hogy csodálatos vagyok és hogy soha ne féljek, az anya volt. Ő öntött belém lelket, mikor senki más. Ő az aki mindig mellettem állt. Aki miatt hittem önmagamban.


Az éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. A gondolataim folyton Harry körül jártak. Azt várja el tőlem, hogy tegyek úgy mintha nem mondta volna azt, amit? Mit vár tőlem? Mégis mit akar még?

- Remek... - sóhajtottam fel, mikor megláttam a szemem alatt éktelenkedő karikákat. - Így mégis hogy tegyek jó benyomást a Vogue-nál? - kérdeztem a tükörképemtől.
Végül sikerült emberi kinézetet varázsolnom magamra, miután kissé bepúdereztem magam, és tettem egy kis szemhéjtust szememre. Hosszasan gondolkodtam azon mit vegyek fel. Végül egy fehér elegáns egybe ruhánál döntöttem. Szokásosan a kedvenc barna bakancsomat vettem fel, melytől nehezen tudok megválni. Hajamat kontyba fogtam, majd cuccaimat beleszórtam egy barna, bőrből készült oldaltáskába.

- Szia nagyi - adtam egy puszit az étkezőasztalnál olvasó nagymamámnak.
- Jó reggelt kincsem! Jól aludtál?
- Persze... Remekül - mormoltam orrom alatt. Nem szerettem volna a gondjaimmal terhelni őt, ezért inkább magamban tartottam azt a sok dolgot, melyet sokkal jobb lett volna kiadni magamból. - Sietnem kell, nem baj ha most elmegyek?
- Menj nyugodtan, nehogy elkéss. De enni azért nem akarsz? - kérdezte.
- Nincs időm - húztam félre ajkaim. - De majd iszom egy kávét útközben. Szeretlek! - mondtam, majd elköszöntem és elindultam a Vogue szerkesztősége felé.

Egyszer már eldobtam egy hatalmas lehetőséget. Méghozzá egy olyan valaki miatt, aki nem ért annyit. Legalábbis jelenleg úgy tűnik. Tudtam hogy most jól kell döntenem.

A szerkesztőség ijesztően tökéletesnek tűnt. Mindenütt jól öltözött emberek rohangáltak tökéletes frizurával.
Odaléptem a recepciós pulthoz, majd megpróbáltam elővenni a lehető legkedvesebb énemet.
- Jó napot! Elena Smith vagyok, és a szerkesztőasszisztensi állás miatt jöttem.
- Máris kapcsolom Ms. Wintourt - szólalt meg flegmán a cseppet sem kedves pultos.
- Ms. Wintour? Azt hittem ő New Yorkban lakik.
- Jól hitted. De most néhány hónapig hazatért. De egyébként semmi közöd hozzá - vetette oda, majd mikor Ms. Wintour felvette a telefonját, a nő azonnal egy bűbájjá változott. Mindig is utáltam az olyan embereket akik megjátsszák magukat. - Bemehetsz. A szemben lévő üvegajtó mögött van az irodája.
Bólintottam, majd mielőtt elmentem, még leolvastam a blúzán lévő kitűzőről nevét.
- Nagyon köszönöm Rachel - mosolyogtam rá szemtelenül, majd megforgatva szemeimet elindultam a rettegett iroda felé.
Mikor beléptem, Ms. Wintour asztalával szemben megpillantottam egy körülbelül velem egykorú, szőke hajú kontyos lányt.
- Talán ő is egy újonc? 
- Éppen időben érkezett Elena, foglalj helyet - mutatott a fekete bőrszékre a főnökasszony. - Nos... Mindketten próbaidőn vagytok itt. Tehát jól kell teljesítenetek, hogy ez az állás továbbra is megmaradjon.
- És egymást fogjuk kiütni? - kérdezte meg meglehetősen vékony hangján a szőke lány.
- Nem. Még az is lehet hogy mindketten maradtok - erre a mondatra mindketten megkönnyebbülten felsóhajtottunk, majd egymásra mosolyogtunk. - Az első munka legyen az hogy hoztok nekem egy kávét és egy szendvicset. De a kávé kizárólag szójatejjel, cukor nélkül lehet. A szendvics pedig barna magos kenyér, amiben csak saláta van.
- Máris hozzuk - álltunk fel a székből, majd kiléptünk az iroda ajtaján.

- Szia, Faith vagyok - mosolygott rám a szőke lány, aki minden bizonnyal az új munkatársam. Végignéztem rajta, és örömmel vettem észre hogy olyan alacsony mint én. Egy laza farmeringet, egy fehér csipkés topot és egy magasított derekú farmersortot viselt. Szerelését feldobta a fehér harisnyája és a fekete Converse cipője.
- Elena vagyok - viszonoztam mosolyát. - Őszintén szólva picit parázom a főnökasszonytól.
- Ne is mondd. Félek ha a közelemben van - harapott ajkaiba, mire halkan felnevettem.
- És hány éves vagy?
- Két hónap múlva leszek tizennyolc. És te?
- Nemrég múltam tizennyolc. Egyébként te hogy kerültél ide? Mármint, hogy fedeztek fel? - kérdeztem.
- Ms. Wintour látott meg egy Versace üzletben. Nem vásárló voltam, eladóasszisztens. Még nem tudtam ki ő, mikor odamentem hozzá és tanácsot adtam neki hogy mit mivel vegyen fel, ha megveszi. És aztán leesett hogy kivel állok szemben. Az állam a padlót súrolta a meglepettségtől. Ő meg csak annyit mondott hogy szuper ízlésem van, nincs-e kedvem dolgozni a Vogue-nál. Erre meg ki mondana nemet? - nevetett fel. - Na és téged hogy fedeztek fel?
- Hát hasonló szitu volt. Valójában leöntöttem kávéval. Aztán láttam rajta hogy eléggé kiborult. De utána hirtelen lenyugodott, mikor végignézett rajtam. Tetszett neki a stílusom. És végül felajánlotta hogy legyek szerkesztőasszisztens.
- Akkor most érezzük különlegesnek magunkat - mondta, majd elindultunk a tálcával Ms. Wintour irodája felé.
- Képes ezzel jóllakni? - néztem fintorogva a meglehetősen kalóriaszegény ételre és kávéra.
- Nagyon vigyáz az alakjára - válaszolt Faith. - Most pedig egy nagy mosoly, és vigyük be neki!
- Oké - mondtam, majd mindketten festettünk arcunkra egy hatalmas vigyort.

Az első napom a Vogue-nál nem olyan volt mint képzeltem. Azt hittem az újsággal fogok foglalkozni, ehelyett egész nap pincérkedtem Faith-tel karöltve. Bár lehet hogy ezzel csak próbára akar minket tenni Ms. Wintour. Vagy talán csak hergelni.

- Nehéz nap volt - mondtam, majd levetettük magunkat egy padra Faith-tel a Temze partján.
- Az volt. De nagyon örülök hogy megismertelek - mondta, majd zavarában elmosolyodott.
- Én is örülök. Mostantól sokat fogunk találkozni. Remélhetőleg - mosolyodtam el én is.
- Remélem... Tudod, nekem nem sok barátom van. Sőt, ha belegondolok, igazából egy sincs. Mindenki akivel jóban vagyok, a hátam mögött kibeszél az első adandó alkalommal. De most hogy találkoztam veled, úgy érzem találtam valakit akivel tényleg önmagam tudok lenni. Igen, tudom, lehet hogy kicsit korai ezt mondani, de így érzem.
- Nem, teljes mértékben egyetértek. Igazából nekem sincs sok barátom. Mikor kicsi voltam, csak kettő volt. De ők most elég messzi vannak. Annie és Nick. Imádom őket, csak félek hogy a távolság nem tesz jót a kapcsolatunknak. Rajtuk kívül van még egy lány, Lauren. Vele rengeteget vagyok együtt. Igazán jól kijövünk.
Aztán ott vannak még... - hangom hirtelen elcsuklott, mikor gondolataim elkalandoztak. Harry, Zayn, Liam, Louis és Niall jutottak eszembe.
- Kik? - kérdezte Faith.
- Oké. Ne akadj ki jó? - kérdeztem ajkaimat félrehúzva, mire Faith csak hevesen bólogatott. - Ismerem a One Directiont.
Faith arca mintha valamiféle megvilágosodást tükrözött volna.
- Már tudom honnan voltál ennyire ismerős! Te voltál Harry barátnője! Úristen. A legújabb barátnőm Harry Styles exe - bámult maga elé kikerekedett szemekkel.
Furcsa volt ezt hallani... Exe... Már csak a múltja vagyok. Pedig néhány hónapja még úgy tűnt hogy a jövője leszek. Azt hittem én leszek számára az örök szerelem.
- Igen... - meredtem magam elé.
A hangulat kissé fagyos lett, ezért próbált valami más témával előállni.
- Mióta laktok Londonban a szüleiddel?
- A szüleim már nem élnek - válaszoltam halkan.
- Istenem... Ne haragudj Elena, én...
- Nem tudhattad - simogattam meg vállát.
- Nagyon sajnálom. Akarsz beszélni róla?
- Végre valaki megkérdezi. Tudod, én nem szívesen beszélek a gondjaimról másoknak. Mert úgy látom hogy nem érdekli őket. De ha rákérdeznek, az őszintén szólva nagyon jól esik. És néha órákig tudnék beszélni, de nem teszem. Neked elmondhatom?
- Persze - bólogatott.
- A szüleim kiskoromban elváltak. Apukámmal évekig nem beszéltem. Aztán az anyukám hat éve meghalt. Autóbalesete volt. Apa alkoholista volt, ezért nekem felnőttként kellett viselkednem, mikor még gyerek voltam. Anya halála óta az életem mintha már nem lenne olyan mint azelőtt. Egyedül éreztem magam. Nagyon egyedül. Aztán jöttek a fiúk. Harry pedig olyan érzéseket keltett bennem, melyek addig teljesen ismeretlenek voltak számomra. Ő olyan más volt. De mostanra úgy érzem ez teljesen eltűnt. Legalábbis az ő részéről biztosan. Apa pedig fél éve halt meg... Azóta a nagyival élek. És nem tagadom. Egy érzelmi roncs vagyok.
- Meg tudlak érteni. Az én szüleim is elváltak, kicsi koromban. Anyám látni sem akar. Éli az életét a drogos pasijával. Nem tudom mi lehet vele. Az apám keményen dolgozik hogy el tudjon tartani, emellett még én is vállalok alkalmi munkákat, mint például kutyasétáltatás, pincérkedés és így tovább... Nekem sem volt könnyű. Még most sem az. Barátaim sincsenek. Mind hátba szúrnak. De veled tényleg más. Mindig egy olyan barátra vágytam, mint amilyen te vagy - ölelt magához.
- Köszönöm hogy mindezt elmondhattam neked. És azt is hogy őszinte voltál velem - suttogtam.
- Nem kell megköszönnöd. Nekem viszont most mennem kell haza vacsorát főzni mielőtt apu hazaér a munkából. Holnap találkozunk - mondta Faith, majd elköszönt.

Csöndesen jártam a macskaköves utcákat, mikor a lámpák már halványan kivilágították az egyre sötétedő Londont.
- Elena! - hallottam meg egy angyali hangot hátam mögül...