33. rész: Fuck life.

Lekullogtam a konyhába, ahol már jelen volt Nick anyukája, az apukája és a húga, Lexie is.

- Jó reggelt - motyogtam lehajtott fejjel.
- Szia Elena! - köszöntek egyszerre mosolyogva. Kicsit kínosan éreztem magam. Mintha betolakodtam volna.
- Mit állsz még ott? Gyere és ülj le mellém - mondta Nick, miközben éppen rágott valamit.
Halkan odamentem az asztalhoz és leültem.
- Mit szeretnél enni? - fordult felém Nick anyukája, Kimberly.
- Köszönöm Mrs. Evans, de most nincs nagyon étvágyam - vetettem oda egy gyors választ. A hasam émelygett, a közérzetem elég rossz volt. A torkom is fájt, szóval nem voltam a legjobb formámban.
- Nézz ide! - mondta, majd közelebb hajolt hozzám, kezét homlokomra tette, majd megrázta fejét. - Érthető, hogy miért nem kívánsz semmit. Lázas vagy. Most azonnal le kell feküdnöd. Nick, kérlek kísérd fel Elenát a szobájába, én pedig máris hozom a lázmérőt, és egy bögre forró teát.
Nick némán bólintott, majd megragadta kezeimet és felvonszolt az emeletre.

Odacsoszogtam az ágyhoz, majd lassan befeküdtem.
- Fel kellene hívnod a nagyszüleidet. Megértem hogy apukádat nem szeretnéd, de őket mégiscsak értesíteni kellene. Biztosan gondodat viselnék amíg meg nem gyógyulsz - ült le Nick az ágy szélére.
- Nick, nem hívom fel őket. És kérlek ti se tegyétek! Halálra aggódnák magukat miattam. Pedig csak egy kis megfázásról van szó. De ők ezt sokkal komolyabban vennék. Csak szeretném hogy maradjanak nyugodtak, és ne legyek csak púp a hátukon - húztam magamra a takarót.
- Csak nem értem miért nem akarsz szólni senkinek ha baj van. Harrynek sem akartál szólni hogy kis híján kinyírtad magad. Á, ez tényleg semmiség... Elena, nem oldhatod meg minden problémád egyedül! Folyton bajba kevered magad, aztán még azt sem hagyod hogy segítsünk.
- Nem tudom mit miért teszek, oké? De nem akarok mindig másokra támaszkodni. Meg kell tanulnom egyedül kezelni a problémákat, mert ki tudja mikor maradok magamra. És akkor nem lesz senki, aki segít... - nem tudtam befejezni a mondandómat, mert valaki hirtelen berontott az ajtón. Annie volt az, halálosan ijedt arccal.
- Elena Smith, te elmebeteg idióta! Tudod mennyire megijesztettél? - rohant az ágyamhoz, majd szorosan átölelt. Olyan szorosan, mint még sosem azelőtt.
- Annie, sajnálom hogy megijesztettelek. Mindegyikőtöket. Ne haragudjatok hogy megint annyira meggondolatlanul viselkedtem - bújtam még szorosabban Annie-hez.
- Nagyon meleg vagy. Lázad van? - kérdezte, majd egy kicsit távolabb húzódott tőlem.
- Valószínűleg lázas...  Bár ne is csodálkozzon ezen, aki januárban a jéghideg vízbe veti magát egy szikláról - mondta gúnyosan Nick, mire megforgattam szemeimet.
Kopogásra lettünk figyelmesek, majd bejött Mrs. Evans.
- Itt a lázmérő és a tea. Na gyere, megnézzük mennyire súlyos ez a megfázás - dugta számba a lázmérőt.
Néhány perc múlva kivette, rápillantott, majd megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Hála Istennek csak hőemelkedés. Idd meg ezt a teát, a gyógyszert pedig vedd be! - mondta, majd végigsimított hajamon és kisétált a szobából.
- Még jó hogy nem lett komolyabb bajod - mondta Annie a padlót bámulva.
- Komolyabb baj?! A komolyabb baj az is lehetett volna, hogy meghal... - mondta Nick felháborodottan.
- Nick, hagyjuk ezt, jó? Kérlek. Nem haltam meg, látod? Úgyhogy hagyjuk ezt a "mi lett volna ha" dolgot, mert nem történt semmi...
- Mindig ezt mondod. Hogy nem haltál meg... De már elég sokszor benne volt a pakliban a dolog. Kezdjük ott hogy elrabolt az őrült volt pasid, akiről mi már az elején megmondtuk, hogy egy nem normális alak, de te csak mentél a saját fejed után, mint mindig. Aztán majdnem megerőszakolt néhány részeg pasi. Harrynek köszönheted hogy nem történt semmi. Most meg ez. Leugrasz egy szikláról a jeges vízbe, ahonnan meg én mentettelek meg. Elég vakmerő vagy.
- Nick, könyörgöm fogd már be! - kiabáltam rá - Miért kell ezeket most felhánytorgatni? - kérdeztem könnyeimmel küszködve. Rosszul esett ahogyan ezeket mondta. Nagyon rosszul. - Úgy mondod ezeket, mintha az én hibámból történtek volna.
- Az Istenért Elena, mind a te hibádból történtek! - fordult felénk Annie, aki eddig az ablaknak támaszkodva kémlelte az eget. - Hagyjuk már ezt, jó? Ezekért te vagy a felelős. Nick jól mondta. Mi már az elején megmondtuk hogy vigyázz, de nem tetted. Szóval szerintem gondolkozz el azon, amit az imént mondtál, mert hatalmas hülyeség volt.. - fordult ismét háttal nekünk.
Talán tényleg hülyeséget beszéltem... Sőt, biztos. Hát persze hogy mind az én meggondolatlanságom miatt történtek.
- Bocsánat - szűrtem ki fogaim közt. - Igazatok van, én csak... Nem is tudom. Magamat akartam védeni.
- Oké, semmi baj. Csak most már ne próbáld meg szinte minden egyes nap kinyírni vagy kinyíratni magad, rendben? - ölelt át ismét Annie.
Egy halk rendben kíséretében bólintással válaszoltam.

Néhány percen belül valaki ismét berontott a szobába. Szívem hevesebben kezdett verni. Az örömtől, amiért itt van egy halvány mosoly húzódott arcomra. A meglepettségtől megszólalni sem tudtam. Nem rá számítottam, ezért az ijedtség is átfutott rajtam. Az ő arca szintén ijedtséget és bizonytalanságot tükrözött.
Gyorsan felálltam az ágyról és odafutottam hozzá, majd karjaiba vetettem magam.
Nem mondtam semmit, csak szorosan átkaroltam nyakát, és beletúrtam hajába. Ő karjait derekam köré fonta, és erősen szorított magához. Mélyen szemeimbe nézett, majd lágyan megcsókolt. Jelen pillanatban ez esett a legjobban a világon.
- Istenem Elena, te keresed a bajt - suttogta hajamba. - Ugye minden rendben? És miért nem engem hívtál? Miért nem akartál szólni? Ráadásul még nem is tudom mi történt pontosan. Zayn nem mondta el - húzódott távolabb tőlem, majd mélyen szemeimbe nézett. Szóval Zayn elmondta neki... Amikor megkértem neki hogy ne tegye és ő jöjjön el ide. Akkor túllendülhettünk volna ezen az egészen. De nem akartam most ezt számon kérni rajtuk.
- Sajnálom Harry. Tényleg. Én csak megijedtem...
- De mitől? - kérdezte, majd arcom kezei közé fogta.
- Hogy halálra fogod aggódni magad, és... Nem is tudom mit gondoltam - szegeztem tekintetem a padlóra. - Zayn pedig azért nem mondta el mert ő sem tudta. Nem mondtam el neki sem. Mostanra terveztem, úgy hogy te ne tudj róla, és most már tudod miért nem akartam szólni.
- Jaj, Elena, tudod hogy nekem mindent el kell mondanod! Én is ezt teszem. Így is halálra aggódtam magam, hogy fogalmam sem volt mi történt veled - húzott ismét közelebb magához. - Kérlek mondd el mi történt.
Vettem egy mély levegőt, majd éppen belekezdtem volna, mikor Nick félbeszakított. Illetve nem is hagyta hogy elkezdjem. 
- Elena szerintem kicsit átköltené a történetet. Úgyhogy elmondom én hogy mi volt. Röviden és tömören annyi, hogy Elena levetette magát egy szikláról, a jeges vízbe ugrott és kis híján megfulladt. De én éppen arra szoktam edzeni, így sikerült kimentenem. Szóval ha én nem vagyok, akkor valószínűleg meghalt volna.
Harry rezzenéstelen arccal nézte Nicket, majd rám pillantott.
- Te meg akartad ölni magad? De mi adott okot erre? - emelte fel hangját.
- Apa... - suttogtam remegő hangon, mire mind rám szegezték tekintetüket.
- Miért? - kérdezte halkan Annie.
- Hazamentem. Hogy segítsek neki. Mert apám alkoholista - Annie-nek és Nick-nek sosem beszéltem erről. Eddig csak Harry és Louis volt az egyetlen, akinek beszéltem a múltamról. Mindig azt hitték, hogy a kapcsolatom apával felhőtlen. - Igen, alkoholista, jól hallottátok. Én pedig segíteni akartam neki, hogy leszokjon. De közölte velem, hogy neki nem kellek. Eldobta magától a saját gyerekét. Persze utána elkezdett mentegetőzni, hogy ő nem gondolta komolyan. De tudom hogy komolyan gondolta. Az ital mindenkiből kihozza az őszinteséget. És 17 év után végre kimondta az igazságot. Hogy nem kellek neki - éreztem ahogy egy könnycsepp végigfolyik arcomon.
- Elena, nekünk ezt eddig miért nem mondtad el? A barátaid vagyunk, és segíthettünk volna - léptek közelebb hozzám.
- Nem. Ti sem tudtatok volna segíteni. Ő reménytelen... És olyan szívesen magára hagynám. Annyira szívesen, hogy érezze azt amit én érzek. De egyszerűen képtelen vagyok elengedni őt - hunytam le szemeimet, mikor éreztem hogy egyre több könnycsepp folyik végig arcomon.
Harry némán átölelt és adott egy puszit fejemre.
- Annyira sajnálom - suttogta néhány perc csönd után. - De szerintem ne is próbáld meg elengedni. Segíts neki hogy leszokjon. Hogy egy új életet tudjatok kezdeni. Tudom hogy azt fogod tenni amit a szíved diktál. Bízom benned.
Harry szavai mély nyomot hagytak bennem. Tudtam hogy mire gondolt. Arra, hogy menjek vissza apához, mert együtt képesek vagyunk leküzdeni minden akadályt.
- Igen, igazad van. Nagyon is igazad van. Ezt kell tennem - motyogtam, majd vettem egy mély levegőt.
- Ja, azt még nem is említette Elena, hogy beteg - mondta Nick arrogáns hangon.
- Nick, megtennéd hogy most már tényleg befogod? - fordultam Nick felé idegesen. - Nem vészes Harry, nyugodj meg. Most beszélnem kell apával.
- Ne menjek veled? - simított végig karomon.
- Aranyos vagy, de nem kell - adtam egy puszit arcára. - Ezt most egyedül kell elintéznem. 
Mind bólintottak, majd kimentem a szobából és elindultam a lépcső felé.
Tényleg nem szoktam csúnyán beszélni, de az élet okot adott arra, hogy egyszer kimondjam amit legbelül éreztem.
- Miért kell mindennek ilyen nehéznek lennie? Miért kellett anyának itt hagynia? És miért kell apának alkoholistának lennie? Annyira kiakarom mondani amit gondolok... Azt gondolom hogy bassza meg az élet - suttogtam, majd ökölbe szorítottam kezeimet miközben lesétáltam a lépcsőn.

Kabátomért nyúltam mikor megpillantottam Nick szüleit, amint kisírt szemekkel és remegő végtagokkal kilépnek a konyhából. Tekintetük olyan sajnálkozó volt, amitől nagyon megrémültem.
- Mi... Mi történt? - dadogtam. Fogalmam sem volt mi történhetett.
- Elena, annyira sajnáljuk! Annyira nagyon sajnáljuk - ölelt át zokogva Mrs. Evans.
- Mi? De mégis mit sajnálnak? - kérdeztem rémült arccal. Zokogva borulnak a nyakamba hogy sajnálják. És azt sem tudom mit.
Lépteket hallottam a lépcső felől. Harry, Nick és Annie lesétáltak. Nick szülei rájuk szegezték tekintetüket, majd rám. Falfehér arccal álltak körülöttem, én pedig ettől teljesen bepánikoltam.
- A francba, valaki mondja már el hogy mi történt! - kiabáltam könnyeimmel küszködve.
Szánakozó tekinteteket láttam magam körül, és valami borzasztó érzés fogott el. Valami elképesztően fájó érzés. És a legrosszabb az volt, hogy még én magam sem tudtam mi volt az.
- A rohadt életbe Harry, kérlek mondjátok már el mi történt!

32. rész: -Reménytelen vagy!

Még egyszer átnéztem, hogy mindent elraktam-e, és miután megbizonyosodtam róla hogy minden megvan, lementem a szálloda halljába.

- Indulhatunk? - mondta Harry, majd adott egy puszit fejemre. Megkértem hogy vigyen ki a repülőtérre. Igaz hogy nem tervezek hosszú ideig otthon maradni, de még ennyi időre is iszonyatosan fog hiányozni.
Egy gyors bólintással válaszoltam.

- Meglepően jó kedved van. Örülsz hogy végre megszabadulsz tőlem, vagy mi? - kérdeztem nevetve.
- Igazából nincs jó kedvem, mivel elmész. De amint meglátlak, azonnal mosolyognom kell - pirult el.
- Annyira szeretlek - mondtam, majd adtam egy puszit arcára.

Amint kiértünk és kikászálódtunk a kocsiból, gondoltam megörökítem ezt a napot egy képpel. Imádom amikor mosolyog. Olyankor mintha ezer pillangó repdesne a hasamban.
- Mosolyogj a kamerába! - mondtam nevetve.
Megörökítettem ezt a remek pillanatot.
- Na, hogy tetszik? - szegeztem rá tekintetem.
- Már megy is twitterre - kacsintott rám.
A jó kedvem hamar elszállt, mikor gondolataim ismét apára terelődtek. Kimondhatatlanul rossz érzésem volt. Nem tudtam mi az, csak egyszerűen egy rossz megérzés apával kapcsolatban.

A bőröndöket bepakolták, én pedig erőt vettem magamon, és elbúcsúztam Harrytől.
- Kezdem unni a repülőtereket - nevettem fel ironikusan.
- Nem csodálom. Mostanában elég sokat vagy ilyen helyeken - ölelt át szorosan. - Hiányozni fogsz - suttogta hajamba.
- Jaj, te is nekem - fúrtam arcom mellkasába, majd beleszippantottam pólójába, melynek olyan édes illata volt. - Két nap és visszajövök.
- Már várom - suttogta. - Ja, és ha lehet, ne keverd magad semmiféle bajba, mert nem leszek a közelben.
- Igyekszem - nevettem fel. - Szeretlek!
- Én is szeretlek - mondta, majd hosszan megcsókolt. Hirtelen vakuvillogásokra lettem figyelmes. Elhúztam fejem és megpillantottam egy fotóst.
- Remek... - mormoltam. Emlékszem, hogy ez a "nyíltan felvállaljuk-e a kapcsolatunkat" dolog már elég sok problémát okozott, mikor Zayn és én együtt voltunk. Nem akartam hogy Harryvel bármi ilyesmi incidens lépjen fel.
- Elena, szerintem már mindenki számára világos hogy mi ketten együtt vagyunk. Ez nem lesz újdonság nekik.
Mostanában nem is olvastam újságot, és nem mentem fel az internetre sem, mivel nem akartam magam viszontlátni semmiféle közösségi oldalon, ahol arról vitatkoznak, hogy ki szerint vagyok egy lotyó, aki nem érdemli meg Harryt, és csak kihasználta Zaynt, vagy kinek vagyok szimpatikus. Bár várható volt hogy ez a kapcsolat nem maradhat hosszútávon titokban.
Megráztam fejem, jelezve hogy hagyjuk a témát. Leheltem még egy apró csókot Harry ajkaira, majd lassan elengedtem kezét.
Harry még percekig ott állt és a távolból figyelt, majd szépen lassan eltűntem szemei elől.

Leültem a helyemre, hátam mögül pedig hallottam hogy két tinilány összesúg.
- Hé, ő nem Harry barátnője? - suttogta az egyik.
- Úristen tényleg! - kiabált fel a másik, mire a mellette ülő lány befogta a száját.
- Ne ordíts már! Szegény még őrültnek fog nézni minket - mondta, mire halkan elnevettem magam.
Bizonyára meghallották hogy felnevettem.
- Öhm, szia! Ne haragudj, de kérdezhetünk valamit? - ültek mellém, mivel két hely volt mellettem.
- Sziasztok! Persze - mosolyogtam rájuk.
- Nem te vagy Harry Styles barátnője? - kérdezték félénken.
- Hát, én lennék - motyogtam egy halvány mosoly kíséretében.
- De, először nem Zayn-nel jártál?
- De igen.. Csak tudjátok az ember nem mindig hozza meg elsőre a legjobb döntést. Vagy hibát követ el. De nem, Zaynt semmiképpen sem nevezném hibának. Csak valakinek, akivel nem jöttek össze a dolgok. Aztán jött Harry. És rájöttem hogy nekem ő az igazi. Tudjátok milyen az - mosolyodtam el. A lányok tátott szájjal bámultak.
- De ez bizalmas információ - tettem mutatóujjam szám elé.
- Lakat a szánkon - kacsintottak rám. - És öhm... Még azt akartuk kérdezni hogy csinálhatunk-e egy közös képet?
- Velem? - kérdeztem meglepetten. - De miért? - nem voltam én semmiféle szenzáció, akivel okuk lett volna képet csinálni.
- Hát mert nagyon szimpatikus vagy nekünk. De tényleg. És mert Harry Styles barátnője vagy és a One Direction stylistja - mosolyogtak rám.
Csináltunk egy közös képet, ami elég viccesen sikerült, de a lányok tényleg nagyon aranyosak voltak. Hihetetlenül jól esett, hogy elfogadják imádottjuk barátnőjét, és nem ítélnek el.


Hatalmas levegőt vettem és bekopogtam házunk ajtaján. Három perce álltam az ajtóban, mikor még mindig nem történt semmi.
- A-apu, itt vagy? - dadogtam. - Kérlek nyisd ki az ajtót!
Nem jött válasz, csak egy erőtlen nyögés.
- Ezt egyszerűen nem hiszem el - suttogtam könnyeimmel küszködve. Szóval ivott.. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy megint ezt teszi. - Apa, nyisd ki az ajtót, kérlek szépen!
Fél perc után sem történt semmi. Nem tudtam mit tegyek. Hirtelen csak az jutott eszembe, hogy bemegyek a hátsó ajtón. Elrohantam a kert felé, és reménykedtem benne, hogy apu ezt nem zárta be. Szerencsére a félelmem nem igazolódott be, így be tudtam menni a házba. Lassú léptekkel elindultam a nappali felé, de nem láttam senkit. A következő gondolatom az volt, hogy talán a konyhában van.
Halkan beléptem, és rögtön megláttam. Mérhetetlen fájdalmat éreztem, és dühöt. Nem tudtam, magamra vagyok-e mérges, amiért így magára hagytam, vagy rá, amiért nem képes erőt venni magán és leszokni. Nem csak maga miatt, hanem miattam is.
- Jaj apu! - szöktek könnyekbe szemeim. - Miért teszed ezt? Hagy segítsek - hajoltam le hozzá, majd megragadtam kezeit.
- Ne! - rántotta el őket hirtelen. - Hagyj békén Elena! Nekem nincs szükségem senkire, érted? Senkire! Még rád sem - pillantott rám lenézően.
E szavak hallatán mintha egy kést döftek volna szívembe, és még meg is forgatták volna. A saját apám... A saját apám mondta nekem azt, hogy nincs szüksége rám. Annyira fájt ez az egész. Az édesanyám meghalt. Az egyetlen ember, aki mindig ott volt mellettem, és soha nem mondott volna ilyet. Az apám pedig egy alkoholista, aki el akarja taszítani magától a saját gyerekét. A saját és egyetlen gyerekét.
- Apu... Ezt most komolyan g-gondoltad? - dadogtam sírva. Igen, sírtam. Utoljára akkor sírtam így, amikor anya meghalt.
Nem tudom mi lelhette apát, de hirtelen mintha kicsit kijózanodott volna. Ha nem is teljesen, de egyre inkább magához tért.
- Kicsim... Jaj, kicsim ne haragudj! Tudod hogy én nem... - nyúlt kezeim után, de elrántottam őket.
- Nem gondoltad komolyan? De, nagyon is komolyan gondoltad. Az utóbbi jó pár év ezt bizonyítja.. Apa, én annyira próbálkoztam. Olyan erősen próbálkoztam, hogy segítsek. Rajtad és magamon, a kapcsolatunkon. És hogy leszokj. De... Látom hogy ez egyszerűen reménytelen. Reménytelen vagy! - mondtam, majd letöröltem könnyeimet, felkeltem a földről és elindultam a bejárati ajtó felé.
- Kislányom, Elena kérlek ne menj el! - kiabált utánam.
- Én már nem tudok mit tenni apa - fordultam hirtelen vissza. - Hogy voltál képes eltaszítani magadtól a hús-vér gyerekedet? Hogy voltál képes kizárni a világodból? Aztán hirtelen visszaandalogni az enyémbe, de csak kényszerből? Csak hogy legyen aki felneveljen... De te az italt többre becsülöd mint engem. Mondd, én a gyereked vagyok, vagy csak valami jótékonysági ajándék? - fakadtam ki magamból még mindig sírva.
Apu könnyes szemekkel bámult rám. De a könnyeken kívül szemében csak ürességet, és egy teljesen érzelemmentes embert láttam.
- Sajnálom... - suttogtam, majd kirohantam a házból. Nem voltam képes tovább maradni.

Kiléptem az ajtón, még mindig könnyeimmel küszködve, de nem tudtam hová tartok. Gondoltam rá, hogy felhívom Anniet és Nicket, de aztán mégsem tettem. Egyedül akartam lenni. Vagy csak olyasvalakikkel, akiket nem ismerek. Nem tudom miért. Annyi érzés kavargott bennem. Félelem, hogy elveszíthetem apát, szomorúság és reménytelenség.
Farzsebemből előhalásztam telefonom, a kijelzőn pedig megpillantottam rengeteg nem fogadott hívást Harrytől. Biztosan tudni akarta hogy minden rendben-e. Nekiálltam sms-t írni neki, de végül mégsem küldtem el.
- Hagyjuk... - motyogtam, majd visszacsúsztattam telefonom a zsebembe.


Az esőtől nedves úton, a fák mellett sétáltam. Éreztem ahogy a friss, teljes mértékben szennyezetlen levegő átjárja az egész tüdőmet. Hátam mögött hirtelen motorok zúgására lettem figyelmes.
Megálltam, mellettem pedig lelassítottak. Amint megálltak előttem, megláttam pár elég jóvágású srácot, akik ráadásul nagyon fiatalnak tűntek, de nagyon értelmes fejük volt. Volt köztük pár rossz arcú ember is, velük igyekeztem kerülni a szemkontaktust.
- Hova lesz a menet? - kérdezte az egyik kölyök. Ő tényleg nagyon fiatalnak tűnt. Rögtön az jutott eszembe róla, hogy biztosan csak be akar kerülni a nagyok társaságába.
- Nem tudom... - motyogtam, majd eltűrtem néhány szemembe lógó hajtincsemet arcomból.
- Akkor pattanj fel! - mondta az egyik férfi. Ő ment legelöl, így arra a következtetésre jutottam, hogy biztosan ő a "falkavezér". Tudtam hogy ez veszélyes. Hiszen egyedül voltam egy tucat férfi között, de valahogy a kiszámíthatatlanságra vágytam. Felpattantam a férfi motorjára, majd bukósisak nélkül, ami megjegyzem elég veszélyes húzás, elindultunk az országúton. Egyre gyorsabban mentünk, én pedig csak élveztem a száguldást. A sebességhatárt valószínűleg már rég átléptük.
Egyre inkább éreztem, hogy ez veszélyes. Igaz, hogy erre vágytam, a veszélyre. De egyértelmű volt, hogy ezek az emberek nem a legjobb társaság. És eszembe jutottak Harry szavai. Hogy vigyázzak magamra, és kerüljem a bajt, amit hajlamos vagyok inkább keresni. Hirtelen mély levegőt vettem, majd megszólaltam.
- Lassítson. Kérem, álljon meg! - suttogtam.
A férfi először értetlenül hátranézett, de végül megállt, én pedig olyan gyorsan, ahogy csak lehetett leszálltam, és elfutottam az erdő felé. Fogalmam sem volt miért mentem oda. Az eső hirtelen eleredt, és emellett még nyirkos hideg is volt. Csak futottam és futottam, míg végül el nem értem a folyóig, amely a város szélén feküdt. Elindultam a víz felé, és csak néztem ahogy a széltől egyre több hullám fodrozódik a tetején. Oldalra pillantottam és megláttam egy hatalmas sziklát. Nem tudtam mit éreztem, csak azt hogy elegem van. Elegem van abból, hogy mindenkit elveszítek. Azt éreztem hogy az élet folyton földhöz vág, de eddig még sosem törtem el, viszont már rengeteg helyen elrepedtem. Még egy földhöz vágás, és ez az erős valami, melyet léleknek hívunk, darabokra fog hullani.
Felsétáltam a sziklára, és remegő végtagokkal a peremére lépdeltem.
- Miért történik mindez velem? Annyi jó dolgot kaptam már.. Őket. Igen, a fiúkat. És Harryt. De lassan apa is itt fog hagyni. Miért nem lehetne, hogy egyszer minden tökéletes legyen? - néztem fel az égre, melyen még mindig sötét felhők sorakoztak, az esőt pedig mintha szitálták volna.
Mély levegőt vettem és a szélére léptem. Nem is tudom mi történt velem, még mindig a veszélyt kutattam, és rá is találtam. Leugrottam a szikláról, a másodperc töredéke alatt.
A víz könnyedén lepett el, a habok pedig még messzire is eljutottak. Néhány másodpercig még próbáltam a víz nyomásával küzdeni, és a felszínre törni, de nem sokkal később feladtam, a levegő teljesen elfogyott, szemeimet pedig lassan lehunytam.


- Elena! Elena ne csináld ezt. Térj már magadhoz! - erős rántásokat éreztem testemen. Hirtelen hatalmas mennyiségű vizet köptem ki. A lábaimat szinte alig éreztem, annyira lefagytak.
Lassan kinyitottam szemeimet és megpillantottam Nick aggodalmat tükröző, sápadt arcát.
- Mi a francot műveltél? Elment az eszed? Meg is halhattál volna - emelte fel hangját, majd szorosan magához ölelt. - Úristen, te falfehér vagy. Teljesen átfagytál.
- Nick, annyira hálás vagyok neked - húztam ismét magamhoz. - Nem tudom mit gondoltam. Egy hajszálon múlt az életem...
- Azonnal hívom Harryt! - kapta elő mobilját.
- Ne! Nick, ne merészeld - emeltem fel gyorsan fejem, majd kikaptam kezéből a telefont. Szívem szerint beültem volna egy kandallóba, annyira fáztam. De fontosabb volt hogy erről Harry ne szerezzen tudomást.
- Mégis miért? Majdnem meghaltál, szerintem ez nem olyan elhallgatható dolog... Hatalmas szerencséd van hogy erre szoktam edzeni. Mikor megláttam hogy ott állsz a szikla legszélén, kiabáltam neked, de akkor már késő volt. És megjegyzem hogy én is megfagyok, mivel utánad úsztam a vízbe...
- Nick, tényleg iszonyatosan hálás vagyok neked, de Harrynek nem szólhatsz erről. Nem akarom hogy aggódjon, vagy hogy ne engedje soha többet, hogy bármit is egyedül csináljak - néztem mélyen szemeibe, és kérlelően tekintettem rá.
- Na jó... De akkor sem értelek.
Hirtelen eszembe jutott, hogy valakit talán mégiscsak felhívhatnánk.
- Zayn... - motyogtam. - Zaynt hívjuk fel, kérlek - vettem kezeimbe a telefonját. Az enyém teljesen elázott, valószínűleg tönkre is ment.
Bólintott, majd tárcsáztam Zaynt.
- Igen? - szólt bele a második csörgésre.
- Zayn... Elena vagyok - suttogtam. - Hülyeséget csináltam. Már megint...
- Hatalmas hülyeséget - kiabált a háttérben Nick. Kezeimmel leintettem, jelezve hogy csituljon el.
- Mi történt Elena? De ugye nem esett semmi bajod? És miért engem hívsz? Miért nem Harryt? - kérdezte aggódva.
- Nem... Nem történt semmi - sóhajtottam fel. - Inkább nem részletezném, hogy mit csináltam. Majd elmondom. De Harrynek semmiképpen se szólj! Kérlek. Azért nem őt hívtam, mert nem akarok neki aggodalmat okozni. Csak értsd meg kérlek és ne szólj neki  - mondtam, majd Nick hirtelen felkapott az ölébe, és kikapta kezemből a telefont.
- Figyelj Zayn, a lényeg az hogy Elena majdnem megölte magát. És ez már elég sokadik eset, hogy ilyen életveszélyes helyzetekbe sodorja magát... Nem tudnál érte jönni? Mármint ide, Angliába. És menjetek vissza Amerikába. Itthon most semmi nem akar összejönni... - hadarta Nick.
- Istenem, talán egy repülőutat bele tudok sűríteni a programba... Holnap ott leszek. Elenát ne hagyd magára. Egy percre se! - válaszolta Zayn. Rosszul éreztem magam hogy ennyi bonyodalmat okozok nekik, de most nagy szükségem volt Zaynre.
- Meglesz főnök - köszönt el Nick. - Most pedig jössz hozzánk - mondta, majd elvitt a kocsiig.


Forró zuhanyt vettem, majd beöltöztem Nick legmelegebb ruháiba. Még viszonylag korán volt, de ettől az egésztől, szerintem jogosan, nagyon kimerültem. Még egyszer leszidtam magam a gondolataimban, amiért megint vakmerő voltam és majdnem kinyírtam magam, de nem sokáig bírtam ébren. Hamar elmerültem álmaimban...

31. rész: Tökéletesebb nem is lehetett volna.

A medencében úszkálva élveztem ahogy a nap melege átjárja testem, de a hűvös víz közben kellemes hűsölést biztosít.

- Bombaaa - hallottam meg hátam mögül Niall hangját, amint elkiabálja magát, de néhány másodpercen belül már csurom víz voltam a nem kis erősségű ugrásától.
- Jaj ne! Niall, nézd meg mit csináltál a hajammal! - fordultam felé idegesen, de nem sokkal ezután már én is nevettem.
- Öhm... Egy vízzel teli medencében szerintem elkerülhetetlen hogy vizes legyen a hajad - vonta fel szemöldökét.
- Ebben van valami - nevettem fel. - Egyébként mi újság? Történt valami izgalmas az autogramosztáson?
- Semmi érdekes. Harry hiányolt téged - kacsintott rám, mire halvány mosoly húzódott arcomra.
- Ő is hiányzott nekem. Igaz hogy csak három órára váltunk el, de nélküle ez is egy örökkévalóságnak tűnik...
- Most komolyan mondok valamit. Irigyellek titeket. Olyan jó látni, hogy ti tényleg ennyire szeretitek egymást - mosolygott rám. - Annak ellenére is hogy először Zayn-nel jártál.
- Van úgy hogy az emberek nem hozzák meg elsőre a legjobb döntést. És az is előfordul hogy a szerelem egy szenvedélyes pillanatban történik, olyan hirtelen, hogy arra sincs időd, hogy felfogd azt az egészet, ami veled történik. Hogy szerelmes vagy valakibe. Nem is tudod miért, de egyszerűen szükséged van a jelenlétére. Nélküle el sem tudnád képzelni a napjaidat. Úgy érzed hogy ennek az érzésnek sosem lehet vége. Hogy ez örökké tart. Ez nem mindig van így, de remélem az én erős megérzésem beigazolódik, és a mi szerelmünk tényleg sosem ér véget - meredtem a nap fényétől csillogó kristálytiszta vízre. Mikor felnéztem, Niall csodálkozva fürkészte tekintetem.
Néhány perc csönd után Niall teljesen másfelé terelte a témát.
- Kiheverted a tegnap estét? - kérdezte.
- Jaj ne is mondd - temettem arcom vizes kezeimbe. - Olyan hülyén viselkedtem... Csak néhány dologra emlékszem, de azok.. Inkább nem kommentálom - nevettem fel gúnyosan.
- De akkor ezek szerint kibékültetek, ugye?
- A Lizes dologra gondolsz? - kérdeztem, amelyre ő egy bólintással válaszolt. - Persze. De ezt akkor sem akarom annyiban hagyni. Liz hazudott.
- Elena szerintem inkább hagyd. Nem éri meg hogy foglalkozz vele - tette kezeit a vállamra, majd mélyen a szemembe nézett.
- Lehet hogy igazad van... - motyogtam lesütött szemekkel.
- Nem lehet, hanem biztos - emelte fel államnál fogva fejem. Némán bólintottam és halványan elmosolyodtam.
- Egyébként csak hogy tudd, te kihozod belőlem az érzelmes lényemet. Majdnem a sírás kerülgetett amikor elmondtad a kis monológod a szerelemről! - mutatott rám.
- Niall... Belőled nem csak én tudom kihozni az érzelmes oldalad. Még Hannah Montana is képes rá. Ne tagadd hogy sírtál amikor levette a parókát - mondtam nevetve.
- Most muszáj ezt felhánytorgatni? - kérdezte fájdalmas arckifejezéssel.
- Bolond vagy. De annyira tudtam hogy sírtál - nevettem fel ismét, melyet ő egy ördögi pillantással díjazott.



A fiúk a lakosztály társalgójában gyűltek össze, és engem is áthívtak egy kis beszélgetésre, ami az ő nyelvükön annyit jelent hogy végig hülyeségeken vitatkoznak és egymást szívatják. De ezt még nézni is öröm. Harryt már majdnem egy teljes napja nem láttam. Lehet hogy nyálasan hangzik, de nekem még ez is olyan soknak tűnik. Szükségem van az ölelésére, a csókjaira minden egyes nap.
- Sziasztok - köszöntem nekik. Mikor beléptem, az a látvány fogadott hogy Harry és Louis egymáson fekszenek a földön, Niall az egyik fotelben tömi magába a kedvenc csokiját, Liam és Zayn pedig magukhoz képest egész kulturált módon beszélgetnek. Ezt az összképet látva hangos nevetésben törtem ki.
- Szia Elena - köszönt oda egyszerre Liam és Zayn.
Mikor Harry meglátott hirtelen lelökte magáról a rajta fekvő Louist, megigazgatta göndör fürtjeit és odalépett hozzám.
- Annyira hiányoztál - suttogta fülembe, majd karjait derekam köré fonta és egy apró csókot nyomott ajkaimra.
- Te is hiányoztál - néztem mélyen szemeibe, arcát pedig kezeim közé fogtam.
Louis karba tett kézzel, sértődött arccal bámult minket.
- Hát neked mi bajod? Miért durcáskodsz? - kérdeztem Louistól nevetve.
- Csúnyán itt hagytál Harold - nézett dühösen Harryre.
Harry kuncogva legyintett egyet, majd még egyszer lágyan megcsókolt, megragadta kezeimet, leült és az ölébe húzott.
Nem tudtam betelni sem a pillantásaival, sem az érintéseivel. Egyre közelebb hajolt hozzám, édes és huncut mosollyal az arcán, mígnem ajkaink összeértek. Kezeit derekamra helyezte és úgy halmozott tovább csókjaival. Néhány perc múlva kezeit pólóm alatt éreztem, ezért kicsit távolabb húzódtam tőle. Éreztem szapora szívveréseit és keze melegét.
- Kellesz Elena. Most. Nem várok tovább a tökéletes alkalomra. Úgy érzem most jött el az ideje - suttogta gyors levegővételekkel.
- Igen, én is úgy érzem - válaszoltam halkan.
Láttam azt a különleges csillogást a szemében.
- Öhm... Fiúk mi most elmegyünk a szobánkba. Holnap találkozunk! - köszönt a fiúknak Harry, majd elindult az ajtó felé.
A fiúk sejtelmesen összenéztek, melyre én csak egy szemforgatással és halk nevetéssel reagáltam.
- Sziasztok - köszöntem el én is gyorsan és tömören.
Kiléptünk a szobából, Harry egyre szaporábban vette lépteit, kezeimet pedig erősen szorította. Arcán végig az a sejtelmes, huncut mosoly festett. Amint beléptünk a szobánkba, azonnal nekem esett, bár ez fordítva sem volt másképp. Néhány másodperc múlva egy kicsit lassabb léptekkel magával húzott az ágy felé, lefeküdtem, ő pedig felém hajolt.
- Biztosan akarod? - kérdezte.
- Még sosem voltam ennyire biztos semmiben - suttogtam arcába, majd megcsókoltam.
Lassan lehúzta pólómat, amely egy halk koppanással ért földet. Ugyanezt tettem én is. Szívveréseim száma az egekbe szökött, lélegzetünket mindketten egyre szaporábban vettük. Egy biztos: egy felejthetetlen éjszaka várt ránk.

Mikor felébredtem, magamon éreztem Harry tekintetét, és mikor felpillantottam, azonnal belenéztem mély, csillogó zöld szemeibe.
- Jó reggelt! - adott egy puszit fejemre.
- Neked is - bújtam hozzá szorosan, majd adtam egy puszit arcára.
- Nagyon szeretlek édesem! - mondta, majd megcsókolt.
- Én is nagyon szeretlek - suttogtam miután ajkaink elváltak egymástól.
- Tudnod kell, hogy én nem bántam meg a tegnap estét - szorította meg kezeimet.
- Én sem - mosolyodtam el, majd eltűrtem göndör fürtjeit arcából.
Hirtelen telefonom csörgésére lettem figyelmes. Felsóhajtottam, majd fülemhez emeltem. A kijelzőn a nagymamám nevére lettem figyelmes.
- Szia mami. Mi újság? - kérdeztem. Furcsálltam hogy felhívott. Persze, szoktunk beszélni, de általában én hívom őt, nem pedig fordítva.
- Jaj kincsem... - hangja gondterheltnek tűnt.
- Mi történt mami? - kérdeztem ijedten.
- Apád... - válaszolta.
Harry kérdőn szegezte rám tekintetét, én pedig halkan sóhajtottam.
- Mi van vele?
- Ivott... Megint. És nem is keveset. Nagyapáddal nagyon félünk, hogy mi lesz vele - hallottam hangján, hogy elsírta magát.
- Nyugodj meg mami - igyekeztem nyugtatni, de valójában már én is a sírás küszöbén álltam. Tudtam hogyha apa így folytatja, súlyosan megfizet érte. - Mi... Mit csináljak akkor? Menjek haza? - dadogtam.
- Kérlek - mondta szipogva.
- Rendben. Szeretlek mami. És papit is. Hamarosan találkozunk - motyogtam, majd letettem a telefont.
- Mi történt? - kérdezte Harry.
- Apu... Én már nem tudom mitévő legyek. Mit tegyek hogy leszokjon? Mert tudom, hogyha így folytatja, akkor nem lesz hosszú az élete. És bele se merek gondolni, mi lenne ha elveszíteném - éreztem ahogy egy maró könnycsepp folyik végig arcomon.
- Nagyon sajnálom - húzott magához. - Most akkor hazamész? - kérdezte.
- Csak néhány napra. Muszáj - húztam félre ajkaimat, majd Harry adott egy puszit fejemre.
Remek... Amikor úgy tűnik, végre tökéletes az életed, valami mindig betesz. Ráadásul nem is akármi. Talán az egyik legrosszabb dolog a világon az, amikor érzed, hogy elveszítheted a számodra egyik legfontosabb embert az életedben.

30. rész: I feel like I'm on top of the world with ur love.♥

Lizzel végre elváltak útjaink. Illetve magam sem tudtam, hogy vártam-e azt, hogy lekopjon, vagy mégsem. Olyan kedvesnek és jóindulatúnak tűnt, de valahol mélyen egy hang azt súgta, hogy vakon azért mégse bízzak meg benne, mert ha túl naiv vagyok, talán a végén azon kaphatom magam hogy Harry már nem az enyém.


Megérkeztünk Las Vegasba. Hihetetlen volt ez a hely, még nappal is. Mindenütt hotelek és dúsgazdag emberek, vagy turisták, akik éppen készülnek talán életük legrosszabb döntését meghozni, és összeházasodnak valami Cupidónak öltözött embernél.
Harrynek az utóbbi pár napban alig volt ideje rám. Két napja örültem, ha beszéltünk három percet, de többet semmiképpen... Néha kicsit láb alatt éreztem magam. Csak lézengtem mindenhol összevissza, és nem találtam a helyem.

A nap fénye erősen átszűrődött az ablakon, és lágyan simogatta arcomat. Lassan kinyitottam szemeimet, majd felültem és kinyújtózkodtam. Egy hatalmas ásítás kíséretében felkeltem és kibotorkáltam a fürdőszobába. Magamra kaptam a Love feliratú felsőm, és egy farmersortot. Hirtelen a telefonom rezgésére lettem figyelmes, majd megnéztem kitől jött az sms.

"Gyere fél óra múlva a szálloda elé. Van egy kis meglepetésem. 
                                                                            Harry xx"

Az üzenet láttán halvány mosolyra húzódtak ajkaim. Végre esélyét láttam annak, hogy egy kicsit több időt töltsünk együtt.

Nagy léptekkel lesiettem a lépcsőn, és kimentem a hotel elé, ahogy Harry kérte. Azonnal megláttam, amint kockás ingén kissé átfújt a szél, kicsit haját is összeborzolta.
- Fordulj meg! - mondta egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Már puszit sem kapok vagy valami? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Fogsz még kapni, nyugodj meg - suttogta fülembe.
- Most mit csinálsz? - nevettem fel, mikor szemeimre kötött egy selymes tapintású, vékony kendőt.
- Majd meglátod.
- Orra fogok esni, ahogy magamat ismerem - mondtam nevetve.
- Igen, én is úgy ismerlek - nevetett fel ő is. - De épp ezért itt vagyok mögötted, és vezetlek, oké?
- Bízom benned - mosolyodtam el.

Már tíz perce sétáltam bekötött szemekkel, mögöttem Harryvel, és ezalatt vagy ötször sikerült majdnem pofára esnem.
- Na megérkeztünk már? - kérdeztem kíváncsian.
- Megérkeztünk, de most komolyan. Neked még meglepetést sem lehet szervezni? Olyan türelmetlen vagy! - mondta nevetve.
- Hát ez van. Na leveszed?
- Szörnyű vagy - mormolta, majd levette a kendőt szemeimről, és egy hatalmas napsütötte mező tárult elém, melynek közepén egy kockás takaró volt leterítve. Kicsit vicces volt, hogy Las Vegas kellős közepén hirtelen egy mező bukkan fel. De gondoltam ez maradjon Harry titka.
- Ez gyönyörű - akadt el lélegzetem - Harry, ezt hol... És mikor?
- Napok óta tervezgetem ezt a kis meglepetést - mosolygott rám, majd lágyan megcsókolt. - Na gyere! - húzott magával.

- Készítettem neked egy kis ajándékot - pirult el.
- Tényleg? - mosolyodtam el. - És mi lenne az? - kérdeztem.
- Egy pillanat - mondta, majd kivett a kis fakosárból egy füzetnek kinéző tárgyat.
- Tessék - adta kezembe az ajándékot.
A könyvecske elején egy kép volt rólunk, ahol Harry éppen mond nekem valamit, én pedig csodálattal fürkészem tekintetét. Nagyon művészi és számomra megható kép volt.
- Már most tetszik - pillantottam fel, majd fellapoztam az első oldalt.
Az első kép a legelső találkozásunkkor készült. A képek időrendi sorrendben voltak elhelyezve a könyvben, és mindegyik alá volt írva egy kedves kis gondolat. A sok gyönyörű, vicces és érzelmes emlék láttán egy könnycsepp gördült le arcomon.
- Elena, te sírsz? - kérdezte aggódva, majd magához húzott.
- Igen... De csak azért, mert annyira meghatóak ezek a képek - mondtam szipogva.
- Édesem - mondta mosolyogva, majd adott egy puszit fejemre. - Szeretlek. Mindennél jobban - suttogta hajamba.
- Én is téged. Mindennél és mindenkinél jobban - bújtam hozzá. Leírhatatlan érzések kavarogtam bennem, mikor azt mondta hogy szeret. Ilyenkor úgy éreztem, hogy ez mindkettőnk számára tényleg egy életre szól.
- Egyébként, kérdezhetek valamit? - hangja kissé komollyá vált.
- Öhm, persze... De baj van? - néztem fel csillogó szemeibe.
- Nem dehogyis... - sütötte le szemeit. - Illetve, talán mégis. Te most komolyan féltékeny voltál Lizre? És ez még önmagában nem is lenne baj, de...
- De mi? - vágtam szavába.
- Liz mondott dolgokat.
- Milyen dolgokat? - kezdtem egyre idegesebbé válni.
- Azt mondta hogy megfenyegetted, hogyha nem száll le rólam, te nem állsz jót magadért. És emellett még elég sértő jelzőkkel illetted. Te komolyan ilyet mondtál neki?
- Honnan a jó életből talált ki ekkora hülyeséget? És te elhitted neki? - totálisan felháborodtam. Lizben tényleg nem lett volna szabad megbíznom. Egy percig sem. Annyira éreztem hogy itt valami nem stimmel.
- Már miért találna ki ilyet? - kérdezte felháborodottan.
- Ez nem igaz.. Te most komolyan elhiszed neki hogy én csak úgy megfenyegetek embereket? Majd a fejükhöz vágom, hogy mekkora ribancok, vagy bármi más nem túl szép jelzővel illettem őket? - nevettem fel gúnyosan. - Olyannak ismersz te engem? - húzódtam el öléből.
- Eddig nem olyannak ismertelek. De ezek után...
- Ezek után?! Oké... És ha már itt tartunk. Miért nem keresed fel Lizt, és kéred meg hogy legyen ő a barátnőd? Mert most nem úgy viselkedsz velem, ahogy egy fiúnak kellene viselkednie a barátnőjével. Egyébként meg, ha nem veszed észre, hogy ő csak minket akar szétválasztani, és megkaparintani magának, akkor nagyon nem látod át a dolgokat!
- Jaj, Elena - nyúlt kezeim után, de én elhúztam őket.
- Hagyj békén! - löktem el magamtól.
Felkaptam a kis könyvet és elrohantam. Talán kicsit túlreagáltam ezt a dolgot, de a kapcsolat először is a bizalmon alapul. Harry pedig rögtön elhiszi Liznek, hogy én megfenyegetem őt Isten tudja mivel, hogy szálljon le róla, azután pedig sértő szavakkal illetem... Igen, kimondhatatlanul rosszul esett együtt látni őket, de próbáltam magamban tartani. Pedig tudtam volna Liznek mondani egyet s mást, de nem tettem.
Jobbnak láttam most kiszellőztetni a fejem, egyedül. Felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Gondolataim végig akörül cikáztak, hogy az utóbbi időben kapcsolatunk mindig egy hajszálon függött. Valahogy sikerült mindig megmenteni, de éreztem hogy kezd mindkettőnk számára unalmassá válni ez a sok probléma...

Este hivatalosak voltunk egy hatalmas bulira, amelyre a szálloda kaszinójában került sor. Harry és én sem töltöttük még be a tizennyolcat, de a jó kapcsolatok néha csodákra képesek.
Ki akartam egy kicsit kapcsolni, és nem törődni a gondokkal, amelyekből volt elég...

Az este eléggé beindult, én pedig kissé túlzásba vittem az ivást, pedig máskor ilyet sosem tettem. Nem is lett volna szabad, mert ilyenkor különösen hülyén viselkedem.
Harry meglepően nem ivott szinte egy kortyot sem, amit furcsálltam is. Megpróbáltam levegőnek nézni és másokkal törődni.
Már nagyon nem voltam magamnál, mikor odasétáltam egy elég jóképű fiúhoz, és elkezdtem flörtölni vele.
- Sz-szia szépfiú! - dadogtam, miközben magassarkúmban majdnem arccal a földre zuhantam. Megragadta karjaimat és nem engedte hogy elessek.
- Szia - mosolygott rám. - Nincs kedved táncolni? - kérdezte.
- Imádok táncolni! - nevettem fel, majd megráztam hajam.
- Nagyon dögös vagy mikor megrázod a hajad! - kacsintott rám a jóképű fiú, akinek még mindig nem tudtam a nevét, de abban a pillanatban nem is ez volt az első gondolatom.
- Te meg csak úgy szimplán dögös vagy - nevettem fel hangosan, majd magammal húztam a táncparkett felé, miközben megittam még egy pohár zöld löttyöt.
Elég érdekesen táncoltunk, talán kicsit túl közel egymáshoz. Szemem sarkából láttam, hogy Harry elég idegesen néz minket.
- Fantasztikusan érzem magam! - bújtam a fiúhoz, majd elnevettem magam.
Hirtelen egy erős érintést éreztem derekamon, amely elhúzott az előttem álló fiútól.
- Hé ember, mit csinálsz? - kérdezte a srác, akinek még mindig nem tudtam a nevét.
- A barátja vagyok úgyhogy jogom van hozzá hogy elvigyem innen, mielőtt valami mást is csinálnátok - hallottam meg hátam mögül Harry hangját.
- Harry, hagyj békén! Táncolni akarok - próbáltam kihámozni magam kezei közül, de sikertelenül, mert annál erősebben szorított.
- Na ebből elég volt! - mondta, majd felkapta lábaimat és vállára kapott.
- Mit csinálsz? Tegyél le, értetted? - ütöttem hátát ökleimmel nagy erővel.
- Most inkább felviszlek - mormolta, majd elindult kifelé a kaszinóból, és a szobák felé vette az irányt.
- Harold, tegyél le! Ezt nem teheted meg - ütöttem még mindig a hátát.
- Már hogyne tehetném? A barátod vagyok, szerintem ez elég indok arra, hogy elvigyelek egy buliból, ahol fűvel-fával flörtölgetni kezdesz. Egyébként megtennéd hogy nem vered szét a hátam? - fordította hátra fejét. Megforgattam szemeimet, majd lelógattam kezeimet.
Felértünk a szobámhoz, kinyitotta az ajtót, majd bevitt és lefektetett az ágyra.
- Most már lenyugodtál? - kérdezte, majd fölém hajolt.
- T-tökéletesen vagyok - motyogtam kuncogva, majd pólójánál fogva szorosan magamhoz húztam.
- Mit csinálsz? - vonta fel szemöldökét, majd végignézett fekvő testemen.
- Szeretlek Harry - mondtam huncut nevetéssel.
- Jaj te kis buta - ölelt át szorosan. - Most nem vagy magadnál, és holnapra talán nem is fogsz emlékezni erre az éjszakára, de én is téged - lehelt egy apró csókot ajkaimra. - Sajnálom hogy olyan hülyén viselkedtem ma...
- M-mikor? - kérdeztem. Nem emlékeztem a délelőtt történtekre.
- Mindegy - nevetett fel halkan. - Most már aludj - simított végig hajamon.
- Szép álmokat - mondtam halk nevetéssel, majd hozzábújtam, fejem mellkasára hajtottam és elaludtam.

29. rész: Louis fantasztikus ötletei.♥

Néhány perc volt a kezdésig. Mindenki fel-alá rohangált és izgalommal várta a koncert kezdetét. A stadionnal teli lányok már most kiabálták a fiúk nevét.

- Hihetetlenül izgulok! Még sosem tartottunk nagy koncertet Amerikában, ráadásul Los Angelesben. Totál ki vagyok - rontott be az öltözőbe Niall.
- Niall, te tényleg izgulsz - néztem rá elképedve.
- Ennyire látszik?
- Nem eszel - mondtam nevetve. Máskor még a koncert előtt néhány perccel is van a kezében valami édesség.
- Szurkolj Elena! - lépett oda hozzám, majd szorosan átöleltem, és próbáltam neki átadni az én nyugalmamból.
- Tudom hogy elképesztőek lesztek. A ruha pedig tökéletes. Tudtam hogy nagyon jól fog állni - mosolyogtam rá. - Na menj! - öleltem át még egyszer.
Kiléptem a folyosóra, ahol Harry, Louis, Liam és Zayn sétáltak felém.
- Teljesen kivagyunk. Szerintem én mindjárt rókázni fogok - mondta Liam.
- Niall is nagyon izgul. Pedig nincs okotok rá. Amint kiléptek a színpadra, azonnal feloldódtok, és nem koncentráltok másra, csak a rajongókra és a zenére. Már jó párszor láttam ezt - szorítottam meg Lou kezét.
- Menjünk srácok. Mindjárt kezdés van. Szurkolj Elena - nyomott egy gyors puszit arcomra Zayn, majd magával húzta Liamet és Louist. Zayn hátrafordult és rám kacsintott, jelezve hogy mondjak még egy gyors bátorítóbeszédet Harrynek.
- Na, nyugalom - simítottam végig kezem arcán, amely forró volt az izgalomtól.
Harry vett egy mély levegőt, majd rám mosolygott.
- Ugye minden jól fog menni? - szorította két keze közé arcomat.
- Fantasztikus leszel - suttogtam, majd hosszan megcsókoltam. Még egyszer megszorítottam kezeit, majd elengedtem.
- Sok szerencsét fiúk - kiabáltam utánuk még egyszer, melyet ők egy halvány mosollyal díjaztak.


Én a VIP jegyesek helyéről nézhettem a koncertet, ahol a fiúkat remekül lehetett látni. Úgy volt ahogy megjósoltam. A fiúkon az izgatottság legapróbb jelei sem látszódtak. Teljesen átadták magukat a zenének, és annak a sok rajongónak, akiknek oly nagy szeretettel énekeltek. Harry sokszor felém pillantott, én pedig válaszként egy hatalmas vigyort varázsoltam arcomra. Hirtelen hátam mögött ismerős hangra lettem figyelmes.
- Szia Elena! - hátrafordultam, és Lisát pillantottam meg. Tényleg egészen kezdtem megkedvelni, de egy kicsit még mindig úgy éreztem, hogy veszélyeztetheti a kapcsolatom Harryvel.
- Szia Liz... - erőltettem egy apró mosolyt arcomra.
- Na ki van odafent a színpadon? - szorosan magához ölelt, majd Harryre mutatott. - A te egyetlen Harryd, aki imád téged.
Ezúttal szám már őszinte mosolyra húzódott. Tényleg az enyém volt az a tökéletes fiú a színpadon, akiről több millió lány álmodozik. Van is okuk rá, mivel ha Harry szerelmes, a tenyerén hordoz. Mindent meg akar neked adni, és legszívesebben minden egyes percben megcsókolna. Harry Styles egyszerűen csodálatos. És néha hihetetlen volt belegondolni, hogy ő csakis az enyém.
A koncertnek vége lett, én és Liz pedig hátramentünk a színpad mögé.
Lesétáltak a színpadról, Harry pedig azonnal észrevett minket. Rögtön egymásra néztünk, és küldtem felé egy elismerő mosolyt. Szépen lassan elindultam felé. Éppen át akartam ölelni, mikor Liz odarohant hozzá, elém lépett és szó szerint a nyakába ugrott.
- Elképesztő voltál Styles! - adott egy hatalmas puszit arcára.
- Megtisztelsz az elismeréseddel Turner - Harry még szorosabban átölelte, én pedig ezt már nem tudtam mire vélni. Csak álltam ott, lángvörös arccal, szomorúan és dühösen egyaránt. Nem értettem ezt az egészet.
Azt véltem a legjobbnak, ha most inkább elmegyek. Lehajtott fejjel elkullogtam az öltöző felé, és közben éreztem hogy arcomon egyre több könnycsepp folyik végig.



A szél erősen fújt a parton, a levegő ennek ellenére mégis meleg és kellemes volt. A tenger hullámai csak úgy szántották a vizet. Egyedül ücsörögtem egy sziklán, amely közel volt a tengerhez.
- Még mindig rosszul érzed magad a tegnap miatt? - érintette meg hirtelen egy puha kéz vállamat. Oldalra pillantottam és Louis ült le mellém.
- Kicsit... - meredtem magam elé. - Te mit éreztél volna? Liz és Harry is váltig állította hogy köztük már csak barátság van, de a tegnap történtek után ezen kicsit elgondolkodtam.
- Elena, ezt most nem azért mondom hogy védjem Harryt, vagy bármi, de ő tényleg csak téged szeret. Akárkit megkérdezhetsz, aki ismeri Harryt, mert mindenkinek ez lesz a válasza. Amikor netalántán egymástól külön vagytok, Harry másról sem beszél, csak rólad. Mi pedig csak ámulunk és bámulunk, hogy mennyire szeret téged. Persze én is tudom milyen érzés, mert ugyanígy érzek Eleanor iránt - tekintetét mélyen enyémbe fúrta.
- Tényleg? - haraptam ajkaimba, majd kicsit elpirultam.
Lou válaszképp helyeslően bólogatott.
- Oké, megpróbálok nem kételkedni - vettem egy mély levegőt.
- Hmm... Ha már itt tartunk, Harryvel beszéltünk ilyen-olyan dolgokról - mondta halkan, és elpirult.
- Mire gondolsz Louis? - vontam fel szemöldököm.
- Hát öhm... Szóval dolgokról... - kezdett egyre kínosabbá válni ez a párbeszéd.
- Lou... Ez kezd kicsit kínossá válni - nevettem fel zavaromban. - Szóval kinyögnéd hogy miről beszéltetek?
- Khm...
- Louis! - kiabáltam rá nevetve.
- Jól van na.. Hát... Arról a dologról na! - kissé nyögvenyelősen és kertelve, de kimondta.
- Harry komolyan megbeszéli veled az ilyen dolgait?! Jobban mondva dolgainkat? - kérdeztem felháborodva. Louis a legjobb barátom, és Harrynek is, de a magánéletünk minden részletét azért mégsem kellene kiteregetni.
- Hát csak diszkréten. De ha úgy vesszük... - vakarta meg fejét.
- Te jó ég... Pontosan mit mondott? Bár nagyon nem mondhatott mit, mivel még nem igazán történt semmi - egyre kínosabb volt ez a beszélgetés.
- Hát pont ez az. Ha akarod hogy történjen valami, akkor hagyd hogy segítsek. Van egy ötletem - nézett rám kaján vigyorral az arcán.
- Louis, nekem ez a beszélgetés... Hogy is mondjam? Kissé kellemetlen.
- Legjobb barátok vagyunk Elena! - nevette el magát, majd elkapta kezeimet és magával húzott.
Remek... Az ilyen intim dolgait normális esetben egy lány a legjobb barátnőjével szokta megbeszélni, aki szintén nőnemű. Nekem pedig Louis Tomlinson ad tanácsot abban, hogy miként hódítsam meg Harry Stylest. Ez így belegondolva elég vicces.

- Nesze! - vágta hozzám a papírzacskót, amit néhány másodperccel ezelőtt még ő szorongatott.
- Mi ez? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Csak nézz bele!
Belenéztem, majd kiemeltem valamit, amelyre egyáltalán nem számítottam.
- Louis, ezt most komolyan gondolod? - pillantottam felváltva rá és a tűzpiros alsónemű szettre, amely hogy is mondjam... Elég pikáns volt.
- Tudod hogy Harrynek milyen mocskos fantáziája van! Ez tuti meglágyítja - húzogatta szemöldökét. El kell ismerni, Harry kifejezetten perverz személyiség. Ezen nincs mit tagadni.
- Louis, kezdem egyre kínosabban érezni magam - nevettem fel.
- Oké, most már én is kicsit kellemetlenül érzem magam - túrt bele hajába egy mosoly keretében.
- Hát akkor...
- Akkor...
- Szia Louis! - tessékeltem ki a szobából.
- Öhm... Szia. És sok szerencsét! - sétált ki lassan, halkan kuncogva az ajtón.
- Szükség lesz rá - szóltam utána sóhajtva.


Eljött az este, én pedig azt sem tudtam hogy kell azt az izét felvenni.
- Melyik az eleje? - gondolkodtam, miközben a bugyit egyik oldaláról a másikra forgattam. - Louiiis - sóhajtottam fel. - Ezt most tényleg komolyan gondoltad?
Hirtelen meghallottam, hogy valaki bejött az ajtón.
- Itt vagy Elena? - hallottam meg Harry hangját.
- A fürdőben vagyok - kiabáltam, majd miközben azt az izét próbáltam magamra húzni, elvesztettem egyensúlyomat és arccal a földre estem.
- Elena, minden rendben? Mi volt ez a nagy koppanás? - kérdezte aggódva Harry.
- Semmi! Tényleg, mindjárt megyek - sóhajtottam fel ismét. - Á, én nem tudom hogy kell szexinek lenni - motyogtam, majd felkeltem a földről és lassan kinyitottam az ajtót, de még csak a fejem dugtam ki, és megláttam az ágyon fekvő Harryt, aki éppen a tv-t kapcsolgatta.
- Istenem, most segíts - vettem egy nagy levegőt, majd lassan kitipegtem a fürdőszobából eléggé hiányos öltözetemben.
Harry először meglepetten nézett végig rajtam, majd egyre nagyobb vigyor húzódott arcára.
- Ohh. Hát mit is mondjak? - nézett rajtam ismét végig.
Iszonyú kellemetlenül éreztem magam abban a kis "ruhácskában", de szó nélkül odabotorkáltam az ágyhoz és hassal rávetettem magam. Próbáltam finoman tenni, mint egy pillangó, nem pedig úgy, mint egy vadbarom, aki szó szerint belevetődik, de sajnos csak az utóbbi jött össze. Olyan voltam mint egy hulla, akinek semmi tartása nincs. Ezzel a kis akcióval próbáltam utalni a szándékomra, de vagy nem vette a lapot, amit nem hiszek, vagy csak nem akart róla tudomást venni.
Hallottam hogy halkan felnevet, tekintetét pedig magamon éreztem. Lassan betakart a derekamig, mire én értetlenül felnéztem rá.
- Elképesztően... Szexi vagy - nézett mélyen szemeimbe egy huncut mosoly keretében. - De meg kell értened, hogy én nem akarom ezt elsietni.
- Én ezt megértem... De néha úgy érzem, hogy te ezt az egészet nem is akarod. Mondd ki őszintén! Liz miatt nem akarod? - felültem és felé fordultam.
- Mi van? Ezt honnan szülted? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Mintha te nem emlékeznél a tegnapra.. "Elképesztő voltál Styles" - idéztem fel vékony hangon Liz szavait.
- Jaj te kis bolond! - húzott közelebb magához. - Liz és én csak ba-rá-tok va-gyunk - szótagolta mosolyogva. - Hidd már el te! Szeretlek - suttogta hajamba.
- De akkor is rosszul esett ez az egész. Tudod hogy miért. Na jó, oké. Befejeztem - mondtam nevetve. - Én is szeretlek - mondtam, majd közelebb hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam.
- Na nehogy megfázz nekem ebben a... Mi is ez tulajdonképpen? - kérdezte felvont szemöldökkel, kissé nevetve.
- Öhm, hát ruhának biztos nem nevezhető - nevettem fel. - De mindegy is. Louis... - forgattam meg szemeimet nevetve.
- Louis? - nézett rám értetlenül.
- Hosszú történet - mondtam kuncogva.
- Inkább nem akarom tudni - nevetett fel. - De amint már mondtam, irtó dögös vagy ebben a cuccban - nézett rám huncut vigyorral.
- Harold! - néztem rá nevetve.
- Jól van na! Tudod hogy egy kicsit...
- Perverz vagy - nevettem fel, mire elpirult. - De én így szeretlek! - mondtam még mindig nevetve, majd felvettem az egyik pólóját, amely éppen kéznél volt. Imádtam magamon is az ő illatát érezni. Ölébe ültem, és szorosan átöleltem. Ezeket az összebújós, beszélgetős estéket mindig nagyon élveztem. Vele még ez is olyan mesébe illő volt.

28. rész: L.A.♥

 Másnap reggel ráeszméltem, hogy indulunk Los Angelesbe. Annyira hihetetlennek, de közben fantasztikusnak tűnt hogy elmehetek Amerikába, méghozzá nem is akárkikkel, hanem velük, akiket a legjobban szeretek.


Harry nem volt mellettem, csak hagyott egy üzenetet maga után, miszerint sietnie kellett a cuccaiért, és majd a repülőtéren találkozunk.
Szekrényemből kiválasztottam egy bő fehér pólót és egy fekete farmert, felvettem őket, hajamat pedig kiengedve hagytam. Mindennapos összeállításomból sohasem maradhatott ki a Harrytől kapott nyakláncom. Ha kételkedni kezdtem, ez mindig arra emlékeztetett, hogy nincs rá okom.
Összekészítettem a cuccaimat, és közben a bőröndből kihullott az a levél, amelyet még apa adott nekem. Felvettem a földről, majd megnéztem a borítékot. Gyönyörű betűkkel rá volt írva, hogy "Elenának". Ezt az írást ezer közül is felismerném. Csakis anya írhatta. Már majdnem kinyitottam és elkezdtem olvasni, de hirtelen rápillantottam az órára, és kiderült hogy már csak egy órám van arra hogy kiérjek a repülőtérre. Így a levél olvasását most is elhalasztottam.
Lesiettem a ház elé, majd taxit fogtam. Mikor megérkeztem, azonnal megláttam Niallt, aki természetesen egy büfénél állt, és kaját rendelt. Odasétáltam hozzá.
- Annyira tudtam hogy téged valahol erre felé kell keresselek - nevettem fel háta mögött.
- Ha-ha - fordult hátra. - Te nem kérsz valamit?
- Hmm, ha már itt vagyunk, nekem is vehetnél egy szendvicset - mondtam nevetve.
Niall-lel szépen lassan elmajszolgattuk szendvicseinket, majd elindultunk a többiekhez. Amint odaértünk, szívem szerint azonnal visszafordultam volna.
- Á, hogy is gondolhattam volna hogy ez a drága Cat nem tolja ide a méretes popóját... - mormoltam Niallnek. - De, Niall, mondd hogy csak elbúcsúzni jött, és nem megy Amerikába?! - fordultam felé, és könyörögve néztem rá.
- Nyugi te kis méregzsák, Cat csak elbúcsúzik - borzolta össze hajam Niall.
- Sziasztok! - dünnyögtem unottan.
- Valakinek elég rossz napja van ma... - nézett rám Zayn.
- Megtartanád magadnak a csípős megjegyzéseidet? - válaszoltam.
- Szia Elena! - integetett Cat.
Elhadartam egy halk sziát, majd odamentem Harryhez. Nem hittem hogy Catnél jöhet rosszabb, de tévedtem. Harry háta mögül egyszer csak előlépett egy világosbarna hajú, kék szemű lány, hatalmas vigyorral az arcán. Mi a...?
- Ó Harry, szóval ő az. Én még be sem mutatkoztam. Lisa Turner vagyok - nyújtotta felém kezét a lány.
- Öhm, örvendek... Izé, én Elena vagyok. Elena Smith - válaszoltam zavartan.
- Elena, ő Lisa. Egy régi jó barátom - mondta Harry, majd átdobta karját vállamon, és adott egy apró csókot ajkaimra.
- Igen, és én már most érzem, hogy nagyon jó barátnők leszünk! - Lisa odalépett hozzám, majd szorosan átölelt.
Tettetett mosollyal bólogattam, de legbelül kimondhatatlanul ideges voltam. Szerintem mindenki ismeri ezt a régi barát dumát... És ez valószínűleg azt takarja, hogy régebben több is volt köztük barátságnál. Vagy ki tudja hogy csak régebben-e... Talán még most is. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon miért kell valamivel mindig próbára tenni a kapcsolatom Harryvel. Hogy bebizonyíthassuk azt, hogy képesek vagyunk mindent átvészelni?
Kiderült, hogy néhány napig Lisa társaságát élvezhetjük Los Angelesben, mondván hogy így jött ki a lépés, mivel a rokonai Los Angeles közelében élnek.
Amint felszállt a repülő, Harry lehuppant az első helyre. Le akartam ülni mellé, de hirtelen Lisa mögöttem termett, és azzal a lendülettel leült Harry mellé.
- Remek.. Akkor én leülök Liam mellé - néztem rájuk ismét tettetett mosollyal, mire ők válaszgyanánt csak egyetértően bólogattak. Hát ez azért több a soknál...
Szótlanul leültem Liam mellé, majd odafordultam hozzá.
- Liam, te ismered ezt a Lisát? - kérdeztem.
- Hát, Hazza már mesélt róla néhányszor...
- Mesélt?! És... Mikor? És mit? - kérdeztem kíváncsian. Egyre jobban kezdett érdekelni, hogy ki is ez a lány, és milyen szálak fűzik Harryhez.
- Valójában ők már kiskoruk óta ismerik egymást. Mindketten Holmes Chapelben éltek, egy oviba és iskolába is jártak. Gyakorlatilag az egész gyerekkorukat együtt töltötték. Aztán tizennégy évesen rádöbbentek, hogy a kapcsolatuk több mint barátság... De az X-Factor kezdetekor szakítottak, azzal az indokkal, hogy Harrynek úgy sem lesz ideje egy komoly kapcsolatra.
- Tudtam. Annyira tudtam hogy nem csak barátok voltak. Ez a tipikus sablonszöveg... Csak egy régi barát - meredtem magam elé. Liam nem szólt semmit, csak megsimogatta vállamat.
Természetesen Liam mellett sem unatkoztam, de ötpercenként arra lettem figyelmes, hogy Harry és Lisa felnevetnek valamin. Ki sem tudom mondani, mennyire irritálóak voltak. És hogy ne lettem volna féltékeny? Lisa odaül a barátom mellé, aki nem mellékesen a volt barátnője, és ezek után még van képük nyáladzani a szemem láttára? Úgy érzem ez elég indokot adott a féltékenységre és az idegességre.
- Á! Ne már Liz! Ez csikiz! Liz, hagyd abba, hallod? - kiabált Harry, mikor Lisa éppen elkezdte eszeveszetten csikizni.
- Liz?! - kérdeztem fejhangon. Szóval beceneve is van?
- Mi az? Szerintem aranyosak - válaszolta Liam.
- Liam! - ütöttem meg mellkasát nagy erővel.
- Jól van na - kuncogott.
Az út hátralévő részében hol Harry és Lisa "baráti" hülyüléseit, hol pedig Niall csámcsogását hallgattam. De őszintén szólva az utóbbi sokkal elviselhetőbb volt.
Az út hosszú volt, így elaludtam...


Mikor felébredtem, fejem Liam vállán pihent. Ő is elaludt, ezért nem akartam felkelteni. Óvatosan felemeltem fejem. Körbenéztem és rajtam kívül szinte mindenki aludt, amit nem is csodáltam, mert már nagyon régóta utaztunk. Néhány perccel később azonban egy női hang szólalt meg.

"Kedves utasaink! Kérjük kapcsolják be biztonsági öveiket, a gép hamarosan landolni fog. Köszönjük hogy a mi légi társaságunkat választották, további jó utat!"

Erre mindenki  felébredt, és izgatottan várták az érkezést. Mikor leszálltunk a gépről, Niall előrerohant és elkiáltotta magát.
- Los Angeles embereek! Los Angeles - tárta ki karjait.
Elmosolyodtam, és csodálkozva néztem hogy már a repülőtéren is milyen nagy nyüzsgés van.
Elindultunk a hotel felé, és a szám szinte végig tátva maradt. Londonban is mindig történik valami, de Los Angelesben mintha sosem állna meg az élet... Egyszerűen fantasztikus.
A hotel is bámulatos volt. Még sosem voltam ilyen gyönyörű szállodában. Szerencsére itt Lisa nem akart közém és Harry közé furakodni, ezért én voltam vele egy szobában. De mivel láttam, hogy milyen jól elvannak, én pedig egy kis magányra vágytam, úgy döntöttem hogy sétálok egyet a tengerparton. Élveztem hogy itt most is remek az idő. A napfény lágyan simogatta arcomat, minden tökéletesnek tűnt, de egyszer csak valami erős koppanást éreztem fejemen. Annyira azért nem volt vészes, de fájt. Elnéztem abba az irányba, ahonnan mint kiderült, a labda eltalálta fejem, és megláttam egy felém futó fiút, de nem is akármilyet. Izmos felsőtestéről csak a vakítóan fehér mosolya vonta el jobban a tekintetem.
- Jaj, annyira sajnálom! Ne haragudj! Nagyon fájt? - kérdezte aggódva.
- Ne aggódj, nem komoly - mosolyogtam rá. - Tényleg, semmi baj - mondtam, majd lehajoltam a labdáért, és kezébe adtam.
- Akkor jó. Egyébként Lucas vagyok - mutatkozott be.
- Elena - ráztam meg kezét mosolyogva.
- És mi járatban errefelé? - kérdezte hatalmas vigyorral az arcán.
- Hát, elég hosszú. Igazából elkísértem valakit.
- Ó, szóval akkor neked L.A. újdonság, igaz? - kérdezte.
- Egyszerűen fantasztikus hely - néztem ismét körbe.
Néhány perce beszélgettem a kedves fiúval, mikor messziről ismerős arcra lettem figyelmes. Göndör fürtjeivel hevesen játszott a szél, zöld szemei pedig messziről is csillogtak. Harry.
Hajtincseimet eltűrtem arcomból, és Harryre pillantottam.
- Elena, mindenhol kerestelek! - ölelt át szorosan. - És ő ki? - pillantott felvont szemöldökkel Lucasra.
- Ő Lucas - mosolyodtam el.
Harry lenéző és féltékeny pillantást vetett rá, majd felém fordult.
- Ismered őt valahonnan?
Válaszként csak megráztam fejem.
- Nekem most mennem kell - mondtam Lucasnak. - Remélem látlak még - öleltem át.
- Én is remélem királylány - adott egy puszit arcomra.
Szemem sarkából láttam hogy Harry ökölbe szorítja kezeit és idegesen figyel minket. Miután Lucas megpuszilt, Harry féltékenységében, se szó se beszéd, behúzott egyet Lucasnak. Elképedve bámultam a jelenetet, de tudtam hogy Harry sem ússza meg. Nem akartam hogy ismét verekedésbe keveredjen, ezért közéjük álltam.
- Kérlek hagyjátok abba! - mondtam kissé felemelt hangon.
- Én... Szerintem most inkább elmegyek - túrt hajába Lucas. - Nagyon örültem.
- Remek.. - fordultam Harry felé. - Gratulálok, sikerült elüldöznöd. Elárulnád hogy mégis mi volt ez? - kérdeztem.
- Sajnálom, én... Én nem is tudom.
Láttam hogy ismét vérzik az orra, és felsóhajtottam.
- Harry Styles, nálad lassan már mindennapossá válik a verekedés - nevettem fel halkan. - Na gyere - kaptam el kezeit.
Visszamentünk a hotelbe, és ismét kezelésbe vettem.
- Olyan déjá vu érzésem van. Tegnap ugyanígy ápolgattalak - nevettem fel.
Kissé elmosolyodott, majd megcsókolt.
- Szeretlek! - suttogta arcomba.
- Én is téged! - válaszoltam, majd kicsit távolabb húzódtam tőle. - De mi volt ez az egész Lucas-szal? Ő csak szóba elegyedett velem.
- Tudod, én csak félek.
- De mitől? - kérdeztem.
- Hogy elveszítelek. Minden egyes percben. Néha fuldoklom attól az érzéstől, hogy valaha elveszíthetlek. És ilyenkor csak szeretnélek magamhoz ölelni és megcsókolni. Tudni hogy csak engem szeretsz, és soha senki nem vehet el tőlem - suttogta.
- Harry, ha rajtam múlik, soha nem fogsz elveszíteni. Mindennél jobban szeretlek - ismét közelebb hajoltam hozzá. - De szerinted én mit éreztem ma, amikor Lisával voltál elfoglalva, engem pedig szinte levegőnek néztél? - mélyen szemébe néztem.
- Lisa csak egy barát...
- Tudom, hogy jártatok. Liam elmondta. És ezért én is azt éreztem, hogy elveszíthetlek. Hiszen Lisa olyan szép. És vicces. Én meg valljuk be, egy kész csődtömeg vagyok. És még csak nem is humoros. Mindig meggondolatlanul beszélek és cselekszem, ezért pedig könnyen bajba keverem magam. És elég gyakran...
- Shh - tette ujját számra. - Ne ócsárold már magad folyton! Tökéletes vagy Elena. Van benned valami, amire úgy érzem szükségem van. Valami különleges. Te más vagy mint a többi lány - tekintetét mélyen enyémbe fúrta. - Oké, az igaz hogy néha meggondolatlanul cselekedsz, de én mindig itt leszek, és bármilyen baj ér, megóvlak.
Elmosolyodtam, és hosszan megcsókoltam. Nem akartam több veszekedést, bajt, vagy bármi zavaró tényezőt. Csak Harryt. És napról napra egyre jobban vágytam rá. Rá, Harryre. De a tökéletes alkalom eddig sosem jött el...

A vacsora közben Lisa egész normálisan viselkedett. Később még úgy döntöttem, hogy megnézem a medencét, és Lisa is lejött velem.
- Tudom, hogy most mit hiszel - ült le mellém a medence szélére.
- Miért, szerinted mit kellene hinnem? Elég egyértelmű...
- Szerintem Harry már elmondta neked mi van. Köztünk már az égegyadta világon semmi sincs barátságon kívül. És nem is lesz, mivel Harry imád téged. Hidd el, hogy nálam jobban senki sem ismeri. Szóval ne kételkedj Harry szerelmében - mosolygott rám. - És ha te is ugyanígy érzel, akkor nincs is miről beszélnünk. Ez esetben minden tökéletes - nagyon jól esett amit mondott.
- Rendben, hiszek neked - nevettem halkan.
- Jaj Elena! - ölelt át szorosan. - Nem tudom, te mit gondolsz rólam, de én már most szeretlek - talán túl hamar hoztam előítéleteket vele kapcsolatban.
- Nem gondolok rólad semmi rosszat, nyugodj meg. Az elején kicsit hülyén viselkedtem, de nagyon kedvellek. És köszönöm! - öleltem vissza.
Úgy tűnt, hogy egy új barátra leltem Liz személyében.

27. rész: Mindig bajba sodrom magam...

A konyhában mesterkedtem legújabb művem elkészítésével, ami ezúttal egy epertorta akart lenni. Harry persze még javában aludt, legalábbis én ezt hittem. Szépen nyugodtan bütykölődtem a pultnál, mikor hirtelen valaki átkarolta derekamat. Hátra fordultam, és azzal a lendülettel megcsókoltam Harryt.
- Felébredtél? Azt hittem te még alszol - mondtam neki nevetve.
- Á, már rég fent vagyok, csak lusta voltam kikelni az ágyból.
- Nem is te lennél - nevettem fel ismét.
- És mi jót csinálsz itt? Te meg a konyha Elena Smith? - vonta fel szemöldökét. - Na az két külön dolog.
- Hé, ezt kikérem magamnak! Sütni igenis jól tudok. Majd meglátod ha készen lesz.
- Ó persze... És amikor véletlenül sót raktál Niall szülinapi tortájába cukor helyett? Az is finomnak indult nem? Aztán szegény Niall sírógörcsöt kapott, hogy nem eheti meg - mutatott rám.
- Látom kötekedős kedvedben vagy Harold! De akkor én sem kíméllek - mondtam, majd hirtelen arcába kentem a tortához való krémet, és hatalmas nevetésben törtem ki.
- Ha-ha-ha. Na gyere had adjak egy csókot! - mondta, majd maga felé kezdte húzni fejem, nekem viszont nagy nehezen sikerült kezei közül kiszabadítani.
- Na azt próbáld meg! - mutattam felé nevetve, majd elkezdtem az amúgy sem túl nagy konyhában körbe-körbe rohangálni. Végül Harrynek sikerült elkapnia, és adott egy hosszú csókot, majd arcát beledörgölte a felsőmbe, hogy még édesebb legyen a bosszú.
- Nee! Nézd meg mit tettél velem! - nevettem fel, majd átöleltem, és letöröltem arcáról és a pólómról azt a jelentős mennyiségű vaníliakrémet.
- Szeretlek te kis bolond! - suttogta, majd megcsókolt.
- Mindennél jobban - suttogtam hajába. Felkapott, és elkezdett a hálószoba felé vinni. Háta mögött becsapta az ajtót és ledöntött az ágyra. Felém hajolt, lélegzetét szaporán vette, akárcsak én. Végigsimított derekamon, majd szépen lassan lehúzta a pólómat. Én ugyanígy tettem. Éreztem, hogy talán most megtörténik az a dolog, amelyre már oly régóta várok. Mézédes ajkait enyémeken éreztem, és a szívveréseim száma ismét az egekbe szökött.
Megérintettem nadrágja gombját, és majdnem sikerült óvatosan levennem róla, mikor megcsörrent Harry telefonja. Mérhetetlen dühöt és szomorúságot éreztem, hogy ismét sikertelennek bizonyult a próbálkozásunk.
Felsóhajtottam, majd beletúrtam hajamba.
- Igen? - szólt bele Harry kissé gondterhelt hangon.
- Zavarlak haver? - hallottam meg Niall hangját a vonal másik végéről, mire mindketten megforgattuk szemünket.
- Te is tökéletesen értesz az időzítéshez Niall. Sikerült a legjobbkor felhívnod - nevetett fel Harry.
- Ó, megzavartalak titeket? Ó... - leesett neki miről van szó. - Akkor én inkább most leteszem.
- Dehogy teszed! Ha már sikerült ilyenkor felhívnod, elárulnád, hogy mi volt az az eget rengetően fontos dolog? - kérdezte Harry.
- Tulajdonképpen teljesen lényegtelen dolog - válaszolt Niall. Érezni lehetett a hangján hogy zavarban van.
- Remek...- mormoltam orrom alatt. - Oké, akkor szia Niall! - nyomtam ki gyorsan a telefont.
Harry is felsóhajtott.
- Úgy látszik valaki nagyon nem akarja hogy nekünk ez összejöjjön... - dünnyögtem.
- Ugyan már Elena! - simított végig arcomon. - Majd meglátod hogy eljön a tökéletes alkalom - mondta, majd adott egy apró csókot ajkaimra.


Eljött az este, a búcsúbuli ideje. Hajamat copfba fogtam, és magamra kaptam a kedvenc vajszínű egybe ruhámat egy barna kötött kardigánnal. Harry tökéletesen nézett ki, de ez nem volt meglepő. Mikor ránézek úgy érzem, hogy napról napra egyre jobban beleszeretek.
- Mehetünk? - ragadta meg kezeimet.
- Persze - bólintottam, majd rámosolyogtam.
A fejfájásom a napokban egyre inkább enyhült, és már úgy éreztem, hogy teljesen rendbe jöttem.

A bulin nagyon jó hangulat volt. Mindenki ott volt. Simon Cowell is eljött, aki a fiúk mentora volt az X-Factorban. Még annál is jobb fej volt, mint ahogy elképzeltem.
Érdekes módon most még mindenki józan volt. Harrynek meglepően jó kedve volt, mivel szinte végig a táncparketten tartózkodott.
Hirtelen odalépett hozzá egy szőke lány, és magához húzta, amire felkaptam fejem, ezzel megszakítva a Liam-mel való beszélgetésem. Odafordítottam az ő fejét is, és mindketten döbbenten néztük, hogy mit csinálnak. Egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, mikor már annyira közel voltak, hogy ajkuk majdnem összeért. És ez tényleg csak millimétereken múlott, így hirtelen felpattantam, és elrohantam, de lehetőleg úgy próbáltam, hogy Harry is észrevegye. Sikerrel is jártam, mivel Harry azonnal ellökte magától a lányt, és utánam futott.
- Elena állj meg kérlek! - kiabált utánam, mikor én kivágtam magam előtt az ajtót. Odakint nyirkos hideg volt, a szél pedig erősen átfújt vékony ruházatomon.
- Miért várjak? Elárulnád? Majdnem lesmároltad azt a lányt. És ne is próbáld azt beadni, hogy te nem akartad, mert nagyon is fogékony voltál rá. Ha nem állok fel, valószínűleg meg is csókolod - kiabáltam, miközben éreztem hogy könnyeim végigfolynak arcomon.
- Félreérted! Én nem... Én nem akar... - nem hagytam hogy bejezze a mondatot, mert nem érdekelt hogy miként próbálja letagadni azt, amit én a saját szememmel láttam.
- Mondtam hogy erre nem vagyok kíváncsi! Szerinted milyen érzés nekem, hogy magamon kívül senkire nem számíthatok ebben a rohadt életben? Nem állnak mögöttem ezren, és néha még te is hátba szúrsz! - mindig törekszem higgadtan reagálni a dolgokra, de ez alkalommal nem tudtam. Tényleg úgy éreztem, hogy engem senki sem támogat, és senki sem áll mellettem. De meg is bántam hogy ezt kimondtam, mert nem gondoltam Anniere, aki tényleg mindig maximálisan kiáll mellettem.
- Én meg tudod mit unok? Hogy te folyton magadat sajnáltatod. Azt hiszed, hogy csak neked vannak problémáid az életben. Fel kell hogy világosítsalak Elena. Nem! Nekem is vannak. És néha már rohadtul unalmas a te nyavalygásodat hallgatni! - csak tágra nyitott szemekkel néztem ahogy Harry hozzám beszélt. Kimondhatatlanul rosszul esett minden egyes szó, amit kimondott.
- Hát... Ha ezt tényleg... Tényleg komolyan gondoltad, akkor nincs is miről beszélnünk - suttogtam remegő hangon. Ismét végigfolyt egy könnycsepp arcomon.
Elrohantam, de Harry még csak meg sem próbált visszatartani. Folyamatosan azon járt az agyam, hogy vajon tényleg komolyan gondolta-e, amit mondott. Mert még csak utánam sem jött. Akkor, abban a pillanatban arra vágytam a legjobban, hogy utánam fusson, elkapja karomat, az ölébe húzzon, megcsókoljon és azt suttogja "Sajnálom". De nem tette.
Azt sem tudtam merre megyek, csak rohantam, amerre tudtam.


                                       *Harry szemszöge*

Szerettem volna haragudni Elenára, de nem tudtam. Nagyon megbántam azt, amit a fejéhez vágtam. Egy barom voltam. Hiszen neki meghalt az anyukája, mindemellett pedig a volt barátja, akiről kiderült hogy egy őrült, elrabolta. És én, akit a legjobban szeret, ezeket zúdítottam rá. Alaptalanul. Szívem szerint visszacsináltam volna az egészet. A helyes az lett volna, ha utána megyek és bocsánatot kérek, de a büszkeségem nem engedte. Felülkerekedett rajtam...
Hirtelen lépteket hallottam a hátam mögött, majd megláttam Simont, aki leült mellém a lépcsőre.
- Mindent hallottam... - mondta, majd mélyen a szemembe nézett. - De látom hogy szereted ezt a lányt Harry! És a te dolgod most az, hogy megkeresed Elenát - megütögette vállamat, majd nem is mondott semmi mást, felállt és elment. Még egyszer hátranézett, és egy aprót bólintott fejével, jelezve hogy induljak el. Igaza volt. Elindultam hogy megkeressem.

                                      *Elena szemszöge*

Nagyon különös környékre keveredtem, az utcák szinte üresek voltak. Elég rossz előérzetem támadt. Tudtam hogy nem lett volna szabad idejönnöm.
Hirtelen meghallottam, hogy valaki mögöttem jön. Hátrakaptam a fejem, és megláttam két sötét alakot. Nem tudtam még kivenni hogyan néznek ki, mert elég messzi voltak. Mikor egyre közelebb értek, kezdtem egyre jobban bepánikolni. Két férfi volt mögöttem, akik elég rossz állapotban voltak. Messziről érezni lehetett rajtuk az alkoholt.
- Hé kislány! Hová sietsz annyira? - kiabált utánam az egyik férfi.
Szívem egyre gyorsabban vert, tenyerem pedig izzadni kezdett. Egyre szaporábban vettem lépteimet, míg végül futni kezdtem, de hiába, mert ők gyorsabbak voltak. Az egyikük elkapta kardigánomat és magához rántott. Szívem majd kiugrott a helyéről félelmemben. Te jó ég... Ismét hülye voltam. Két részeg férfi között állok egy kihalt utcán, akik ki tudja mit akarnak művelni velem... Hogy lehetek ennyire vakmerő és idióta?
- Mihez lenne kedved kislány? - húzta végig kezét arcomon az egyikőjük. Halk sírásban törtem ki, de őket ez nem is érdekelte.
- Semmihez? Akkor majd mi eldöntjük - nevettek fel mindketten. Egyszerűen undorítóak voltak, én pedig nem mertem még csak megmozdulni sem.
- Engedjenek el k-kérem - dadogtam remegve.
- Nem fogunk bántani te kis buta - elkezdte lehúzni rólam vékony kardigánom.
Behunytam szemeimet, és összeszorított fogakkal álltam mozdulatlanul. Tudtam, hogy hiába sikítozok, úgysem hallja meg senki, és hiába próbálok elmenekülni, ők úgy is erősebbek. Ismét nevetni kezdtek, mikor sikerült rólam leráncigálni a kardigánt. Nagyon fáztam és egyre jobban rettegtem. Ezt egyszerűen már nem voltam hajlandó tűrni, megpróbáltam kiszabadulni kezeik közül. De nem sikerült. Hogy is sikerülhetett volna? Elkezdtek ide-oda rángatni egymás között, mire én heves zokogásban törtem ki. Reménytelennek tűnt, hogy itt most ne történjen valami szörnyű dolog. Legalábbis ezt hittem. De hirtelen megláttam a távolban egy erős fényt, majd kirajzolódott egy nagy fekete kocsi. Ahogy egyre közelebb jött, megláttam hogy ez egy fekete Range Rover. És már szinte biztos volt, hogy Harry ül benne. Leparkolt előttünk, a két férfi pedig ijedten egymásra nézett. Harry azonnal kipattant belőle, de hihetetlenül idegesnek és kétségbeesettnek tűnt.
- Azonnal vegyék le róla a kezüket! - ordított rájuk Harry.
Az egyik férfi még mindig erősen szorított, mire odalépett Harry és bemosott neki egy hatalmasat.
Erre nagyon begurult, engem elengedett, majd ő is bevert egyet Harrynek, amitől ő majdnem a földre került. Vérezni kezdett az orra, amit még nézni is rossz volt. Már a másik férfi is beszállt a verekedésbe, és ketten felülkerekedtek Harryn. Kilátástalannak tűnt a helyzet. Harry már alig bírt talpon maradni a sok ütéstől, ami őt érte, én pedig csak tétlenül álltam ott, hiszen semmi ötletem sem volt, hogy mit csináljak. Remegő kezeimet szám elé tettem, és reszketve néztem a történteket. Tennem kellett volna valamit, de teljesen lefagytam. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Harrynek sikerül erőt vennie a magán, és két kezével helyre tette mindkettőjüket. Feladták hogy tovább harcoljanak Harry ökleivel, így még egyszer szúrós tekintettel ránk pillantottak, majd elrohantak. Harry vérző orral odabotorkált a kocsihoz, ahol álltam, és nyöszörögve nekidőlt. Láttam, hogy mennyire fáj neki az a sok ütés amit kapott. Nagyon rossz volt nézni. Odabújtam hozzá és nagyon szorosan átöleltem.
- Harry, nem is tudod milyen hálás vagyok, amiért utánam jöttél. Ha te nem lépsz közbe, bele se merek gondolni, mi történt volna - suttogtam fülébe. Felém fordult, és szorosan magához ölelt.
- Mindig bajba sodrod magad! - simított végig hajamon. - De én itt vagyok, és mindig megmentelek. Viszont vigyázhatnál magadra jobban is - még erősebben magához szorított.
- Igen, és annyira sajnálom hogy az én hülyeségeim miatt te is bajba keveredsz. De nem menthetsz meg mindig - suttogtam.
- Nekem ez a dolgom. Ha te bajban vagy, én kihúzlak belőle. Szerelmes vagyok beléd, Elena! És nem hagyhatom, hogy a szerelmemet bárki is bántsa. De azért ha lehet, ne keveredj túl sűrűn ilyenekbe - nevetett fel halkan.
 Aprót bólintottam, majd fejét közelebb húztam enyémhez, és megcsókoltam.

Beszálltunk a kocsiba, majd hazamentünk. Útközben végig magamon éreztem tekintetét.

Mikor megérkeztünk, azonnal csináltam egy forró borogatást az orrára.
- Áu! - ordított fel, mikor orrára helyeztem a forró, sós vízbe mártott borogatást, és próbálta eltolni magától.
- Na! Tudom, hogy ez most nem kellemes, de meglátod hogy jót fog tenni - tettem ismét az orrára.
Ismét felszisszent, de most már hagyta hogy segítsek rajta.
- Annyira sajnálom hogy miattam van most ez az egész - dünnyögtem, miközben még mindig orrán tartottam a borogatást, és nagyon közel ültem hozzá.
- Elena, ez az én hibám. Ha nem lettem volna túl büszke, és utánad megyek abban a pillanatban mikor elrohansz, ez az egész nem történik meg - fúrta tekintetét enyémbe gyönyörű zöld szemeivel.
- Ugyan már - sóhajtottam fel. - Néha borzasztóan elviselhetetlen vagyok. És féltékenységi rohamot kapok...
- Pedig nem lenne okod rá! - szorította meg kezeimet. - Az a lány pedig... Én csak táncolni akartam vele, ő pedig félre értette. De Elena, én csak téged szeretlek, érted? Csakis téged, senki mást! - tekintete komolyságot tükrözött. Tehát komolyan gondolta?
- Én is csak téged! De mi van ha jön majd egy lány, aki úgy fog téged szeretni mint én? - kérdeztem, majd közelebb hajoltam hozzá.
- Szerethet úgy mint te, de én sosem fogom őt úgy szeretni, ahogyan téged! - hihetetlenül és kimondhatatlanul boldog voltam válaszától.
Levettem kezem arcáról, rámosolyogtam, és hosszan megcsókoltam. Szenvedélyesen. Tudatni akartam vele, hogy nekem rajta kívül az égvilágon senki más nem kell. Mert ez így is volt. Nekem csak az én egyetlen és pótolhatatlan Harry Stylesom kellett, kell, és kelleni fog örökre. És ezek szerint ő is ugyanígy érzett.

Ölébe húzott, én pedig karjaiban álomba szenderültem.