2. évad; 11. rész: I'm hoping, I'm waiting I'm praying you are the one.

* Elena szemszöge *

Heves, lüktető fejfájásra ébredtem. Az erős fények nagyon bántották szemeim, ezért csak lassan nyitottam ki őket.

Mikor teljesen sikerült kinyitnom szemeimet, hirtelen teljesen ledöbbentem, majd örömömben majdnem sikítottam egyet. Annie ült mellettem, kezemet szorítva. 

- Annie! Annyira jó hogy itt vagy - mondtam, majd magamhoz húztam és szorosan átöleltem. 

- Nagyon megijesztettél! - szorított még mindig magához. - Most hogy érzed magad? - húzódott kicsit távolabb tőlem.

- Elég rosszul. Nagyon fáj a fejem.

- Szóljak egy orvosnak? - kérdezte aggódva.

- Semmi szükség rá - eresztettem felé egy halvány mosolyt. - Majd magától elmúlik. Ha meg nem, akkor hívhatunk orvost. 

- Jól van, te tudod...

- El sem hiszed milyen jó végre olyannal beszélni akit ismerek - motyogtam. 

- Szörnyű hogy nem emlékszel semmire. Hogy lehet ez? 

- Sosem tudtam elképzelni milyen ez. Azt hittem ez lehetetlen. De nem. Tényleg nem emlékszem az utóbbi két évből semmire - meredtem magam elé. - És apa hol van? - kaptam fel hirtelen fejem, majd ránéztem. 

- Elena...Valamit tudnod kell - hangja gondterheltnek és szomorúnak tűnt. 

- Mi a baj? Történt valami vele? - kérdeztem kétségbeesetten. 

- Az apukád hónapok óta halott. 

Mikor kimondta e mondatot, azt hittem egy világ dől össze körülöttem. Az idő alatt amire nem emlékszem, elveszítettem a legfőbb támaszomat? Az embert, aki a legközelebb állt a szívemhez? Tehát árva vagyok? 

Éreztem hogy egyre több könnycsepp folyik végig arcomon.

- Ez csak valami rossz álom ugye? Valaki ébresszen már fel! - mondtam könnyeimmel küszködve. 

- Shh - nyugtatott Annie. - Nyugodj meg kérlek. 

- Faith azt mondta nekem hogy majd értesítik! Miért hallgatta el előlem hogy az apám halott? - kérdeztem felháborodva. 

- Biztosan csak nem akart ezzel terhelni. Hiszen két napja még nagyon rossz állapotban voltál - nyújtott egy zsebkendőt kezembe, majd végigsimított karomon. - Azt akarta hogy ne zaklasd fel magad. 

- Igazad lehet - mondtam szipogva. - De most komolyan nem tudom mit tegyek. Nem emlékszem ezekre az emberekre, akik folyton bejönnek hozzám, ölelgetnek és puszilgatnak, és ettől egyszerűen kiráz a hideg! Egy vadidegen az állítólagos barátom... - temettem arcomat kezeimbe. - Ráadásul az apám halott! - emeltem fel hangom. 

- Ne izgasd fel magad. Egyébként, tudod én nem kedvelem különösebben Harryt egy ideje. De két napja ki sem mozdult a kórházból, végig itt volt veled. Pedig millió dolga lenne. Figyelj, Harry szeret téged! Tudom hogy előbb utóbb emlékezni fogsz rá. 

- Tényleg nem ment el? - kérdeztem zavartan, egy halvány mosoly kíséretében. 

- Egy percre sem - kacsintott rám. - Úgyhogy kérlek szépen legyél vele kedves! Tudom hogy ilyenkor nehéz annak lenni, mivel egy vadidegenként tekintesz rá. De Harry nem az. Az a sok szenvedélyes érzés, melyet iránta táplálsz, egy nap vissza fog térni az emlékezetedbe. Újra érezni fogod.

- Nehéz ezt elhinni... De oké, kedves leszek hozzá. Bár egy vadidegenhez nem könnyű annak lenni... - mormoltam orrom alatt. 

- Elena kérlek! - nézett rám könyörgően, majd megforgatta szemeit. 

- Oké oké... 

- Ja, amúgy a nagymamád is itt volt, csak az orvosok tegnap valami altatót adtak neked a kezelések miatt. 

- Hogy kicsoda? - kérdeztem döbbenten. Tudtommal a nagymamám Durhamben él, és nem igen jár errefelé. A másik pedig... Arról a vadidegenről inkább ne is beszéljünk.

- Ó... Szóval arra sem emlékszel hogy kibékültetek és nála laksz ugye? - hajtotta le fejét Annie.

- Nála lakom? Annál a nőnél, aki születésem óta azzal sem törődik hogy létezem? Mégis hogy lehettem ilyen hülye? 

- Nem hülye voltál, hanem képes voltál megbocsátani és félretenni a múlt sérelmeit. Nem akarom hogy ez az éned eltűnjön. 

- Én nem akarok azzal a nővel egy házban lakni. Nem költözhetnék hozzátok? 

- Most bérelek egy egyszemélyes garzont itt Londonban. Én eddig nem itt laktam. Ketten nem férnénk el ott. Kérlek Elena, ne légy gyerekes és menj a nagymamádhoz! - kérlelt.

Éppen szólásra nyitottam számat, mikor kopogást hallottunk.

- Jöjjön be - szólalt meg helyettem Annie. 

Hirtelen az állítólagos nagymamám lépett be az ajtón, melynek én nem különösebben örültem. 

- Kincsem! Nagyon féltettelek - lépett közelebb hozzám, majd át akart ölelni, de nem engedtem. 

- Ne érjen hozzám - toltam el magamtól. - Elegem van abból hogy vadidegen emberek ölelgetnek! - keltem ki magamból.

A hölgy csak megszeppenve állt előttem, aki hirtelen azt sem tudta merre nézzen a meglepettségtől. 

- Ne haragudjon a viselkedése miatt Julianne - mentegetőzött Annie.

- Nem. Nyugodtan haragudjon - vetettem felé egy gúnyos mosolyt. 

Nem leszek kedves ehhez a nőhöz. Azt ne is várja, azok után hogy ennyire nem érdekelte a létezésem. 

- Hát rendben... - Vett egy mély levegőt. - Én csak ruhát hoztam neked. De akkor látom el is mehetek...

- Elmehet - mondtam nyersen. 

- Elena! - kiabált rám idegesen Annie. 

- Nem hallotta? Elmehet! És csak hogy tudja, kedves Julianne, nem fogok visszaköltözni magához. Majd lakok valahol máshol. Arra ne legyen gondja, majd én megoldom - szóltam oda flegmán, majd elfordultam. 

Olyan furcsa hogy nem emlékszem a tetteimre, a döntéseimre és az érzéseimre sem. Ez rémisztő és bizonytalan érzést kelt bennem. 

- Most miért kellett ilyen bunkón viselkedni vele? - támadt nekem Annie, miután Julianne elhagyta a kórtermet. 

- Mert megérdemelte, azok után hogy magasról tett a létezésemről majdnem egész eddigi életemben! - vágtam vissza ingerülten. 

Hirtelen ismét kopogást hallottunk.

- Remek... - forgattam meg szemeim. -Kitalálom. Most ismét be fog lépni azon az ajtón egy rakás idegen, akiknek jópofiznom kell, ugye?

- Attól tartok igen - sóhajtott fel Annie. - Nyugodtan gyertek be!

Az ajtón három gyönyörű lány lépett be. Az egyiküknek hatalmas göndör haja volt és kreolszínű bőre. Mellette egy szőke hajú lány állt, akin egy nagyon vagány szerelés volt. A harmadik lány pedig enyhén hullámos barna hajjal és pazar ruhákkal rendelkezett. 

- Szia Elena - szólalt meg halkan a szőke lány. - Tuti hogy nem emlékszel rám... Én Perrie vagyok, Zayn barátnője - mosolygott rám halványan.

Szóval annak a titokzatos fekete hajú fiúnak van barátnője.

Válaszképpen csak zavartan bólogattam. 

- Én meg Danielle - intett a göndör lány. - Liam barátnője. 

- Én pedig Eleanor és Louisval járok - mondta a gyönyörű barna hajú lány.

- Hát sziasztok. Anniet ismeritek ugye? 

- Ismerjük - bólintottak. - És te hogy vagy? - kérdezte Perrie. 

- Nem emlékszem a családomra, a barátaimra... Ebből remélem le tudjátok vonni azt a következtetést hogy nem túl jól - mondtam a kelleténél kicsit lenézőbb hangnemben. 

- Ez a viselkedés nem ellenetek irányul - mentett ki Annie. - Nemrég volt itt a nagymamája. Ez eléggé felkavarta és most mindenkivel ilyen undok. 

- Persze, ez teljesen érthető - mondta együtt érzően Eleanor.

- Ha gondolod, el is mehetünk hogyha egyedül szeretnél lenni - mutatott az ajtó felé Danielle. 

- Nem, nem kell. Maradjatok nyugodtan, ha már eljöttetek. És ne haragudjatok az előbbi bunkó viselkedésem miatt. Kissé ingerült vagyok, ennyi az egész. 

- Teljes mértékben megértünk - mosolyodott el Eleanor, majd közelebb jött hozzám. - Megölelhetlek? - kérdezte félénken. 

Végre valaki aki nem csak a nyakamba veti magát, hanem meg is kérdezi hogy megölelhet-e, azok után hogy egy idegen számomra.

- Persze - viszonoztam mosolyát, majd átöleltem. 

Biztos voltam benne hogy ezzel a lánnyal nagyon jóban voltam, mivel éreztem a kettőnk közötti összhangot. Azt az őszinte, baráti összhangot.

- Nem lenne baj ha mi is átölelnénk? - motyogta Danielle. 

- Dehogyis! Gyertek - mosolyogtam rájuk, majd mindkettőjüket átöleltem. 

- Mi is nagyon aggódtunk ám érted - suttogta fülembe Perrie. - Annyira örülünk hogy most már jól vagy! Mármint a körülményekhez képest. 

Egy jó ideje beszélgettünk már, mikor Danielle bejelentette hogy el kell mennie, mivel egy fontos táncpróbán kell részt vennie. Szóval táncos... Igen, az alakján látszik. Tökéletes. 

Danielle távozása után nemsokkal Perrie is közölte velünk hogy el kell mennie, mivel egy klipforgatás munkálatainak kellős közepén tartanak éppen. Megtudtam hogy Perrie a Little Mix nevezetű lánybanda tagja, akik megnyerték a 2011-es X-Factort. Megkértem hogy énekeljen nekünk valamit, és néhány perc unszolás után elénekelt pár taktust az egyik dalukból. Gyönyörű hangja van, ezt el kell ismerni. 

Már csak Eleanor és Annie voltak velem, akikkel remekül elvoltam. Tényleg olyan érzésem volt, mintha ezer éve ismerném Eleanort, hiszen ez így is van, csak az agyamból kitörlődtek ezen emlékek. 

- Harry hogyhogy nincs idebent? Láttam hogy kint ül. Akarom mondani fekszik. Szegény nagyon kimerült. Nem mondtátok neki hogy menjen haza? - kérdezte El.

- Úgy sem tudnánk hatni rá - nevetett fel halkan Annie. - De előbb utóbb úgy is haza kell mennie, mivel az élet nem áll meg, a koncerteken és az interjúkon így is részt kell vennie. 

- Éppen az új albumon dolgoznak, mostanság azért kicsit több szabadidejük van. De nagyon édes Harrytől hogy itt van - válaszolta Eleanor. 

Halványan elmosolyodtam, majd zavaromban elkezdtem a takaró ujját tépdelni.
- Hú! Már ennyi idő van? - nézett az órájára El. - Nekem most el kell mennem. Randim van Louisval. Amúgy üdvözletét küldi - mosolygott rám.
- Oké menj csak. És köszönök mindent. Ja és én is üdvözlöm Louist - mondtam, majd átöleltem.


- Még mindig nem tudom elhinni hogy apa meghalt - meredtem magam elé üres tekintettel. 
- Tudom - szorította meg kezem Annie. - De próbálj meg erős maradni! Én érzem hogy menni fog - adott egy puszit arcomra. - Na megyek és iszom egy kávét mert azt hiszem mindjárt elalszom - sétált ki a szobából egy hatalmas ásítás kíséretében.


Néhány percig egyedül maradtam a szobában, de nem sokkal később valaki bejött az ajtón.
Felkaptam fejem, majd megláttam ahogy Harry halkan belép a kórterembe.
- Szia. Nem zavarlak? - túrt bele hajába.
- Öhm, izé... Dehogyis - mosolyogtam rá zavartan. - Komolyan itt voltál végig?
- Igen. Kötelességemnek éreztem hogy itt maradjak.
- Ez nagyon kedves, köszönöm - mondtam még mindig mosolyogva.
- És ezek után mi lesz? Visszamész a nagymamádhoz? - Rögtön belevágott a dolgok közepébe, majd leült mellém.
- Semmiképpen. Lehet hogy az amnéziám előtt megbocsátottam neki, de most úgy érzem nem lennék képes rá. Muszáj lesz valaki másnál laknom. De Annienél nem lehet...
- Hát, nálam éppenséggel lakhatnál. A doki egyébként is azt mondta hogy vissza kellene zökkenned a szokásos életedbe, a szokásos emberekkel. Ez segíthetné a gyógyulásod - érvelt.
- Oké, ez talán tényleg jó ötlet. Akkor tuti nem lenne baj ha izé... Hozzád költöznék?
- Persze hogy nem - mosolyodott el. - Ja és pihenj sokat. Oké?
- Persze - bólintottam.
Nem sokkal később Harry elhagyta a szobát, majd a fáradtság és a fejfájás miatt elaludtam.



Egy hétig voltam a kórházban, de ezen idő számomra egy örökkévalóságnak tűnt. A legnagyobb séta és kimozdulás az ebédlőig és a teraszig való elsétálást jelentette. Harry nem sokszor hagyott magamra, annak ellenére hogy milyen elfoglalt. Természetesen volt olyan hogy el kellett mennie, hiszen egy interjút mégsem hagyhat ki csak azért, mert én kórházban vagyok... Nagyon rendes volt tőle hogy mellettem maradt.
Ez idő alatt azt is megtudtam hogy Faithtel a Voguenál dolgozunk. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna hogy ilyen király munkahelyem van.


- Figyelj Harry, tényleg nem jelent problémát neked hogy nálad fogok lakni? Nem akarok a terhedre lenni... - mondtam miután beszálltunk fekete Range Roverébe.
- Akárhányszor megkérdezheted még, úgyis azt fogom válaszolni hogy nem jelent problémát. A gyógyulásod érdekében is mentem bele hogy nálam lakj. Meg persze örülök is neki - mosolygott rám. Én egy kicsit még mindig távolságtartó voltam, hiszen Harry mégiscsak egy idegennek tűnt számomra.


Néhány percig csendben utaztunk, de nem sokkal később megelégeltem ezt a szótlanságot.
- Te erre laksz? - szólaltam meg hirtelen. - Jézusom, ennél hülyébbet nem tudtál volna kérdezni? Ha nem erre lakna, akkor nyilvánvalóan nem erre vezetne! - szidtam le magam gondolatban.
- Öhm, igen - válaszolta vigyorogva. - Neked most bizonyára idegen ez a környezet, de szerintem hamar beleszoksz.
- Biztosan - viszonoztam mosolyát.


Nem sokkal később megérkeztünk a hangulatos "kis" házba. Harry azonnal felcuccolt nekem egy szobába, amely nyilvánvalóan vendégszobaként funkcionált.

- Megfelel minden? - kérdezte az ajtófélfának támaszkodva, miután levetettem magam az ágyra.
- Tökéletesen - mondtam egy halvány mosollyal arcomon. - Jut eszembe, én nemsokára elmegyek egy kicsit a városba... Chris-szel - mondtam halkan.
Arca hirtelen elsápadt, és az ingerültség jeleit is felfedezni véltem rajta.
- Mi? Elena, nem mondhatod komolyan hogy vele akarsz lenni! - válaszolta feldúltan a normálisnál kissé hangosabban.
- Te meg nem mondhatod komolyan hogy ennyire zavar! Mi rosszat tett Chris? - kérdeztem ezúttal már én is idegesen.
- Hát... Elég sok mindent, amivel neked árthatott. Tényleg nem hiszed el nekem? Azt hiszed hogy Chris a jófiú? Hát pont nem. Elrabolt! Van fogalmad róla mekkora súlya van ennek?
- Nem kellene ilyeneket kitalálni csak azért hogy távolt tarts tőle! - a dolgok kezdtek veszekedéssé fajulni, mikor hirtelen csengetést hallottunk, én pedig kinéztem az ablakon. - Tessék, már itt is van. Szia - mondtam ridegen, majd leviharzottam az előszobába, magamra kaptam barna kötött pulcsim, színben hozzá passzoló táskámat, és kiléptem az ajtón.
- Szia Chris! - üdvözöltem mosolyogva, majd átöleltem.
- Hiányoztál királylány - suttogta fülembe, majd felpillantott az ablakra, ahol Harry állt. Szemeivel szikrákat tudott volna szórni, miközben minket nézett.

* Harry szemszöge *

Idegesen bámultam ki az ablakon, miközben Chris és Elena ölelkeztek. Azt hittem betöröm az ablakot az ingerültségtől. Éreztem hogyha nem cselekszem időben, Chris ismét vissza fog élni Elena bizalmával, és megtalálja rá a módot hogy bánthassa. Ezt nem engedhettem...

Tárcsáztam Louist, aki néhány csöngés után fel is vette a telefont.

- Szia haver! Mi a helyzet? - szólt bele vidáman. 

- Jó neked hogy te ilyen jókedvű vagy... - válaszoltam mogorván. - Elena épp most ment el Chris-szel - hangsúlyoztam ki az utolsó szót. 

- Ó, szóval ez a feldúltságod oka... Értem. Félek hogy bántani fogja Elenát - motyogta. 

- Hidd el hogy én is. És tudod mitől félek még? Hogy ismét beleszeret. És akkor örökre elveszítem... - döntöttem fejem a falnak.

- Nem Harry, ez nem lesz így, nyugodj meg. Van egy fantasztikus ötletem - hangján érződött hogy "megvilágosodott". - Ha megteszitek azokat a dolgokat amiket régen, újra szerelmes lehet beléd. 

- Mire gondolsz? - vontam fel szemöldököm. 

- Vidd el Párizsba. Legyetek ott csak ti ketten. Add oda neki ismét a nyakláncot, és a többi... Valami oka csak volt hogy beléd szeretett. Hát bizonyítsd be neki újra hogy nektek együtt kell lennetek! 

- Ez nem is rossz ötlet Boo Bear - gondolkodtam el. - Elviszem Párizsba. Ismét. Hátha megint belém szeret - vettem egy mély lélegzetet.

- Látod milyen fantasztikus ötleteim vannak? - kérdezte büszkén. 

- Igen Lou, látom - mondtam halk nevetéssel. 

Talán tényleg jó ötlet ez a Párizs-dolog. Ott nagyon sok meghatározó dolog történt velünk. Mindent meg kell tennem annak érdekében hogy ismét belém szeressen.

* Elena szemszöge *

Remekül elvoltam Chris-szel. Tudtam hogy teljesen alaptalanok a róla állított dolgok. 

Természetesen azért egy kicsit mégiscsak zavart hogy ilyeneket mondtak Chrisről, ezért teljesen meg akartam bizonyosodni arról, hogy hazugság az egész. 

- Chris... Ugye te tényleg... Sosem bántottál ugye? - kérdeztem halkan, majd nyeltem egy nagyot.

- Hát persze hogy nem - válaszolta, majd maga felé fordított. - Persze, nekünk is voltak kisebb összezörrenéseink, de én sosem bántanálak Elena - mondta meggyőző hangnemben. 

Reméltem hogy nem képes a képembe hazudni, ezért elhittem neki amit mondott. 

- Én tudtam - mosolyodtam el a földet bámulva. - Vagyis bíztam benne. 

- Akkor szerintem ezt a témát le is zárhatjuk - kacsintott rám, majd közelebb hajolt hozzám és adott egy puszit homlokomra. 

Hirtelen egy ismerős hangot hallottam meg hátam mögül. Hátrafordultam, majd megpillantottam Zaynt. 

- Szia Elena! - intett kezével. 

- Szia - intettem én is mosolyogva. 

- Ő mit keres itt? - kérdezte, majd vetett egy megvető pillantást Chrisre. 

- Komolyan nem fér a fejembe hogy miért utáljátok Christ ennyire. Sétálunk. Ennyi - válaszoltam kissé idegesen. 

- Nyugi. Miattam ne vesszetek össze - avatkozott be Chris. 

- Ó milyen nagylelkű - mondta öt tonna nyers iróniával hangjában Zayn. 

- Én meg azt nem akarom hogy ti vesszetek össze - néztem rájuk. 

- Nekem úgyis mennem kell. Majd még beszélünk Elena - mondta Chris, majd adott egy puszit arcomra.

- Neked mégis mi a bajod Chris-szel? - fordultam Zayn felé, miután Chris elment. 

- Úgy sem hiszed el amit mondunk, ugye? - sóhajtott fel. 

- Hát nem éppen. Vagy lehet hogy inkább csak nem akarom... Tényleg távol kellene tartanom magam Christől? - kérdeztem, majd ajkamba haraptam. 

- Ha ránk hallgatsz, messziről elkerülöd. Elena, elrabolt téged és ki tudja milyen tervei voltak veled...

Ezt az elrablás dolgot nem akartam elhinni. Inkább eltereltem a témát. 

- Mi újság veled? Hogyhogy errefelé jársz? - kérdeztem, majd széttártam karjaim. 

- Hát - túrt bele hajába mosolyogva. - csak sétálni volt kedvem. 

- Az remek. Nincs kedved velem sétálni? - szegeztem rá tekintetem még mindig mosolyogva. 

- De, benne vagyok - mondta, majd bólintott egyet. 

Időközben bementünk egy Starbucksba, majd vettünk valami csokis karamellás jegeskávét, ami meglehetősen finom volt. 

Zaynnel hamar megtaláltam a közös hangot, bár azért még vele is kissé rideg voltam. 

- És nekünk milyen a kapcsolatunk? - kérdeztem, majd belekortyoltam italomba. 

- Leginkább úgy tudnám jellemezni hogy hullámzó és elég bonyolult. 

- Igen? És miért? 

- Hát tudod te meg én... Szóval mi jártunk. 

- Ó... - mondtam halkan. Szóval ezért fogott el egy olyan különös érzés, mikor rám nézett. - És miért szakítottunk? 

- Mert hülye voltam és elengedtelek... - mondta, miközben a poharában található szívószálat birizgálta. 

- Biztos én is tettem valamit amivel okot adtam rá hogy elengedj - vontam meg vállam. 

- Hát igen. De felfújtam a dolgot. Túlságosan is. Viszont most már nem bánom hogy köztünk ez a dolog nem jött össze, mivel te és Harry egymásnak vagytok teremtve. Én pedig szeretem Perriet. 

- Akkor tényleg jó hogy mindez így történt - helyeseltem, majd ismét ittam egy kortyot kávémból. 

- Viszont most egész másfelé terelem a témát. Elena, szerintem menj vissza a nagymamádhoz. 

- Tessék? Miért akarja ezt mindenki annyira? - kérdeztem értetlenül. 

- Nagyon szeret téged. Ő veled volt apukád halála után. Támogatott mindenben. Mi értelme lenne most megint haragot tartani? 

Mindig olyan típus voltam, aki hogyha valamit elhatároz, az úgy is lesz. És senki sem győzhet meg az ellenkezőjéről. Túl önfejű és büszke vagyok. Ez nem egy túlságosan jó szokás...

- Szerintem inkább hagyjuk. Úgy sem tudsz meggyőzni - mondtam amolyan nemtörődöm stílusban. 

- Igen, azt tudom mennyire önfejű vagy - nevetett fel, mire én is elmosolyodtam. 

Remekül éreztem magam Zayn társaságában. Nem voltam zavarban egy percig sem. Harrynél pedig ez történt... Zavarban voltam. Talán magamnak sem akartam bevallani, de már az amnéziám kezdete óta éreztem iránta valami különlegeset. Mintha ezt az érzést nem vágták volna el. Mintha erre emlékeznék. 

Elköszöntem Zayntől, majd elindultam Harry háza felé. Mielőtt bementem, elhatároztam hogy bocsánatot kérek a bunkó viselkedésem miatt. 

Kinyitottam az ajtót, majd az előszobában lerúgtam magamról bakancsomat, és elindultam a nappali felé.

Harry éppen valami halálosan értelmes műsort bámult a tévében. 

- Szia - léptem be óvatosan a helyiségbe.

- Szia... - mormolta orra alatt. 

- Tudom hogy haragszol. Tök hülyén viselkedtem mikor kiabáltam veled és olyan ingerült voltam. Meg hogy olyan távolságtartó az utóbbi pár napban. Ne haragudj - néztem rá könyörgően. 

- Rád nem tudnék haragudni - sóhajtott fel, majd elmosolyodott. 

- Csatlakozhatok a tévénézéshez? 

- Persze - mondta még mindig vigyorogva. 

- Oké, mindjárt jövök csak csinálok egy teát - indultam el a konyha felé. 

Kinéztem az ablakon, ahol az eső lágyan szemerkélt, az ég pedig szürke volt, néhol halvány rózsaszín foltokkal. Behallatszott a szél fújása és az ágak recsegése. Elkészítettem magamnak a málnaízesítésű teát, majd levetettem magam egy vajszínű fotelba. 

- Szóval mit nézünk? - kérdeztem miután lehuppantam, lábaimat pedig felhúztam. 

- Hát igazából fogalmam sincs mi ez - mondta nevetve. - Az elejéről lemaradtam. De valami valóságshow. Bevallom, elég izgalmas.

- Igen, néha az szokott lenni - nevettem fel, majd elkezdtem inni teámat. 

Sosem bírtam az ilyen értelmetlen és polgárpukkasztó műsorokat, ezért inkább az ablakot bámultam, és az előtte lévő fákat. Néha jó csak kinézni az ablakon, és figyelni a természetet. Elmerültem gondolataimban...

Hirtelen arra lettem figyelmes hogy Harry lekapcsolja a tévét. 

- Elena, kérdezhetek valamit? 

- Persze - fordultam oda, majd bólintottam. 

- Szóval arra gondoltam hogy te meg én... Hogy elmehetnénk Párizsba. Én tényleg nem akarok nyomulósnak tűnni, csak tudod már egyszer voltunk ott és gondoltam még egyszer elmehetnénk... - össze-vissza hadovált, látszott rajta hogy zavarban van. 

- Szerintem ez egy nagyon jó ötlet - nevettem fel halkan az előbbi hadoválása miatt. - Szívesen elmennék veled Párizsba - mosolyogtam rá. - Úgyis ki kellene kapcsolódnom, kiszellőztetni a fejem.

Hirtelen azt sem tudtam mit beszélek. Azt éreztem hogy újra meg kell ismernem Harryt. Mert mikor rám néz, a gyomromban valami különös érzés uralkodik el. Mintha összezsugorodna. És lélegezni is nehezen tudok, mikor gyönyörű szemeivel engem kémlel. De nem akartam ilyen könnyen a karjaiba omlani. Azt akartam hogy tényleg nagyon jól ismerjük meg egymást ismét, mielőtt valami komoly dologba belekezdenénk. 

- Én most felmegyek a szobámba - mondtam mikor már későre járt. 

- Persze, menj nyugodtan - dünnyögte félálomban, mikor már szét volt terülve a kanapén, s ettől szám akaratlanul is mosolyra húzódott. - Jó éjt. 

- Neked is jó éjt - mondtam halvány mosollyal az arcomon, majd felsétáltam az emeletre. 

Átvettem pizsamámat, majd elkezdtem egy kicsit rámolni cuccaim között. Éppen ruháimat hajtogattam, mikor kezembe került egy füzet, melynek elején egy kép volt rólam és a fiúkról, Annieről, Faithről és egy Laurenről is. 

Kinyitottam, majd gyorsan átlapoztam hogy lássam mennyit írtam bele, de nem volt benne túl sok "bejegyzés". 

Elkezdtem olvasni az első oldalt, melynek tetején egy kép volt rólam és Harryről, amint éppen az ölében ülök. Én nevettem valamin, Ő pedig mosolyogva kémlelte arcom. Több mint fél évvel ezelőtt írtam. 

"A mai nap csodás volt. Egyszerűen imádom Amerikát, és Las Vegas csodás hely. A legjobb az egészben hogy Harry minden nap velem van. Nagyon szeretem Őt. Az életemnél is jobban. Lehet hogy kicsit viccesen hangzik, de én már a gyerekeink nevét tervezgetem. Természetesen az első lányunk Darcy lesz. Több lányneven egyenlőre még nem gondolkodtam. Ha fiunk lesz, mindenképpen Louisnak szeretném elnevezni, mert ez a név a legeslegjobb barátomra emlékeztet, akit nagyon szeretek.

Nem tudom milyen indíttatásból kezdtem el naplót írni, de úgy gondoltam jó lenne az érzéseimet megörökíteni.

Szóval ez a nap tökéletes volt. A kép pedig... Szerintem nagyon aranyos. 

Soha nem szeretném elveszíteni Harryt. Ő a mindenem. Érzem hogy ez örökké tart... Nos, remélem az érzéseim nem csalnak."

Ahogy ezen sorokat olvastam, szám akaratlanul is mosolyra húzódott. 

Továbblapoztam, és elkezdtem olvasni egy szintén fél évvel ezelőtt, de kicsit később íródott bejegyzést. 

"Szakított velem... Nem tudom hogy fogom ezt túlélni. De az én hibám volt. Miattam történt mindez. Kellett nekem Zaynt megcsókolnom! Akkora egy idióta vagyok! Most is csak sírok és sírok, és fogalmam sincs hogyan hagyjam abba. Annyira szeretem Őt. Viszont Ő azt mondta egy életre elveszítettem. Remélem ez nem igaz. Azt szeretném hogy valaki ébresszen fel ebből a szörnyű álomból. Nem akarok Harry nélkül élni. Lehet hogy képes vagyok nélküle is létezni, de nem akarok!"

Szóval egyszer szakítottunk. Zayn miatt... Ez különös.  

Elkezdtem olvasni a következő oldalt. 

"Újra találkoztunk... Fél év után először. Rengeteg érzés kavarog bennem. De természetesen arra a következtetésre jutottam, hogy még mindig halálosan szerelmes vagyok belé. Viszont Ő Lizzel van. Nem hiszem el hogy képes vele lenni. Mikor ezt megtudtam, egy világ dőlt össze bennem. Persze hogy tovább lépett... Mit is képzeltem? Hogy Ő még mindig szeret engem? Kizárt hogy így lenne... 

Én pedig most játszhatom a szomorú hősszerelmest, akinek nem viszonozzák az érzéseit. Remek..."

Ellapoztam az utolsó bejegyzésig, melyet néhány héttel ezelőtt írtam.

"Gyűlölöm Lizt! Élvezi hogy szenvedek. De ha azt hiszi velem szórakozhat, akkor téved.

Harry pedig... 

Minden olyan amilyennek lennie kell, ezt elismerem. Kivéve a távolságot közted és köztem... 

Te vagy az akit nekem szántak, te vagy minden amire szükségem van. Te vagy az aki levesz a lábamról.

És reménykedek, várok, könyörgök hogy te legyél az igazi..."

Újabb díj.:')

Blogom megkapta a hetedik díját. Annyira örülök.*-*

Köszönöm tammy!

1, Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2, A jelölő mindegyik kérdésére kell válaszolni.
3, 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.
4, 11 embert kell megjelölni és linkelni(nincs visszaadás/visszajelölés).

Na jó, akkor most írok 11 dolgot magamról.
1. Imádok vásárolni. De tényleg. Annyira hogy az már kóros.
2. Minden vágyam hogy Londonban élhessek.
3. Nem tudok úgy eltölteni egy napot, hogy ne hallgatnék zenét. Zene nélkül el sem tudom képzelni mi lenne velem.
4. Miley Cyrus a legfőbb példaképem.
5. Mindig is úgy szerettem volna kinézni mint Selena Gomez. Bár néhányan azt mondják hasonlítok rá.
6. Az írás számomra nem csak egy hobbi. Ezzel szeretnék felnőttkoromban foglalkozni.
7. A rajzolás is nagyon érdekel. Szeretnék egy olyan suliba járni, ahol ezzel komolyan foglalkoznak.
8. Két és fél éve Belieber vagyok. És mindig az is maradok.
9. Mindig azt kívánom, bárcsak olyan ruháim lennének mint Eleanor Caldernek.
10. Nagyon szeretem a kutyákat. Nekem is van egy, akit Taco-nak hívnak.:')
11. A másik példaképem Cher Lloyd.


2.
1. Mit csinálsz szabadidődben? Zenét hallgatok, írok és olvasok.

2. Ki a kedvenced a 1Dből? Harooold.♥

3. Miért kezdtél el írni? Mert az írást nagyszerű dolognak tartom, és egyszer csak megszületett egy ötlet a fejemben, amit úgy éreztem le kell írnom.

4. Szeretsz-e olvasni? Szeretek.

5. Mi a kedvenc ételed? Kínai.*-*

6. Mi a kedvenc rajzfilmed? Sharon naplója. De már ezer éve nem láttam.

7. Mozi vagy vásárlás? Vásárlás!*-*

8. Horror vagy vígjáték? Vígjáték!

9. Mi a kedvenc állatod? Kacsacsőrű emlős.:'D

10. Kedvenc autód? Ilyet nem tudnék megnevezni.

11. Kedvenc zenéd? Most külön kiemelnék egy számot. Demi Lovato: Believe in me.

3. és 4.: Mostanában nem nagyon volt időm blogot olvasni, ezért jelenleg nem tudom kinek továbbküldeni a díjat.

Díjak.

Blogom négy díjjal gazdagabb lett, amiért hihetetlenül hálás vagyok.

Az első:
Köszönöm Beaa*1D♥! 
1, Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2, A jelölő mindegyik kérdésére kell válaszolni.
3, 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.
4, 11 embert kell megjelölni és linkelni(nincs visszaadás/visszajelölés).

Na akkor nézzük az elsőt:
Valójában az előző díjnál már leírtam a tudnivalókat magamról, azt hiszem fölösleges lenne ezt még egyszer megtenni.:)

2,
1, Ha Londonban élnél mindent megtennél, hogy találkozz a 1D-vel? Milyen kérdés ez? Még jó hogy.:D
2, Hány éves vagy? 14.
3, Milyen színű a szemed? Barna.
4, Ki a kedvenced a bandából? Harold Edward.
5, Melyik a kedvenc dalod a 1D-től? Talán az Everything about you.
6, Mi a kedvenc ruha márkád? Bershka és H&M.
7, Szerinted van szerelem első látásra? Na ez egy nehéz kérdés. Szerintem úgy nem igazán tudsz szerelmes lenni valakibe, ha nem ismered. Első látásra pedig még nem ismerheted, szóval szerintem a szerelemhez idő kell.
8, Mit szeretnél dolgozni felnőttként? Író szeretnék lenni.
9, Mi a kedvenc állatod? Kacsacsőrű emlős.:D
10, Szerinted jobb lenne, ha nem léteznének pókok? Nem hiszem. Félek tőlük, de nem zavar hogy léteznek.
11, Mi a kedvenc filmed? LOL.

A második:
Köszönöm Buksii!

Kérdések: 
1) Mi szeretnél lenni ha nagy leszel? Íróó!
2) Kutya vagy cica? Mindkettő állatot imádom, de talán inkább kutya.
3) Te is nagy kocka vagy?..:D Öhm, aha.:D:D
4) Miért kezdted el a blogolást? Mi inspirált? Egy elég hosszú történet állt össze a fejemben, úgy éreztem nem hagyhatom elveszni. És természetesen a fiúk inspiráltak.:3
5) Kedvenc tantárgyad? Rajz és irodalom.
6) Kedvenc filmed? LOL.
7) Ki a kedvenced a One Directionből? Még mindig Harold.
8) Ha Directioner vagy mit üzensz a Directionatoroknak? Fuck you.
9) Team Edward vagy Team Jacob? Edward.
10) Ha 3 dolgot vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre, mik lennénk azok? Harry. És azt hiszem nekem ennyi elég is.:D
11) Küzdesz az álmaidért? Igen!

A harmadik:
Köszönöm Tündii. Arucknecht!

Kérdései:
1. Sportolsz-e? Jelenleg nem, de ősszel folytatom a teniszezést.
2. Mióta írod a blogod? Február óta.
3. Ki a kedvenced a One Directionből? És még mindig Harry.
4. Kedvenc filmed? LOL. Változatlanul.:D
5. Kedvenc színész? Miley Cyrus. Példakép.
6. Mit csinálnál ha egyszer találnál egy borítékot benne egy 1D jeggyel? Sikítanék és sírnék örömömben.
7. Miért kezdtél el blogot írni? Mert az írás szerintem fantasztikus dolog, és a One Direction megihletett.
8. Meg vagy elégedve önmagaddal? Nem, pedig tudom hogy az lenne a helyes ha meg lennék elégedve. Mindenem megvan, ami egy boldog élethez szükséges.
9. Mindig van ihlet a blogodhoz? Nem. De ilyenkor drága Laura Styles mindig segít.♥
10. Szereted a rockot? Igen.
11. Gondolkoztál már azon, hogy elutazol valahová külföldre? London London London! Minden álmom hogy ott élhessek.

És a negyedik:
Köszönöm Mrs. Horan♥!

Kérdések:
1. Kedvenc könyved? Nicholas Sparks: Az utolsó dal.
2. Milyen zenéket hallgatsz? Igazság szerint mindenfélét, de leginkább Demi Lovato dalait szeretem.
3. Mióta vagy Directioner? Több mint fél éve.
4. Ki a kedvenced az 1Dből? És a változatosság kedvéért... Harry.:D
5. Sportolsz-e valamit? Most nem, de fogok.
6. Van testvéred? Ha igen akkor fiú/lány? Egy húgom és egy nővérem.
7. Mióta írsz blogot? Február óta.
8. Miért döntöttél úgy, hogy elkezdesz írni? Mert a fejemben összeállt egy komplett történet, és mert nagyon érdekel az írás.
9. Álom pasid? Harry Harry Harry! És talán még Douglas Booth.
10. Kedvenc film? Éés még mindig a LOL.
11. Van legjobb barátnőd? Van, kettő. Akikre gondolok, úgyis magukra fognak ismerni.:) 


3. és 4.:
Jelenleg csak a Defective Love van, akinek adnám a díjat, de ezen blog írója már a múltkor megkapta.:)

Nagyon köszönöm!♥ 

2. évad; 10. rész: - Ki vagy te?

* Harry szemszöge *

Idegesen, könnyeimmel küszködve vágódtam be a kocsiba, olyan gyorsan amennyire csak lehetett, miközben Louis próbált nyugtatni, nem sok sikerrel. 

- Baleset? Fel tudod ezt fogni? Pont most, mikor minden rendbe jött. Ugye nem lesz semmi komoly baja? - éreztem hogy egy könnycsepp végigfolyik arcomon. 

- Harry, próbálj meg megnyugodni kérlek - fogta meg vállam Lou. - Minden rendbe jön, ígérem. 

Zayn elindította a kocsit, majd tárcsázta Liamet és Niallt, hogy jöjjenek ők is a kórházba. 

Nem vagyok az a fajta ember, aki megérez dolgokat. Ilyen csak nagyon ritkán történik velem, de ha ez mégis előfordul, akkor biztos hogy úgy fog történni, ahogy megéreztem. És most egy hang folyamatosan csak azt suttogta nekem, hogy hatalmas baj van. Nagyon féltem. Féltem hogy elveszítem Őt. Talán örökre... De az nem történhet meg. 

Sírtam. Próbáltam visszafojtani könnyeimet, de nem ment. Éreztem hogy valami nagyon nincs rendben.

Louis tudta hogy a biztató szavakkal semmire sem menne, ezért inkább csak némán megveregette vállam. Neki is fontos Elena. Nagyon. Ahogy Zaynnek is. Láttam rajtuk hogy legszívesebben ők is sírnának. 

Mikor Faith tudomást szerzett a balesetről, zokogva hívott fel, és közölte hogy ő is bemegy a kórházba. Louis Laurent is felhívta, akiből a hír hasonló reakciókat váltott ki. 

Nem tudtunk semmi biztosat, s ez még inkább rontott a helyzeten. A bizonytalanság a legrosszabb. Mikor nem tudod hogy életed értelme egyáltalán lélegzik-e még.

Lépteimet elképesztő gyorsaságban véve mentem a kórház bejárata felé, majd kirántottam az ajtót és elkezdtem a futni a legközelebbi "recepciós" felé.

- Jó estét! Meg tudná mondani melyik kórteremben van Elena Smith? - kérdeztem a negyven év körüli alacsony, fekete nőtől, miközben izzadt kezeimet tördeltem. 

- Maga egy hozzátartozó? - pillantott fel jegyzeteiből.

- Én... Én a barátja vagyok - sóhajtottam fel, majd elkezdtem idegesen toporogni.

Halál nyugodt tempóban elkezdett pötyögni valamit számítógépe billentyűzetén. Nyilvánvalóan Elena adatait kereste. 

- Nem lehetne kicsit gyorsabban? - kérdeztem ingerülten, majd beletúrtam hajamba. 

- Fiatalember, nem maga az egyetlen ebben a kórházban, akinek szüksége van a segítségemre. Igyekezzen nyugodt maradni és ne sürgessen. Próbálok minél hamarabb segíteni önnek. 

- Ne haragudjon, de én... Nagyon ideges vagyok. Nem akarom őt elveszíteni - könyököltem a pultra, majd arcom tenyerembe temettem. 

- Nagyon sajnálom - mondta együtt érzően. - A kisasszonyt éppen műtik. 

Bizonyos értelemben megnyugodtam, mikor ezt meghallottam. Talán van remény hogy minden rendbe jöjjön. 

- Milyen az állapota? Stabil? - kérdeztem, majd ajkamba haraptam. 

Ebben a pillanatban ott termett mellettem Louis és Zayn is, akik szintén kíváncsian és reménykedve hallgatták a hölgy információit. 

- Nem túl biztató az állapota. Súlyos fejsérülést szenvedett, ennél többet nem tudok mondani. 

- Fejsérülés? De hogyan? - kérdezte Louis, majd nyelt egyet. 

- Uraim, ezeket a kérdéseket majd az orvosoknak tegyék fel. Én csak ennyi információval tudok szolgálni - vonta meg vállát, majd folytatta munkáját. 

- Azért köszönjük - vetette oda halkan Zayn, majd elsétáltunk, és leültünk a falnál elhelyezett székekre. 

Összekulcsolt kezekkel bámultam a földet. Mit mondhat ilyenkor az ember? Vagy ha még akarnál is mondani valamit, akkor sem tudod megtenni, mert a torkodban keletkezett gombóctól megszólalni sem tudsz. Louis és Zayn váltottak néhány szót egymással, de az idő nagy részében ők is csak némán ültek.

Hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy Liam, Niall, Faith és Lauren becsődülnek az épületbe, majd rögtön felénk veszik az irányt. Remek... Még feszültebb lesz a hangulat. 

Liam éppen telefonált, Niall pedig odasúgta nekünk hogy Annievel beszél. 

- Nagyon félek - ült le mellém kisírt szemekkel Faith, majd szorosan átölelt. Lassan végigsimítottam haján, majd elengedtem. Lauren lehajtott fejjel, mereven állt egy helyben, kezében pedig egy zsebkendőt szorongatott. 

- Tudtok valami biztosat? - kérdezte Liam, miután letette a telefont.

- Semmit - válaszolt helyettem Louis. - Annyit tudunk hogy műtik. Mit mondott Annie?

- Ide fog utazni. Nagyon feszült, ahogy mindannyian azok vagyunk. De reménykedjünk benne hogy semmi komolyabb baj nem történik - próbált nyugtatni Liam.

Hirtelen se szó se beszéd felpattantam, majd elindultam a kórház folyosóján. Inkább egyedül akartam lenni.

- Hová mész Harry? - szólt utánam Niall. 

- Csak hagyjatok most egyedül - szűrtem ki fogaim közt, majd kimentem a kórház elé és rátámaszkodtam a korlátra. Néhány percig csöndben figyeltem a csillagos eget és az előttem elhaladó kocsik tömkelegét, majd lépteket hallottam hátam mögött. Néhány másodperc múlva magam mellé pillantottam, ahol Lauren állt mellettem. 

- Tudom hogy azt mondtad egyedül akarsz lenni - húzta össze magán fekete bőrdzsekijét. - De nem lenne jobb valakinek kibeszélni magadból a dolgokat, ahelyett hogy egyedül emészted magad rajtuk? - fordult felém. 

- Talán igazad van - fújtam ki a hosszan magamban tartott levegőt. - Olyan hihetetlen hogy az egyik pillanatban minden tökéletes, az álmaid beteljesülni látszanak. Aztán pillanatok alatt azon kapod magad, hogy minden tönkrement. Egy szemvillanás alatt olyan dolog történik, melyre a legrosszabb rémálmaidban sem számítasz. És én érzem, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni, Lauren - néztem mélyen szemeibe. 

- Az élet már csak ilyen. Sosem tudod mit hoz majd - tűrte el vörösesbarna hajtincseit arcából. - Ahogy most sem tudhatjuk mi fog történni. És tudom hogy fölösleges lenne most a szokásos bátorító és biztató szövegekkel jönnöm, mert úgy sem segítene. Úgyhogy csak annyit mondok hogy fel a fejjel és reménykedj a legjobbakban, ahogy én is ezt fogom tenni - gyengén megveregette vállam, majd megfordult és elsétált. 

- Lauren! - szóltam utána néhány másodperc után, mire megfordult és rám nézett. - Köszönöm. 

Mosolyogva bólintott egyet, miközben kezeit farmere zsebeibe dugta. Rám kacsintott, majd megfordult és besétált az épület ajtaján.

Nem sokat beszélgettem eddig ezzel a lánnyal. És ha belegondolunk most sem beszéltem vele sokat, de épp eleget mondott. Ki tudja, talán idővel összebarátkozunk.

Már vagy egy órája álltam kint. Nem volt bátorságom bemenni. Féltem hogy olyan hírt fogok hallani, melynek tudatában teljesen összetörnék.

Végül erőt vettem magamon és besétáltam a kórházba, majd odamentem a többiekhez. 

- Valami hír? - kérdeztem, majd beletúrtam hajamba. 

- Egyenlőre semmi - rázta fejét Louis. - Még a műtőben vannak. 

Egy gondterhelt sóhaj kíséretében leültem, majd fejemet fogva kissé előrehajoltam a székben. 

- Nyugi Harry. Én tudom hogy minden rendben lesz - suttogta Faith, majd vállamra hajtotta fejét.

Egy óra elteltével Faith már Niall ölében aludt, Lauren az ötödik kávéját itta hogy ébren maradjon, Zayn a telefonját nyomogatta, Liam és Louis pedig a recepcióstól próbáltak valami információt szerezni, sikertelenül. 

Hirtelen néhány műtőruhás orvos sétált a folyosón. 

- Maguk Elena Smith hozzátartozói? - kérdezte az egyik férfi. 

- Mi vagyunk. Én a barátja vagyok - pattantam fel, majd odaléptem mellé. - Sikerült a műtét?

- A műtét sikerült. A hölgy nem volt beövezve és kirepült a kocsi szélvédőjén, ezért súlyos agysérüléseket szenvedett.

- Ez mit jelent? - szólalt meg a hátam mögül Lauren. 

- Egy olyan fajta agysérülést szenvedett, melynek következtében emlékezetkiesés, vagyis amnézia léphet fel. Ezt csak akkor vehetjük biztosra, ha a beteg felébred. Imádkozzanak hogy ne így legyen, mert talán még van remény rá hogy csak enyhébb tüneteket mutat majd a sérülés.

Hogy mi? Emlékezetkiesés? Bele se merek gondolni.

- Melyik kórteremben van? - kérdeztem idegesen. 

- A folyosó végén balra, már ébredezik - mondta egy nővér, majd megeresztett felém egy halvány, biztató mosolyt. 

- Egyszerre csak egyvalaki menjen be. Talán kezdje maga, fiatalember - biccentett fejével egy őszhajú doktor. 

- Köszönöm - bólintottam, majd elindultam a kórterem felé, hevesen dobogó szívvel, izzadó tenyérrel és egy gombóccal torkomban. 

Halkan benyitottam, majd megláttam ahogyan Elena ott fekszik, teljesen erőtlenül és még eszméletlenül. Volt egy nagy seb homlokán, melyen varrásnyomok látszódtak.
Lassan odasétáltam ágya mellé, leültem, majd megfogtam kezét.
- Elena, ugye minden rendben lesz? - suttogtam, majd kezét számhoz emeltem és leheltem rá egy apró csókot.
Néhány perce ültem már ott, mikor éreztem hogy elkezdett ébredezni.  Még nem voltak teljesen nyitva szemei, mikor suttogva megszólalt:
- Chris - ez az egyetlen szó hagyta el száját.
Azt éreztem hogy a világ összeomlik körülöttem. Tehát emlékezetkiesése van? És azt hiszi Chris a barátja? A szemétláda, aki annyi fájdalmat okozott neki? Pont most, mikor minden rendbe jött... Ordítani bírtam volna.
- Elena, én vagyok az... H-harry - dadogtam.
- Ki vagy te? - kérdezte halk, erőtlen hangon. - És mit keresek én a kórházban? Mi történt velem?
- Baleseted volt. A fejed súlyosan megsérült - mondtam, miközben próbáltam visszafojtani egyre előtörő könnyeimet.
- Hol van Chris? Engedd el a kezem! Nem tudom ki vagy - nézett rám teljesen üres tekintettel.
Mennyi idő eshetett ki neki, ha arra sem emlékszik, ki vagyok én? Teljesen kétségbeestem.
- Te komolyan nem emlékszel rám? - kérdeztem, s közben éreztem hogy egy könnycsepp végigfolyik arcomon.
- Nem - szólalt meg bizonytalanul, majd megrázta fejét.
Hirtelen felálltam, majd kiviharzottam a kórteremből, és az orvosok felé vettem az irányt.
- Nem emlékszik rá hogy ki vagyok! Értik ezt? Nem emlékszik rám! - kiabáltam idegesen, miközben fejemet fogtam.
- Tessék? - hallottam meg Faith magas, halk hangját. - Tehát rám sem fog emlékezni? Egyikünkre sem fog emlékezni?
- Christ kereste. Fel tudjátok fogni? Christ! - leültem, majd homlokom tenyeremnek támasztottam.
- Ez azt jelenti hogy minimum két évre nem emlékszik az életéből, ha azt sem tudja kik vagyunk? - kérdezte Louis komoly hangon.
- Sajnos igen. Sajnálom uraim - mondta az egyik doktor. - Mindjárt bemegyünk hozzá és elbeszélgetünk vele. Utána felvázoljuk önöknek a pontos részleteket.
Elindultak a kórterem felé, majd beléptek rajta és becsukták maguk mögött az ajtót.
- Ezt nem tudom elhinni - meredtem magam elé kifejezéstelen arccal.
- Sajnálom Harry - simogatta meg vállam Lauren.
Mindenki csöndben ült, gondolataink pedig Elena körül forogtak. Mi lesz most?

* Elena szemszöge *

Olyan érzésem támadt, mintha hónapokig, sőt évekig aludtam volna. Még inkább furcsálltam, hogy egy idegen fiú fogta kezem, mikor felébredtem. Chris és apa pedig sehol sem voltak. 

- Hogy van, Elena? - lépett be néhány orvos az ajtón, majd körém gyűltek. 

- Nagyon fáj a fejem. Nem tudnák értesíteni a barátom hogy jöjjön be a kórházba? És az édesapámat? - haraptam ajkamba.

A doktorok sejtelmesen egymásra néztek, majd tekintetüket ismét rám szegezték.

- Súlyos autóbalesetet szenvedett, melynek következtében az agya is súlyos sérüléseket szenvedett. Meg tudná nekünk mondani milyen időt írunk?
- 2010... Azt hiszem március. Igen, március harmincadika van - válaszoltam.
Ismét gyanakvóan összenéztek, majd vettek egy mély levegőt és ismét felém pillantottak.
- Elena, maga amnéziás.
Amnéziás? Ez azt jelenti hogy az életem egy részét elfelejtettem? Mégis hogy lehet ez?
- És... Mennyi időre nem emlékszem? - kérdeztem remegő hangon.
- Két és fél évre.
Ez hihetetlen. Sosem tudtam elképzelni milyen, ha valaki egyes dolgokat teljesen elfelejt. De ezek szerint ez tényleg lehetséges.
- És az a fiú a...? - kérdeztem bizonytalanul.
- A barátja.
- A barátom? - néztem fel rájuk. - És akkor Chris... - gondolkodtam hangosan.
- Ő kije?
- A barátom, de ezek szerint csak volt. Felhívnák kérem? Chris Woods.
- Természetesen - bólintottak, majd elhagyták a szobát.
Néhány percig csak üres tekintettel bámultam magam elé, majd hallottam hogy nyitódik az ajtó, és becsődült rajta vagy hét ember. Köztük a göndör hajú fiú is, aki az állítólagos barátom. Lassan végigmértem minden porcikáját, s elismertem magamnak hogy elég jóképű. De akkor is egy idegen.
- Ismerjük egymást? - kérdeztem a többiektől.
Furcsán rám néztek, majd bólogatni kezdtek.
- Elena, nem emlékszel rám? Tényleg? - lépett közelebb hozzám egy alacsony, szőke hajú lány hatalmas kék szemekkel.
- Nem - csóváltam fejem, majd láttam hogy szemei könnyekbe szöknek.
- Faith vagyok. Az egyik legjobb barátnőd - sima, világos arcán végigfolyt egy könnycsepp. Megszorította kezeim, én pedig csak értetlenül néztem rá. Engem idegenek ne fogdossanak.
- Ez tényleg komoly - suttogta egy kék szemű, barna hajú srác a göndör fiú fülébe, akinek azt hiszem Harry a neve.
- Mondd nyugodtan hangosan, hadd halljuk mi is - szóltam oda.
- Ja, csak annyit mondtam hogy komoly a dolog. Louis vagyok. Louis Tomlinson - intett egyet kezével.
- Aha... És téged is ismernem kellene? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Hát, a legjobb barátod vagyok. Vagyis csak voltam... - szegezte tekintetét a padlóra.
- Szóval akkor én mindenkit ismerek ebben a szobában? - válaszként hevesen bólogattak. - Elmondanátok hogy ki kicsoda?
- Harryt, Louist és Faithet most már tudod - mutatott rájuk egy magas, barna hajú, barna szemű fiú. - Én Liam vagyok. Az egyik legjobb barátod. Ő pedig Lauren, szintén az egyik legjobb barátnőd - biccentett a vörösesbarna hajú lány felé.
- Én meg Niall vagyok. Úgyszintén barát - mondta a szőke hajú, viszonylag alacsony fiú. Biztos ír...
- Én meg Zayn - nézett rám a mélybarna szemű, fekete hajú fiú, kinek pillantása titokzatosnak tűnt. Furcsa érzés fogott el mikor ránéztem. Majdnem olyan furcsa mint Harrynél. Mintha rémlene valami, de nem tudom pontosan megmondani mik ezek a különös érzelmek.
- És mi, a fiúk egy bandát alkotunk, a One Directiont. És te voltál a stylistunk. A többit pedig szerintem már tudod - célzott Harryre Liam.
- Oké, azt hiszem már megvan hogy ki ki. Értesítették már Christ? - kérdeztem.
Harry arca hirtelen idegessé vált, de a fekete hajú, titokzatos fiú, Zayn lenyugtatta.
- Biztosan. De szerintem mi most kettesben hagyunk titeket Harryvel - mondta Liam, majd kisétáltak a helyiségből, kivéve Harryt.
Néhány percig csak csöndben járkált fel-alá, én pedig némán figyeltem minden mozdulatát.
- Ezt nem tudom elhinni. Tényleg, tényleg nem emlékszel rám? - törte meg a csendet, majd közelebb lépett hozzám.
- Sajnálom de nem. Én csak... Csak azt akarom hogy Chris idejöjjön - válaszoltam a földet kémlelve.
- Nem! Azt a szemétládát nem engedheted még egyszer közel magadhoz - válaszolta, majd megragadta kezeimet és mélyen a szemembe nézett.
- Engedj el! - rántottam el kezem. - És ha lehet, kérlek a jövőben ne érj hozzám.
Könyörgő tekintettel nézett rám, de néhány másodperc múlva elengedett.
- Én komolyan a stylistotok voltam? Ennyire menő fiúk lennétek?
- Hát, az X-Factorban harmadikok lettünk. És te azt mondtad hogy az első adástól imádsz minket. De sosem voltál őrült rajongó.
- Ó... - gondolkodtam el. - És mi járunk?
- Gondolom most már érdemesebb múlt időben beszélni.
- Igaz. És pontosan mennyi ideje járunk... Bocs, jártunk együtt együtt?
- Hú, annyi mindenen keresztül mentünk, hogy egy nap sem lenne elég ezt elmondani. A mi kapcsolatunk ilyen se veled se nélküled dolog... Volt - váltott múltidőbe.
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor jellegzetes, kemény és gyors lépteket hallottam a folyosóról. Vettem egy hatalmas levegőt, majd mikor Chris belépett az ajtón, lélegzetem robbanásszerűen tört ki belőlem.
- Elena, el sem hittem mikor azt mondták engem keresel - lépett oda mellém, majd szorosan magához ölelt.
- Nagyon megváltoztál - suttogtam fülébe, majd még szorosabban átöleltem.
- Vedd le róla a kezed - kiabált idegesen Harry.
- Kérlek! - emeltem fel hangom.
- Mert ha nem, akkor mi lesz? - nézett rá kihívóan Chris.
- Azt ne akard megtudni - szorította ökölbe kezét. - Undorító hogy megjátszod a tökéletes pasit, miközben nem is szereted Elenát. Abban leled legnagyobb örömödet ha bánthatod. Úgyhogy ha egy ujjal is hozzá mersz érni, én... - s itt elcsuklott Harry hangja.
- Te mégis miről beszélsz Harry? - kérdeztem ingerülten.
- Egy szavát se hidd el Elena - suttogta Chris.
Harry már nem tudott uralkodni magán, hirtelen behúzott egyet Chrisnek, de ő sem hagyta annyiban a dolgot, verekedés lett a dologból.
- Hagyjátok abba! Kérlek! - kiabáltam, de rám sem hederítettek.
Végül más is meghallotta hogy elfajultak a dolgok, így Zayn és Liam választották végül szét őket.
- Nyugi haver - súgta Zayn barátja fülébe.
Harry szája kissé vérezni kezdett, Chrisnek pedig orra sérült meg.
- Menjetek ki! Mindannyian - mondtam, majd kiküldtem őket a kórteremből.

Ez nem igaz. Mi történik velem? Mit értett azalatt Harry hogy bántani akar? Igen, volt hogy Chris megcsalt, de bántani sosem bántott.
Hirtelen kopogást hallottam az ajtón, majd a szőke hajú lány, Faith lépett be rajta.
- Szia - mondta félénken, majd apró léptekkel odasétált ágyam mellé.
- Szia - mosolyogtam rá halványan.
- Kinyithatom az ablakot?
- Persze - válaszoltam, majd kitárta az ablakot, melyen szürkés fény áramlott be.
- Hány óra van? - kérdeztem hunyorítva, mivel szemem nem volt hozzászokva a természetes fényekhez.
- Hajnali három már biztos van, mivel az ég már egész szürkés. Várj, megnézem a telefonomon - kapta elő Iphoneját, majd rápillantott a kijelzőre. - Igen, negyed négy van. Neked viszont pihenned kellene.
- Igen, szerintem is. De előtte még kérdezhetek valamit?
- Persze - mosolygott rám.
- Mi mióta ismerjük egymást? - kérdeztem.
- Nem régóta - vonta meg vállát. - De nagyon közel állsz hozzám. Rengeteget köszönhetek neked. Azt is neked köszönhetem hogy Niall és én együtt járunk. És azt szeretném, ha "újra" barátok lennénk - használta középső és mutatóujját az idézőjel mutatására.
- Kedves lány vagy. Szóval biztos vagyok benne hogy így lesz - bólintottam mosolyogva, majd magamhoz öleltem. - És apukám?

* Faith szemszöge *

Mikor Elena rákérdezett apukájára, tudtam mit kell tennem. Egyenlőre nem terhelhettem rossz hírekkel. Úgy döntöttem az apukája halálát nem most mondjuk el neki.

- Majd értesítjük - bólogattam. 

* Elena szemszöge *

- Harryt pedig ne taszítsd el magadtól. Hidd el, emlékezni fogsz még rá. Csak hallgass a szívedre - suttogta fülembe, majd adott egy puszit arcomra és kiment. 

Sokáig gondolkodtam azon amit utoljára mondott, majd végül elmélkedésem közepette álomba szenderültem.

* Harry szemszöge *

Chris és én farkasszemet néztünk egymással. Minden másodpercben azt éreztem hogy oda tudnék menni és egy akkorát adnék neki hogy onnan többet nem kel fel. Nem vagyok egy agresszív fajta, de Chris képes belőlem kihozni ezt az énemet. Azok után amiket Elenával tett, nem hagyhatom hogy ismét a bizalmába férkőzzön, különben újra megteszi azokat a szörnyű dolgokat. 

- Ne merj egy ujjal sem hozzáérni - mondtam halkan, de annál inkább agresszív hangnemben. 

- A te időd lejárt szépfiú. Elena elfelejtett - mondta lefelé görbülő szájjal, majd felnevetett. - A szó szoros értelmében. Úgyhogy ismét én vagyok neki az egyetlen.
- Harry, próbálj meg uralkodni magadon - suttogta fülembe Louis. 

- Ki fogom használni ezt a helyzetet. Most olyan törékeny - egyszerűen undorító ez az ember. Tudtam mit értett ezalatt, és belegondolni is szörnyű volt, milyen tervei lehetnek. 

- Menj el mielőtt négy ember fog laposra verni - szólalt meg ingerülten Zayn, melytől Chris láthatóan kissé elrettent, majd elhagyta a kórházat. 

- Azt hiszem én most megyek és értesítem Elena nagymamáját. Szegény már biztos nagyon ki lehet hogy azt sem tudja hol van az unokája - mondta Lauren, majd kicsit arrébb sétált telefonálni.

Az idegességtől nem tudtam volna aludni, de a fáradtság jeleit azért észrevettem magamon, ezért vettem az automatában egy kávét. 

Mi lesz ezek után? Mit tegyek hogy minden rendbe jöjjön? 

Idegesen belerúgtam a hozzám legközelebb eső tárgyba, majd ököllel a falba vertem. 

Nem hagyhatom elveszni Elenát. Szerelmes vagyok belé. És épp ezért vissza fogom szerezni Őt és a szerelmét, bármibe is kerüljön.

2. évad; 9. rész: Álrandi...

~ Egy hónappal később ~

Egy hónap telt el a Harryvel való kibékülésünk óta. Végre minden olyan mint régen. Vagyis csak majdnem... Amire a legjobban vágyom, úgy látszik sosem fog megvalósulni. Liz és Harry azóta is együtt vannak. Bár hallottam Zayntől hogy vannak köztük kisebb veszekedések, de úgy látszik a kapcsolatuk szilárdnak és tartósnak bizonyul. Hurrá...

Zayn és Perrie kibékültek, és nagyon boldogok együtt, aminek azt hiszem én örülök a legjobban. Tökéletes párt alkotnak. Perrievel nagyon jól kijövünk, sok közös témánk van.

Niall és Faith még mindig együtt vannak, és kapcsolatuk kezd egyre komolyabbá fordulni. Lassan már olyan komollyá, hogy Faith a közös gyerekük nevét tervezgeti. Milyen aranyos lenne egy kis Faith Horan, nem igaz? 

Azt hiszem Eleanorról és Louisról nem kell sokat beszélnem, ahogy Liamről és Danielleről sem. Ők töretlenül boldogok. Louis és köztem minden olyan mint régen, aminek kimondhatatlanul örülök, mivel nélküle sokkal nehezebb lenne minden. 

Annie és Nick nagyon szerelmesek egymásba. Irigylem őket, mivel rajtuk tényleg érzem azt a határtalan, feltétel nélküli szeretetet. 

És hogy velem mi van? Osztozom a szingli élet érzésében Laurennel, aki számára szintén elég nehézkes feladatnak bizonyul párt találni magának. Néha szokott randizgatni, de semmi komoly. Én pedig hiába randizgatnék, a végén úgyis ejteném a srácot, mivel még mindig bennem vannak a Harry iránti érzések. Amíg nem tudok rajta végleg túllépni, nem kezdhetek új kapcsolatba. De vajon sikerülni fog ez egyáltalán?

- El sem hiszem hogy idén érettségizünk. És azt sem hogy már október van. Hogy szalad az idő... - meredt a távolba Lauren, ami jelen esetben az öt méterre lévő táblát jelentette. 

- Én is nehezen tudom elhinni - mondtam, miközben a táblán lévő tételeket jegyeztem fel füzetembe. - Na és mi újság azzal a fiúval? Aaron a neve, ugye? 

- Ó igen... Hát, időközben megismerkedtem Chaddel, Ryannel és Masonnel is, szóval most négy fiú között őrlődöm - húzta félre ajkait, mire elnevettem magam.

- És hogy érzed, ki lesz a befutó? - kérdeztem mosolyogva. 

- Hát ez az... - sóhajtott fel. - Mindegyik egy cukorfalat. Bár mind a négyben van valami, ami külön megfogott. Aaron például rendkívül intelligens. Chad viszont gazdag. Nagyon gazdag. És külsőleg sem rossz. Ryan pedig... A teste akár egy félistennek! Izmos, a bőre pedig napbarnított. Mason meg ausztrál. És azt hiszem ezzel mindent elmondtam - kacsintott rám. 

- Tényleg nehéz a döntés... - gondolkodtam el. - Ezek mind fontos szempontok, de szerintem nézhet ki akármennyire jól egy fiú, ha egy komolyabb kérdéshez már hozzászólni sem tud. Szóval szerintem Ryan kilőve. Chad lehet hogy gazdag, de mi van akkor, hogyha jobban megismered, és kiderül hogy egy tapló? És a gazdag fiúcskák nagy részben ilyenek. Úgyhogy Chad sem az igazi. Az ausztrál pasikat én is csípem, de ez még nem ad okot arra, hogy szeressem őket. Tehát Mason sem lesz a befutó. Azt gondolom, hogy az intelligencia nagyon fontos. Szóval ha rám hallgatsz, Aaront választod - fejeztem be az oktató szövegemet, amely elég hatásosra sikerült. 

- Remek hozzáállás. Mindjárt küldök is egy sms-t Aaronnek - kapta elő táskájából rózsaszín BlackBerryjét. 

- Miss Blond! A tanórán tilos telefont használni. Egyébként is, már vagy öt perce be sem áll a szája Smith kisasszonnyal együtt. Szóval csönd legyen. A telefont meg tegye vissza a táskába - mondta Laurennek kissé fennhangon a történelemtanárunk.

Mindketten bólintottunk, majd csöndben folytattuk a tételek leírását.

- Megtennél nekem valamit? - meredt rám bociszemekkel Lauren, miközben hajtincseit tekergette. 

- Ilyenkor valami irtó nagy hülyeséget akarsz kérni tőlem, amiből csak nekem fog bajom származni - döntöttem kissé oldalra fejem. 

- Hát... - túrt bele hajába. - Az igazság az, hogy tudod nincs bátorságom ejteni ezt a szegény három fiút - hajtotta le fejét. 

- Aha... És én hogy jövök a képbe? - tártam szét karjaim, majd felvontam szemöldököm.

- Te olyan kedves tudsz lenni mindenkivel. Ezért nem dobnád te ki őket?

- Ez most komoly? "Szakítsak" én a te pasijaiddal? Mi értelme ennek? - néztem rá értetlenül.

- Könyörgöm! Én egyszerűen nyers vagyok és érzéketlen. Te meg nem. Kérlek - biggyesztette lefelé ajkait. 

Hihetetlen hogy mikre rá tud venni ez a nőszemély. És az az önelégült vigyor az arcán mikor eléri a célját... Minden pénzt megér. 

- Oké, legyen... - sóhajtottam fel, mire nyakamba ugrott. - Ezek az abszurd ötleteid - forgattam meg szemeim, majd felnevettem. 

Beültünk egy Starbucksba, ahol elsőként Chadet tárcsáztam. Szegény fiú...

- Szia, ez Lauren Blond telefonja - szóltam bele. - Nem, nem ő beszél - válaszoltam első kérdésére. - Tudod, Lauren nagyon bír téged, tényleg. De nem érzi köztetek az összhangot, szóval sajnálom, de a kapcsolatotoknak itt vége. Ami valójában még el sem kezdődött... 

Közöltem a mit sem sejtő fiúval a nagy hírt, mire ő elkezdte sorolni, mit veszít Lauren, ha elengedi őt. Hát igen, el kell ismerni, egy multimilliomos fiú tényleg nem rossz parti. De én nem vagyok ilyen felszínes. A belső nagyon fontos. Ez a Chad pedig egy felfuvalkodott hólyag, szóval innentől kezdve reménytelen a dolog.

A másik két fiút is sikerült kedvesen lekoptatnom, amiért Lauren iszonyúan hálás volt nekem.

- Gyerekes vagy! Nem tudod a saját problémáidat egyedül megoldani - mormoltam orrom alatt. 

- Hát ez van. De azért köszi hogy elintézted a srácokat. Ja és ha már itt tartunk... - nem hagytam hogy befejezze a mondatot, mivel szavába vágtam. 

- Nem vállalok több telefonos lekoptatást! Se semmilyen lekoptatást! Se szerelmit, se barátit. Se közel, se távol. Érthető voltam? - kérdeztem felráncolt homlokkal. 

- Jól van na - nézett rám szomorúan, de néhány másodperc múlva már nevetett.

Délutáni programom nem igen akadt, mivel Laurennek valami fogadáson kellett részt vennie, a Vogue-hoz nem kellett bemenni, Faith pedig Niall-lel töltötte a szabadidejét. Így az egyetlen választásom az volt, hogy otthon kuksolok a szobámban, és bámulom a tévét. 

Lassan én leszek a szappanoperák legnagyobb rajongója. Valahogy mindig leragadok az ilyen hősszerelmes sorozatoknál, amelyeknek a fele sírásból áll. 

Most valami vak lányról szóló argentin sorozat ment, akinek van egy ikertestvére. Ennyit tudtam leszűrni a történetből. És talán még azt, hogy van egy fiú, akibe pokolian szerelmes. 

Ez az átkozott szerelem... 

Egy nagy doboz bonbon társaságában végignéztem két sorozatot. 

A semmittevésben hamar elfáradtam, már alig bírtam nyitva tartani a szemem. Éppen lecsukódtak volna, mikor telefonom csörgésére lettem figyelmes. 

Szívem nagyot dobbant, mikor megláttam Harry nevét a kijelzőn. Izgatottan megnyomtam a zöld gombot, majd vettem egy mély levegőt.
Nyugi Elena. Légy természetes.
- Szia Harry - szóltam bele mosolyogva, miközben próbáltam nem kimutatni, mennyire izgatott vagyok.
- Szia... - hangja gondterheltnek tűnt.
- Valami gond van? Nem tűnsz túl lelkesnek - válaszoltam.
- Lizzel egy hete nagyon összekaptunk. Annyira, hogy azt mondta szakít velem. Azt hittem nem mondja komolyan, de azóta nem is beszéltünk. Én vissza akarom kapni!
Ezt most komolyan nekem mondja? Pont nekem?!
- Ó Harry... Nem is tudod mennyire sajnálom - próbáltam a legjobb színészi képességeimet bevetni. Még hogy sajnálom? Még csak az kéne...
- Igen, én is... - sóhajtott fel.
- Komolyan nem érzékeled a szavaimban rejlő iróniát? - gondoltam magamban. - Mit tehetek érted? - kérdeztem egy mély levegővétel kíséretében.
- Hát, ami azt illeti, szeretnélek megkérni egy hatalmas szívességre. Louis elmondta, hogy Liz ma randizni megy valami étterembe a város szélén. Tudom a pontos címet.
- Aha... És nekem ehhez mi közöm? - kérdeztem értetlenül.
- Hát...
- Bökd már ki Harry! - emeltem fel hangom.
- Oké oké... Kell nekem egy álrandi, hogy féltékennyé tehessem. Te lennél a tökéletes álbarátnő. Szóval vállalod a kedvemért? Csak egy este - mondta könyörgő hangvételben.
- És nekem ebből mi hasznom származna? - vontam fel szemöldököm, melyet Ő persze nem láthatott.
- A legjobb barátod boldogsága múlik rajta.
Szép kis érv... Csak az a baj, hogy Harry boldogsága jelen pillanatban az én boldogtalanságommal és  magányommal egyenlő.
- Na jó legyen - adtam meg magam.
- Imádlak Elena! Hétre érted megyek. Szia - mondta vidáman, majd letette.
Nagyszerű... Álrandi.

Hajamba laza hullámokat sütöttem, majd magamra kaptam egy fodros, piros virágokkal díszített zöld ruhát és egy barna kötött kardigánt.
Mit csinálok mindig rosszul az életemben? Azt hittem Harry tényleg szeret. De ezek szerint nem. És az sem vonható kérdőre, hogy Harry egy érzéketlen paraszt. Pont tőlem kér ilyet...


Lerohantam a nappaliba, majd levetettem magam a kanapéra, közvetlen a nagymamám mellé.
- Nagyi, ma este ne számíts rám túl korán - mondtam, majd szemem a tévé képernyőjére szegeztem.
- Merthogy? - fordult felém.
- Inkább ne akard tudni - ráztam meg fejem, majd jelezve hogy vette az adást, bólintott egyet. - Mi ez az érdekfeszítő műsor, melyet buzgón nézel? - kérdeztem komoly arckifejezéssel.
- Elena, nem kell úgy beszélned, mintha lenyeltél volna egy szótárat - mondta jóleső nevetéssel, mire ajkaimat lefelé biggyesztettem. - Ez egy rendkívül érdekes film. Egy klasszikus.
Éppen belekezdett volna a mesélésbe, mikor Alfred lépett be a helyiségbe.
- Elena kisasszony, egy fekete autóban ülő fiatalember keresi magát.
- Köszönöm Alfred - mosolyogtam rá. - Nagyi, akkor én most megyek. Szia - adtam egy puszit nagymamám arcára, majd átmentem az előszobába, felvettem egy piros balerinacipőt, táskámat pedig vállamra dobtam.
Az idő elég hűvös és szellős volt. Gyorsan átrohantam az udvaron, majd bepattantam Harry kocsijába.
- Szia - mosolygott rám. Ez a mosoly... Semmihez sem fogható.
- Szia - viszonoztam mosolyát. Éreztem hogy a futástól teljesen kipirultam, a szél pedig egy szénakazalt varázsolt hajamból.
- Csini a hajad - kacsintott rám, melyre én csak egy nyelvöltéssel válaszoltam.
- Hahaha. Na merre lesz az a "randi"? - használtam ujjaimat az idézőjel mutatására.
- Nem messze innen - fogta rövidre válaszát, majd beindította a kocsit.

Mikor megérkeztünk, az étterem körül kocsik sokasága parkolt, s ebből arra mertem következtetni, hogy valami menő hely lehet.
- Liz aztán meg tudja adni a módját a randizásnak - ismertem el.
Harry csak helyeslően bólogatott, majd elindultunk a bejárat felé.
Beléptünk egy hatalmas, kapu szerű ajtón, majd egy előtérbe értünk. Harry azonnal kiszúrta Liz asztalát, ahol éppen meghitten beszélgetett egy meglehetősen helyes sráccal.
- Na, akkor ettől a perctől te és én együtt járunk. Most karolj belém - bólintottam, majd követtem utasításait. - És csak természetesen. Liz lássa hogy milyen jól egymásra találtunk - hadarta.
- Csak fogd be és mosolyogj - szűrtem ki fogaim közt, majd arcomra varázsoltam egy hatalmas műmosolyt.
Mindketten egy fülig érő vigyorral besétáltunk az asztalok közé, majd leültünk egyhez, mely közel volt ahhoz, ahol Lizék ültek.
- Ülj mellém - súgta fülembe Harry.
Leültem mellé, majd szorosan hozzábújtam.
Amint Liz észrevett minket, azonnal szegezett ránk egy döbbent pillantást.
- Szia - integetett neki hevesen Harry. - Nem is tudtam hogy itt vagytok - legyintett kezével. - De mint láthatod, én is a barátnőmmel érkeztem. A barátnőmmel - hangsúlyozta ki az utolsó szót.
- Ne játszd túl - suttogtam, majd ismét arcomra varázsoltam egy műmosolyt. - Igen Liz, láthatod milyen jól megvagyunk - kacsintottam rá. - És ki a te szerencsés választottad? - mutattam a helyes fiú felé.
- Az ő neve George - válaszolta nyersen. Lehetett érezni hangján, hogy zavarja a dolog.
- Az én kérdésem pedig az hogy ők kik? - szólalt meg értetlenül George.
- Mindegy, ne is törődj velük - mosolygott rá Liz. - Most pedig hagynátok minket nyugodtan vacsorázni? - kérdezte flegmán.
- Ó persze. Mi is romantikázni jöttünk - vonta fel szemöldökét Harry, majd elkezdte tekergetni hajam. - Hol is tartottunk drágám? - szegezte rám tekintetét.
- Ott hogy olyan gyönyörű szemeid vannak - mondtam szempilláimat rebegtetve.
- Jaj te - hajtotta le fejét, mellyel azt akarta jelezni hogy zavarba jött. - Hajtsd ide a fejed - mutatott vállára.
- Oké - bólintottam, majd fejem vállára helyeztem. - Hmm... - sóhajtottam fel. - Ez igazán romantikus.
- Igen, normális esetben az lenne - helyeselt, mire szám halvány mosolyra húzódott.
Normális esetben...
Időközben megittunk egy narancslevet, és már vagy félórája játszottuk a nagy szerelmeskedést. Néhány rajongó is volt az étteremben, akik aláírást kértek.
Hirtelen megszólalt egy érzelmes dal, és az összes szerelmespár a táncparkettre csődült, köztük mi is, az "álszerelmespár".
Harry átkarolta derekam, én pedig átkulcsoltam kezeim nyakán. A dal elején még csak Lizt figyelte, majd egy kis idő eltelte után már az én arcomat kémlelte.
- Emlékszel még egyáltalán? - kérdeztem, miközben mélyen szemébe néztem.
- Sosem tudnám elfelejteni ami köztünk történt - hajtotta le fejét. - Na és te?
- Még mindig az ajkamon érzem a csókodat - mondtam, majd tekintetem a távolba szegeztem.
- Csókolj meg! Most! - mikor meghallottam e mondatokat, hirtelen rászegeztem tekintetem. - Most - suttogta.
Szívem olyan hevesen dobogott, hogy úgy éreztem menten kiugrik mellkasomból. Talán rájött arra, melyre oly régóta várok? Ajkaim elnyíltak, szemeimet pedig lassan lehunytam. Közelebb hajoltam hozzá, majd ajkaimat lassan övéire tapasztottam. Ez a csók igazi volt. Az eddigi legigazabb csókunk.
Szeretem Őt. De Ő vajon ugyanezt érzi?
Miután kissé távolabb húzódtunk egymástól, halkan megszólalt.
- Szeretlek - suttogta. - Nem tudom miért volt ilyen nehéz rájönnöm - simított végig arcomon.
- Én is szeretlek. Ezt mindig is tudtam - válaszoltam mosolyogva, majd szorosan magamhoz öleltem.

Hirtelen egy kéz megragadta Harry vállát, majd maga felé fordította.
- Harry, komolyan túlléptél? - kérdezte bizonytalanul Liz.
- Nem túllépésnek nevezném. Csak rájöttem, hogy egész idő alatt ezt a lányt szerettem - szegezte rám tekintetét, majd elmosolyodott. - Ezt az őrült, kissé bizonytalan, meggondolatlan, de imádni való lányt. Egyébként meg, ha te egy kis vita után képes vagy elengedni, nekem nincs rád szükségem. Szóval viszlát Liz.
Úgy éreztem részemről már nincs szükség szavakra. Magamhoz vontam, majd hosszan megcsókoltam.

Boldog voltam. Ott és akkor boldog voltam. Harry és én végre egymásra találtunk. Nem is vágytam semmi másra, csak arra hogy semmi se legyen képes szétválasztani minket. Olyan rég vágytam ezekre a pillanatokra. Annyi szenvedés után végre ismét egymásra találtunk. És ki gondolta volna, hogy pont egy álrandinak készülő akció közben válik valóra az álmom?


- Ne vigyelek haza? - kérdezte két csókunk között.
- Nem kell - mosolyogtam rá, majd adtam egy puszit arcára. - Majd fogok egy taxit.
- Biztos? - kérdezte, majd végigsimított hajamon.
- Tuti - mondtam még mindig mosolyogva, majd ismét megcsókoltam.


Ezúttal már úgy váltunk el egymástól, mint egy szerelmespár. Úgy éreztem, a boldogságomat semmi sem teheti tönkre. Azt hiszem megérdemeltem már, hogy rendbe jöjjenek a dolgok.

Sikerült taxit fognom, majd bepattantam az anyósülésre. Kissé szétszórt voltam, mivel csak Harryre tudtam gondolni. Ilyenkor olyannyira elkalandoznak a gondolataim, hogy máshová már nem is tudok odafigyelni. Elfelejtettem bekötni magam, de ez az apró kis részlet fel sem tűnt.

Az utolsó emlékem egy hatalmas fékezés. Hirtelen minden elsötétült...
Emlékek ezrei cikáztak körülöttem. Néhány közülük hirtelen elhomályosodott, majd teljesen eltűnt...

2. évad; 8. rész: Barátok.

Tökéletes nyaralás? Na persze... Az egész szombati napunk arra ment rá, hogy Lizzel martuk egymást. Ott ahol tudtuk. Ha ő belém kötött, én ugyanezt megtettem. És ez igaz volt fordítva is. De megmondtam. Ha háborúzni akar, megkapja. Viszont velem nem szórakozhat senki büntetlenül. Főleg nem egy ilyen kétszínű, álszent liba.
Minden lehetséges dolgon összekaptunk. Liz mindig kihasználta mikor sokan voltunk, így le tudott égetni mindenki előtt. Persze nem hagytam magam. Nem vagyok az árral sodródó típus.

Faith és Niall mindent tisztáztak egymással, és azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy összejöttek.
Én ennek nagyon örülök, de elkeserít a tudat hogy már csak én vagyok egyedül. Az pedig még jobban lehangol, hogy akár azzal is lehetnék, akivel lenni akarok, csak egy kis kavarógépnek mindig sikerül közénk állnia. Sosem voltam szerencsés a szerelemben, ez tény. Először összejövök egy pszichopatával, aki elrabol és aztán még csak fel sem jelentem. Aztán összejövök egy fiúval, akinek beleszeretek a legjobb barátjába. Ez a bizonyos legjobb barát pedig életem szerelmének bizonyul, de valahogy mégis mindig elrontjuk a dolgokat. És ha ez még nem lenne elég, összejöttem egy fiúval, akit tulajdonképpen csak kihasználtam. Csak Harry elfeledésére volt nekem.

- Elena, lejössz a partra? - hallottam meg Faith hangját a fürdőszobából.
Még alig voltam ébren, de ő már ilyen kérdésekkel fárasztotta az agyam, mikor még azt sem tudtam ki vagyok.
- Még csak most keltem fel... - mormoltam orrom alatt, majd fejemre húztam takaróm. - Egyébként sincs sok kedvem Lizzel egy levegőt szívni. Bár ha belegondolok most is ezt teszem... - s ezzel egy gyors mozdulattal feltápászkodtam az ágyról, majd megigazítottam azt a hajnak nevezett szénakazalt a fejemen.
- Ne már! - sétált ki a fürdőből. - Szerintem meg egyébként Harry jelenléte is benne van a dologban...
- Mire gondolsz? - vontam fel szemöldököm.
- Elena, nem kellene hagynod hogy Liz győzzön.
- Úgy nézek ki mint aki hagyja? - kérdeztem felháborodva. Kereken egy napja - ami tudom hogy amúgy nem túl hosszú idő - azon fáradozom hogy Liz feladja velem a harcot és minden úgy legyen, ahogy lennie kell.
Időnként azért elgondolkodom rajta hogy biztosan lenne-e bátorságom újrakezdeni Harryvel, ha erre adódna lehetőség. Félek tőle, hogyha még egyszer ilyen közel engedném magamhoz, annak csak csalódás lenne a vége. Volt már alkalmam ezt tapasztalni. Nem merek túl közel engedni magamhoz senkit. A félelem, hogy elveszítem őket, mindig bennem van. Főleg Harrynél.
- Egyébként meg, ez a versengés nem csak Harryről szól. Utálom Lizt. Egyszerűen irritál a jelenléte. És ez akkor is így lenne, ha Harry nem lenne vele - valójában itt minden csak Harryről szólt, csak ezt nem akartam beismerni. Faith pedig ezt láthatóan elég jól bevette.
- Hát te tudod... Én most megyek, a partra - hangsúlyozta ki az utolsó szót, jelezve hogy én is menjek, mire én csak kuncogva megráztam fejem.
Magamra kaptam egy csipkés fehér topot és egy sortot, majd lesiettem a konyhába.
Nagy meglepetésemre Louis gubbasztott egyedül egy széken az asztalnál.
- Jó reggelt - motyogtam lehajtott fejjel, majd kivettem a hűtőből egy doboz tejet, kiöntöttem egy mélytányérba, majd rászórtam egy kis csoki pufit.
- Szia - eresztett meg egy halvány mosolyt. - Elena, beszélhetnénk? - túrt hajába.
- Öhm... Persze - mondtam bizonytalanul, majd a müzlimmel együtt leültem vele szembe.
- Először is arról lenne szó hogy... Tudom hogy utálsz. De nekem hiányzol. Tényleg - nézett mélyen szemeimbe. - Nagyon fontos voltál és vagy most is nekem. Már ezerszer megbántam amit akkor tettem.
- Nem kell szabadkoznod Louis. Lehet hogy ennek így kellett történnie. És én nem utállak! Az az igazság hogy te is hiányzol nekem - mondtam, miközben körmömet birizgáltam.
Néhány percig csak csöndben ültünk egymással szemben, amely kicsit kínos volt, mivel régen be nem állt a szánk, ha összezártak minket valahol.
- Igazából kérdezni is akartam valamit... - törte meg hirtelen a csendet.
- Halljuk - mondtam, majd bevettem számba egy nagy adag csoki pufit.
- Arról lenne szó hogy én szeretném megkérni Eleanort valamire.
- És mire? - mosolyogtam rá.
- Arra hogy költözzünk össze. Tudom, ez egy óriási lépés, de tényleg szeretem őt. És azt gondolom ezzel a kapcsolatunk még egy szinttel feljebb emelkedhetne. Szerinted hogyan kérdezzem meg tőle? - nagyon jól esett hogy tőlem kér tanácsot. Annak ellenére is hogy mostanság gyakorlatilag idegenek voltunk egymásnak.
- Hát ez tényleg egy komoly elhatározás... Szerintem vidd el ma este egy vacsorára, hogy csak ti ketten legyetek. A gép úgyis csak holnap reggel indul. Na szóval, vidd el vacsorázni. Beszélgessetek, iszogassatok, aztán kérdezd meg tőle, hogy mit gondol erről. Te pedig mondd el neki, hogy ezt nagyon szeretnéd. És hogy szereted őt. Hogy mindennél fontosabb neked. Szóval azt mondd ami a szívedből jön - mosolyogtam rá.
- Remek ötlet - viszonozta mosolyom. - És mi újság veled? Harryvel úgy látom nem jöttök ki túl jól...
- Nem értem Őt. Tényleg nem. Komolyan szereti Lizt? - néztem fel Louis kék szemeibe.
- Biztos vagyok benne hogy nem. De el kell ismerni hogy mindketten nagyon gyerekesek vagytok. Ti olyanok vagytok mint a tűz és a víz. Az őrületbe tudjátok egymást kergetni. De még sincs semmi ami miatt haragudni tudnátok egymásra. Szerintem ez igaz szerelem. Ne engedd el, mert a végén azon kapod magad hogy már túl késő.
Igaza volt. De valami mégis visszatartott. Talán maga Harry. Olyan távolságtartó és rideg volt velem szemben. Viszont ezek ellenére is tudtam hogy szeretem Őt.
- Köszönöm Louis. Mindent. És akkor mostantól tekinthetünk egymásra barátokként?
- A legjobb barátom vagy - mondta, majd hirtelen magához ölelt. Nagyon hiányzott már az ölelése. Louis olyan, mintha egy testvér lenne számomra. Nagyon fontos nekem, és ez soha nem fog változni.


Úgy döntöttem mégiscsak lemegyek a partra, ha ezzel boldoggá teszem Faithet.
Liz és Harry - mint mindig - egymás nyakán csüngtek.
- Mindjárt rókázok - mondtam elég hangosan, mikor megcsókolták egymást.
Liz vetett felém egy ördögi pillantást, melyre én csak egy pimasz mosollyal és egy integetéssel reagáltam.
Hamarosan meg is bántam hogy nem maradtam a házban, mivel Louisnak támadt egy fantasztikus ötlete, "dobjunk be minden lányt a hideg tengerbe" címmel.
Reménykedtem benne hogy engem megkímél, de miután már minden lány tetőtől talpig vizes volt - kivéve Lizt, aki valamiért berohant a házba -, akkor már tudtam hogy rám is ez a sors vár. Louis egy ördögi mosollyal közeledett felém.
- Ne Louis! - kiabáltam, mikor hátára kapott. Hiába volt minden erőfeszítésem, végül a jéghideg tengerben landoltam. Mindenem elázott, vacogva álltam a derékig érő vízben.
- Ezért még megfizetsz - szegeztem egy szúrós pillantást Loura, majd elnevettem magam.
Zayn volt az ügyeletes vízi mentő, aki kicipelte a Louis áldozatává vált szerencsétlen lányokat a vízből. Felkapott ölébe, majd elindult velem kifelé a vízből.
- Köszönöm - suttogtam fülébe. - Egyedül nem lett volna erőm kisétálni a vízből - nevettem fel, mire ő csak elmosolyodott.
Összekulcsoltam kezeim nyakán, majd mélyen szemébe néztem.
- Egyébként tudom hogy szervezkedtél a hátam mögött. Te intézted el hogy legyünk itt és ezáltal remélhetőleg összejöjjünk Harryvel. És a te műved az is, hogy Lou és én épp ugyanakkor voltunk a konyhában - mondtam kuncogva.
- Lebuktam - pirult el mosolyogva.
Miután kiértünk a vízből és letett öléből, azonnal szembetűnt nekem Harry dühös pillantása, mely felém és Zayn felé irányult.
- Látod, egyértelmű hogy együtt vannak. Most is itt turbékolnak a szemem láttára - súgta Liam fülébe, mely elég hangosra sikerült, ezért én is meghallottam.
- Miről beszélsz? Hogy ki van együtt kivel?! - kérdeztem fejhangon. Nem hittem a fülemnek. Harry komolyan azt hiszi hogy Zayn és én együtt vagyunk?
- Hát te meg Zayn. Miért, mégis mit gondoltál? - kérdezett vissza flegmán.
- Harry, te magadnál vagy? Én és Zayn? - olyan meglepett voltam, hogy állam a földet súrolta. Honnan szedte ezt a hülyeséget.
- Nem kell letagadni. Láttalak titeket.
- Harry te ezt honnan veszed? - szólt bele Zayn is.
- Nincs köztünk semmi. Barátságon kívül semmi, érted? - tűrtem el egy vizes hajtincset arcomból.
- De hát láttalak titeket a parton. Mikor Lizzel sétáltam - nézett ránk értetlenül Harry.
Hirtelen minden világossá vált. Már tudtam ki keze van benne a dologban.
- Várjunk csak... Lizzel? - vontam fel szemöldököm.
Zayn és Faith számára is egyértelművé vált, hogy Liz intézkedett.
- Ezt most nem ússza meg - mondtam idegesen, majd berohantam a házba.
Ez már mindennek a teteje. Liz direkt úgy tervezte a dolgokat, hogy Harry mindent totálisan félreértsen. Ezt nem hagyhattam annyiban.
Beviharzottam a konyhába, ahol a kis álszent lány éppen fontoskodott valamivel.
Odaléptem mellé, majd idegesen megszólaltam.
- Aha... Szóval én és Zayn? - tettem csípőmre kezem, mire hátrafordult.
- Fogalmam sincs miről beszélsz... - mondta lehajtott fejjel, egy szemtelen vigyorral arcán.
- Na persze. És ezután mit terveztél? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Már nincs mit terveznem, mivel mindent elértem amit akartam. Harry az enyém, te meg le vagy ejtve. Harry azt hiszi te és Zayn együtt vagytok. Csalódott benned, elvesztette minden reményét, és a többi és a többi. Én nyertem, fogadd el - nézett rám kihívóan.
- Tényleg? Kötve hiszem - mondtam, majd a pulton található paradicsomlevet ruhájára öntöttem.
Döbbenten pillantott rám, de több se kellett neki, ő rögtön visszaadta. A másik pohárban található piros levet fehér topomra borította.
- Szállj le Harryről! - kiabált rám, miután rám öntötte a paradicsomlevet.
- Te szállj le róla! - mondtam szinte már én is ordítva, majd hirtelen megragadtam haját és elkezdtem cibálni. Egyszerűen már annyira idegesített, hogy valamilyen formában ki kellett ezt adnom magamból.
- Engedd el a hajam! - kiabált.
Miután még mindig a haját ráncigáltam, nem hagyta annyiban a dolgot, ő is megragadta hosszú hajtincseimet, és iszonyatos erővel húzni kezdte.
Már-már verekedéssé fajultak a dolgok, mikor azon kaptuk magunkat hogy már nem a konyhában, hanem az udvaron tépjük egymás haját, ahol mindenki minket néz. Mind értetlenül és döbbenten néztek ránk. Nem csodáltam, hiszen elég bizarr látvány lehetett ahogy két lány tépi egymás haját, miközben ordítoznak egymással, pólójukon pedig egy hatalmas piros folt díszeleg.
A végén már Harrynek és Zaynnek kellett szétválasztani minket. Zayn megragadta derekam, majd elrántott Liztől.
- Mi a franc ütött belétek? - kérdezte idegesen Harry.
- Szép volt Elena! Adj még neki! - kiabálta el magát Faith, mire Harry szúrós szemekkel ránézett. - Oké, befogtam. Bocsi - hajtotta le fejét, de azért felém intézett még egy elismerő kacsintást, amiért a jól megérdemelt megtépést véghez vittem. Danielle és Eleanor csak komolyan álltak egymás mellett, bár láttam rajtuk hogy szívük szerint ők is elismerték volna, milyen jól helyretettem a kis libát.
- Harry, ez egy... Te komolyan nem látod mit művel? Minden erejével azon van hogy ne szerethessük egymást. Tényleg nem világos? - kérdeztem könnyeimmel küszködve.
- Mégis miből gondolod ezt? - kérdezte felvont szemöldökkel, majd mellkasa alatt összefonta karjait.
- Mindent úgy tervelt ki, hogy te az egész Zaynes szituációt félreértsd. Köztünk már nincs semmi, az ég szerelmére! Csak Liz okos volt. Nagyon okos. És tönkretett mindent.
- Liz, ez igaz? - fordult felé Harry.
- Figyeljetek. Igaza van. De én csak... Én csak... Nem is tudom mit akartam. Féltem hogy elveszítelek Harry. De most már belátom hogy nem lett volna szabad ezt tennem. Nagyon sajnálom - s ezzel Liz sírva elrohant.
De én átláttam a szitán. Még hogy sír? Persze... Az egyik percben a hajam tépi Harry miatt, a másikban meg bűnbánóan eljátssza a szomorú hősnőt, aki feladja a saját boldogságát csak azért, hogy a legnagyobb ellenségének minden álma teljesüljön. Hihető történet... Csak egy hülye dől be ennek.
Harry pedig szokásosan hülye volt. Elhitte Liznek ezt a színjátékot.
- Ebben a pillanatban döbbentem rá valamire... Szeretem Lizt. Neki fontosabb az én boldogságom, mint a sajátja. És nekem egy ilyen emberre van szükségem - nézett mélyen szemeimbe, majd Liz után rohant.
- Ezt nem mondhatod komolyan Harry! Tényleg beveszed ezt az egészet? Csak színészkedik! - tártam szét karjaimat. E mondatokat Harry már nem hallotta. Arcomat kezeimbe temettem, majd gondolkodni kezdtem. Hol rontottam el?
Ez a csaj még mindig nem adta fel. Okosabb mint gondoltam... Lassan ideje lesz belátnom, hogy soha nem leszek annyira jó és tökéletes, mint Liz. Bár abba inkább ne menjünk bele, hogy Lizt nevezhetjük-e jónak.


Kedvetlenül levetettem magam a franciaágyra, Faith pedig néhány másodperc múlva ugyanezt tette.
- Úristen! Nagyon ideges vagyok. Liznek most legszívesebben...  Eltörném az orrát! És akkor még egy finomat mondtam... Vagy bevarrnám a száját, hogy ne jöhessen ki rajta az a mérhetetlen sok hazugság - bokszolt ingerülten a párnába Faith.
- Ezeket az ötleteket írd le valahová. Később még jól jöhetnek - nevettem fel halkan. - De Faith, szerintem tényleg hagynom kellene ezt az egészet. Viszont valahol belül mégis azt érzem, hogy életem legnagyobb hibáját követem el, ha hagyom elmenni Harryt - mondtam, miközben hajtincsemmel játszadoztam.
- Arra hallgass ami odabent van - mutatott mellkasomra. - A szívedre - mondta, majd adott egy puszit arcomra.
- Bár ilyen egyszerű lenne... Az agyam inkább azt súgja hogy jobbat érdemlek egy olyan embernél, aki semmibe vesz. De a szívem mindig beleszól, és azt hajtogatja: "Csak próbáld meg, még egyszer utoljára! Szereted őt, ne hagyd elmenni!". Viszont azt mondta szereti Lizt. Ezek után meg mégis mit tudok még tenni? Semmit...
- Elena, szerintem egy valamit biztosan tegyél meg. Békülj ki Harryvel. Barátokként talán még működhetnek a dolgok. Bár a lelkem mélyén azért reménykedem benne, hogy ti még együtt lesztek egyszer, és az a kis nem mondom ki mi meg eltakarodik innen a lehető legmesszebbre. Ó, már van is egy ötletem. Felküldöm az űrbe egy rakétával a hátán, aztán ott próbáljon meg gonoszkodni - imádom mikor Faith azt szidja akit utál. Főleg azért mert mindig azt utálja, akit én is. Így az egész dolog még élvezhetőbb.
Az első mondatán hosszasan elgondolkodtam. Hátha lehetünk barátok. Bár ezt még kimondani is iszonyatosan nehéz. Harry csak egy barát? Életem legnagyobb hazugsága.

Gyorsan átcseréltem a paradicsomfoltos felsőmet egy csíkos, laza, bő szabású hosszú ujjúra, majd úgy döntöttem tényleg beszélek Harryvel. És ezúttal igyekezni fogok minden gyerekes vitát mellőzni.  Nem fogom bizonygatni neki az igazamat. Ha szereti Lizt, hát legyen boldog vele. Meguntam a reménykedést, hogy észhez tér. Bár amikor ezt elhatároztam, kicsit csalódtam magamban. Mindig az a fajta lány voltam, aki küzdött az álmaiért. Nem engedte hogy mások befolyásolják. Nem engedte hogy a rosszakarói megakadályozzák bármiben is. Most pedig feladtam. Csalódtam magamban...

Félénken bekopogtam ajtaján.
- Gyere be nyugodtan - hallottam meg édesen csengő hangját az ajtó túloldaláról.
Benyitottam, majd lassan odatipegtem ágyához, és leültem mellé.
- Beszélnünk kell Harry. De most komolyan - meredtem magam elé, majd kezeimet térdemre tettem.
- Először is nekem kell mondanom valamit - fordult felém. - Tartozom egy bocsánatkéréssel, amiért olyan hülye voltam. Végül is, nekem már semmi közöm a te szerelmi életedhez. Azt teszel amit akarsz. Szabad ember vagy.
- De tudnod kell hogy Zayn és köztem semmi sincs. Éppen azon vagyunk, hogy rendbe hozza a dolgokat Perrievel! - keltem a magam védelmére.
- Nem kell magyarázkodni - eresztett meg egy halvány mosolyt. - Azzal vagy akivel akarsz.
Nem vitatkoztam tovább vele, mert tudtam mi sülne ki a ebből az egészből, ezért inkább ráhagytam a dolgot.
- Amit én akarok mondani az az... Hogy mi lenne ha barátok lennénk? - sóhajtottam fel, miután feltettem ezt a kérdést.
- Az nagyon jó lenne. Azért tudod... Néha szokott hiányozni a közelséged - e mondat hallatán nagyot dobbant a szívem. - Szóval ez remek ötlet. Akkor barátok? - nyújtotta felém kezét egy féloldalas mosollyal arcán, melynek láttán majdnem lefolytam az ágyról, de palástolnom kellett ezen érzéseimet, ezért csak viszonoztam mosolyát.
- Barátok - fogtam meg kezét.
Hihetetlen milyen könnyedséggel tudom kimondani az ilyen dolgokat. Amik egyáltalán nem igazak. Harrynek azt mondani hogy legyünk barátok, iszonyatosan nehéz volt. De így legalább közel lehetek hozzá.
- Jó - bólintott még mindig mosolyogva.
- Jó - bólintottam én is, majd ajkamba haraptam.
- Klassz - húzta kissé ki magát, majd ismét bólintott egyet, ami kezdett már viccessé válni.
- Klassz - kacsintottam rá, majd felálltam és kimentem a szobából. De mielőtt még ezt megtettem, egyszer hátranéztem és rámosolyogtam.
Barátok... Még barátkoznom kell ezzel a gondolattal. Ha rá gondolok, önkéntelenül is mosolyognom kell. De mindezek ellenére is úgy érzem, hogy Ő maga is bizonytalan. Mindig érzem rajta, hogy nem biztos abban, jó döntést hozott-e abban a pillanatban. Igen, Harry Styles határozatlan, bizonytalan, kissé beképzelt és eléggé énközpontú ember. De még tudva az összes rossz tulajdonságát és hibáját is, csak azt tudom mondani, hogy nem tudom nem szeretni.
"Tell me what to do about you
I already know I can see in your eyes
When you're selling the truth
'Cause it's been a long time coming
So where you running to?
Tell me what to do about you

You've got your way of speaking
Even the air you're breathing
You could be anything
But you don't know what to believe in
You've got the world before you
If I could only show you
But you don't know what to do..."