2. évad; 10. rész: - Ki vagy te?

* Harry szemszöge *

Idegesen, könnyeimmel küszködve vágódtam be a kocsiba, olyan gyorsan amennyire csak lehetett, miközben Louis próbált nyugtatni, nem sok sikerrel. 

- Baleset? Fel tudod ezt fogni? Pont most, mikor minden rendbe jött. Ugye nem lesz semmi komoly baja? - éreztem hogy egy könnycsepp végigfolyik arcomon. 

- Harry, próbálj meg megnyugodni kérlek - fogta meg vállam Lou. - Minden rendbe jön, ígérem. 

Zayn elindította a kocsit, majd tárcsázta Liamet és Niallt, hogy jöjjenek ők is a kórházba. 

Nem vagyok az a fajta ember, aki megérez dolgokat. Ilyen csak nagyon ritkán történik velem, de ha ez mégis előfordul, akkor biztos hogy úgy fog történni, ahogy megéreztem. És most egy hang folyamatosan csak azt suttogta nekem, hogy hatalmas baj van. Nagyon féltem. Féltem hogy elveszítem Őt. Talán örökre... De az nem történhet meg. 

Sírtam. Próbáltam visszafojtani könnyeimet, de nem ment. Éreztem hogy valami nagyon nincs rendben.

Louis tudta hogy a biztató szavakkal semmire sem menne, ezért inkább csak némán megveregette vállam. Neki is fontos Elena. Nagyon. Ahogy Zaynnek is. Láttam rajtuk hogy legszívesebben ők is sírnának. 

Mikor Faith tudomást szerzett a balesetről, zokogva hívott fel, és közölte hogy ő is bemegy a kórházba. Louis Laurent is felhívta, akiből a hír hasonló reakciókat váltott ki. 

Nem tudtunk semmi biztosat, s ez még inkább rontott a helyzeten. A bizonytalanság a legrosszabb. Mikor nem tudod hogy életed értelme egyáltalán lélegzik-e még.

Lépteimet elképesztő gyorsaságban véve mentem a kórház bejárata felé, majd kirántottam az ajtót és elkezdtem a futni a legközelebbi "recepciós" felé.

- Jó estét! Meg tudná mondani melyik kórteremben van Elena Smith? - kérdeztem a negyven év körüli alacsony, fekete nőtől, miközben izzadt kezeimet tördeltem. 

- Maga egy hozzátartozó? - pillantott fel jegyzeteiből.

- Én... Én a barátja vagyok - sóhajtottam fel, majd elkezdtem idegesen toporogni.

Halál nyugodt tempóban elkezdett pötyögni valamit számítógépe billentyűzetén. Nyilvánvalóan Elena adatait kereste. 

- Nem lehetne kicsit gyorsabban? - kérdeztem ingerülten, majd beletúrtam hajamba. 

- Fiatalember, nem maga az egyetlen ebben a kórházban, akinek szüksége van a segítségemre. Igyekezzen nyugodt maradni és ne sürgessen. Próbálok minél hamarabb segíteni önnek. 

- Ne haragudjon, de én... Nagyon ideges vagyok. Nem akarom őt elveszíteni - könyököltem a pultra, majd arcom tenyerembe temettem. 

- Nagyon sajnálom - mondta együtt érzően. - A kisasszonyt éppen műtik. 

Bizonyos értelemben megnyugodtam, mikor ezt meghallottam. Talán van remény hogy minden rendbe jöjjön. 

- Milyen az állapota? Stabil? - kérdeztem, majd ajkamba haraptam. 

Ebben a pillanatban ott termett mellettem Louis és Zayn is, akik szintén kíváncsian és reménykedve hallgatták a hölgy információit. 

- Nem túl biztató az állapota. Súlyos fejsérülést szenvedett, ennél többet nem tudok mondani. 

- Fejsérülés? De hogyan? - kérdezte Louis, majd nyelt egyet. 

- Uraim, ezeket a kérdéseket majd az orvosoknak tegyék fel. Én csak ennyi információval tudok szolgálni - vonta meg vállát, majd folytatta munkáját. 

- Azért köszönjük - vetette oda halkan Zayn, majd elsétáltunk, és leültünk a falnál elhelyezett székekre. 

Összekulcsolt kezekkel bámultam a földet. Mit mondhat ilyenkor az ember? Vagy ha még akarnál is mondani valamit, akkor sem tudod megtenni, mert a torkodban keletkezett gombóctól megszólalni sem tudsz. Louis és Zayn váltottak néhány szót egymással, de az idő nagy részében ők is csak némán ültek.

Hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy Liam, Niall, Faith és Lauren becsődülnek az épületbe, majd rögtön felénk veszik az irányt. Remek... Még feszültebb lesz a hangulat. 

Liam éppen telefonált, Niall pedig odasúgta nekünk hogy Annievel beszél. 

- Nagyon félek - ült le mellém kisírt szemekkel Faith, majd szorosan átölelt. Lassan végigsimítottam haján, majd elengedtem. Lauren lehajtott fejjel, mereven állt egy helyben, kezében pedig egy zsebkendőt szorongatott. 

- Tudtok valami biztosat? - kérdezte Liam, miután letette a telefont.

- Semmit - válaszolt helyettem Louis. - Annyit tudunk hogy műtik. Mit mondott Annie?

- Ide fog utazni. Nagyon feszült, ahogy mindannyian azok vagyunk. De reménykedjünk benne hogy semmi komolyabb baj nem történik - próbált nyugtatni Liam.

Hirtelen se szó se beszéd felpattantam, majd elindultam a kórház folyosóján. Inkább egyedül akartam lenni.

- Hová mész Harry? - szólt utánam Niall. 

- Csak hagyjatok most egyedül - szűrtem ki fogaim közt, majd kimentem a kórház elé és rátámaszkodtam a korlátra. Néhány percig csöndben figyeltem a csillagos eget és az előttem elhaladó kocsik tömkelegét, majd lépteket hallottam hátam mögött. Néhány másodperc múlva magam mellé pillantottam, ahol Lauren állt mellettem. 

- Tudom hogy azt mondtad egyedül akarsz lenni - húzta össze magán fekete bőrdzsekijét. - De nem lenne jobb valakinek kibeszélni magadból a dolgokat, ahelyett hogy egyedül emészted magad rajtuk? - fordult felém. 

- Talán igazad van - fújtam ki a hosszan magamban tartott levegőt. - Olyan hihetetlen hogy az egyik pillanatban minden tökéletes, az álmaid beteljesülni látszanak. Aztán pillanatok alatt azon kapod magad, hogy minden tönkrement. Egy szemvillanás alatt olyan dolog történik, melyre a legrosszabb rémálmaidban sem számítasz. És én érzem, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni, Lauren - néztem mélyen szemeibe. 

- Az élet már csak ilyen. Sosem tudod mit hoz majd - tűrte el vörösesbarna hajtincseit arcából. - Ahogy most sem tudhatjuk mi fog történni. És tudom hogy fölösleges lenne most a szokásos bátorító és biztató szövegekkel jönnöm, mert úgy sem segítene. Úgyhogy csak annyit mondok hogy fel a fejjel és reménykedj a legjobbakban, ahogy én is ezt fogom tenni - gyengén megveregette vállam, majd megfordult és elsétált. 

- Lauren! - szóltam utána néhány másodperc után, mire megfordult és rám nézett. - Köszönöm. 

Mosolyogva bólintott egyet, miközben kezeit farmere zsebeibe dugta. Rám kacsintott, majd megfordult és besétált az épület ajtaján.

Nem sokat beszélgettem eddig ezzel a lánnyal. És ha belegondolunk most sem beszéltem vele sokat, de épp eleget mondott. Ki tudja, talán idővel összebarátkozunk.

Már vagy egy órája álltam kint. Nem volt bátorságom bemenni. Féltem hogy olyan hírt fogok hallani, melynek tudatában teljesen összetörnék.

Végül erőt vettem magamon és besétáltam a kórházba, majd odamentem a többiekhez. 

- Valami hír? - kérdeztem, majd beletúrtam hajamba. 

- Egyenlőre semmi - rázta fejét Louis. - Még a műtőben vannak. 

Egy gondterhelt sóhaj kíséretében leültem, majd fejemet fogva kissé előrehajoltam a székben. 

- Nyugi Harry. Én tudom hogy minden rendben lesz - suttogta Faith, majd vállamra hajtotta fejét.

Egy óra elteltével Faith már Niall ölében aludt, Lauren az ötödik kávéját itta hogy ébren maradjon, Zayn a telefonját nyomogatta, Liam és Louis pedig a recepcióstól próbáltak valami információt szerezni, sikertelenül. 

Hirtelen néhány műtőruhás orvos sétált a folyosón. 

- Maguk Elena Smith hozzátartozói? - kérdezte az egyik férfi. 

- Mi vagyunk. Én a barátja vagyok - pattantam fel, majd odaléptem mellé. - Sikerült a műtét?

- A műtét sikerült. A hölgy nem volt beövezve és kirepült a kocsi szélvédőjén, ezért súlyos agysérüléseket szenvedett.

- Ez mit jelent? - szólalt meg a hátam mögül Lauren. 

- Egy olyan fajta agysérülést szenvedett, melynek következtében emlékezetkiesés, vagyis amnézia léphet fel. Ezt csak akkor vehetjük biztosra, ha a beteg felébred. Imádkozzanak hogy ne így legyen, mert talán még van remény rá hogy csak enyhébb tüneteket mutat majd a sérülés.

Hogy mi? Emlékezetkiesés? Bele se merek gondolni.

- Melyik kórteremben van? - kérdeztem idegesen. 

- A folyosó végén balra, már ébredezik - mondta egy nővér, majd megeresztett felém egy halvány, biztató mosolyt. 

- Egyszerre csak egyvalaki menjen be. Talán kezdje maga, fiatalember - biccentett fejével egy őszhajú doktor. 

- Köszönöm - bólintottam, majd elindultam a kórterem felé, hevesen dobogó szívvel, izzadó tenyérrel és egy gombóccal torkomban. 

Halkan benyitottam, majd megláttam ahogyan Elena ott fekszik, teljesen erőtlenül és még eszméletlenül. Volt egy nagy seb homlokán, melyen varrásnyomok látszódtak.
Lassan odasétáltam ágya mellé, leültem, majd megfogtam kezét.
- Elena, ugye minden rendben lesz? - suttogtam, majd kezét számhoz emeltem és leheltem rá egy apró csókot.
Néhány perce ültem már ott, mikor éreztem hogy elkezdett ébredezni.  Még nem voltak teljesen nyitva szemei, mikor suttogva megszólalt:
- Chris - ez az egyetlen szó hagyta el száját.
Azt éreztem hogy a világ összeomlik körülöttem. Tehát emlékezetkiesése van? És azt hiszi Chris a barátja? A szemétláda, aki annyi fájdalmat okozott neki? Pont most, mikor minden rendbe jött... Ordítani bírtam volna.
- Elena, én vagyok az... H-harry - dadogtam.
- Ki vagy te? - kérdezte halk, erőtlen hangon. - És mit keresek én a kórházban? Mi történt velem?
- Baleseted volt. A fejed súlyosan megsérült - mondtam, miközben próbáltam visszafojtani egyre előtörő könnyeimet.
- Hol van Chris? Engedd el a kezem! Nem tudom ki vagy - nézett rám teljesen üres tekintettel.
Mennyi idő eshetett ki neki, ha arra sem emlékszik, ki vagyok én? Teljesen kétségbeestem.
- Te komolyan nem emlékszel rám? - kérdeztem, s közben éreztem hogy egy könnycsepp végigfolyik arcomon.
- Nem - szólalt meg bizonytalanul, majd megrázta fejét.
Hirtelen felálltam, majd kiviharzottam a kórteremből, és az orvosok felé vettem az irányt.
- Nem emlékszik rá hogy ki vagyok! Értik ezt? Nem emlékszik rám! - kiabáltam idegesen, miközben fejemet fogtam.
- Tessék? - hallottam meg Faith magas, halk hangját. - Tehát rám sem fog emlékezni? Egyikünkre sem fog emlékezni?
- Christ kereste. Fel tudjátok fogni? Christ! - leültem, majd homlokom tenyeremnek támasztottam.
- Ez azt jelenti hogy minimum két évre nem emlékszik az életéből, ha azt sem tudja kik vagyunk? - kérdezte Louis komoly hangon.
- Sajnos igen. Sajnálom uraim - mondta az egyik doktor. - Mindjárt bemegyünk hozzá és elbeszélgetünk vele. Utána felvázoljuk önöknek a pontos részleteket.
Elindultak a kórterem felé, majd beléptek rajta és becsukták maguk mögött az ajtót.
- Ezt nem tudom elhinni - meredtem magam elé kifejezéstelen arccal.
- Sajnálom Harry - simogatta meg vállam Lauren.
Mindenki csöndben ült, gondolataink pedig Elena körül forogtak. Mi lesz most?

* Elena szemszöge *

Olyan érzésem támadt, mintha hónapokig, sőt évekig aludtam volna. Még inkább furcsálltam, hogy egy idegen fiú fogta kezem, mikor felébredtem. Chris és apa pedig sehol sem voltak. 

- Hogy van, Elena? - lépett be néhány orvos az ajtón, majd körém gyűltek. 

- Nagyon fáj a fejem. Nem tudnák értesíteni a barátom hogy jöjjön be a kórházba? És az édesapámat? - haraptam ajkamba.

A doktorok sejtelmesen egymásra néztek, majd tekintetüket ismét rám szegezték.

- Súlyos autóbalesetet szenvedett, melynek következtében az agya is súlyos sérüléseket szenvedett. Meg tudná nekünk mondani milyen időt írunk?
- 2010... Azt hiszem március. Igen, március harmincadika van - válaszoltam.
Ismét gyanakvóan összenéztek, majd vettek egy mély levegőt és ismét felém pillantottak.
- Elena, maga amnéziás.
Amnéziás? Ez azt jelenti hogy az életem egy részét elfelejtettem? Mégis hogy lehet ez?
- És... Mennyi időre nem emlékszem? - kérdeztem remegő hangon.
- Két és fél évre.
Ez hihetetlen. Sosem tudtam elképzelni milyen, ha valaki egyes dolgokat teljesen elfelejt. De ezek szerint ez tényleg lehetséges.
- És az a fiú a...? - kérdeztem bizonytalanul.
- A barátja.
- A barátom? - néztem fel rájuk. - És akkor Chris... - gondolkodtam hangosan.
- Ő kije?
- A barátom, de ezek szerint csak volt. Felhívnák kérem? Chris Woods.
- Természetesen - bólintottak, majd elhagyták a szobát.
Néhány percig csak üres tekintettel bámultam magam elé, majd hallottam hogy nyitódik az ajtó, és becsődült rajta vagy hét ember. Köztük a göndör hajú fiú is, aki az állítólagos barátom. Lassan végigmértem minden porcikáját, s elismertem magamnak hogy elég jóképű. De akkor is egy idegen.
- Ismerjük egymást? - kérdeztem a többiektől.
Furcsán rám néztek, majd bólogatni kezdtek.
- Elena, nem emlékszel rám? Tényleg? - lépett közelebb hozzám egy alacsony, szőke hajú lány hatalmas kék szemekkel.
- Nem - csóváltam fejem, majd láttam hogy szemei könnyekbe szöknek.
- Faith vagyok. Az egyik legjobb barátnőd - sima, világos arcán végigfolyt egy könnycsepp. Megszorította kezeim, én pedig csak értetlenül néztem rá. Engem idegenek ne fogdossanak.
- Ez tényleg komoly - suttogta egy kék szemű, barna hajú srác a göndör fiú fülébe, akinek azt hiszem Harry a neve.
- Mondd nyugodtan hangosan, hadd halljuk mi is - szóltam oda.
- Ja, csak annyit mondtam hogy komoly a dolog. Louis vagyok. Louis Tomlinson - intett egyet kezével.
- Aha... És téged is ismernem kellene? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Hát, a legjobb barátod vagyok. Vagyis csak voltam... - szegezte tekintetét a padlóra.
- Szóval akkor én mindenkit ismerek ebben a szobában? - válaszként hevesen bólogattak. - Elmondanátok hogy ki kicsoda?
- Harryt, Louist és Faithet most már tudod - mutatott rájuk egy magas, barna hajú, barna szemű fiú. - Én Liam vagyok. Az egyik legjobb barátod. Ő pedig Lauren, szintén az egyik legjobb barátnőd - biccentett a vörösesbarna hajú lány felé.
- Én meg Niall vagyok. Úgyszintén barát - mondta a szőke hajú, viszonylag alacsony fiú. Biztos ír...
- Én meg Zayn - nézett rám a mélybarna szemű, fekete hajú fiú, kinek pillantása titokzatosnak tűnt. Furcsa érzés fogott el mikor ránéztem. Majdnem olyan furcsa mint Harrynél. Mintha rémlene valami, de nem tudom pontosan megmondani mik ezek a különös érzelmek.
- És mi, a fiúk egy bandát alkotunk, a One Directiont. És te voltál a stylistunk. A többit pedig szerintem már tudod - célzott Harryre Liam.
- Oké, azt hiszem már megvan hogy ki ki. Értesítették már Christ? - kérdeztem.
Harry arca hirtelen idegessé vált, de a fekete hajú, titokzatos fiú, Zayn lenyugtatta.
- Biztosan. De szerintem mi most kettesben hagyunk titeket Harryvel - mondta Liam, majd kisétáltak a helyiségből, kivéve Harryt.
Néhány percig csak csöndben járkált fel-alá, én pedig némán figyeltem minden mozdulatát.
- Ezt nem tudom elhinni. Tényleg, tényleg nem emlékszel rám? - törte meg a csendet, majd közelebb lépett hozzám.
- Sajnálom de nem. Én csak... Csak azt akarom hogy Chris idejöjjön - válaszoltam a földet kémlelve.
- Nem! Azt a szemétládát nem engedheted még egyszer közel magadhoz - válaszolta, majd megragadta kezeimet és mélyen a szemembe nézett.
- Engedj el! - rántottam el kezem. - És ha lehet, kérlek a jövőben ne érj hozzám.
Könyörgő tekintettel nézett rám, de néhány másodperc múlva elengedett.
- Én komolyan a stylistotok voltam? Ennyire menő fiúk lennétek?
- Hát, az X-Factorban harmadikok lettünk. És te azt mondtad hogy az első adástól imádsz minket. De sosem voltál őrült rajongó.
- Ó... - gondolkodtam el. - És mi járunk?
- Gondolom most már érdemesebb múlt időben beszélni.
- Igaz. És pontosan mennyi ideje járunk... Bocs, jártunk együtt együtt?
- Hú, annyi mindenen keresztül mentünk, hogy egy nap sem lenne elég ezt elmondani. A mi kapcsolatunk ilyen se veled se nélküled dolog... Volt - váltott múltidőbe.
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor jellegzetes, kemény és gyors lépteket hallottam a folyosóról. Vettem egy hatalmas levegőt, majd mikor Chris belépett az ajtón, lélegzetem robbanásszerűen tört ki belőlem.
- Elena, el sem hittem mikor azt mondták engem keresel - lépett oda mellém, majd szorosan magához ölelt.
- Nagyon megváltoztál - suttogtam fülébe, majd még szorosabban átöleltem.
- Vedd le róla a kezed - kiabált idegesen Harry.
- Kérlek! - emeltem fel hangom.
- Mert ha nem, akkor mi lesz? - nézett rá kihívóan Chris.
- Azt ne akard megtudni - szorította ökölbe kezét. - Undorító hogy megjátszod a tökéletes pasit, miközben nem is szereted Elenát. Abban leled legnagyobb örömödet ha bánthatod. Úgyhogy ha egy ujjal is hozzá mersz érni, én... - s itt elcsuklott Harry hangja.
- Te mégis miről beszélsz Harry? - kérdeztem ingerülten.
- Egy szavát se hidd el Elena - suttogta Chris.
Harry már nem tudott uralkodni magán, hirtelen behúzott egyet Chrisnek, de ő sem hagyta annyiban a dolgot, verekedés lett a dologból.
- Hagyjátok abba! Kérlek! - kiabáltam, de rám sem hederítettek.
Végül más is meghallotta hogy elfajultak a dolgok, így Zayn és Liam választották végül szét őket.
- Nyugi haver - súgta Zayn barátja fülébe.
Harry szája kissé vérezni kezdett, Chrisnek pedig orra sérült meg.
- Menjetek ki! Mindannyian - mondtam, majd kiküldtem őket a kórteremből.

Ez nem igaz. Mi történik velem? Mit értett azalatt Harry hogy bántani akar? Igen, volt hogy Chris megcsalt, de bántani sosem bántott.
Hirtelen kopogást hallottam az ajtón, majd a szőke hajú lány, Faith lépett be rajta.
- Szia - mondta félénken, majd apró léptekkel odasétált ágyam mellé.
- Szia - mosolyogtam rá halványan.
- Kinyithatom az ablakot?
- Persze - válaszoltam, majd kitárta az ablakot, melyen szürkés fény áramlott be.
- Hány óra van? - kérdeztem hunyorítva, mivel szemem nem volt hozzászokva a természetes fényekhez.
- Hajnali három már biztos van, mivel az ég már egész szürkés. Várj, megnézem a telefonomon - kapta elő Iphoneját, majd rápillantott a kijelzőre. - Igen, negyed négy van. Neked viszont pihenned kellene.
- Igen, szerintem is. De előtte még kérdezhetek valamit?
- Persze - mosolygott rám.
- Mi mióta ismerjük egymást? - kérdeztem.
- Nem régóta - vonta meg vállát. - De nagyon közel állsz hozzám. Rengeteget köszönhetek neked. Azt is neked köszönhetem hogy Niall és én együtt járunk. És azt szeretném, ha "újra" barátok lennénk - használta középső és mutatóujját az idézőjel mutatására.
- Kedves lány vagy. Szóval biztos vagyok benne hogy így lesz - bólintottam mosolyogva, majd magamhoz öleltem. - És apukám?

* Faith szemszöge *

Mikor Elena rákérdezett apukájára, tudtam mit kell tennem. Egyenlőre nem terhelhettem rossz hírekkel. Úgy döntöttem az apukája halálát nem most mondjuk el neki.

- Majd értesítjük - bólogattam. 

* Elena szemszöge *

- Harryt pedig ne taszítsd el magadtól. Hidd el, emlékezni fogsz még rá. Csak hallgass a szívedre - suttogta fülembe, majd adott egy puszit arcomra és kiment. 

Sokáig gondolkodtam azon amit utoljára mondott, majd végül elmélkedésem közepette álomba szenderültem.

* Harry szemszöge *

Chris és én farkasszemet néztünk egymással. Minden másodpercben azt éreztem hogy oda tudnék menni és egy akkorát adnék neki hogy onnan többet nem kel fel. Nem vagyok egy agresszív fajta, de Chris képes belőlem kihozni ezt az énemet. Azok után amiket Elenával tett, nem hagyhatom hogy ismét a bizalmába férkőzzön, különben újra megteszi azokat a szörnyű dolgokat. 

- Ne merj egy ujjal sem hozzáérni - mondtam halkan, de annál inkább agresszív hangnemben. 

- A te időd lejárt szépfiú. Elena elfelejtett - mondta lefelé görbülő szájjal, majd felnevetett. - A szó szoros értelmében. Úgyhogy ismét én vagyok neki az egyetlen.
- Harry, próbálj meg uralkodni magadon - suttogta fülembe Louis. 

- Ki fogom használni ezt a helyzetet. Most olyan törékeny - egyszerűen undorító ez az ember. Tudtam mit értett ezalatt, és belegondolni is szörnyű volt, milyen tervei lehetnek. 

- Menj el mielőtt négy ember fog laposra verni - szólalt meg ingerülten Zayn, melytől Chris láthatóan kissé elrettent, majd elhagyta a kórházat. 

- Azt hiszem én most megyek és értesítem Elena nagymamáját. Szegény már biztos nagyon ki lehet hogy azt sem tudja hol van az unokája - mondta Lauren, majd kicsit arrébb sétált telefonálni.

Az idegességtől nem tudtam volna aludni, de a fáradtság jeleit azért észrevettem magamon, ezért vettem az automatában egy kávét. 

Mi lesz ezek után? Mit tegyek hogy minden rendbe jöjjön? 

Idegesen belerúgtam a hozzám legközelebb eső tárgyba, majd ököllel a falba vertem. 

Nem hagyhatom elveszni Elenát. Szerelmes vagyok belé. És épp ezért vissza fogom szerezni Őt és a szerelmét, bármibe is kerüljön.