2. évad; 8. rész: Barátok.

Tökéletes nyaralás? Na persze... Az egész szombati napunk arra ment rá, hogy Lizzel martuk egymást. Ott ahol tudtuk. Ha ő belém kötött, én ugyanezt megtettem. És ez igaz volt fordítva is. De megmondtam. Ha háborúzni akar, megkapja. Viszont velem nem szórakozhat senki büntetlenül. Főleg nem egy ilyen kétszínű, álszent liba.
Minden lehetséges dolgon összekaptunk. Liz mindig kihasználta mikor sokan voltunk, így le tudott égetni mindenki előtt. Persze nem hagytam magam. Nem vagyok az árral sodródó típus.

Faith és Niall mindent tisztáztak egymással, és azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy összejöttek.
Én ennek nagyon örülök, de elkeserít a tudat hogy már csak én vagyok egyedül. Az pedig még jobban lehangol, hogy akár azzal is lehetnék, akivel lenni akarok, csak egy kis kavarógépnek mindig sikerül közénk állnia. Sosem voltam szerencsés a szerelemben, ez tény. Először összejövök egy pszichopatával, aki elrabol és aztán még csak fel sem jelentem. Aztán összejövök egy fiúval, akinek beleszeretek a legjobb barátjába. Ez a bizonyos legjobb barát pedig életem szerelmének bizonyul, de valahogy mégis mindig elrontjuk a dolgokat. És ha ez még nem lenne elég, összejöttem egy fiúval, akit tulajdonképpen csak kihasználtam. Csak Harry elfeledésére volt nekem.

- Elena, lejössz a partra? - hallottam meg Faith hangját a fürdőszobából.
Még alig voltam ébren, de ő már ilyen kérdésekkel fárasztotta az agyam, mikor még azt sem tudtam ki vagyok.
- Még csak most keltem fel... - mormoltam orrom alatt, majd fejemre húztam takaróm. - Egyébként sincs sok kedvem Lizzel egy levegőt szívni. Bár ha belegondolok most is ezt teszem... - s ezzel egy gyors mozdulattal feltápászkodtam az ágyról, majd megigazítottam azt a hajnak nevezett szénakazalt a fejemen.
- Ne már! - sétált ki a fürdőből. - Szerintem meg egyébként Harry jelenléte is benne van a dologban...
- Mire gondolsz? - vontam fel szemöldököm.
- Elena, nem kellene hagynod hogy Liz győzzön.
- Úgy nézek ki mint aki hagyja? - kérdeztem felháborodva. Kereken egy napja - ami tudom hogy amúgy nem túl hosszú idő - azon fáradozom hogy Liz feladja velem a harcot és minden úgy legyen, ahogy lennie kell.
Időnként azért elgondolkodom rajta hogy biztosan lenne-e bátorságom újrakezdeni Harryvel, ha erre adódna lehetőség. Félek tőle, hogyha még egyszer ilyen közel engedném magamhoz, annak csak csalódás lenne a vége. Volt már alkalmam ezt tapasztalni. Nem merek túl közel engedni magamhoz senkit. A félelem, hogy elveszítem őket, mindig bennem van. Főleg Harrynél.
- Egyébként meg, ez a versengés nem csak Harryről szól. Utálom Lizt. Egyszerűen irritál a jelenléte. És ez akkor is így lenne, ha Harry nem lenne vele - valójában itt minden csak Harryről szólt, csak ezt nem akartam beismerni. Faith pedig ezt láthatóan elég jól bevette.
- Hát te tudod... Én most megyek, a partra - hangsúlyozta ki az utolsó szót, jelezve hogy én is menjek, mire én csak kuncogva megráztam fejem.
Magamra kaptam egy csipkés fehér topot és egy sortot, majd lesiettem a konyhába.
Nagy meglepetésemre Louis gubbasztott egyedül egy széken az asztalnál.
- Jó reggelt - motyogtam lehajtott fejjel, majd kivettem a hűtőből egy doboz tejet, kiöntöttem egy mélytányérba, majd rászórtam egy kis csoki pufit.
- Szia - eresztett meg egy halvány mosolyt. - Elena, beszélhetnénk? - túrt hajába.
- Öhm... Persze - mondtam bizonytalanul, majd a müzlimmel együtt leültem vele szembe.
- Először is arról lenne szó hogy... Tudom hogy utálsz. De nekem hiányzol. Tényleg - nézett mélyen szemeimbe. - Nagyon fontos voltál és vagy most is nekem. Már ezerszer megbántam amit akkor tettem.
- Nem kell szabadkoznod Louis. Lehet hogy ennek így kellett történnie. És én nem utállak! Az az igazság hogy te is hiányzol nekem - mondtam, miközben körmömet birizgáltam.
Néhány percig csak csöndben ültünk egymással szemben, amely kicsit kínos volt, mivel régen be nem állt a szánk, ha összezártak minket valahol.
- Igazából kérdezni is akartam valamit... - törte meg hirtelen a csendet.
- Halljuk - mondtam, majd bevettem számba egy nagy adag csoki pufit.
- Arról lenne szó hogy én szeretném megkérni Eleanort valamire.
- És mire? - mosolyogtam rá.
- Arra hogy költözzünk össze. Tudom, ez egy óriási lépés, de tényleg szeretem őt. És azt gondolom ezzel a kapcsolatunk még egy szinttel feljebb emelkedhetne. Szerinted hogyan kérdezzem meg tőle? - nagyon jól esett hogy tőlem kér tanácsot. Annak ellenére is hogy mostanság gyakorlatilag idegenek voltunk egymásnak.
- Hát ez tényleg egy komoly elhatározás... Szerintem vidd el ma este egy vacsorára, hogy csak ti ketten legyetek. A gép úgyis csak holnap reggel indul. Na szóval, vidd el vacsorázni. Beszélgessetek, iszogassatok, aztán kérdezd meg tőle, hogy mit gondol erről. Te pedig mondd el neki, hogy ezt nagyon szeretnéd. És hogy szereted őt. Hogy mindennél fontosabb neked. Szóval azt mondd ami a szívedből jön - mosolyogtam rá.
- Remek ötlet - viszonozta mosolyom. - És mi újság veled? Harryvel úgy látom nem jöttök ki túl jól...
- Nem értem Őt. Tényleg nem. Komolyan szereti Lizt? - néztem fel Louis kék szemeibe.
- Biztos vagyok benne hogy nem. De el kell ismerni hogy mindketten nagyon gyerekesek vagytok. Ti olyanok vagytok mint a tűz és a víz. Az őrületbe tudjátok egymást kergetni. De még sincs semmi ami miatt haragudni tudnátok egymásra. Szerintem ez igaz szerelem. Ne engedd el, mert a végén azon kapod magad hogy már túl késő.
Igaza volt. De valami mégis visszatartott. Talán maga Harry. Olyan távolságtartó és rideg volt velem szemben. Viszont ezek ellenére is tudtam hogy szeretem Őt.
- Köszönöm Louis. Mindent. És akkor mostantól tekinthetünk egymásra barátokként?
- A legjobb barátom vagy - mondta, majd hirtelen magához ölelt. Nagyon hiányzott már az ölelése. Louis olyan, mintha egy testvér lenne számomra. Nagyon fontos nekem, és ez soha nem fog változni.


Úgy döntöttem mégiscsak lemegyek a partra, ha ezzel boldoggá teszem Faithet.
Liz és Harry - mint mindig - egymás nyakán csüngtek.
- Mindjárt rókázok - mondtam elég hangosan, mikor megcsókolták egymást.
Liz vetett felém egy ördögi pillantást, melyre én csak egy pimasz mosollyal és egy integetéssel reagáltam.
Hamarosan meg is bántam hogy nem maradtam a házban, mivel Louisnak támadt egy fantasztikus ötlete, "dobjunk be minden lányt a hideg tengerbe" címmel.
Reménykedtem benne hogy engem megkímél, de miután már minden lány tetőtől talpig vizes volt - kivéve Lizt, aki valamiért berohant a házba -, akkor már tudtam hogy rám is ez a sors vár. Louis egy ördögi mosollyal közeledett felém.
- Ne Louis! - kiabáltam, mikor hátára kapott. Hiába volt minden erőfeszítésem, végül a jéghideg tengerben landoltam. Mindenem elázott, vacogva álltam a derékig érő vízben.
- Ezért még megfizetsz - szegeztem egy szúrós pillantást Loura, majd elnevettem magam.
Zayn volt az ügyeletes vízi mentő, aki kicipelte a Louis áldozatává vált szerencsétlen lányokat a vízből. Felkapott ölébe, majd elindult velem kifelé a vízből.
- Köszönöm - suttogtam fülébe. - Egyedül nem lett volna erőm kisétálni a vízből - nevettem fel, mire ő csak elmosolyodott.
Összekulcsoltam kezeim nyakán, majd mélyen szemébe néztem.
- Egyébként tudom hogy szervezkedtél a hátam mögött. Te intézted el hogy legyünk itt és ezáltal remélhetőleg összejöjjünk Harryvel. És a te műved az is, hogy Lou és én épp ugyanakkor voltunk a konyhában - mondtam kuncogva.
- Lebuktam - pirult el mosolyogva.
Miután kiértünk a vízből és letett öléből, azonnal szembetűnt nekem Harry dühös pillantása, mely felém és Zayn felé irányult.
- Látod, egyértelmű hogy együtt vannak. Most is itt turbékolnak a szemem láttára - súgta Liam fülébe, mely elég hangosra sikerült, ezért én is meghallottam.
- Miről beszélsz? Hogy ki van együtt kivel?! - kérdeztem fejhangon. Nem hittem a fülemnek. Harry komolyan azt hiszi hogy Zayn és én együtt vagyunk?
- Hát te meg Zayn. Miért, mégis mit gondoltál? - kérdezett vissza flegmán.
- Harry, te magadnál vagy? Én és Zayn? - olyan meglepett voltam, hogy állam a földet súrolta. Honnan szedte ezt a hülyeséget.
- Nem kell letagadni. Láttalak titeket.
- Harry te ezt honnan veszed? - szólt bele Zayn is.
- Nincs köztünk semmi. Barátságon kívül semmi, érted? - tűrtem el egy vizes hajtincset arcomból.
- De hát láttalak titeket a parton. Mikor Lizzel sétáltam - nézett ránk értetlenül Harry.
Hirtelen minden világossá vált. Már tudtam ki keze van benne a dologban.
- Várjunk csak... Lizzel? - vontam fel szemöldököm.
Zayn és Faith számára is egyértelművé vált, hogy Liz intézkedett.
- Ezt most nem ússza meg - mondtam idegesen, majd berohantam a házba.
Ez már mindennek a teteje. Liz direkt úgy tervezte a dolgokat, hogy Harry mindent totálisan félreértsen. Ezt nem hagyhattam annyiban.
Beviharzottam a konyhába, ahol a kis álszent lány éppen fontoskodott valamivel.
Odaléptem mellé, majd idegesen megszólaltam.
- Aha... Szóval én és Zayn? - tettem csípőmre kezem, mire hátrafordult.
- Fogalmam sincs miről beszélsz... - mondta lehajtott fejjel, egy szemtelen vigyorral arcán.
- Na persze. És ezután mit terveztél? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Már nincs mit terveznem, mivel mindent elértem amit akartam. Harry az enyém, te meg le vagy ejtve. Harry azt hiszi te és Zayn együtt vagytok. Csalódott benned, elvesztette minden reményét, és a többi és a többi. Én nyertem, fogadd el - nézett rám kihívóan.
- Tényleg? Kötve hiszem - mondtam, majd a pulton található paradicsomlevet ruhájára öntöttem.
Döbbenten pillantott rám, de több se kellett neki, ő rögtön visszaadta. A másik pohárban található piros levet fehér topomra borította.
- Szállj le Harryről! - kiabált rám, miután rám öntötte a paradicsomlevet.
- Te szállj le róla! - mondtam szinte már én is ordítva, majd hirtelen megragadtam haját és elkezdtem cibálni. Egyszerűen már annyira idegesített, hogy valamilyen formában ki kellett ezt adnom magamból.
- Engedd el a hajam! - kiabált.
Miután még mindig a haját ráncigáltam, nem hagyta annyiban a dolgot, ő is megragadta hosszú hajtincseimet, és iszonyatos erővel húzni kezdte.
Már-már verekedéssé fajultak a dolgok, mikor azon kaptuk magunkat hogy már nem a konyhában, hanem az udvaron tépjük egymás haját, ahol mindenki minket néz. Mind értetlenül és döbbenten néztek ránk. Nem csodáltam, hiszen elég bizarr látvány lehetett ahogy két lány tépi egymás haját, miközben ordítoznak egymással, pólójukon pedig egy hatalmas piros folt díszeleg.
A végén már Harrynek és Zaynnek kellett szétválasztani minket. Zayn megragadta derekam, majd elrántott Liztől.
- Mi a franc ütött belétek? - kérdezte idegesen Harry.
- Szép volt Elena! Adj még neki! - kiabálta el magát Faith, mire Harry szúrós szemekkel ránézett. - Oké, befogtam. Bocsi - hajtotta le fejét, de azért felém intézett még egy elismerő kacsintást, amiért a jól megérdemelt megtépést véghez vittem. Danielle és Eleanor csak komolyan álltak egymás mellett, bár láttam rajtuk hogy szívük szerint ők is elismerték volna, milyen jól helyretettem a kis libát.
- Harry, ez egy... Te komolyan nem látod mit művel? Minden erejével azon van hogy ne szerethessük egymást. Tényleg nem világos? - kérdeztem könnyeimmel küszködve.
- Mégis miből gondolod ezt? - kérdezte felvont szemöldökkel, majd mellkasa alatt összefonta karjait.
- Mindent úgy tervelt ki, hogy te az egész Zaynes szituációt félreértsd. Köztünk már nincs semmi, az ég szerelmére! Csak Liz okos volt. Nagyon okos. És tönkretett mindent.
- Liz, ez igaz? - fordult felé Harry.
- Figyeljetek. Igaza van. De én csak... Én csak... Nem is tudom mit akartam. Féltem hogy elveszítelek Harry. De most már belátom hogy nem lett volna szabad ezt tennem. Nagyon sajnálom - s ezzel Liz sírva elrohant.
De én átláttam a szitán. Még hogy sír? Persze... Az egyik percben a hajam tépi Harry miatt, a másikban meg bűnbánóan eljátssza a szomorú hősnőt, aki feladja a saját boldogságát csak azért, hogy a legnagyobb ellenségének minden álma teljesüljön. Hihető történet... Csak egy hülye dől be ennek.
Harry pedig szokásosan hülye volt. Elhitte Liznek ezt a színjátékot.
- Ebben a pillanatban döbbentem rá valamire... Szeretem Lizt. Neki fontosabb az én boldogságom, mint a sajátja. És nekem egy ilyen emberre van szükségem - nézett mélyen szemeimbe, majd Liz után rohant.
- Ezt nem mondhatod komolyan Harry! Tényleg beveszed ezt az egészet? Csak színészkedik! - tártam szét karjaimat. E mondatokat Harry már nem hallotta. Arcomat kezeimbe temettem, majd gondolkodni kezdtem. Hol rontottam el?
Ez a csaj még mindig nem adta fel. Okosabb mint gondoltam... Lassan ideje lesz belátnom, hogy soha nem leszek annyira jó és tökéletes, mint Liz. Bár abba inkább ne menjünk bele, hogy Lizt nevezhetjük-e jónak.


Kedvetlenül levetettem magam a franciaágyra, Faith pedig néhány másodperc múlva ugyanezt tette.
- Úristen! Nagyon ideges vagyok. Liznek most legszívesebben...  Eltörném az orrát! És akkor még egy finomat mondtam... Vagy bevarrnám a száját, hogy ne jöhessen ki rajta az a mérhetetlen sok hazugság - bokszolt ingerülten a párnába Faith.
- Ezeket az ötleteket írd le valahová. Később még jól jöhetnek - nevettem fel halkan. - De Faith, szerintem tényleg hagynom kellene ezt az egészet. Viszont valahol belül mégis azt érzem, hogy életem legnagyobb hibáját követem el, ha hagyom elmenni Harryt - mondtam, miközben hajtincsemmel játszadoztam.
- Arra hallgass ami odabent van - mutatott mellkasomra. - A szívedre - mondta, majd adott egy puszit arcomra.
- Bár ilyen egyszerű lenne... Az agyam inkább azt súgja hogy jobbat érdemlek egy olyan embernél, aki semmibe vesz. De a szívem mindig beleszól, és azt hajtogatja: "Csak próbáld meg, még egyszer utoljára! Szereted őt, ne hagyd elmenni!". Viszont azt mondta szereti Lizt. Ezek után meg mégis mit tudok még tenni? Semmit...
- Elena, szerintem egy valamit biztosan tegyél meg. Békülj ki Harryvel. Barátokként talán még működhetnek a dolgok. Bár a lelkem mélyén azért reménykedem benne, hogy ti még együtt lesztek egyszer, és az a kis nem mondom ki mi meg eltakarodik innen a lehető legmesszebbre. Ó, már van is egy ötletem. Felküldöm az űrbe egy rakétával a hátán, aztán ott próbáljon meg gonoszkodni - imádom mikor Faith azt szidja akit utál. Főleg azért mert mindig azt utálja, akit én is. Így az egész dolog még élvezhetőbb.
Az első mondatán hosszasan elgondolkodtam. Hátha lehetünk barátok. Bár ezt még kimondani is iszonyatosan nehéz. Harry csak egy barát? Életem legnagyobb hazugsága.

Gyorsan átcseréltem a paradicsomfoltos felsőmet egy csíkos, laza, bő szabású hosszú ujjúra, majd úgy döntöttem tényleg beszélek Harryvel. És ezúttal igyekezni fogok minden gyerekes vitát mellőzni.  Nem fogom bizonygatni neki az igazamat. Ha szereti Lizt, hát legyen boldog vele. Meguntam a reménykedést, hogy észhez tér. Bár amikor ezt elhatároztam, kicsit csalódtam magamban. Mindig az a fajta lány voltam, aki küzdött az álmaiért. Nem engedte hogy mások befolyásolják. Nem engedte hogy a rosszakarói megakadályozzák bármiben is. Most pedig feladtam. Csalódtam magamban...

Félénken bekopogtam ajtaján.
- Gyere be nyugodtan - hallottam meg édesen csengő hangját az ajtó túloldaláról.
Benyitottam, majd lassan odatipegtem ágyához, és leültem mellé.
- Beszélnünk kell Harry. De most komolyan - meredtem magam elé, majd kezeimet térdemre tettem.
- Először is nekem kell mondanom valamit - fordult felém. - Tartozom egy bocsánatkéréssel, amiért olyan hülye voltam. Végül is, nekem már semmi közöm a te szerelmi életedhez. Azt teszel amit akarsz. Szabad ember vagy.
- De tudnod kell hogy Zayn és köztem semmi sincs. Éppen azon vagyunk, hogy rendbe hozza a dolgokat Perrievel! - keltem a magam védelmére.
- Nem kell magyarázkodni - eresztett meg egy halvány mosolyt. - Azzal vagy akivel akarsz.
Nem vitatkoztam tovább vele, mert tudtam mi sülne ki a ebből az egészből, ezért inkább ráhagytam a dolgot.
- Amit én akarok mondani az az... Hogy mi lenne ha barátok lennénk? - sóhajtottam fel, miután feltettem ezt a kérdést.
- Az nagyon jó lenne. Azért tudod... Néha szokott hiányozni a közelséged - e mondat hallatán nagyot dobbant a szívem. - Szóval ez remek ötlet. Akkor barátok? - nyújtotta felém kezét egy féloldalas mosollyal arcán, melynek láttán majdnem lefolytam az ágyról, de palástolnom kellett ezen érzéseimet, ezért csak viszonoztam mosolyát.
- Barátok - fogtam meg kezét.
Hihetetlen milyen könnyedséggel tudom kimondani az ilyen dolgokat. Amik egyáltalán nem igazak. Harrynek azt mondani hogy legyünk barátok, iszonyatosan nehéz volt. De így legalább közel lehetek hozzá.
- Jó - bólintott még mindig mosolyogva.
- Jó - bólintottam én is, majd ajkamba haraptam.
- Klassz - húzta kissé ki magát, majd ismét bólintott egyet, ami kezdett már viccessé válni.
- Klassz - kacsintottam rá, majd felálltam és kimentem a szobából. De mielőtt még ezt megtettem, egyszer hátranéztem és rámosolyogtam.
Barátok... Még barátkoznom kell ezzel a gondolattal. Ha rá gondolok, önkéntelenül is mosolyognom kell. De mindezek ellenére is úgy érzem, hogy Ő maga is bizonytalan. Mindig érzem rajta, hogy nem biztos abban, jó döntést hozott-e abban a pillanatban. Igen, Harry Styles határozatlan, bizonytalan, kissé beképzelt és eléggé énközpontú ember. De még tudva az összes rossz tulajdonságát és hibáját is, csak azt tudom mondani, hogy nem tudom nem szeretni.
"Tell me what to do about you
I already know I can see in your eyes
When you're selling the truth
'Cause it's been a long time coming
So where you running to?
Tell me what to do about you

You've got your way of speaking
Even the air you're breathing
You could be anything
But you don't know what to believe in
You've got the world before you
If I could only show you
But you don't know what to do..."