2. évad; 9. rész: Álrandi...

~ Egy hónappal később ~

Egy hónap telt el a Harryvel való kibékülésünk óta. Végre minden olyan mint régen. Vagyis csak majdnem... Amire a legjobban vágyom, úgy látszik sosem fog megvalósulni. Liz és Harry azóta is együtt vannak. Bár hallottam Zayntől hogy vannak köztük kisebb veszekedések, de úgy látszik a kapcsolatuk szilárdnak és tartósnak bizonyul. Hurrá...

Zayn és Perrie kibékültek, és nagyon boldogok együtt, aminek azt hiszem én örülök a legjobban. Tökéletes párt alkotnak. Perrievel nagyon jól kijövünk, sok közös témánk van.

Niall és Faith még mindig együtt vannak, és kapcsolatuk kezd egyre komolyabbá fordulni. Lassan már olyan komollyá, hogy Faith a közös gyerekük nevét tervezgeti. Milyen aranyos lenne egy kis Faith Horan, nem igaz? 

Azt hiszem Eleanorról és Louisról nem kell sokat beszélnem, ahogy Liamről és Danielleről sem. Ők töretlenül boldogok. Louis és köztem minden olyan mint régen, aminek kimondhatatlanul örülök, mivel nélküle sokkal nehezebb lenne minden. 

Annie és Nick nagyon szerelmesek egymásba. Irigylem őket, mivel rajtuk tényleg érzem azt a határtalan, feltétel nélküli szeretetet. 

És hogy velem mi van? Osztozom a szingli élet érzésében Laurennel, aki számára szintén elég nehézkes feladatnak bizonyul párt találni magának. Néha szokott randizgatni, de semmi komoly. Én pedig hiába randizgatnék, a végén úgyis ejteném a srácot, mivel még mindig bennem vannak a Harry iránti érzések. Amíg nem tudok rajta végleg túllépni, nem kezdhetek új kapcsolatba. De vajon sikerülni fog ez egyáltalán?

- El sem hiszem hogy idén érettségizünk. És azt sem hogy már október van. Hogy szalad az idő... - meredt a távolba Lauren, ami jelen esetben az öt méterre lévő táblát jelentette. 

- Én is nehezen tudom elhinni - mondtam, miközben a táblán lévő tételeket jegyeztem fel füzetembe. - Na és mi újság azzal a fiúval? Aaron a neve, ugye? 

- Ó igen... Hát, időközben megismerkedtem Chaddel, Ryannel és Masonnel is, szóval most négy fiú között őrlődöm - húzta félre ajkait, mire elnevettem magam.

- És hogy érzed, ki lesz a befutó? - kérdeztem mosolyogva. 

- Hát ez az... - sóhajtott fel. - Mindegyik egy cukorfalat. Bár mind a négyben van valami, ami külön megfogott. Aaron például rendkívül intelligens. Chad viszont gazdag. Nagyon gazdag. És külsőleg sem rossz. Ryan pedig... A teste akár egy félistennek! Izmos, a bőre pedig napbarnított. Mason meg ausztrál. És azt hiszem ezzel mindent elmondtam - kacsintott rám. 

- Tényleg nehéz a döntés... - gondolkodtam el. - Ezek mind fontos szempontok, de szerintem nézhet ki akármennyire jól egy fiú, ha egy komolyabb kérdéshez már hozzászólni sem tud. Szóval szerintem Ryan kilőve. Chad lehet hogy gazdag, de mi van akkor, hogyha jobban megismered, és kiderül hogy egy tapló? És a gazdag fiúcskák nagy részben ilyenek. Úgyhogy Chad sem az igazi. Az ausztrál pasikat én is csípem, de ez még nem ad okot arra, hogy szeressem őket. Tehát Mason sem lesz a befutó. Azt gondolom, hogy az intelligencia nagyon fontos. Szóval ha rám hallgatsz, Aaront választod - fejeztem be az oktató szövegemet, amely elég hatásosra sikerült. 

- Remek hozzáállás. Mindjárt küldök is egy sms-t Aaronnek - kapta elő táskájából rózsaszín BlackBerryjét. 

- Miss Blond! A tanórán tilos telefont használni. Egyébként is, már vagy öt perce be sem áll a szája Smith kisasszonnyal együtt. Szóval csönd legyen. A telefont meg tegye vissza a táskába - mondta Laurennek kissé fennhangon a történelemtanárunk.

Mindketten bólintottunk, majd csöndben folytattuk a tételek leírását.

- Megtennél nekem valamit? - meredt rám bociszemekkel Lauren, miközben hajtincseit tekergette. 

- Ilyenkor valami irtó nagy hülyeséget akarsz kérni tőlem, amiből csak nekem fog bajom származni - döntöttem kissé oldalra fejem. 

- Hát... - túrt bele hajába. - Az igazság az, hogy tudod nincs bátorságom ejteni ezt a szegény három fiút - hajtotta le fejét. 

- Aha... És én hogy jövök a képbe? - tártam szét karjaim, majd felvontam szemöldököm.

- Te olyan kedves tudsz lenni mindenkivel. Ezért nem dobnád te ki őket?

- Ez most komoly? "Szakítsak" én a te pasijaiddal? Mi értelme ennek? - néztem rá értetlenül.

- Könyörgöm! Én egyszerűen nyers vagyok és érzéketlen. Te meg nem. Kérlek - biggyesztette lefelé ajkait. 

Hihetetlen hogy mikre rá tud venni ez a nőszemély. És az az önelégült vigyor az arcán mikor eléri a célját... Minden pénzt megér. 

- Oké, legyen... - sóhajtottam fel, mire nyakamba ugrott. - Ezek az abszurd ötleteid - forgattam meg szemeim, majd felnevettem. 

Beültünk egy Starbucksba, ahol elsőként Chadet tárcsáztam. Szegény fiú...

- Szia, ez Lauren Blond telefonja - szóltam bele. - Nem, nem ő beszél - válaszoltam első kérdésére. - Tudod, Lauren nagyon bír téged, tényleg. De nem érzi köztetek az összhangot, szóval sajnálom, de a kapcsolatotoknak itt vége. Ami valójában még el sem kezdődött... 

Közöltem a mit sem sejtő fiúval a nagy hírt, mire ő elkezdte sorolni, mit veszít Lauren, ha elengedi őt. Hát igen, el kell ismerni, egy multimilliomos fiú tényleg nem rossz parti. De én nem vagyok ilyen felszínes. A belső nagyon fontos. Ez a Chad pedig egy felfuvalkodott hólyag, szóval innentől kezdve reménytelen a dolog.

A másik két fiút is sikerült kedvesen lekoptatnom, amiért Lauren iszonyúan hálás volt nekem.

- Gyerekes vagy! Nem tudod a saját problémáidat egyedül megoldani - mormoltam orrom alatt. 

- Hát ez van. De azért köszi hogy elintézted a srácokat. Ja és ha már itt tartunk... - nem hagytam hogy befejezze a mondatot, mivel szavába vágtam. 

- Nem vállalok több telefonos lekoptatást! Se semmilyen lekoptatást! Se szerelmit, se barátit. Se közel, se távol. Érthető voltam? - kérdeztem felráncolt homlokkal. 

- Jól van na - nézett rám szomorúan, de néhány másodperc múlva már nevetett.

Délutáni programom nem igen akadt, mivel Laurennek valami fogadáson kellett részt vennie, a Vogue-hoz nem kellett bemenni, Faith pedig Niall-lel töltötte a szabadidejét. Így az egyetlen választásom az volt, hogy otthon kuksolok a szobámban, és bámulom a tévét. 

Lassan én leszek a szappanoperák legnagyobb rajongója. Valahogy mindig leragadok az ilyen hősszerelmes sorozatoknál, amelyeknek a fele sírásból áll. 

Most valami vak lányról szóló argentin sorozat ment, akinek van egy ikertestvére. Ennyit tudtam leszűrni a történetből. És talán még azt, hogy van egy fiú, akibe pokolian szerelmes. 

Ez az átkozott szerelem... 

Egy nagy doboz bonbon társaságában végignéztem két sorozatot. 

A semmittevésben hamar elfáradtam, már alig bírtam nyitva tartani a szemem. Éppen lecsukódtak volna, mikor telefonom csörgésére lettem figyelmes. 

Szívem nagyot dobbant, mikor megláttam Harry nevét a kijelzőn. Izgatottan megnyomtam a zöld gombot, majd vettem egy mély levegőt.
Nyugi Elena. Légy természetes.
- Szia Harry - szóltam bele mosolyogva, miközben próbáltam nem kimutatni, mennyire izgatott vagyok.
- Szia... - hangja gondterheltnek tűnt.
- Valami gond van? Nem tűnsz túl lelkesnek - válaszoltam.
- Lizzel egy hete nagyon összekaptunk. Annyira, hogy azt mondta szakít velem. Azt hittem nem mondja komolyan, de azóta nem is beszéltünk. Én vissza akarom kapni!
Ezt most komolyan nekem mondja? Pont nekem?!
- Ó Harry... Nem is tudod mennyire sajnálom - próbáltam a legjobb színészi képességeimet bevetni. Még hogy sajnálom? Még csak az kéne...
- Igen, én is... - sóhajtott fel.
- Komolyan nem érzékeled a szavaimban rejlő iróniát? - gondoltam magamban. - Mit tehetek érted? - kérdeztem egy mély levegővétel kíséretében.
- Hát, ami azt illeti, szeretnélek megkérni egy hatalmas szívességre. Louis elmondta, hogy Liz ma randizni megy valami étterembe a város szélén. Tudom a pontos címet.
- Aha... És nekem ehhez mi közöm? - kérdeztem értetlenül.
- Hát...
- Bökd már ki Harry! - emeltem fel hangom.
- Oké oké... Kell nekem egy álrandi, hogy féltékennyé tehessem. Te lennél a tökéletes álbarátnő. Szóval vállalod a kedvemért? Csak egy este - mondta könyörgő hangvételben.
- És nekem ebből mi hasznom származna? - vontam fel szemöldököm, melyet Ő persze nem láthatott.
- A legjobb barátod boldogsága múlik rajta.
Szép kis érv... Csak az a baj, hogy Harry boldogsága jelen pillanatban az én boldogtalanságommal és  magányommal egyenlő.
- Na jó legyen - adtam meg magam.
- Imádlak Elena! Hétre érted megyek. Szia - mondta vidáman, majd letette.
Nagyszerű... Álrandi.

Hajamba laza hullámokat sütöttem, majd magamra kaptam egy fodros, piros virágokkal díszített zöld ruhát és egy barna kötött kardigánt.
Mit csinálok mindig rosszul az életemben? Azt hittem Harry tényleg szeret. De ezek szerint nem. És az sem vonható kérdőre, hogy Harry egy érzéketlen paraszt. Pont tőlem kér ilyet...


Lerohantam a nappaliba, majd levetettem magam a kanapéra, közvetlen a nagymamám mellé.
- Nagyi, ma este ne számíts rám túl korán - mondtam, majd szemem a tévé képernyőjére szegeztem.
- Merthogy? - fordult felém.
- Inkább ne akard tudni - ráztam meg fejem, majd jelezve hogy vette az adást, bólintott egyet. - Mi ez az érdekfeszítő műsor, melyet buzgón nézel? - kérdeztem komoly arckifejezéssel.
- Elena, nem kell úgy beszélned, mintha lenyeltél volna egy szótárat - mondta jóleső nevetéssel, mire ajkaimat lefelé biggyesztettem. - Ez egy rendkívül érdekes film. Egy klasszikus.
Éppen belekezdett volna a mesélésbe, mikor Alfred lépett be a helyiségbe.
- Elena kisasszony, egy fekete autóban ülő fiatalember keresi magát.
- Köszönöm Alfred - mosolyogtam rá. - Nagyi, akkor én most megyek. Szia - adtam egy puszit nagymamám arcára, majd átmentem az előszobába, felvettem egy piros balerinacipőt, táskámat pedig vállamra dobtam.
Az idő elég hűvös és szellős volt. Gyorsan átrohantam az udvaron, majd bepattantam Harry kocsijába.
- Szia - mosolygott rám. Ez a mosoly... Semmihez sem fogható.
- Szia - viszonoztam mosolyát. Éreztem hogy a futástól teljesen kipirultam, a szél pedig egy szénakazalt varázsolt hajamból.
- Csini a hajad - kacsintott rám, melyre én csak egy nyelvöltéssel válaszoltam.
- Hahaha. Na merre lesz az a "randi"? - használtam ujjaimat az idézőjel mutatására.
- Nem messze innen - fogta rövidre válaszát, majd beindította a kocsit.

Mikor megérkeztünk, az étterem körül kocsik sokasága parkolt, s ebből arra mertem következtetni, hogy valami menő hely lehet.
- Liz aztán meg tudja adni a módját a randizásnak - ismertem el.
Harry csak helyeslően bólogatott, majd elindultunk a bejárat felé.
Beléptünk egy hatalmas, kapu szerű ajtón, majd egy előtérbe értünk. Harry azonnal kiszúrta Liz asztalát, ahol éppen meghitten beszélgetett egy meglehetősen helyes sráccal.
- Na, akkor ettől a perctől te és én együtt járunk. Most karolj belém - bólintottam, majd követtem utasításait. - És csak természetesen. Liz lássa hogy milyen jól egymásra találtunk - hadarta.
- Csak fogd be és mosolyogj - szűrtem ki fogaim közt, majd arcomra varázsoltam egy hatalmas műmosolyt.
Mindketten egy fülig érő vigyorral besétáltunk az asztalok közé, majd leültünk egyhez, mely közel volt ahhoz, ahol Lizék ültek.
- Ülj mellém - súgta fülembe Harry.
Leültem mellé, majd szorosan hozzábújtam.
Amint Liz észrevett minket, azonnal szegezett ránk egy döbbent pillantást.
- Szia - integetett neki hevesen Harry. - Nem is tudtam hogy itt vagytok - legyintett kezével. - De mint láthatod, én is a barátnőmmel érkeztem. A barátnőmmel - hangsúlyozta ki az utolsó szót.
- Ne játszd túl - suttogtam, majd ismét arcomra varázsoltam egy műmosolyt. - Igen Liz, láthatod milyen jól megvagyunk - kacsintottam rá. - És ki a te szerencsés választottad? - mutattam a helyes fiú felé.
- Az ő neve George - válaszolta nyersen. Lehetett érezni hangján, hogy zavarja a dolog.
- Az én kérdésem pedig az hogy ők kik? - szólalt meg értetlenül George.
- Mindegy, ne is törődj velük - mosolygott rá Liz. - Most pedig hagynátok minket nyugodtan vacsorázni? - kérdezte flegmán.
- Ó persze. Mi is romantikázni jöttünk - vonta fel szemöldökét Harry, majd elkezdte tekergetni hajam. - Hol is tartottunk drágám? - szegezte rám tekintetét.
- Ott hogy olyan gyönyörű szemeid vannak - mondtam szempilláimat rebegtetve.
- Jaj te - hajtotta le fejét, mellyel azt akarta jelezni hogy zavarba jött. - Hajtsd ide a fejed - mutatott vállára.
- Oké - bólintottam, majd fejem vállára helyeztem. - Hmm... - sóhajtottam fel. - Ez igazán romantikus.
- Igen, normális esetben az lenne - helyeselt, mire szám halvány mosolyra húzódott.
Normális esetben...
Időközben megittunk egy narancslevet, és már vagy félórája játszottuk a nagy szerelmeskedést. Néhány rajongó is volt az étteremben, akik aláírást kértek.
Hirtelen megszólalt egy érzelmes dal, és az összes szerelmespár a táncparkettre csődült, köztük mi is, az "álszerelmespár".
Harry átkarolta derekam, én pedig átkulcsoltam kezeim nyakán. A dal elején még csak Lizt figyelte, majd egy kis idő eltelte után már az én arcomat kémlelte.
- Emlékszel még egyáltalán? - kérdeztem, miközben mélyen szemébe néztem.
- Sosem tudnám elfelejteni ami köztünk történt - hajtotta le fejét. - Na és te?
- Még mindig az ajkamon érzem a csókodat - mondtam, majd tekintetem a távolba szegeztem.
- Csókolj meg! Most! - mikor meghallottam e mondatokat, hirtelen rászegeztem tekintetem. - Most - suttogta.
Szívem olyan hevesen dobogott, hogy úgy éreztem menten kiugrik mellkasomból. Talán rájött arra, melyre oly régóta várok? Ajkaim elnyíltak, szemeimet pedig lassan lehunytam. Közelebb hajoltam hozzá, majd ajkaimat lassan övéire tapasztottam. Ez a csók igazi volt. Az eddigi legigazabb csókunk.
Szeretem Őt. De Ő vajon ugyanezt érzi?
Miután kissé távolabb húzódtunk egymástól, halkan megszólalt.
- Szeretlek - suttogta. - Nem tudom miért volt ilyen nehéz rájönnöm - simított végig arcomon.
- Én is szeretlek. Ezt mindig is tudtam - válaszoltam mosolyogva, majd szorosan magamhoz öleltem.

Hirtelen egy kéz megragadta Harry vállát, majd maga felé fordította.
- Harry, komolyan túlléptél? - kérdezte bizonytalanul Liz.
- Nem túllépésnek nevezném. Csak rájöttem, hogy egész idő alatt ezt a lányt szerettem - szegezte rám tekintetét, majd elmosolyodott. - Ezt az őrült, kissé bizonytalan, meggondolatlan, de imádni való lányt. Egyébként meg, ha te egy kis vita után képes vagy elengedni, nekem nincs rád szükségem. Szóval viszlát Liz.
Úgy éreztem részemről már nincs szükség szavakra. Magamhoz vontam, majd hosszan megcsókoltam.

Boldog voltam. Ott és akkor boldog voltam. Harry és én végre egymásra találtunk. Nem is vágytam semmi másra, csak arra hogy semmi se legyen képes szétválasztani minket. Olyan rég vágytam ezekre a pillanatokra. Annyi szenvedés után végre ismét egymásra találtunk. És ki gondolta volna, hogy pont egy álrandinak készülő akció közben válik valóra az álmom?


- Ne vigyelek haza? - kérdezte két csókunk között.
- Nem kell - mosolyogtam rá, majd adtam egy puszit arcára. - Majd fogok egy taxit.
- Biztos? - kérdezte, majd végigsimított hajamon.
- Tuti - mondtam még mindig mosolyogva, majd ismét megcsókoltam.


Ezúttal már úgy váltunk el egymástól, mint egy szerelmespár. Úgy éreztem, a boldogságomat semmi sem teheti tönkre. Azt hiszem megérdemeltem már, hogy rendbe jöjjenek a dolgok.

Sikerült taxit fognom, majd bepattantam az anyósülésre. Kissé szétszórt voltam, mivel csak Harryre tudtam gondolni. Ilyenkor olyannyira elkalandoznak a gondolataim, hogy máshová már nem is tudok odafigyelni. Elfelejtettem bekötni magam, de ez az apró kis részlet fel sem tűnt.

Az utolsó emlékem egy hatalmas fékezés. Hirtelen minden elsötétült...
Emlékek ezrei cikáztak körülöttem. Néhány közülük hirtelen elhomályosodott, majd teljesen eltűnt...