33. rész: Fuck life.

Lekullogtam a konyhába, ahol már jelen volt Nick anyukája, az apukája és a húga, Lexie is.

- Jó reggelt - motyogtam lehajtott fejjel.
- Szia Elena! - köszöntek egyszerre mosolyogva. Kicsit kínosan éreztem magam. Mintha betolakodtam volna.
- Mit állsz még ott? Gyere és ülj le mellém - mondta Nick, miközben éppen rágott valamit.
Halkan odamentem az asztalhoz és leültem.
- Mit szeretnél enni? - fordult felém Nick anyukája, Kimberly.
- Köszönöm Mrs. Evans, de most nincs nagyon étvágyam - vetettem oda egy gyors választ. A hasam émelygett, a közérzetem elég rossz volt. A torkom is fájt, szóval nem voltam a legjobb formámban.
- Nézz ide! - mondta, majd közelebb hajolt hozzám, kezét homlokomra tette, majd megrázta fejét. - Érthető, hogy miért nem kívánsz semmit. Lázas vagy. Most azonnal le kell feküdnöd. Nick, kérlek kísérd fel Elenát a szobájába, én pedig máris hozom a lázmérőt, és egy bögre forró teát.
Nick némán bólintott, majd megragadta kezeimet és felvonszolt az emeletre.

Odacsoszogtam az ágyhoz, majd lassan befeküdtem.
- Fel kellene hívnod a nagyszüleidet. Megértem hogy apukádat nem szeretnéd, de őket mégiscsak értesíteni kellene. Biztosan gondodat viselnék amíg meg nem gyógyulsz - ült le Nick az ágy szélére.
- Nick, nem hívom fel őket. És kérlek ti se tegyétek! Halálra aggódnák magukat miattam. Pedig csak egy kis megfázásról van szó. De ők ezt sokkal komolyabban vennék. Csak szeretném hogy maradjanak nyugodtak, és ne legyek csak púp a hátukon - húztam magamra a takarót.
- Csak nem értem miért nem akarsz szólni senkinek ha baj van. Harrynek sem akartál szólni hogy kis híján kinyírtad magad. Á, ez tényleg semmiség... Elena, nem oldhatod meg minden problémád egyedül! Folyton bajba kevered magad, aztán még azt sem hagyod hogy segítsünk.
- Nem tudom mit miért teszek, oké? De nem akarok mindig másokra támaszkodni. Meg kell tanulnom egyedül kezelni a problémákat, mert ki tudja mikor maradok magamra. És akkor nem lesz senki, aki segít... - nem tudtam befejezni a mondandómat, mert valaki hirtelen berontott az ajtón. Annie volt az, halálosan ijedt arccal.
- Elena Smith, te elmebeteg idióta! Tudod mennyire megijesztettél? - rohant az ágyamhoz, majd szorosan átölelt. Olyan szorosan, mint még sosem azelőtt.
- Annie, sajnálom hogy megijesztettelek. Mindegyikőtöket. Ne haragudjatok hogy megint annyira meggondolatlanul viselkedtem - bújtam még szorosabban Annie-hez.
- Nagyon meleg vagy. Lázad van? - kérdezte, majd egy kicsit távolabb húzódott tőlem.
- Valószínűleg lázas...  Bár ne is csodálkozzon ezen, aki januárban a jéghideg vízbe veti magát egy szikláról - mondta gúnyosan Nick, mire megforgattam szemeimet.
Kopogásra lettünk figyelmesek, majd bejött Mrs. Evans.
- Itt a lázmérő és a tea. Na gyere, megnézzük mennyire súlyos ez a megfázás - dugta számba a lázmérőt.
Néhány perc múlva kivette, rápillantott, majd megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Hála Istennek csak hőemelkedés. Idd meg ezt a teát, a gyógyszert pedig vedd be! - mondta, majd végigsimított hajamon és kisétált a szobából.
- Még jó hogy nem lett komolyabb bajod - mondta Annie a padlót bámulva.
- Komolyabb baj?! A komolyabb baj az is lehetett volna, hogy meghal... - mondta Nick felháborodottan.
- Nick, hagyjuk ezt, jó? Kérlek. Nem haltam meg, látod? Úgyhogy hagyjuk ezt a "mi lett volna ha" dolgot, mert nem történt semmi...
- Mindig ezt mondod. Hogy nem haltál meg... De már elég sokszor benne volt a pakliban a dolog. Kezdjük ott hogy elrabolt az őrült volt pasid, akiről mi már az elején megmondtuk, hogy egy nem normális alak, de te csak mentél a saját fejed után, mint mindig. Aztán majdnem megerőszakolt néhány részeg pasi. Harrynek köszönheted hogy nem történt semmi. Most meg ez. Leugrasz egy szikláról a jeges vízbe, ahonnan meg én mentettelek meg. Elég vakmerő vagy.
- Nick, könyörgöm fogd már be! - kiabáltam rá - Miért kell ezeket most felhánytorgatni? - kérdeztem könnyeimmel küszködve. Rosszul esett ahogyan ezeket mondta. Nagyon rosszul. - Úgy mondod ezeket, mintha az én hibámból történtek volna.
- Az Istenért Elena, mind a te hibádból történtek! - fordult felénk Annie, aki eddig az ablaknak támaszkodva kémlelte az eget. - Hagyjuk már ezt, jó? Ezekért te vagy a felelős. Nick jól mondta. Mi már az elején megmondtuk hogy vigyázz, de nem tetted. Szóval szerintem gondolkozz el azon, amit az imént mondtál, mert hatalmas hülyeség volt.. - fordult ismét háttal nekünk.
Talán tényleg hülyeséget beszéltem... Sőt, biztos. Hát persze hogy mind az én meggondolatlanságom miatt történtek.
- Bocsánat - szűrtem ki fogaim közt. - Igazatok van, én csak... Nem is tudom. Magamat akartam védeni.
- Oké, semmi baj. Csak most már ne próbáld meg szinte minden egyes nap kinyírni vagy kinyíratni magad, rendben? - ölelt át ismét Annie.
Egy halk rendben kíséretében bólintással válaszoltam.

Néhány percen belül valaki ismét berontott a szobába. Szívem hevesebben kezdett verni. Az örömtől, amiért itt van egy halvány mosoly húzódott arcomra. A meglepettségtől megszólalni sem tudtam. Nem rá számítottam, ezért az ijedtség is átfutott rajtam. Az ő arca szintén ijedtséget és bizonytalanságot tükrözött.
Gyorsan felálltam az ágyról és odafutottam hozzá, majd karjaiba vetettem magam.
Nem mondtam semmit, csak szorosan átkaroltam nyakát, és beletúrtam hajába. Ő karjait derekam köré fonta, és erősen szorított magához. Mélyen szemeimbe nézett, majd lágyan megcsókolt. Jelen pillanatban ez esett a legjobban a világon.
- Istenem Elena, te keresed a bajt - suttogta hajamba. - Ugye minden rendben? És miért nem engem hívtál? Miért nem akartál szólni? Ráadásul még nem is tudom mi történt pontosan. Zayn nem mondta el - húzódott távolabb tőlem, majd mélyen szemeimbe nézett. Szóval Zayn elmondta neki... Amikor megkértem neki hogy ne tegye és ő jöjjön el ide. Akkor túllendülhettünk volna ezen az egészen. De nem akartam most ezt számon kérni rajtuk.
- Sajnálom Harry. Tényleg. Én csak megijedtem...
- De mitől? - kérdezte, majd arcom kezei közé fogta.
- Hogy halálra fogod aggódni magad, és... Nem is tudom mit gondoltam - szegeztem tekintetem a padlóra. - Zayn pedig azért nem mondta el mert ő sem tudta. Nem mondtam el neki sem. Mostanra terveztem, úgy hogy te ne tudj róla, és most már tudod miért nem akartam szólni.
- Jaj, Elena, tudod hogy nekem mindent el kell mondanod! Én is ezt teszem. Így is halálra aggódtam magam, hogy fogalmam sem volt mi történt veled - húzott ismét közelebb magához. - Kérlek mondd el mi történt.
Vettem egy mély levegőt, majd éppen belekezdtem volna, mikor Nick félbeszakított. Illetve nem is hagyta hogy elkezdjem. 
- Elena szerintem kicsit átköltené a történetet. Úgyhogy elmondom én hogy mi volt. Röviden és tömören annyi, hogy Elena levetette magát egy szikláról, a jeges vízbe ugrott és kis híján megfulladt. De én éppen arra szoktam edzeni, így sikerült kimentenem. Szóval ha én nem vagyok, akkor valószínűleg meghalt volna.
Harry rezzenéstelen arccal nézte Nicket, majd rám pillantott.
- Te meg akartad ölni magad? De mi adott okot erre? - emelte fel hangját.
- Apa... - suttogtam remegő hangon, mire mind rám szegezték tekintetüket.
- Miért? - kérdezte halkan Annie.
- Hazamentem. Hogy segítsek neki. Mert apám alkoholista - Annie-nek és Nick-nek sosem beszéltem erről. Eddig csak Harry és Louis volt az egyetlen, akinek beszéltem a múltamról. Mindig azt hitték, hogy a kapcsolatom apával felhőtlen. - Igen, alkoholista, jól hallottátok. Én pedig segíteni akartam neki, hogy leszokjon. De közölte velem, hogy neki nem kellek. Eldobta magától a saját gyerekét. Persze utána elkezdett mentegetőzni, hogy ő nem gondolta komolyan. De tudom hogy komolyan gondolta. Az ital mindenkiből kihozza az őszinteséget. És 17 év után végre kimondta az igazságot. Hogy nem kellek neki - éreztem ahogy egy könnycsepp végigfolyik arcomon.
- Elena, nekünk ezt eddig miért nem mondtad el? A barátaid vagyunk, és segíthettünk volna - léptek közelebb hozzám.
- Nem. Ti sem tudtatok volna segíteni. Ő reménytelen... És olyan szívesen magára hagynám. Annyira szívesen, hogy érezze azt amit én érzek. De egyszerűen képtelen vagyok elengedni őt - hunytam le szemeimet, mikor éreztem hogy egyre több könnycsepp folyik végig arcomon.
Harry némán átölelt és adott egy puszit fejemre.
- Annyira sajnálom - suttogta néhány perc csönd után. - De szerintem ne is próbáld meg elengedni. Segíts neki hogy leszokjon. Hogy egy új életet tudjatok kezdeni. Tudom hogy azt fogod tenni amit a szíved diktál. Bízom benned.
Harry szavai mély nyomot hagytak bennem. Tudtam hogy mire gondolt. Arra, hogy menjek vissza apához, mert együtt képesek vagyunk leküzdeni minden akadályt.
- Igen, igazad van. Nagyon is igazad van. Ezt kell tennem - motyogtam, majd vettem egy mély levegőt.
- Ja, azt még nem is említette Elena, hogy beteg - mondta Nick arrogáns hangon.
- Nick, megtennéd hogy most már tényleg befogod? - fordultam Nick felé idegesen. - Nem vészes Harry, nyugodj meg. Most beszélnem kell apával.
- Ne menjek veled? - simított végig karomon.
- Aranyos vagy, de nem kell - adtam egy puszit arcára. - Ezt most egyedül kell elintéznem. 
Mind bólintottak, majd kimentem a szobából és elindultam a lépcső felé.
Tényleg nem szoktam csúnyán beszélni, de az élet okot adott arra, hogy egyszer kimondjam amit legbelül éreztem.
- Miért kell mindennek ilyen nehéznek lennie? Miért kellett anyának itt hagynia? És miért kell apának alkoholistának lennie? Annyira kiakarom mondani amit gondolok... Azt gondolom hogy bassza meg az élet - suttogtam, majd ökölbe szorítottam kezeimet miközben lesétáltam a lépcsőn.

Kabátomért nyúltam mikor megpillantottam Nick szüleit, amint kisírt szemekkel és remegő végtagokkal kilépnek a konyhából. Tekintetük olyan sajnálkozó volt, amitől nagyon megrémültem.
- Mi... Mi történt? - dadogtam. Fogalmam sem volt mi történhetett.
- Elena, annyira sajnáljuk! Annyira nagyon sajnáljuk - ölelt át zokogva Mrs. Evans.
- Mi? De mégis mit sajnálnak? - kérdeztem rémült arccal. Zokogva borulnak a nyakamba hogy sajnálják. És azt sem tudom mit.
Lépteket hallottam a lépcső felől. Harry, Nick és Annie lesétáltak. Nick szülei rájuk szegezték tekintetüket, majd rám. Falfehér arccal álltak körülöttem, én pedig ettől teljesen bepánikoltam.
- A francba, valaki mondja már el hogy mi történt! - kiabáltam könnyeimmel küszködve.
Szánakozó tekinteteket láttam magam körül, és valami borzasztó érzés fogott el. Valami elképesztően fájó érzés. És a legrosszabb az volt, hogy még én magam sem tudtam mi volt az.
- A rohadt életbe Harry, kérlek mondjátok már el mi történt!