31. rész: Tökéletesebb nem is lehetett volna.

A medencében úszkálva élveztem ahogy a nap melege átjárja testem, de a hűvös víz közben kellemes hűsölést biztosít.

- Bombaaa - hallottam meg hátam mögül Niall hangját, amint elkiabálja magát, de néhány másodpercen belül már csurom víz voltam a nem kis erősségű ugrásától.
- Jaj ne! Niall, nézd meg mit csináltál a hajammal! - fordultam felé idegesen, de nem sokkal ezután már én is nevettem.
- Öhm... Egy vízzel teli medencében szerintem elkerülhetetlen hogy vizes legyen a hajad - vonta fel szemöldökét.
- Ebben van valami - nevettem fel. - Egyébként mi újság? Történt valami izgalmas az autogramosztáson?
- Semmi érdekes. Harry hiányolt téged - kacsintott rám, mire halvány mosoly húzódott arcomra.
- Ő is hiányzott nekem. Igaz hogy csak három órára váltunk el, de nélküle ez is egy örökkévalóságnak tűnik...
- Most komolyan mondok valamit. Irigyellek titeket. Olyan jó látni, hogy ti tényleg ennyire szeretitek egymást - mosolygott rám. - Annak ellenére is hogy először Zayn-nel jártál.
- Van úgy hogy az emberek nem hozzák meg elsőre a legjobb döntést. És az is előfordul hogy a szerelem egy szenvedélyes pillanatban történik, olyan hirtelen, hogy arra sincs időd, hogy felfogd azt az egészet, ami veled történik. Hogy szerelmes vagy valakibe. Nem is tudod miért, de egyszerűen szükséged van a jelenlétére. Nélküle el sem tudnád képzelni a napjaidat. Úgy érzed hogy ennek az érzésnek sosem lehet vége. Hogy ez örökké tart. Ez nem mindig van így, de remélem az én erős megérzésem beigazolódik, és a mi szerelmünk tényleg sosem ér véget - meredtem a nap fényétől csillogó kristálytiszta vízre. Mikor felnéztem, Niall csodálkozva fürkészte tekintetem.
Néhány perc csönd után Niall teljesen másfelé terelte a témát.
- Kiheverted a tegnap estét? - kérdezte.
- Jaj ne is mondd - temettem arcom vizes kezeimbe. - Olyan hülyén viselkedtem... Csak néhány dologra emlékszem, de azok.. Inkább nem kommentálom - nevettem fel gúnyosan.
- De akkor ezek szerint kibékültetek, ugye?
- A Lizes dologra gondolsz? - kérdeztem, amelyre ő egy bólintással válaszolt. - Persze. De ezt akkor sem akarom annyiban hagyni. Liz hazudott.
- Elena szerintem inkább hagyd. Nem éri meg hogy foglalkozz vele - tette kezeit a vállamra, majd mélyen a szemembe nézett.
- Lehet hogy igazad van... - motyogtam lesütött szemekkel.
- Nem lehet, hanem biztos - emelte fel államnál fogva fejem. Némán bólintottam és halványan elmosolyodtam.
- Egyébként csak hogy tudd, te kihozod belőlem az érzelmes lényemet. Majdnem a sírás kerülgetett amikor elmondtad a kis monológod a szerelemről! - mutatott rám.
- Niall... Belőled nem csak én tudom kihozni az érzelmes oldalad. Még Hannah Montana is képes rá. Ne tagadd hogy sírtál amikor levette a parókát - mondtam nevetve.
- Most muszáj ezt felhánytorgatni? - kérdezte fájdalmas arckifejezéssel.
- Bolond vagy. De annyira tudtam hogy sírtál - nevettem fel ismét, melyet ő egy ördögi pillantással díjazott.



A fiúk a lakosztály társalgójában gyűltek össze, és engem is áthívtak egy kis beszélgetésre, ami az ő nyelvükön annyit jelent hogy végig hülyeségeken vitatkoznak és egymást szívatják. De ezt még nézni is öröm. Harryt már majdnem egy teljes napja nem láttam. Lehet hogy nyálasan hangzik, de nekem még ez is olyan soknak tűnik. Szükségem van az ölelésére, a csókjaira minden egyes nap.
- Sziasztok - köszöntem nekik. Mikor beléptem, az a látvány fogadott hogy Harry és Louis egymáson fekszenek a földön, Niall az egyik fotelben tömi magába a kedvenc csokiját, Liam és Zayn pedig magukhoz képest egész kulturált módon beszélgetnek. Ezt az összképet látva hangos nevetésben törtem ki.
- Szia Elena - köszönt oda egyszerre Liam és Zayn.
Mikor Harry meglátott hirtelen lelökte magáról a rajta fekvő Louist, megigazgatta göndör fürtjeit és odalépett hozzám.
- Annyira hiányoztál - suttogta fülembe, majd karjait derekam köré fonta és egy apró csókot nyomott ajkaimra.
- Te is hiányoztál - néztem mélyen szemeibe, arcát pedig kezeim közé fogtam.
Louis karba tett kézzel, sértődött arccal bámult minket.
- Hát neked mi bajod? Miért durcáskodsz? - kérdeztem Louistól nevetve.
- Csúnyán itt hagytál Harold - nézett dühösen Harryre.
Harry kuncogva legyintett egyet, majd még egyszer lágyan megcsókolt, megragadta kezeimet, leült és az ölébe húzott.
Nem tudtam betelni sem a pillantásaival, sem az érintéseivel. Egyre közelebb hajolt hozzám, édes és huncut mosollyal az arcán, mígnem ajkaink összeértek. Kezeit derekamra helyezte és úgy halmozott tovább csókjaival. Néhány perc múlva kezeit pólóm alatt éreztem, ezért kicsit távolabb húzódtam tőle. Éreztem szapora szívveréseit és keze melegét.
- Kellesz Elena. Most. Nem várok tovább a tökéletes alkalomra. Úgy érzem most jött el az ideje - suttogta gyors levegővételekkel.
- Igen, én is úgy érzem - válaszoltam halkan.
Láttam azt a különleges csillogást a szemében.
- Öhm... Fiúk mi most elmegyünk a szobánkba. Holnap találkozunk! - köszönt a fiúknak Harry, majd elindult az ajtó felé.
A fiúk sejtelmesen összenéztek, melyre én csak egy szemforgatással és halk nevetéssel reagáltam.
- Sziasztok - köszöntem el én is gyorsan és tömören.
Kiléptünk a szobából, Harry egyre szaporábban vette lépteit, kezeimet pedig erősen szorította. Arcán végig az a sejtelmes, huncut mosoly festett. Amint beléptünk a szobánkba, azonnal nekem esett, bár ez fordítva sem volt másképp. Néhány másodperc múlva egy kicsit lassabb léptekkel magával húzott az ágy felé, lefeküdtem, ő pedig felém hajolt.
- Biztosan akarod? - kérdezte.
- Még sosem voltam ennyire biztos semmiben - suttogtam arcába, majd megcsókoltam.
Lassan lehúzta pólómat, amely egy halk koppanással ért földet. Ugyanezt tettem én is. Szívveréseim száma az egekbe szökött, lélegzetünket mindketten egyre szaporábban vettük. Egy biztos: egy felejthetetlen éjszaka várt ránk.

Mikor felébredtem, magamon éreztem Harry tekintetét, és mikor felpillantottam, azonnal belenéztem mély, csillogó zöld szemeibe.
- Jó reggelt! - adott egy puszit fejemre.
- Neked is - bújtam hozzá szorosan, majd adtam egy puszit arcára.
- Nagyon szeretlek édesem! - mondta, majd megcsókolt.
- Én is nagyon szeretlek - suttogtam miután ajkaink elváltak egymástól.
- Tudnod kell, hogy én nem bántam meg a tegnap estét - szorította meg kezeimet.
- Én sem - mosolyodtam el, majd eltűrtem göndör fürtjeit arcából.
Hirtelen telefonom csörgésére lettem figyelmes. Felsóhajtottam, majd fülemhez emeltem. A kijelzőn a nagymamám nevére lettem figyelmes.
- Szia mami. Mi újság? - kérdeztem. Furcsálltam hogy felhívott. Persze, szoktunk beszélni, de általában én hívom őt, nem pedig fordítva.
- Jaj kincsem... - hangja gondterheltnek tűnt.
- Mi történt mami? - kérdeztem ijedten.
- Apád... - válaszolta.
Harry kérdőn szegezte rám tekintetét, én pedig halkan sóhajtottam.
- Mi van vele?
- Ivott... Megint. És nem is keveset. Nagyapáddal nagyon félünk, hogy mi lesz vele - hallottam hangján, hogy elsírta magát.
- Nyugodj meg mami - igyekeztem nyugtatni, de valójában már én is a sírás küszöbén álltam. Tudtam hogyha apa így folytatja, súlyosan megfizet érte. - Mi... Mit csináljak akkor? Menjek haza? - dadogtam.
- Kérlek - mondta szipogva.
- Rendben. Szeretlek mami. És papit is. Hamarosan találkozunk - motyogtam, majd letettem a telefont.
- Mi történt? - kérdezte Harry.
- Apu... Én már nem tudom mitévő legyek. Mit tegyek hogy leszokjon? Mert tudom, hogyha így folytatja, akkor nem lesz hosszú az élete. És bele se merek gondolni, mi lenne ha elveszíteném - éreztem ahogy egy maró könnycsepp folyik végig arcomon.
- Nagyon sajnálom - húzott magához. - Most akkor hazamész? - kérdezte.
- Csak néhány napra. Muszáj - húztam félre ajkaimat, majd Harry adott egy puszit fejemre.
Remek... Amikor úgy tűnik, végre tökéletes az életed, valami mindig betesz. Ráadásul nem is akármi. Talán az egyik legrosszabb dolog a világon az, amikor érzed, hogy elveszítheted a számodra egyik legfontosabb embert az életedben.