27. rész: Mindig bajba sodrom magam...

A konyhában mesterkedtem legújabb művem elkészítésével, ami ezúttal egy epertorta akart lenni. Harry persze még javában aludt, legalábbis én ezt hittem. Szépen nyugodtan bütykölődtem a pultnál, mikor hirtelen valaki átkarolta derekamat. Hátra fordultam, és azzal a lendülettel megcsókoltam Harryt.
- Felébredtél? Azt hittem te még alszol - mondtam neki nevetve.
- Á, már rég fent vagyok, csak lusta voltam kikelni az ágyból.
- Nem is te lennél - nevettem fel ismét.
- És mi jót csinálsz itt? Te meg a konyha Elena Smith? - vonta fel szemöldökét. - Na az két külön dolog.
- Hé, ezt kikérem magamnak! Sütni igenis jól tudok. Majd meglátod ha készen lesz.
- Ó persze... És amikor véletlenül sót raktál Niall szülinapi tortájába cukor helyett? Az is finomnak indult nem? Aztán szegény Niall sírógörcsöt kapott, hogy nem eheti meg - mutatott rám.
- Látom kötekedős kedvedben vagy Harold! De akkor én sem kíméllek - mondtam, majd hirtelen arcába kentem a tortához való krémet, és hatalmas nevetésben törtem ki.
- Ha-ha-ha. Na gyere had adjak egy csókot! - mondta, majd maga felé kezdte húzni fejem, nekem viszont nagy nehezen sikerült kezei közül kiszabadítani.
- Na azt próbáld meg! - mutattam felé nevetve, majd elkezdtem az amúgy sem túl nagy konyhában körbe-körbe rohangálni. Végül Harrynek sikerült elkapnia, és adott egy hosszú csókot, majd arcát beledörgölte a felsőmbe, hogy még édesebb legyen a bosszú.
- Nee! Nézd meg mit tettél velem! - nevettem fel, majd átöleltem, és letöröltem arcáról és a pólómról azt a jelentős mennyiségű vaníliakrémet.
- Szeretlek te kis bolond! - suttogta, majd megcsókolt.
- Mindennél jobban - suttogtam hajába. Felkapott, és elkezdett a hálószoba felé vinni. Háta mögött becsapta az ajtót és ledöntött az ágyra. Felém hajolt, lélegzetét szaporán vette, akárcsak én. Végigsimított derekamon, majd szépen lassan lehúzta a pólómat. Én ugyanígy tettem. Éreztem, hogy talán most megtörténik az a dolog, amelyre már oly régóta várok. Mézédes ajkait enyémeken éreztem, és a szívveréseim száma ismét az egekbe szökött.
Megérintettem nadrágja gombját, és majdnem sikerült óvatosan levennem róla, mikor megcsörrent Harry telefonja. Mérhetetlen dühöt és szomorúságot éreztem, hogy ismét sikertelennek bizonyult a próbálkozásunk.
Felsóhajtottam, majd beletúrtam hajamba.
- Igen? - szólt bele Harry kissé gondterhelt hangon.
- Zavarlak haver? - hallottam meg Niall hangját a vonal másik végéről, mire mindketten megforgattuk szemünket.
- Te is tökéletesen értesz az időzítéshez Niall. Sikerült a legjobbkor felhívnod - nevetett fel Harry.
- Ó, megzavartalak titeket? Ó... - leesett neki miről van szó. - Akkor én inkább most leteszem.
- Dehogy teszed! Ha már sikerült ilyenkor felhívnod, elárulnád, hogy mi volt az az eget rengetően fontos dolog? - kérdezte Harry.
- Tulajdonképpen teljesen lényegtelen dolog - válaszolt Niall. Érezni lehetett a hangján hogy zavarban van.
- Remek...- mormoltam orrom alatt. - Oké, akkor szia Niall! - nyomtam ki gyorsan a telefont.
Harry is felsóhajtott.
- Úgy látszik valaki nagyon nem akarja hogy nekünk ez összejöjjön... - dünnyögtem.
- Ugyan már Elena! - simított végig arcomon. - Majd meglátod hogy eljön a tökéletes alkalom - mondta, majd adott egy apró csókot ajkaimra.


Eljött az este, a búcsúbuli ideje. Hajamat copfba fogtam, és magamra kaptam a kedvenc vajszínű egybe ruhámat egy barna kötött kardigánnal. Harry tökéletesen nézett ki, de ez nem volt meglepő. Mikor ránézek úgy érzem, hogy napról napra egyre jobban beleszeretek.
- Mehetünk? - ragadta meg kezeimet.
- Persze - bólintottam, majd rámosolyogtam.
A fejfájásom a napokban egyre inkább enyhült, és már úgy éreztem, hogy teljesen rendbe jöttem.

A bulin nagyon jó hangulat volt. Mindenki ott volt. Simon Cowell is eljött, aki a fiúk mentora volt az X-Factorban. Még annál is jobb fej volt, mint ahogy elképzeltem.
Érdekes módon most még mindenki józan volt. Harrynek meglepően jó kedve volt, mivel szinte végig a táncparketten tartózkodott.
Hirtelen odalépett hozzá egy szőke lány, és magához húzta, amire felkaptam fejem, ezzel megszakítva a Liam-mel való beszélgetésem. Odafordítottam az ő fejét is, és mindketten döbbenten néztük, hogy mit csinálnak. Egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, mikor már annyira közel voltak, hogy ajkuk majdnem összeért. És ez tényleg csak millimétereken múlott, így hirtelen felpattantam, és elrohantam, de lehetőleg úgy próbáltam, hogy Harry is észrevegye. Sikerrel is jártam, mivel Harry azonnal ellökte magától a lányt, és utánam futott.
- Elena állj meg kérlek! - kiabált utánam, mikor én kivágtam magam előtt az ajtót. Odakint nyirkos hideg volt, a szél pedig erősen átfújt vékony ruházatomon.
- Miért várjak? Elárulnád? Majdnem lesmároltad azt a lányt. És ne is próbáld azt beadni, hogy te nem akartad, mert nagyon is fogékony voltál rá. Ha nem állok fel, valószínűleg meg is csókolod - kiabáltam, miközben éreztem hogy könnyeim végigfolynak arcomon.
- Félreérted! Én nem... Én nem akar... - nem hagytam hogy bejezze a mondatot, mert nem érdekelt hogy miként próbálja letagadni azt, amit én a saját szememmel láttam.
- Mondtam hogy erre nem vagyok kíváncsi! Szerinted milyen érzés nekem, hogy magamon kívül senkire nem számíthatok ebben a rohadt életben? Nem állnak mögöttem ezren, és néha még te is hátba szúrsz! - mindig törekszem higgadtan reagálni a dolgokra, de ez alkalommal nem tudtam. Tényleg úgy éreztem, hogy engem senki sem támogat, és senki sem áll mellettem. De meg is bántam hogy ezt kimondtam, mert nem gondoltam Anniere, aki tényleg mindig maximálisan kiáll mellettem.
- Én meg tudod mit unok? Hogy te folyton magadat sajnáltatod. Azt hiszed, hogy csak neked vannak problémáid az életben. Fel kell hogy világosítsalak Elena. Nem! Nekem is vannak. És néha már rohadtul unalmas a te nyavalygásodat hallgatni! - csak tágra nyitott szemekkel néztem ahogy Harry hozzám beszélt. Kimondhatatlanul rosszul esett minden egyes szó, amit kimondott.
- Hát... Ha ezt tényleg... Tényleg komolyan gondoltad, akkor nincs is miről beszélnünk - suttogtam remegő hangon. Ismét végigfolyt egy könnycsepp arcomon.
Elrohantam, de Harry még csak meg sem próbált visszatartani. Folyamatosan azon járt az agyam, hogy vajon tényleg komolyan gondolta-e, amit mondott. Mert még csak utánam sem jött. Akkor, abban a pillanatban arra vágytam a legjobban, hogy utánam fusson, elkapja karomat, az ölébe húzzon, megcsókoljon és azt suttogja "Sajnálom". De nem tette.
Azt sem tudtam merre megyek, csak rohantam, amerre tudtam.


                                       *Harry szemszöge*

Szerettem volna haragudni Elenára, de nem tudtam. Nagyon megbántam azt, amit a fejéhez vágtam. Egy barom voltam. Hiszen neki meghalt az anyukája, mindemellett pedig a volt barátja, akiről kiderült hogy egy őrült, elrabolta. És én, akit a legjobban szeret, ezeket zúdítottam rá. Alaptalanul. Szívem szerint visszacsináltam volna az egészet. A helyes az lett volna, ha utána megyek és bocsánatot kérek, de a büszkeségem nem engedte. Felülkerekedett rajtam...
Hirtelen lépteket hallottam a hátam mögött, majd megláttam Simont, aki leült mellém a lépcsőre.
- Mindent hallottam... - mondta, majd mélyen a szemembe nézett. - De látom hogy szereted ezt a lányt Harry! És a te dolgod most az, hogy megkeresed Elenát - megütögette vállamat, majd nem is mondott semmi mást, felállt és elment. Még egyszer hátranézett, és egy aprót bólintott fejével, jelezve hogy induljak el. Igaza volt. Elindultam hogy megkeressem.

                                      *Elena szemszöge*

Nagyon különös környékre keveredtem, az utcák szinte üresek voltak. Elég rossz előérzetem támadt. Tudtam hogy nem lett volna szabad idejönnöm.
Hirtelen meghallottam, hogy valaki mögöttem jön. Hátrakaptam a fejem, és megláttam két sötét alakot. Nem tudtam még kivenni hogyan néznek ki, mert elég messzi voltak. Mikor egyre közelebb értek, kezdtem egyre jobban bepánikolni. Két férfi volt mögöttem, akik elég rossz állapotban voltak. Messziről érezni lehetett rajtuk az alkoholt.
- Hé kislány! Hová sietsz annyira? - kiabált utánam az egyik férfi.
Szívem egyre gyorsabban vert, tenyerem pedig izzadni kezdett. Egyre szaporábban vettem lépteimet, míg végül futni kezdtem, de hiába, mert ők gyorsabbak voltak. Az egyikük elkapta kardigánomat és magához rántott. Szívem majd kiugrott a helyéről félelmemben. Te jó ég... Ismét hülye voltam. Két részeg férfi között állok egy kihalt utcán, akik ki tudja mit akarnak művelni velem... Hogy lehetek ennyire vakmerő és idióta?
- Mihez lenne kedved kislány? - húzta végig kezét arcomon az egyikőjük. Halk sírásban törtem ki, de őket ez nem is érdekelte.
- Semmihez? Akkor majd mi eldöntjük - nevettek fel mindketten. Egyszerűen undorítóak voltak, én pedig nem mertem még csak megmozdulni sem.
- Engedjenek el k-kérem - dadogtam remegve.
- Nem fogunk bántani te kis buta - elkezdte lehúzni rólam vékony kardigánom.
Behunytam szemeimet, és összeszorított fogakkal álltam mozdulatlanul. Tudtam, hogy hiába sikítozok, úgysem hallja meg senki, és hiába próbálok elmenekülni, ők úgy is erősebbek. Ismét nevetni kezdtek, mikor sikerült rólam leráncigálni a kardigánt. Nagyon fáztam és egyre jobban rettegtem. Ezt egyszerűen már nem voltam hajlandó tűrni, megpróbáltam kiszabadulni kezeik közül. De nem sikerült. Hogy is sikerülhetett volna? Elkezdtek ide-oda rángatni egymás között, mire én heves zokogásban törtem ki. Reménytelennek tűnt, hogy itt most ne történjen valami szörnyű dolog. Legalábbis ezt hittem. De hirtelen megláttam a távolban egy erős fényt, majd kirajzolódott egy nagy fekete kocsi. Ahogy egyre közelebb jött, megláttam hogy ez egy fekete Range Rover. És már szinte biztos volt, hogy Harry ül benne. Leparkolt előttünk, a két férfi pedig ijedten egymásra nézett. Harry azonnal kipattant belőle, de hihetetlenül idegesnek és kétségbeesettnek tűnt.
- Azonnal vegyék le róla a kezüket! - ordított rájuk Harry.
Az egyik férfi még mindig erősen szorított, mire odalépett Harry és bemosott neki egy hatalmasat.
Erre nagyon begurult, engem elengedett, majd ő is bevert egyet Harrynek, amitől ő majdnem a földre került. Vérezni kezdett az orra, amit még nézni is rossz volt. Már a másik férfi is beszállt a verekedésbe, és ketten felülkerekedtek Harryn. Kilátástalannak tűnt a helyzet. Harry már alig bírt talpon maradni a sok ütéstől, ami őt érte, én pedig csak tétlenül álltam ott, hiszen semmi ötletem sem volt, hogy mit csináljak. Remegő kezeimet szám elé tettem, és reszketve néztem a történteket. Tennem kellett volna valamit, de teljesen lefagytam. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Harrynek sikerül erőt vennie a magán, és két kezével helyre tette mindkettőjüket. Feladták hogy tovább harcoljanak Harry ökleivel, így még egyszer szúrós tekintettel ránk pillantottak, majd elrohantak. Harry vérző orral odabotorkált a kocsihoz, ahol álltam, és nyöszörögve nekidőlt. Láttam, hogy mennyire fáj neki az a sok ütés amit kapott. Nagyon rossz volt nézni. Odabújtam hozzá és nagyon szorosan átöleltem.
- Harry, nem is tudod milyen hálás vagyok, amiért utánam jöttél. Ha te nem lépsz közbe, bele se merek gondolni, mi történt volna - suttogtam fülébe. Felém fordult, és szorosan magához ölelt.
- Mindig bajba sodrod magad! - simított végig hajamon. - De én itt vagyok, és mindig megmentelek. Viszont vigyázhatnál magadra jobban is - még erősebben magához szorított.
- Igen, és annyira sajnálom hogy az én hülyeségeim miatt te is bajba keveredsz. De nem menthetsz meg mindig - suttogtam.
- Nekem ez a dolgom. Ha te bajban vagy, én kihúzlak belőle. Szerelmes vagyok beléd, Elena! És nem hagyhatom, hogy a szerelmemet bárki is bántsa. De azért ha lehet, ne keveredj túl sűrűn ilyenekbe - nevetett fel halkan.
 Aprót bólintottam, majd fejét közelebb húztam enyémhez, és megcsókoltam.

Beszálltunk a kocsiba, majd hazamentünk. Útközben végig magamon éreztem tekintetét.

Mikor megérkeztünk, azonnal csináltam egy forró borogatást az orrára.
- Áu! - ordított fel, mikor orrára helyeztem a forró, sós vízbe mártott borogatást, és próbálta eltolni magától.
- Na! Tudom, hogy ez most nem kellemes, de meglátod hogy jót fog tenni - tettem ismét az orrára.
Ismét felszisszent, de most már hagyta hogy segítsek rajta.
- Annyira sajnálom hogy miattam van most ez az egész - dünnyögtem, miközben még mindig orrán tartottam a borogatást, és nagyon közel ültem hozzá.
- Elena, ez az én hibám. Ha nem lettem volna túl büszke, és utánad megyek abban a pillanatban mikor elrohansz, ez az egész nem történik meg - fúrta tekintetét enyémbe gyönyörű zöld szemeivel.
- Ugyan már - sóhajtottam fel. - Néha borzasztóan elviselhetetlen vagyok. És féltékenységi rohamot kapok...
- Pedig nem lenne okod rá! - szorította meg kezeimet. - Az a lány pedig... Én csak táncolni akartam vele, ő pedig félre értette. De Elena, én csak téged szeretlek, érted? Csakis téged, senki mást! - tekintete komolyságot tükrözött. Tehát komolyan gondolta?
- Én is csak téged! De mi van ha jön majd egy lány, aki úgy fog téged szeretni mint én? - kérdeztem, majd közelebb hajoltam hozzá.
- Szerethet úgy mint te, de én sosem fogom őt úgy szeretni, ahogyan téged! - hihetetlenül és kimondhatatlanul boldog voltam válaszától.
Levettem kezem arcáról, rámosolyogtam, és hosszan megcsókoltam. Szenvedélyesen. Tudatni akartam vele, hogy nekem rajta kívül az égvilágon senki más nem kell. Mert ez így is volt. Nekem csak az én egyetlen és pótolhatatlan Harry Stylesom kellett, kell, és kelleni fog örökre. És ezek szerint ő is ugyanígy érzett.

Ölébe húzott, én pedig karjaiban álomba szenderültem.