37. rész: Cause everytime you touch me I just die in your arms.♥

Ajkait lassan enyémekre tapasztotta, de ez a csók csupán néhány másodpercig tartott, mert valaki hirtelen benyitott az ajtón. Azonnal ellöktem magamtól Zaynt, mikor megláttam hogy Louis áll az ajtóban, utálkozó pillantással.

- Louis, ez nem az aminek látszik! - próbáltam keresni vele a szemkontaktust, de egy pillanatra sem nézett a szemembe.
- Hanem mégis mi, ha nem az, hogy ti ketten csókolóztatok? - kérdezett vissza felháborodottan, majd kilépett a folyosóra.
Zayn és én is utánarohantunk. Agyam egyre inkább csak azon kezdett el járni, hogy mi lesz ha Louis elmondja Harrynek ezt az egészet. Hiszen náluk jobb barátokat el sem tudnék képzelni.
- Louis, kérlek állj meg! - ragadtam meg karját.
- Most meg attól félsz hogy Harry megtudja? Igazán megérdemelnéd hogy hagyjon el téged... Ő jobbat érdemel mint te. És tudod miért? Mert te őt nem szereted... Vagy igen? Bár nem hiszem, mert ha szeretnéd, nem keverednél folyton ilyen helyzetekbe Zaynnel.
- Louis, ez tényleg nem Elena hibája. Ez a csók miattam történt meg - kelt Zayn a védelmemre.
- Ne. Ne kezdjük el azt, hogy az ártatlan kis Elena Smith semmiről sem tehet, mert ez csakis az ő hibája. Ha tényleg szeretné Harryt, akkor kerek perec ki tudná mondani, hogy téged nem szeret, és ellent tudna állni. De Zayn... Hallottad egyszer is Elenától, hogy ő már semmiféle mélyebb érzést nem táplál irántad?
Zayn csak némán meredt maga elé, nem szólt egy szót sem. Igen, ez igaz volt. Azt konkrétan sosem mondtam ki, hogy nem szeretem már Zaynt.
- Kérlek Louis, nagyon kérlek hogy ezt ne mondd el Harrynek! Én szeretem őt, érted? Tényleg szeretem. Mit akarsz még, mit tegyek? Mondjam ki, hogy Zaynt már nem szeretem? Hogy csak és kizárólag egyedül Harryt szeretem? - szöktek könnyekbe szemeim. Tényleg nem akartam Harryt elveszíteni. Ő mindig annyira jó volt hozzám, mindig olyan odaadó volt velem szemben, és a legfontosabb, hogy tiszta szívéből, feltétel nélkül szeret engem. Zayn pedig... Igen, ő képes hatással lenni rám. De sem a szavaiban, sem a tetteiben nem éreztem azt, hogy bármit képes lenne megtenni értem.
- Nem kell esküdözni, azzal nem tudsz meghatni. Ne is próbálkozz Elena. De egyet jól jegyezz meg. Az én barátságomat most teljesen elveszítetted. Ahogy a bizalmamat is - nézett mélyen szemeimbe Louis, majd leviharzott a földszintre.
Kezeimet arcomba temettem és sírni kezdtem. Nem fért a fejembe, hogy Louis azt mondta, többé már nem vagyunk barátok. Részben megértettem, hogy haragudott, hiszen Harry a legjobb barátja, és fontos neki hogy a lehető legjobb lány legyen az övé. És úgy tűnik hogy ezt a lányt szerinte nem én testesítem meg...
- Ne sírj, kérlek Elena! - húzott magához Zayn. - Ne haragudj hogy ilyen hülye voltam. Nem kellett volna megcsókoljalak.
- Csak áruld el, miért akarod ennyire megnehezíteni a dolgomat? - szegeztem rá tekintetem. - Próbálom elfelejteni azt, ami köztünk történt. De minden egyes ilyen alkalommal felbolygatod az érzéseimet. Pedig én tényleg, tiszta szívemből szeretem Harryt.
- Nekem sem könnyű, hidd el... Tudod milyen nehéz megállni minden egyes nap, hogy ne csókoljalak meg, ne öleljelek magamhoz? És tudod mi a legrosszabb az egészben? Minden egyes nap végignézni, hogy ezeket a dolgokat Harry teszi meg - láttam szemein, hogy vastag könnyfátyolba borulnak.
- De Zayn... Akkor miért vagy Cattel? Ha mindez igaz, akkor miért használod őt ki? Nem különösebben kedvelem, de ezt te is tudod. Viszont azt még ő sem érdemli meg, hogy olyasvalaki legyen vele, aki nem szereti - bújtam ki karjai közül.
- Én csak vele próbállak kiverni téged a fejemből, érted? Tényleg fel sem fogod milyen érzés ez nekem? Hogy nem szeretsz viszont...
-Rendben, okolj ezért is engem. De nem emlékszel hogy te voltál az, aki közölte velem hogy köszöni szépen, de nem kér többet belőlem? Te voltál az, aki a háta közepére sem kívánt volna. Közölted velem hogy menjek el, emlékszel? - vágtam fejéhez a múltbéli sérelmeimet.
- Annak oka volt, tudod? Amikor szakítottunk, te nem tétlenkedtél, azonnal kivetetted a hálód Harryre. És a történtek után van képed engem okolni a szakításunk miatt? - emelte fel hangját.
- Talán ha akkor nem hagyod hogy elmenjek, és te jössz utánam, nem pedig Harry, most rég nem itt tartanánk! - kiabáltam szinte már sírva. - Szóval Zayn Malik, engem felejts el egy életre. És valld be végre magadnak hogy te engem valójában nem szeretsz, mert a tetteid nagyon is erről árulkodnak - mondtam ezúttal már teljes nyugodtsággal, vetettem rá még egy lenéző pillantást, majd lefutottam a lépcsőn.

Amint beléptem a nappaliba, szempárok sokaságával találtam szemben magam, de a legtöbb ember már hazament. Csak Skylar, Nicole, Andrew, Lexie, Nick, a fiúk és Julianne volt jelen.
- Kiabálást hallottunk fentről, minden rendben? - kérdezte Skylar.
- Persze, csak egy kis... Mindegy, nem történt semmi - fogtam rövidre válaszom egy tettetett mosoly kíséretében, reménykedve abban hogy semmit sem hallottak. - Harry?
- A konyhában csinál valamit, Louis is vele van - válaszolt Niall, miközben éppen evett valamit.
LOUIS?! Átfutott rajtam a gondolat, hogy talán most egy életre elveszítettem Harryt. És ha ez megtörténne, én azt nem élném túl...
Berohantam a konyhába és egy ijedt pillantást vetettem Louisra, aki azonnal elfordította fejét.
- Minden rendben Elena? Kiabálást hallottam az emeletről - lépett oda hozzám Harry.
Részben már nyugodt voltam, hiszen nem hallottam tőle semmi olyat, hogy hogy tehettem ezt, vagy hogy őt egy életre elveszítettem. Tehát Louis nem mondta volna el neki?
- Minden rendben, nem történt semmi. És veletek? Minden oké? - kérdeztem, miközben nyeltem egy nagyot.
- Minden teljesen rendben van - mormolta Louis karba tett kezekkel, majd megforgatta szemeit és egy ördögi pillantást vetett rám.
Harry nem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt.
- Szeretlek. Nagyon! Jobban vagy már? - suttogta hajamba.
Válla fölött Louisra szegeztem tekintetem és eltátogtam egy halk köszönömöt, majd sóhajtottam egyet. Louis még mindig állta pillantásom, de csak utálatot véltem felfedezni benne. Ekkor beugrott az álmom egy részlete, és minden világossá vált. Szóval az álmom megjósolta mi fog történni...
- Én is szeretlek Harry - öleltem át még szorosabban - És soha nem akarlak elveszíteni - suttogtam, de bizonyára Louis is meghallotta, s erre a mondatomra egy szemforgatással reagált. - A körülményekhez képest egész jól vagyok - húzódtam kicsit távolabb Harrytől, majd rámosolyogtam.
- Jut eszembe, Eleanor üzeni hogy nagyon sajnálja. És ha bármiben segítségre lenne szükséged, neki bátran szólhatsz - szakította félbe Louis a Harryvel való beszélgetésem. De még mindig nem véltem felfedezni semmiféle szeretetet hangjában.
- Köszönöm - mondtam, majd bólintottam egyet.
Louis megveregette Harry vállát, majd kiment a többiekhez.
- Mi van vele? - mutatott Louis felé - Olyan, nem is tudom... Bunkónak tűnt veled szemben.
- Fogalmam sincs... - motyogtam. Hazudtam, mert valójában nagyon is volt fogalmam róla hogy miért olyan, amilyen.
- Mindegy, most az a lényeg hogy pihend ki jól magad, és ne idegeskedj, oké? - döntötte homlokát enyémnek.
- Rendben - mondtam, majd leheltem egy apró csókot ajkaira.

Kimentünk a többiekhez, majd Liam odasétált hozzám, oldalra biccentette fejét, jelezve hogy beszéljünk.
Felkaptam a kabátomat, majd kiléptünk a ház elé, és leültünk a verandán elhelyezett lépcsőre.
- Minden oké? - fordította felém fejét.
- Persze... Nem - nevettem fel ironikusan - Semmi sincs rendben Liam.
- Azt sejtettem - küldött felém egy gondterhelt mosolyt. - De konkrétan mi történt? Most nem a temetésre gondolok, hanem Zaynre.
- Zaynre? - bámultam rá kikerekedett szemekkel.
- Hallottam néhány dolgot a vitátokból... - motyogta.
- Tudni akarod hogy mi van? De csak akkor mondom el, ha megígéred, hogy lakat a szádon! De tényleg nem mondhatod el senkinek. Legfőképpen nem Harrynek.
- Hallgatok mint a sír - emelte fel kezeit "eskütétel" gyanánt.
- Én... Én megcsókoltam Zaynt. De nem akartam!
- Nem akartad? - vonta fel szemöldökét.
- Miből gondolod hogy akartam? - kérdeztem vissza felháborodottan.
- Elena... - küldött felém egy amolyan "nagyon jól tudod miről beszélek" pillantást.
- Ez nagyon bonyolult, Liam - hajtottam fejem térdeimre. - Nem beszélve arról, hogy Louis most utál, mivel meglátott minket.
- Ja, nagyon rosszkedvűnek tűnt. Szóval ezért... De tudod hogy csak Harryt akarja óvni, ugye? Ez nem ellened irányul.
- De, ez nagyon is ellenem irányul, tudom... Csakhogy én tényleg szeretem Harryt. Ez nem süket duma. Komolyan mondom.
- Nekem nem kell bizonygatnod, én elhiszem. Mindig elhittem, és ezután is el fogom hinni. Én is a legjobbat akarom Hazzának, csakúgy mint Louis. Csak annyi a különbség köztünk, hogy én tisztában vagyok vele, hogy Harry keresve sem találna nálad jobbat - mosolygott rám.
- Miért vagy ilyen átkozottul rendes? - viszonoztam mosolyát.
- Igen, ezt kérdezték már mások is - nevetett fel. - De itt most valójában nem a kedvességről van szó. Csak képes vagyok átlátni a dolgokat. És minden arról árulkodik, hogy Harry és te egymásnak vagytok teremtve. Ja és ne aggódj, ezt a kis incidenst tőlem biztos nem fogja megtudni. Louist pedig bízd rám, rendben? - ölelt át.
- Nagyon köszönöm Liam. Mindent köszönök - adtam egy puszit arcára. - De én azt hittem, hogy Louis és én a legjobb barátok vagyunk. Legalábbis nekem mindig ezt mondta, és ugyanígy éreztem én is. Egészen mostanáig... - meredtem magam elé. Tényleg bántott ez az egész. Hiszen Louisnak tényleg mindent elmondtam. Mindent elmeséltem neki a múltamról, amit csak lehetett, megbíztam benne. Én viszont ezzel a húzásommal most talán egy életre elveszítettem a bizalmát.
- Majd beszélek a fejével, oké? - simogatta meg vállam.
- Az jó lenne, bár nem hiszem hogy tudnál rá hatni. Te is tudod milyen makacs - nevettem fel.
- Igen, volt már alkalmam tapasztalni - nevetett fel ő is. - Na gyere királylány, menjünk be - ragadta meg kezeimet.
Egy halvány mosoly kíséretében bólogattam, majd visszamentünk a többiekhez. Talán Liam közelebb került hozzám mint gondoltam? Talán ő igazibb barát mint Louis? Észre sem vettem, de ő mindig itt volt és támogatott. Ha valakiről, akkor róla tényleg azt tudom mondani hogy egy igaz barát, aki sosem hagy cserben.
Ráeszméltem, hogy még vár rám egy elég kellemetlen beszélgetés a nagymamámmal.
- Beszélhetnénk Julianne? - mentem oda az idős hölgyhöz.
- Ahogy óhajtod - eresztett meg egy apró mosolyt, majd abbahagyta a beszélgetést Skylar-rel és Nicole-lal.
Ahogy végignéztem rajta, annyira előkelőnek tűnt. A léptei, a beszédstílusa, mintha ő lenne maga a királynő. Persze tudtam hogy nem ő az, de arra mertem következtetni, hogy a királyi család közegében nőtt fel.
- Meg szeretném kérdezni, hogy tulajdonképpen mi az oka annak, hogy eljött apa temetésére.
- Nos, bizonyára tudod hogy most kell neked egy gyám, amíg tizennyolc éves nem leszel, és az nemsokára itt van. De addig sem maradhatsz magadra. A helyzet a következő...
- Maga akar a gyámom lenni? - szakítottam félbe.
- Ami azt illeti, igen - adott egy rövid, ám lényegre törő választ. 
- Nézze, én nem utálom magát. Tényleg nem. És bocsánatot is szerettem volna kérni a bunkó viselkedésem miatt. De meg kell értenie, hogy ez így most sok nekem. Hiszen könyörgöm, nem is ismerjük egymást! Semmit nem tudok magáról.
- Ahogy én sem rólad... - mondta halkan, de közben végig emelt fővel állta pillantásom. Én az ilyen helyzetekben azonnal lesütöm a szemem, kerülöm a másik tekintetét, de ő mereven és egyenesen tartotta fejét, tartva a szemkontaktust.
Az az igazság, hogy én minden egyes alkalommal, mikor beszélgetek valakivel, zavarba jövök ha a szemébe kell néznem, így az enyémeket mindig lesütöm. Most is így tettem, és a parkettán található foltokat kezdtem el kémlelni.
- Hékás, ki tanította azt neked, hogy amikor beszélgetsz valakivel, akkor lesütöd a szemeidet? Fel a fejet, húzd ki magad és nézz annak a szemébe, akivel beszélsz! Egy hölgynek mindig így kell cselekednie! - emelte fel államnál fogva fejem, majd rám mosolygott.
- Meg kell hogy mondjam, maga nem is olyan rossz fej mint hittem - mondtam, mire elnevette magát.
- Nem hát - mosolygott rám.
Hirtelen nyakába ugrottam, melytől kicsit megijedhetett, mert elég váratlanul cselekedtem, de muszáj volt megölelnem.
- Hiányzott az életemből. Nagyon - motyogtam.
- Jaj kicsikém, te is - adott egy puszit arcomra.
- Akkor hát adjunk egy esélyt egymásnak hogy megismerhessük egymást. És én szeretném megkérni, hogy legyen a gyámom. De van olyan amit még esetleg tudnom kéne magáról, mielőtt vállalkozok erre? - kérdeztem nevetve.
- Csak annyit, hogy Londonban élek, a palotához nagyon közel. És ami még fontos, hogy én a királynő "udvartartásába" tartozok.
- Tessék? - kérdeztem meglepetten.
- Jól hallottad. Tehát mostantól neked is teljesen másképp kell élned. Modort, kifinomultságot és előkelőséget kell produkálnod. Menni fog? - kérdezte.
- Rajta vagyok. Bár ez elég váratlanul ért. Oké, kicsit lesokkoltam. Maga ismeri a királynőt? - kérdeztem tátott szájjal.
- Az nem kifejezés hogy ismerem... Nagyon jól ismerem. A ti, fiatalos nyelveteken ezt úgy szokás mondani, hogy... Ó, azt hiszem megvan. Hogy öribarik vagyunk, igaz?
Az előkelő nagymamám szájából ezt nagyon vicces volt hallani, így elnevettem magam. Elképzelni hogy lepacsizik a királynővel és együtt buliznak, elég bizarr, de mókás.
- Most meg mit nevetsz? - vonta fel szemöldökét.
- Se-semmit - dadogtam, miközben próbáltam abbahagyni a nevetést. - Úgy szokás. Hűha. Hű. Hát ez váratlanul ért - sóhajtottam egy nagyot, majd elmosolyodtam.
- Rendben. Mindent elintézek majd, az odaköltözéseddel kapcsolatban is. Viszont már elég későre jár, úgyhogy elmegyek a hotelbe, ahol megszállok az éjszakára.
- Aludjon jól. És köszönök mindent. Tényleg - öleltem át, majd elköszöntem tőle.
Miután Julianne elment, a fiúk úgy döntöttek hogy mind itt éjszakáznak, kivéve Zaynt. Furcsálltam is a dolgot, de a ma történtek után részben meg is tudtam érteni.
- Zayn, te miért nem maradsz? - kérdezte Harry az éppen menni készülő Zaynt.
- Hát... Nem vagyok valami jól. Nem tudom, talán egy kis friss levegő kellene... Tényleg nem tudom. Jó éjt - mondta majd becsukta maga után az ajtót. Olyan furcsa volt. Miközben lépteit vette, kicsit szédelgett is.
Hirtelen Liam lépett mögém.
- Nincs valami jó passzban. Nagyon furcsán viselkedik... Nem szeretném hogy hülyeséget csináljon, de tudom hogy hirtelen felindulásból képes meggondolatlanul cselekedni... - suttogta fülembe. - Kérlek Elena, próbáld meg rábeszélni hogy maradjon itt, amíg még a közelben van.
Némán bólintottam, majd kimentem a ház elé.
- Zayn, kérlek maradj! - kiabáltam utána. - Egyébként is, most mégis hová készülsz? Nem is ismered ezt a környéket.
- Te mondtad hogy felejtselek el, nem? Akkor nem mindegy neked hogy mikor mit csinálok? Ilyen alapon nincs jogod beleszólni - tárta ki karjait, majd megrántotta vállát. Olyan furcsa volt... Mintha nem lenne teljesen magánál. A járása sem volt egyenletes, és ebből csak egy dolgot tudtam leszűrni.
Futni kezdtem, hogy utolérjem, majd vállánál fogva magam felé fordítottam.
- Te ittál? - kérdeztem döbbenten.
- És ha igen? Neked ahhoz semmi közöd! - vette le kezem válláról.
- Nem tehetnénk ezt most félre? - emeltem fel hangomat. - Gyere vissza jó? Kérlek... - suttogtam, majd megfogtam kezét.
Szemét kezeinkre szegezte, majd szemembe nézett.
- Csak áruld el hogy miért jó neked ez - suttogta, majd közelebb hajolt hozzám.
- Micsoda? - kérdeztem halkan.
- Fogalmad sincs róla mit teszel velem. Teljesen elgyengítesz a tökéletességeddel. A szemeid, a hajad, a szád - mondta remegő hangon, majd óvatosan végighúzta kezét ajkaimon.
- Zayn - fordítottam oldalra fejem, hogy ne tudjak a szemébe nézni. Abba a gyönyörű barna szempárba. - Kérlek fejezzük be ezt a gyerekes dolgot, és gyere velem vissza - engedtem el kezeit, majd távolabb léptem tőle.
- Ez így túl nehéz. Belehalok ha itt maradok, de nem csókolhatlak meg. Most inkább elmegyek - suttogta arcomba, majd adott rá egy puszit és egyetlen szó nélkül elment.
Liam szavai visszhangzottak fejemben, hogy ne engedjem elmenni, mert nagy az esély rá, hogy valami hülyeséget csinál. Én pedig mit tettem? Csak álltam egy helyben, és közben egyre inkább elhalványuló alakját bámultam, míg végül teljesen eltűnt.
Elindultam vissza a házba, de már korom sötét volt. Befutottam, majd levetettem magam a kanapéra.
- Nagyon hideg van kint - mondtam még mindig vacogva.
- Zayn? - nézett rám kérdően Liam.
- Elment... Egy kicsit kiszellőztetni a fejét - fogtam rövidre a választ, majd vetettem Liamre még egy "később majd beszélünk" pillantást.
Nagyon elfáradtam ebben a napban, és abban biztos vagyok, hogy nem ez volt életem legjobbja, hiszen eltemették apát. Az utóbbi pár órában konkrétan sírni sem volt időm, annyira pörögtek körülöttem az események.
Fáradtan felcsörtettem a lépcsőn, beléptem a szobámba, majd levetettem magam az ágyra. Néhány percen belül elhatároztam hogy felkelek, mivel azért mégsem kellene utcai ruhában, fürdés nélkül lefeküdnöm aludni.
Az ajtót elfelejtettem becsukni, nem gondolva arra hogy bármelyik fiú bejöhet, mikor éppen öltözök... De ez éppen akkor eszembe sem jutott. Könnyedén kibújtam fekete ruhámból, ami alatt csupán egy feszes top és a bugyim volt. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki hátulról megpuszilja vállam. Megfordultam és megpillantottam Harryt.
- Jézusom, nyitva hagytam az ajtót? - kérdeztem, majd azonnal odarohantam becsukni.
- Szeretlek - lépett oda ismét hozzám, majd átkarolta derekam és hosszan megcsókolt.
- Én is szeretlek Harry. Ha tudnád mennyire - suttogtam.
- Ha csak feleannyira mint amennyire én téged, nekem már az is elég - nevetett fel halkan.
- Sokkal jobban mind gondolnád - mosolyodtam el.
Hirtelen még szorosabban kezdte el szorítani derekamat, és elindított valami nyálas, nyolcvanas évekbeli retro zenét, mire nevetni kezdtem.
- Ne nevess! Vedd komolyan. Most táncolunk - mondta kuncogva.
- Értettem uram - mondtam, de a nevetést nem tudtam abbahagyni. - Ne haragudj, de ez a zene... Elég vicces - próbáltam visszafojtani a nevetést. - És a szövege?! Honnan szetted ezt Styles? - kérdeztem nevetve.
- Én szeretem ezt a zenét. És csak hogy tudd, ezzel most vérig sértettél - fordult el játszva a sértődöttet.
- Bocsánatot kérek - biggyesztettem lefelé ajkaim. - Nagyon jó zenei ízlésed van édesem! - fordítottam ismét magam felé arcát, majd végigsimítottam rajta.
- Én is így gondoltam - suttogta nevetve, majd szorosan magához ölelt, és elkezdtünk lassúzni. Kezeim átkulcsoltam nyakán, ő pedig még mindig derekamon pihentette kezeit. Miután vége lett a számnak, elindult egy másik, ismerősen csengő dal.
Erre a számra is kellemesen eltáncolgattunk. Kissé vicces látvány lehettünk akkor, hiszen én egy szál bugyiban és topban róttam a köröket a szoba körül Harryvel.
Vagy fél órán keresztül táncolhattunk, mikor levetettem magam a szobámban lévő kanapéra, ő pedig kicsit finomabban mint én, leült mellém. Elfeküdtem, fejem pedig lábaira hajtottam.
- Tudod, imádom amikor smink nélkül, egy szál bugyiban láthatlak. És tudod miért? Mert ekkor jövök rá, hogy mennyire nagyon szeretlek. Hogy önmagadért szeretlek, és anélkül is leveszel a lábamról, hogy bármilyen márkás ruha vagy öt kiló smink lenne rajtad. Ilyenkor jövök rá, hogy te vagy életem szerelme - mondta, miközben hajammal játszadozott.
Annyira jól esett mondott, hogy akkor, ott nem is kaptam levegőt. Lányok, ha valaki ilyet mondd nektek, biztosak lehettek benne hogy ő az igazi! Minden kétségem elszállt, és senki más nem számított attól a pillanattól fogva, csak Ő és én.
- Velem meg tudod mi történik ilyenkor? Hogy azt hiszem, mindjárt elsírom magam a boldogságtól. Hogy érdemeltelek én ki téged? - kérdeztem, miközben végigsimítottam kezem puha, selymes arcán.
- Na, ugyanezt kérdezhetném én is - mondta, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt puha, mézédes ajkaival.
Még órákig beszélgettünk ilyen-olyan dolgokról, miközben rengetegszer sikerült megnevettetnie. Szót ejtettünk a nagyiról, és arról hogy mostantól milyen fordulatot vesz majd az életem. Kénytelen voltam azt is belátni, hogyha mostantól a fiúk turnéra mennek, akkor én majd nem tarthatok velük. Persze megígértük egymásnak hogy a távolság majd semmit sem változtat a kapcsolatunkon, de belül valójában rettegtem, hogy ez azzal jár majd, hogy előbb utóbb elveszítem.
Ennek az estének a varázsa mindig az emlékeimben marad. És váltig merem állítani, hogy Harry az igazi. Ettől az estétől kezdve soha többé nem voltak kétségeim afelől, hogy valóban Őt szeretem-e. Ő az egyetlen, akivel képes vagyok órákig beszélni akár a semmiről is. Ő az egyetlen, akit mindig, feltétel nélkül szeretni fogok.