40. rész: Mindennek vége?

Miközben egyre hevesebben csókolóztunk, az eső hirtelen szakadni kezdett, brutális mennyiségben. Én az esetek túlnyomó többségében szeretek az esőben állni, futni vagy bármi mást csinálni, de Harry látszólag nem élvezte ennyire a helyzetet.

- Nagyszerű... - mormolta.
- Na ne legyél már ilyen! Én imádom az esőt - mondtam kuncogva, majd elkezdtem ide-oda rohangálni.
- De a hajam! Teljesen el fog ázni! - mondta világfájdalmas arckifejezéssel.
- Komolyan mondom kezdesz rosszabb lenni mint Zayn, ha a hajadról van szó - mondtam nevetve. - Na akkor mogorva uraság, szabad lesz egy táncra? - nyújtottam felé kezem.
Néhány másodpercig még kérette magát és folytatta a siránkozást, de utána megadta magát, elmosolyodott és elkapta kezem.
Úgy táncoltunk, mint két idióta. Összevissza ugrándoztunk, és a sajátos koreográfiánkba még a fogócska elemeiből is sikerült belevinni néhányat. Ült az egyik padon egy esernyő alatt két idős ember, valószínűleg egy házaspár, akik először elég furcsa szemmel néztek ránk, de később már ők is csak mosolyogtak rajtunk.
- Olyan bolond vagy Harold! - mondtam nevetve, majd arcát kezeim közé fogtam és közelebb húztam magamhoz.
- Volt kitől tanulnom - kacsintott rám, majd lehelt egy apró csókot ajkaimra.

Az eső szakadatlanul zuhogott, mi pedig úgy döntöttünk hogy hazamegyünk Harryhez.
Bevágódtam a Range Rover anyósülésébe, majd mikor Harry beindította a kocsit, hirtelen kínos csönd állt be.
- Öhm, az van hogy kérdezni szeretnék valamit... - mondtam zavartan.
- Akkor hajrá - mosolygott rám. Én csak egy kínos vigyort küldtem felé, amelyből rögtön leesett neki mire gondolok. - Louis nincs otthon, ha erre gondolsz - nevetett fel.
- Gondolatolvasó vagy - mondtam kuncogva, melyre ő egy kaján mosollyal válaszolt. - Mi ez a vigyor? - kérdeztem nevetve.
- Semmi... Tényleg - meredt maga elé még mindig vigyorogva, melyre én csak nevetve megforgattam szemeimet.

Hazaértünk... Amint beléptünk az ajtón, rögtön egymásnak estünk. Szenvedélyesen, de mégis gyöngéden a falhoz lökött, majd vadul csókolni kezdett. Kezeimmel még vizes hajába túrtam, majd óvatosan felugrottam és lábaimat átkulcsoltam derekán. Így sétáltunk fel - jobban mondva Harry sétált fel - a lépcsőn, majd rögtön a hálószoba felé vettük az irányt.
Becsapta maga mögött az ajtót, majd óvatosan lefektetett az ágyra.
- Szeretlek Elena. Mindennél jobban szeretlek - suttogta fülembe, miközben apró puszikat adott arcomra.
- Én is téged Harry - mondtam halkan, majd hosszan megcsókoltam. Csókunk közben gyöngéden alsó ajkamba harapott, mire elmosolyodtam. Lassan lehúzta rólam felsőmet, én pedig az övét.
Ahogy forró felsőteste enyémhez simult, éreztem szapora szívveréseit.
Hatalmas boldogsággal töltött el ismét teljesen magaménak érezni Őt.


Reggel még nagyon korán lehetett, mikor felébredtem. Az eső még csepergett, szinte kopogtatott az ablakon. Harry halkan szuszogott mellettem. Gyengéden ölelt magához karjaival.
Végigsimítottam arcán, majd elmosolyodtam és szorosan hozzábújtam.
Néhány percig még bámultam ki az ablakon és hallgattam az eső kopogását, majd éreztem hogy Harry felébred.
- Jó reggelt! - mondta még kissé álmos hangon, de ezt iszonyatosan szexinek és aranyosnak találtam.
- Neked is - mosolyogtam rá, majd adtam egy puszit arcára.
- Tudod, kicsit félek ettől az egésztől...
- Mire gondolsz? - húzódtam kicsit távolabb tőle, miközben hangom komollyá vált.
- Hát ettől az egész távolság dologtól. Én ugyanúgy foglak szeretni mint eddig, csak így sokkal nehezebb lesz - motyogta miközben tekintetét mélyen enyémbe fúrta.
- Bárcsak ez lenne az egyetlen probléma... - gondoltam magamban. Én is féltem ettől a távolság dologtól, de most volt valami, amitől még jobban rettegtem. Ez az egész Zayn dolog nagyon kockázatos volt. Hiszen Louis látta mi történt köztünk, és minden egyes alkalommal, mikor a szemeimbe néz, látom rajta hogy már nem szeret úgy, és nem bízik meg annyira bennem mint azelőtt... És óvni akarja Harryt, amit meg is értek. De én Harryt szerettem és szeretem most is, csakhogy ő ezt nem hiszi el. A félelmem tárgya tehát az volt, hogy Harry megtudja ezt az egészet, és mindennek vége. Talán örökre...
- Én is félek - mondtam, mikor visszazökkentem a valóságba. - De most itt vagyunk. Használjuk ki a még együtt töltött időnket. Ezt te mondtad tegnap, emlékszel? - öleltem magamhoz.
- Igazad van - adott egy apró puszit számra. - Hát ma sem túl fényes az idő... - sóhajtott fel. - Akkor valami benti programot fogunk kitalálni. Nézzünk filmet! - pattant fel az ágyból, én pedig felültem.

Mivel nálam csak egy vizes felső volt és a már száraz farmerom, így Harry odaadta nekem az egyik pulcsiját. Imádtam az ő ruháiban lenni.
Levetettük magunkat a kanapéra egy tál popcorn kíséretében, és Harry betett valami halálosan unalmas musicalt, ami nem éppen kötött le minket.
Már vagy a huszadik pózt vettük fel, mikor sikerült végre kényelmesen elhelyezkednünk. Én a kanapé szélére ültem le, ő pedig elfeküdt rajta, fejét pedig ölembe hajtotta.
- Ez a film... Hogy is mondjam... Halálosan unalmas! - mondtam nevetve.
- Hát lehet hogy rosszul választottam... - harapott ajkaiba, majd felült fekvő helyzetéből. - Akkor játszunk olyat, hogy ki tudja a popcornt elkapni a szájával - kacsintott rám.
- Oké - mondtam kuncogva.
Azt hittem hogy csak egyet fog eldobni, erre hozzám vágott egy marék popcornt, így egyiket sem sikerült elkapnom a számmal. Hangos nevetésben tört ki, én pedig belebokszoltam karjába.
- Hé! - mondtam nevetve. - Na most te jössz - mondtam, majd felé hajítottam egy kukoricát, melyet sikerült is elkapnia. - Látod, én nem voltam gonosz - mondtam kuncogva.
- Mert te egy tündér vagy! - simogatta meg arcomat. - De szerintem eltölthetnénk valami sokkal jobbal is az időnket - nézett rám huncut mosollyal az arcán.
- Egyre gondolunk - festettem arcomra én is egy ugyanilyen huncut mosolyt, majd közelebb hajoltam hozzá, és ajkaimat övéire tapasztottam. Karjait derekam köré fonta, én pedig végigszántottam kezem dús haján.
Csókunk egyre hevesebb lett, Harry pedig lassan hátradöntött a kanapén. Teste szorosan enyémhez simult, kezével pedig végigsimított oldalamon, mely kellemesen borzongó érzést keltett bennem. Lassan pólóm alá nyúlt, ajkai pedig még mindig enyémekkel játszadoztak.
A tökéletes pillanatnak azonban lőttek, mikor Louis lépett be a helyiségbe.
- Ó - a meglepettségtől csak ez az aprócska szó - jobban mondva betű - hagyta el a száját.
- Szia Louis - mondtam zavartan, miközben beletúrtam hajamba.
- Sziasztok... - válaszolta mogorván, szemei pedig mintha szikrákat szórtak volna. De hát azt hittem kibékültünk...
Louis átsétált a tágas konyhába, Harry pedig  ledöbbenten pillantott rám.
- Én komolyan nem értem miért ilyen veled. Mi folyik itt? - vonta fel szemöldökét.
Nyeltem egy nagyot, de nem válaszoltam semmit, csak megráztam a fejem mintha mit sem tudnék...


Mikor az eső elállt, Harry és én kimentünk a kertbe. Magával húzott egy magas tölgyfa felé.
- Imádok itt ácsorogni. Megnyugtat a természet - mosolyodott el, miközben a földet bámulta.
- Engem is - szorítottam meg kezeit. - Harry? - szólaltam meg halkan néhány perc csönd után.
- Mondd - fordult felém.
- Nagyon szeretlek!
Arcára egy olyan meghatódott mosoly húzódott, majd szorosan magához ölelt.
- Én is nagyon szeretlek - suttogta, majd hajamba túrt, én pedig kezeimet óvatosan dereka fölé helyeztem. Mélyen szemeimbe nézett, majd hosszan megcsókolt. Körülbelül egy perc után távolabb húzódtunk egymástól. Hátam mögül Louis hangjára lettem figyelmes.
- Harry, beszélhetünk? Négyszemközt - hangsúlyozta ki a "négyszemközt" szót, mire Harry bólintott, én pedig bementem a házba. Nem tudtam mire készül most Louis, de nagyon reméltem hogy nem arra amire gondoltam. Mikor elmentem mellette, vetettem rá egy kérdő pillantást, mire ő csak megrázta fejét és csak annyit tátogott: téged nem érint a dolog, majd teljesen közömbösen továbbsétált.

Kinéztem az ablakon, de csak annyit láttam hogy Harry és Louis teljesen kulturáltan beszélgetnek egymással. Odasétáltam a táskámhoz, majd elkezdtem a telefonom után kutatni, melyet nagy nehezen meg is találtam, mikor táskámból kiesett egy kép. A hátuljára csak annyi volt írva: Az első randink xx. 
Megfordítottam a képet, melyen én és Zayn voltunk. Éppen szorosan magamhoz öleltem, miközben az ő pulcsija volt rajtam, ő pedig egy puszit adott fejemre.
Ez az egész Zaynnel való kapcsolatom nagyon megnehezítette a dolgokat... Ha én és ő akkor nem jövünk össze, most minden másképp lenne. Louis nem utálna, és Harry előtt semmi titkolnivalóm nem lenne. Mert én Őt szeretem. De Zayn néha olyan dolgokat váltott ki belőlem, melyeket én magam sem értettem.
Miközben ezt a képet nézegettem, sok emlék előtört bennem. Percekig kémleltem.
- Nem értem ezt az egészet... Még mindig kavarognak bennem érzések irántad - mondtam ki hangosan gondolataim, miközben folyamatosan a képet néztem.
Hirtelen valami furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne... Hátrafordultam, és Louisval találtam szemben magam.
- Annyira tudtam - szűrte ki fogai közt. - Te még mindig szereted Zaynt... Vagy nem? Vagy akkor most mi van? Döntsd már el végre mit akarsz! De azt nem nézem tétlenül hogy átvered Harryt.
Miközben mindezt elmondta, éreztem hogy egyre több könnycsepp szökik ki szemeimből.
- Louis... K-kérlek - dadogtam. - Érts meg!
- Téged? Megérteni? Ne kérj olyat ami lehetetlen. Nem esik meg rajtad a szívem. Ezúttal nem. Inkább annak örülnék ha te szépen békén hagynád Harryt, de még jobb lenne ha Zaynt is. Vagy mit bánom én... De Harry... Ő nem lehet egy játékszer, akit kedvedre rángathatsz és játszadozhatsz az érzéseivel. Mindent elmondok neki! Mindent.
Gyomrom mogyoróméretűvé zsugorodott, szívveréseim száma pedig az egekbe szökött.
Leviharzott az emeletről, én pedig utánarohantam. A lépcsőn lerohanva megállítottam és magam felé fordítottam.
- Kérlek szépen - meredtem rá könnyes szemekkel. - Kérlek ne csináld ezt Louis - hangom hirtelen elcsuklott, mikor csak megrázta fejét és válaszra sem méltatva mondandómat Harryhez rohant.
Harry mit sem sejtve állt a nappaliban, Louis pedig feldúltan odasétált hozzá. Én néhány méterrel mögöttük álltam meg, még mindig könnybe lábadt szemekkel.
- Harry, valamit tudnod kell... - motyogta Louis.
Harry csak értetlenül nézett minket, felváltva Louist, majd engem. Én pedig csak álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal, és éreztem hogy most jött el a vége...