2. évad; 13. rész: I gotta go my own way. (És díjak).

És ismét kaptam két díjat, aminek nagyon nagyon nagyon örülök.*-* Blogom így már 11 díj birtokosa.:')

 Az első: Köszönöm Em!

1, Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2, A jelölő minden kérdésére válaszolni kell.
3, 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4, 11 embert kell jelölni és linkelni!

Az elsőt már annyiszor megtettem, hogy ezt most hanyagolnám.:'D

2,
1. Mi inspirál az írásban? Engem ez a foglalkozás vonz a legjobban, ezért szeretnék már most sokat foglalkozni vele. Meg a 1D is inspirál.♥
2. Miért írsz? Mit jelent neked az írás? Azért írok, mert az az álmom hogy egyszer olyan műveket fogok kiadni, melyek világhírűek lesznek. Az írás számomra az, mellyel kifejezhetem az érzéseimet. Őszintén szólva az a fajta lány vagyok, aki csak ül a sarokban és vár a világra. Nem vagyok túl határozott, viszont visszahúzódó annál inkább. És abban van igazság hogy az írás iránti vonzalmam és érdeklődésem amiatt is alakult ki, mert így a háttérben tudok maradni, de az emberek mégiscsak szeretik olvasni azt, amit írok.
3. Mit jelentenek neked az olvasóid? Rengeteget! Minden kedves olvasómat szívből szeretem. Egytől egyig. Nagyon sokszor mosolyt csalnak az arcomra.:"')♥
4. Van valóságalapja a történetednek? Nem igazán.
5. Meg vagy elégedve önmagaddal? Egyre inkább igen. Bár még nem teljesen, de tudom hogy egy nap ki fogom mondani magamnak: teljes mértékben meg vagyok elégedve önmagammal!
6. Ki a példaképed, és miért? Miley Cyrus, Cher Lloyd, az anyukám és Selena Gomez. Az anyukám a világ legerősebb embere. Nagyon csodálom amiért rengeteg megpróbáltatás után is ilyen kitartó maradt. Ő egy igazi hős. A három sztár közül pedig elsősorban Mileyt emelném ki, mert ő egyszer azt mondta: "Ha hiszel magadban, akkor bármi lehetséges!" Ez a mondat nagyon inspirál. Meg a csaj stílusát egyébként is imádom. Ja és ő öt éve a példaképem! Cher Lloyd is a stílusa miatt. Viszont az ő szájából is hangzottak el olyan mondatok, melyek arra ösztönöztek hogy sose adjam fel az álmaimat, bármilyen lehetetlennek is tűnnek. Selena meg... Ő egyszerűen Selena. Nagyon szereti a rajongóit és jótékony is.  Elég sokan mondják hogy hasonlítok rá, aminek úgy örülök!
7. Ki segít, vagy akadályoz leginkább az írásban? A barátaim nagyon sokat segítenek. Azt most inkább nem fejteném ki hogy néha kik próbálnak akadályozni...
8. Mióta írsz? Ezt a blogot február óta. De másfél éve írtam egy majdnem teljesen kész vámpíros történetet, bár az még nagyon kezdő volt... Viszont azt szokták mondani hogy mindenkinek el kell kezdeni valahol.:D
9. Van olyan a családodban, aki a 'legnagyobb rajongód' és nem engedi át senkinek ezt a posztot? Nem tudok ilyet mondani.
10. Mit akarsz elérni az életben? Szeretnék híres író lenni, és Londonban élni.
11. Hogyan jellemeznéd önmagad? Félénk vagyok, és eléggé antiszociális. De akik igazán ismernek azok tudják hogy emögött rejtőzik az az énem is, amelyik eléggé őrült.:'D

3, és 4,:
Bevallom őszintén, ezt a díjat most azért nem küldöm tovább senkinek, mert nem tudok tisztességes kérdéseket kitalálni.:'D

A második:

Köszönööm Barbi Töltl!

1. Tedd ki a díjat. 

Ez megvolna. 

2. Írj 5 dolgot magadról!

1. Miley Cyrus a legfőbb példaképem anyukám után. A Miley iránti tiszteletemet és szeretetemet nehéz leírni. Ő mindig az a személy marad aki nagyon inspirál.

2. Etus Szőcs is Belieber: 2010~∞

3. Titokban mindig arról álmodozom hogy Harry barátnője vagyok.;$

4. Néhány év múlva szeretnék kimenni Londonba nyári munkára.

5. Sokszor azt kívánom bárcsak olyan jól tudnék rappelni mint Nicki Minaj.:'D

3. Jellemezd magad 5 szóval!

1. Félénk.

2. Antiszociális. 

3. Őszinte. 

4. Kedves. 

5. Határozatlan. 

4. Küldd el három embernek. 

Én most csak egynek fogom.

http://abandfiction.blogspot.hu/

Köszönöm még egyszer!

Halihó! 
Hát, Londonban nem találkoztam a One Directionnel. 
Bár ez azt hiszem várható volt.:'D
Na mindegy. Egyszer úgyis találkozni fogunk, ezt tudom. 
De az a város valami elképesztő! Teljesen beleszerettem.
(Nem mintha eddig nem imádtam volna, de most hogy a saját szememmel is láttam, még jobban lenyűgözött.) 
Voltunk Nando's-ban!*-* Már értem miért szereti annyira Niall.
Na és most rátérek egy szomorú dologra.
Ennek a történetnek hamarosan vége. Úgy tervezem hogy egy vagy két rész múlva. 
De azért ne csüggedjetek, mert lesz egy másik 1D-s blogom is, melyet remélem fogtok legalább ennyire szeretni.
Na vajon hogy lesz vége a történetnek?:) 
Szerintem nem fedek fel nagy titkot ha azt mondom Happy End lesz. 
Szóval ne ijedjetek meg!
 

- És... Ezek után mi lesz? - kérdezte Harry, majd megszorította kezeimet. 

A hangulatos fényekkel díszített lovaskocsi, melyben ültünk, mesébe illő hangulatot keltett bennem.

- Hát... - mosolyodtam el a földet bámulva. - Az igazság az hogy szeretném ha randiznánk Harry. Nagyon kedvellek - emeltem fel tekintetem, majd belenéztem a mélyzöld szempárba. 

- Akkor vehetjük úgy hogy az első randinkon már túl vagyunk? - kérdezte féloldalas mosollyal arcán. 

- Hmm... Eiffel-torony, piknik, tűzijáték... Tökéletes első randi Mr. Styles - mondtam elismerően, majd elnevettem magam. 

- Egyetértek Smith kisasszony - Kuncogva bólintott egyet, majd arca hirtelen kissé komolyabbá változott, és közelebb hajolt hozzám. - Szeretlek Elena - suttogta arcomba. Szívem észveszejtően gyors tempóban kezdett el verni. A dobogásokat már torkomban is erősen éreztem. Alig tudtam megszólalni, lélegzetem gyorsan vettem. 

- Igen Harry, azt hiszem én is - válaszoltam halkan egy sóhaj kíséretében, majd ajkamba haraptam. 

És akkor, ott ismét megcsókoltuk egymást. És ez megint tökéletes volt. 

Karjait derekam köré fonta, én pedig lassan végigsimítottam arcán. Mikor ajkaink elváltak egymástól, elmosolyodtam, majd lehajtottam fejem.

- Egyébként elgondolkodtam azon amit a nagyival kapcsolatban mondtatok. Te, Zayn és Annie is - Magam is meglepődtem hogy nagyinak hívtam. Úgy éreztem néhány emlékem egyre inkább feljebb emelkedik abból a sötét gödörből, melyből sehogy sem tudtam felrántani őket. - Beszélek vele. Amiket mondtatok, azok tényleg azt bizonyítják hogy szeret.

- Helyes döntés - ismerte el.

A kis utunk hátralévő részében csöndben bámultuk az esti Párizs elbűvölő fényeit. 

Miután tettünk egy nagy kört a város központja körül, úgy döntöttünk sétálunk egyet.


- Valamit mindig el akartam mondani... - nézett el egy távolban pislákoló lámpa felé, mely bevilágította az egész utcát.
- És most elmondod nekem? - szegeztem rá tekintetem egy halvány mosollyal arcomon.
- Tudod régebben mindig azt gondoltam hogy annak az esélye, hogy egy olyan lánnyal találkozzak mint te, egy a millióhoz. Mielőtt veled találkoztam, azt hittem tudom mi a szerelem. Aztán egyszer csak, egyik pillanatról a másikra besétáltál az életembe. Mikor először rám néztél azokkal a gyönyörű barna szemeiddel, tudtam hogy ez valami olyan lesz, ami örökké tart. És aztán hirtelen azon kaptam magam hogy halálosan szerelmes vagyok beléd. Hogyha nem látlak úgy érzem valami hiányzik belőlem és mellőlem. És azt akarom hogy tudd, soha nem akarlak elveszíteni.
Szívem minden egyes szava után nagyot dobbant. Én ugyanezt éreztem. Annak ellenére hogy a legtöbb dologra nem is emlékeztem vele kapcsolatban. Csak azt tudtam hogy ott, abban a pillanatban egyedül vele akarok lenni.
Hirtelen megállítottam, majd szembefordultam vele.
- Harry, azt szeretném hogy ez a pillanat emlékezetes legyen - fürkésztem mosolyogva tekintetét. Kezem végigsimítottam arcán, majd közelebb hajoltam hozzá, és lehunytam szemem.
Ajkaink majdnem összeértek, mikor hirtelen újságírók és fotósok hada bukkant elő a semmiből.
Mindenki szájából olyan kérdések hangzottak el, hogy "Harry, ki ez a titokzatos lány?", meg hogy "Ismét együtt jártok?". 
Harry arra utasított hogy induljak el szorosan mögötte és ne válaszoljak semmilyen kérdésre. A magánélet megsértése tényleg elég erkölcstelen dolog, de ezeknek a szerencsétlen embereknek is meg kell élni valamiből.
A fotósok még mindig kitartóan próbáltak utolérni minket, de mi szerencsére gyorsabbak voltunk.
Már eléggé kimerültem a gyors - szinte már futásnak nevezhető - sétától, mikor hirtelen egy nyitott ajtajú lakóház mellett haladtunk el.
- Menjünk be! - fordult hátra Harry, majd a házra mutatott.
Megragadta kezem, majd óvatosan behúzott a lépcsőházba.
Gyors levegővételeket véve térdemre támaszkodtam, majd sóhajtottam egy nagyot.
- Ez elég fárasztó volt - nevettem fel halkan, mire mutatóujját szája elé helyezte, jelezve hogy maradjak csendben, nehogy meghallják hogy idebent vagyunk.
Miután végleg eltűntek a közelünkből, Harry elégedetten elmosolyodott.
- És most merre tovább? - kérdeztem nevetve.
- Hát, nézzük meg mi van ebben a házban - mutatott az elegáns lépcső felé, mely körülbelül négy emelet magasig húzódott.
Miután elindultunk felfelé, tudatosult bennem hogy egy társasházban vagyunk. Végül felértünk a negyedik emelet tetejére, ahol nyílt még egy lépcső a tetőre. Izgatottan fellépdeltünk rajta, majd feljutottunk egy gyönyörű tetőteraszra.
- Azt a mindenit - mondtam szó szerint leesett állal. - Ez elképesztő!
- Igen, szerintem is - mosolyodott el, majd a távolba pillantott.
A tetőterasz teli volt növényekkel, és még egy kis pad is volt rajta.
Néhány percig bámultuk a várost, majd hirtelen egy dallam ütötte meg fülem. Ránéztem Harryre, majd felvontam szemöldököm és sejtelmesen elmosolyodtam.
- Ne nézz rám, ezt most nem én szerveztem - helyezte maga elé kezeit, majd felnevetett. - De ha már így zene is van, kisasszony, szabad egy táncra? - hajolt meg előttem.
- Őszintén örülnék ha megkapnám öntől ezt a táncot uram - mosolyogtam rá, majd elkaptam kezeit.

"Kiss me out of the bearded barley
Nightly, beside the green, green grass
Swing, swing, swing the spinning step
You wear those shoes and I
will wear that dress.

Oh, kiss me beneath the milky twilight
Lead me out on the moonlit floor
Lift your open hand
Strike up the band and make
the fireflies dance
Silver moon's sparkling
So kiss me"

A zene kellemesen szólt, Harry karjai derekamon pihentek, én pedig kezeim átkulcsoltam nyakán, majd beletúrtam hajába.
- Csak veled akarok lenni Elena. Egyedül, csak veled - nézett mélyen szemeimbe, majd végigsimított hullámos hajamon, mely két csattal volt lazán hátratűzve, így szabadon hagyva homlokom.
Lépteinket egyenletesen vettük, miközben a zene még mindig halkan ütötte fülünket.
- Én is Harry. Csak az számít ami most van. Itt és most - mondtam, miközben zöld szemeinek legmélyebb részeit fürkésztem.
- Ugye ez sosem fog megváltozni? Ami köztünk van... Ez ugye nem ér véget? - kérdezte határozatlanul, majd megsimogatta arcom.
- Én azt érzem hogy a szívem ott van ahol te vagy. Nem fog véget érni Harry - válaszoltam, majd ajkaira szegeztem tekintetem.
Az ég hirtelen hatalmasat dörrent, melyből azt a következtetést mertem levonni hogy hamarosan vihar lesz.
- Az enyém is - mondta bólintva, majd arcom minden vonását végigfürkészte.
Lehunytam szemeimet, majd hagytam hogy ajkaink lassan egymásra tapadjanak.
Mesébe illő csókunk közben eleredt az eső, mely az egészet még varázslatosabbá tette.
Nevetve távolabb húzódtam tőle, majd tekintetem mélyen övébe fúrtam.
- Szeretlek - suttogta mosolyogva, majd ismét megcsókolt.
- Én is szeretlek - válaszoltam fülig érő mosollyal, és szorosan átöleltem.

* Harry szemszöge *

Tökéletesen sikerült a párizsi utazás, melyért Louisnak is köszönettel tartoztam. Mikor Elena azt mondta szeret, olyan hihetetlen boldogságot éreztem melyet még soha azelőtt. Én ugyanezt éreztem.

Liam és én az új lemez munkálatai után úgy döntöttünk hogy iszunk egyet a Starbucksban. Mindketten karamelles cappuccinot kértünk, melyet néhány perccel később meg is kaptunk.

Leültünk egy eldugott kis asztalhoz, majd elkezdtük kibeszélni az élet dolgait. 

- Milyen volt Párizsban? - kérdezte, majd belekortyolt italába. 

- Remek - mosolyodtam el. - Ha minden jól megy, azt hiszem ismét összejövünk. 

- Hát ez nagyszerű - kacsintott rám. 

- Már csak az lenne még jobb, ha emlékezne is... - szegeztem tekintetem a padlóra. 

- Igen. De Hazza, emlékezni fog! - veregette meg vállam, melyre én csak egy halvány mosollyal és egy bólintással válaszoltam.

Éppen szólásra nyitottam számat, mikor valaki hátulról megragadta vállam. Mikor hátrafordultam, olyasvalakivel találkoztam, kivel nem volt éppenséggel kedvem társalogni. 

- Szia Harry. Jó újra látni - Liz volt az a bizonyos személy. El kell ismerni, gyönyörű volt. Haja magas copfba volt fogva, melynek köszönhetően jól lehetett látni arca minden vonását, kék szemei pedig csak úgy ragyogtak. Azonban ez a külső ragyogás semmit sem változtatott azon a tényen, hogy Elenát szeretem. Minden egyes alkalommal mikor egy másik csodaszép lányt látok, rájövök hogy Ő az egyetlen aki számít nekem. Nem számít más, csak Ő. - Ó, szia Liam - köszönt oda Liamnek. 

- Hali - intett egyet kezével. - Hát srácok, szerintem én most megyek mert Danielle írt egy sms-t hogy találkozzunk. Bocs haver hogy nem tudtunk többet beszélgetni - nézett rám bocsánatkérően. 

- Semmi baj, menj csak... Szia Liam - mondtam, majd Liz is követte példámat. 

És ketten maradtunk. Nagyszerű...

Azonnal levetette magát Liam helyére, majd rám mosolygott.

- Nem volt túl ünnepélyes az elválásunk... - sóhajtott fel. - De jó lenne ha barátok maradnánk.
- Őszintén szólva nem tudom Liz... - túrtam hajamba.
- Na, kössünk békét! - nyújtotta kezét. Néhány másodperc hezitálás után elfogadtam ajánlatát, majd kezet ráztam vele. - Máris jobb - ült ki arcára egy elégedett vigyor.
Meglepően elég jól elbeszélgettünk. Nem éreztem hogy közeledni próbálna felém, vagy bármi ilyesmi.
Végül úgy döntöttünk hogy elmegyünk a Temze partjára.

- Figyelj Harry, valamit el kell mondanom - sóhajtott fel, majd megállt előttem.
- Oké - bólintottam. - Akkor mondd - kacsintottam rá.
- Én nem tudom te hogy érzel... Illetve tudom. Szereted Elenát. De én meg téged szeretlek! És nagyon hiányzol. És ezt komolyan gondolom - nézett mélyen szemeimbe, majd megfogta kezeim.
- De Liz... Én nem... Sajnálom de nem érzek így irántad! Kérlek értsd meg! - mentegetőztem, majd próbáltam elhúzni kezeimet, de a másodperc töredéke alatt arra lettem figyelmes hogy Liz magához ránt és megcsókol.
Hirtelen azt éreztem hogy a világ megáll körülöttem. Mi fog kisülni ebből? Hogy magyarázzam meg Elenának? Vagy talán sikerül eltitkolnom előle? Úgy is tudtam hogy ez nem fog menni, hiszen minden lépésemet árgus szemekkel figyelik.
Erősen eltoltam magamtól, majd döbbentem ránéztem.
- Ezt mégis miért tetted? Liz, ilyen nehéz neked feldolgozni hogy nem téged szeretlek? - emeltem fel hangom.
- Ugyan már Harry. Ne mondd hogy nem élvezted - nézett rám összeszűkült szemekkel, majd ajkába harapott.
- Hát pedig kénytelen leszek ezt mondani, mivel egyáltalán nem élveztem. Van fogalmad róla mit tettél most? Elena életem szerelme. Mindennél jobban szeretem Őt. De tudod valami mindig történik, ami megakadályozza azt hogy együtt legyünk. Vagy te, vagy csak szimplán a sors. Szóval igazán köszönöm.
- Most mit vársz? Hogy sírjak, vagy mi? Én szeretlek Harry, és tudom hogy te is engem - Egy lépéssel közelebb jött hozzám, de én elhátráltam tőle.
- Nem Liz, ezt nagyon rosszul hiszed. Ég veled - túrtam bele hajamba, majd elsétáltam.
Sosem voltam képes felfogni hogy miért nem akart nekem ez a szerelemdolog Elenával összejönni. Valami mindig történt, ami szétválasztott minket. Aztán az élet ismét egymás mellé sodort. De féltem hogy Elena előbb utóbb megunja ezt a se veled se nélküled játékot és örökre búcsút int nekem. Vagy csak szimplán mindent elcseszek, és eljátszom az utolsó esélyemet is.

* Elena szemszöge *

A hazaérkezés után két nappal hatalmas mosollyal arcomon ébredtem. Az előző nap nem találkoztunk Harryvel, viszont így volt lehetőségem elmesélni Annienek, Faithnek és Laurennek a történteket. Viszont más is történt. Visszamentem a nagymamámhoz, mert rájöttem hogy nekem mellette a helyem. Azonnal otthonosan éreztem magam nála, az ott dolgozó emberek pedig nagyon kedvesek voltak velem. Úgy éreztem, jelen pillanatban minden tökéletes.

Kicsoszogtam a fürdőszobába, majd magamra kaptam egy fehér blúzt és egy sötétkék farmert, hajamat pedig kivasaltam. 

Lesiettem a lépcsőn, a nagymamám pedig a társalgóban ücsörgött, teát iszogatva. 

- Sokáig aludtál kincsem - mosolygott rám.

- Jó reggelt - vetettem le magam a kanapéra, majd elvettem a dohányzóasztalról egy szelet pirítóst, mely lekvárral volt megkenve.

Miután elfogyasztottam a reggelit, arra a döntésre jutottam hogy újságot fogok olvasni.

Elvettem egyet az étkezőasztalról, majd leültem egy székre. 

Néhány oldalt átlapoztam, melyek nem voltak túl érdekesek, de hamarosan egy nagyon érdekfeszítő cikkre bukkantam. 

" Harry Styles egyszerre két lánynak csapja a szelet? 

Néhány nappal ezelőtt a One Direction szívtipróját volt barátnőjével látták együtt Párizsban, melyet képek is alátámasztanak. Bennfentesek szerint kettejük között igencsak izzott a levegő, mivel a pár többször is megcsókolta egymást.

Azonban Harryt tegnap a Temze partjánál kapták lencsevégre, miközben egy szintén olyan lánnyal került közelebbi kapcsolatba, kihez korábban gyengéd szálak fűzték. A lány neve Liz Turner, akit Styles gyerekkora óta ismer. 

De vajon mit szól ehhez Elena? Végül ki mellett dönt Harry?"

A cikket olvasva szám remegni kezdett, szemeim pedig megteltek könnyel. Szörnyű érzés kerített hatalmába. Hirtelen szédülni kezdtem. Emlékek ezrei cikáztak fejemben, melyek egyre inkább élesedtek elmémben.

 A nagy bejelentés...

- Nos... Elena, maga fantasztikus lehetőséget kap! Elutazhat Londonba néhány hónapra, és mivel tudjuk mennyire szereti azokat a kis éneklő fiúcskákat az X-Factorból, úgy döntöttünk maga lesz a One Direction stylistja! Próbálja ki magát!

 

 A Zaynnel történt első csókom...

- Nézd Zayn, én nem tudom mi történt, de ha akarod, tehetünk úgy mintha meg sem történt volna! És én sajnálom tényleg, nem akartam hogy mindez megtörténjen. Vagyis ne értsd félre akartam, hát hogy ne akartam volna? De...

- Shh. Értem én Elena. De én nem szeretnék úgy tenni, mintha meg sem történt volna! Mert jó volt.

Mikor Harry szerelmet vallott nekem...

- Egyébként, Elena, én... Én sokat gondolkodtam.

- Igen? És miről gondolkodtál Harry? 

- Hát hogy, én tétlenül nézem, ahogy az egyik legjobb barátom elsétál a lánnyal, akibe totálisan bele vagyok esve, és még csak nem is teszek semmit... Mert igen, Elena, én totálisan beléd vagyok esve.

Az első csók Harryvel...

- Amit most teszek, maradjunk köztünk! És ha akarod, soha többé nem teszem meg. De most úgy érzem, muszáj.

Szakítás Zaynnel...

- Ezt meg mégis mire véljem?

- Zayn, kérlek szépen ne haragudj! De tudnod kell, hogy ez akkor történt, mikor te és én... Épp nem voltunk együtt! Annyira sajnálom! Én nem tudom mi volt velem... Csak csalódott voltam és szomorú, Harry pedig végig ott volt, és én azt hiszem nagyon elveszítettem a fejem!

- Ne! Csak könyörgöm ezt ne Elena! Ne mentegetőzz! Még hogy szeretsz mi? Ha szeretnél, és szerettél volna, eszedbe se jut megcsókolni Harryt. El sem tudom képzelni mi történhetett még köztetek. Neked van egyáltalán fogalmad róla, milyen nehezen engedem magamhoz közel az embereket? Vagyis hogyne tudnád... Mindent tudsz rólam, mert mindent elmondtam. Vakon is megbíztam benned, mert szerettelek! Mindennél jobban. De most... Már nem tudom mit érzek. Leginkább gyűlöletet. Örökre elveszítettél Elena Smith! Gratulálok!  

Harry és én összejöttünk...

- Elena, nem mehetsz el! Lehet, hogy Zayn hagyná hogy elmenj, de én nem! Szeretlek, és soha nem akarlak elveszíteni!

Elválás...

- Harry... Én úgy döntöttem, hogy itt maradok Párizsban...

- Mi? Elena, ezt nem teheted! Én bíztam benne, hogy jól döntesz. Hogy a szívedre hallgatsz majd. De... Tényleg ezt súgja a szíved? És... És akkor mi lesz velem? Velünk!

Nélküle nem ment...

- El sem tudod képzelni mennyire hiányoztál!

- Te is! Ha tudnád mennyire... Éppen ezért is jöttem vissza.

Liz felbukkanása...

- Ó Harry, szóval ő az. Én még be sem mutatkoztam. Lisa Turner vagyok.

Az első...

- Kellesz Elena. Most. Nem várok tovább a tökéletes alkalomra. Úgy érzem most jött el az ideje.

- Igen, én is úgy érzem. 

Apa halála...

- Elena, nem tudtak már rajta segíteni... Nem tudtak már apukádon segíteni.

A Zaynnel történt csók, ami mindent a feje tetejére állított...

- Tisztában vagyok vele, hogy ezt mondtam. De ez nem igaz. Próbálom elhitetni magammal hogy nem szeretlek, de minden egyes alkalommal mikor meglátlak, mintha ezer pillangó repdesne a gyomromban. Mintha megszűnne körülöttünk az egész világ, és csak te és én lennénk. Amikor meglátlak, szám akaratlanul is mosolyra húzódik. Ez a szerelem, nem? Elena... Szeretlek. Szeretlek téged.

Mikor azt hittem örökre vége van...

- Nem vagyok kíváncsi arra hogy milyen dumát hozol fel mentségül!

- De... De én szeretlek Harry!

Liz és Harry?...
 - Ti... Együtt vagytok?
- Igen.
- Ez remek. Gratulálok!

A gyerekes veszekedések...
- Utállak.
- Én is utállak, remélem tisztában vagy vele.
- Tökéletesen.

- Ne felejtsd el hogy utállak!
- Igen?
- Igen!
- Tényleg?
- Tényleg!
- Jó!
- Jó!
- Rendben!
- Rendben!

És mikor ismét összejöttünk... 
- Csókolj meg! Most! Most.
...
- Szeretlek. Nem tudom miért volt ilyen nehéz rájönnöm.
- Én is szeretlek. Ezt mindig is tudtam.


És ezután jött a baleset... Már mindenre emlékeztem. Minden egyes szóra, érzésre és gondolatra.
És ezzel egy időben a világ összedőlt körülöttem. Harry és Liz? Akkor minden egyes alkalommal mikor azt mondta szeret, hazudott? Annyira ostoba voltam hogy mindig bedőltem neki.
Éreztem ahogy egyre több könnycsepp folyik végig arcomon. A nagyi ijedten lépett be a helyiségbe, mivel nem tudta mi a sírásom oka.
- Nagyi... Emlékszem. Mindenre emlékszem - suttogtam remegő hangon.
- Mindenre? - csillantak fel szemei, melyben örömkönnyeket véltem felfedezni. - De hát ez nagyszerű! - ölelt át szorosan.
- Nem nagyi, nem az! Harry megint átvert és én egy buta liba voltam. Mindent elhittem neki. Azt hogy szeret. De ez nem így van - Teljes erőmből zokogni kezdtem.
- Miről beszélsz kicsim? - kérdezte aggódva, mire én orra alá toltam az újságot, mely a cikknél volt kinyitva.
Gyorsan végigpásztázta, majd letört tekintettel rám nézett.
- Nagyon sajnálom Elena - ölelt magához.
- Én is hibás vagyok. Annyiszor bedőltem neki. De ez volt az utolsó alkalom. Búcsút kell intenem neki - Erőt vettem magamon, majd letöröltem könnyeimet és felemeltem fejem. - Talán nem csak emiatt. Ha ez ennyire nem megy köztünk, akkor fölösleges erőltetni.
Hirtelen csöngetésre lettünk figyelmesek, Alfred pedig rögtön ment is ajtót nyitni.
Kimentem az előszobába hogy megnézzem ki akar látogatást tenni nálunk, miközben még mindig könnyeimet próbáltam letörölni arcomról.
Mikor beléptem az előszobába, torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett. Harry állt előttem, aggodalmat tükröző arccal. Haját egy sapka alá rejtette, mely eszméletlenül jól állt neki. És igen, ilyen pillanatokban jövök rá hogy bármit tesz, én mindig szeretni fogom. De ez most akkor sem változtatott a tényeken.
- Elena - lépett közelebb hozzám, de én eltoltam magamtól.
- Ne gyere közelebb! - emeltem fel hangom. - Hogy tehetted ezt? Van fogalmad róla milyen érzés ez nekem?
- Tessék? - kérdezte meglepetten.
- Ó, ne játszd az ártatlant Harry! Ha Lizt szereted, akkor miért kellett velem játszadozni? Sokkal egyszerűbb lett volna egy szimpla "Bocsi de nem kedvellek". Ha őt csókolgatod akkor nem kellene engem szédíteni! - arcomon egyre több könnycsepp folyt végig.
- Kitől tudtad meg? - nézett mélyen szemeimbe.
- Ó, onnan tudom ahonnan mindenki más. Az újságból. Végül is te egy sztár vagy, minden lépésedet figyelik... Azt gondoltad hogy nem fogok tudomást szerezni róla?
- Elena, kérlek hallgass végig! Én nem akartam megcsókolni Lizt. Ő mászott rám! - mentegetőzött.
- Hát ez röhejes... És ezt most higgyem is el? - nevettem fel ironikusan. - Csak tudod mi a baj? Hogy én minden egyes szót komolyan gondoltam. Ja, és van még valami amit tudnod kell. Már emlékszem mindenre.
- Mindenre? - suttogta.
- Igen. De bár ne emlékeznék! Akkor kevésbé fájna amit műveltél velem. Van fogalmad róla hogy hány éjszakát sírtam át miattad? Aztán pedig abban reménykedtem hogy komolyan gondolod azokat a dolgokat, melyeket az érzéseiddel kapcsolatban mondtál nekem. De már nem tudom mit higgyek... - néztem fel zöld szemeibe, melyeket vastag könnyfátyol borított.
- De Elena! Én téged szeretlek nem érted? Sem Lizt, sem mást. Csak téged!
- Legalább ezt ne mondtad volna! - kiabáltam rá, majd arcom kezeimbe temettem.
Tudtam hogy megbánom majd azt, hogy elengedtem. De eljátszotta az utolsó esélyét. Miután megcsókolja Lizt, képes a képembe hazudni hogy csak engem szeret? Minek néz engem? Tényleg nem tudom mi lehet köztük. De Harry és köztem mostanság nem csak ez volt a probléma. Valami nem működött jól köztünk.
- Csak kár volt azzal áltatni hogy ami köztünk van, az igazi. Mert tudom hogy a te szerelmed csak egy hazugság - néztem rá keserűen.
- Nem! Elena, hadd bizonyítsam be hogy tényleg szeretlek! - nyúlt kezeim után.
- Nem tudod bebizonyítani azt ami nincs - ráztam meg fejem, majd ajkamba haraptam, s ezzel próbáltam visszatartani a sírást.
Az élet mindig közbelép. Akármikor is próbáljuk eltervezni, valahogy sosem jön össze.
- Harry, nekem a saját utamat kell járnom és azt tennem ami a legjobb nekem. És úgy látom most az a helyes ha búcsút intek neked - szegeztem tekintetem a padlóra.
- És mi van velünk? Mi van mindazzal amin keresztül mentünk? - lépett közelebb hozzám, de ezúttal nem taszítottam el magamtól.
- Hiányozni fogsz. De talán mi nem tartozunk össze. Attól függetlenül is hogy mi van Liz és közted. Remélem megérted - suttogtam, majd hátat fordítottam neki.
- Bárcsak megérteném - mondta, majd hátulról szorosan magához ölelt.
Nem láttam értelmét annak ami kettőnk közt történt... Ha az élet mindig közbeszól, akkor ez talán azért van, mert nem tartozunk össze.
Néhány percig szorosan ölelt, majd elhúzódtam karjaiból és kikapcsoltam a nyakamban lévő nyakláncot.
- És azt hiszem ez a nyaklánc... - Megakadt a szavam, mikor az ékszerre pillantottam. Sok emléket felidézett bennem. - Azt hiszem nem engem illet - mondtam, majd tenyerébe adtam.
Szemem ismét megtelt könnyekkel, ő pedig csak szótlanul állt előttem, a nyakláncot bámulva.

 - Ég veled Harry - suttogtam, majd gyors lépteket véve berohantam a nappaliba. Néhány másodpercre megálltam, és hátrapillantottam ahol Harry még mindig hezitálva állt, majd könnyes szemekkel kisétált az ajtón.
Felrohantam a lépcsőn, majd beléptem szobámba, becsaptam magam mögött az ajtót és levetettem magam az ágyra, ahol összekuporodva zokogni kezdtem. Az éjjeliszekrényemre pillantottam, ahol egy bekeretezett kép volt rólunk, melyen éppen homlokunkat egymásnak döntve állunk.
Már abban a pillanatban hiányzott, de nem tehettem mást. Ha nem tartozunk össze, el kell fogadnom.
Búcsút kellett intenem mielőtt túl késő lett volna.

* Harry szemszöge *

Könnyes szemekkel, a nyakláncot szorongatva sétáltam végig az utcákon, miközben ezernyi emlék kavargott bennem. Tudtam hogy Elena nem azért intett búcsút nekem mert Liz megcsókolt. Csak egyszerűen elgondolkozott mindazon, ami köztünk történt. A sors sosem engedte hogy együtt lennünk. De én azt akartam hogy velem maradjon...

Bármennyire is nehéz elfogadnom, talán tényleg az a helyes, ha elengedem.