2.évad; 12. rész: Kedvellek. Most. És úgy ahogy vagy. (És egy díj.:D)

MOST MINDENKIT FIGYELMEZTETEK HOGY NINCS MÉG VÉGE A TÖRTÉNETNEK!

Nos, akkor kezdeném a díjjal. Ez a kilencedik díjam, és nagyon nagyon örülök neki*-*

Köszönöm Gréti W. Krisztii!♥

1, Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2, A jelölő mindegyik kérdésére kell válaszolni.
3, 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.
4, 11 embert kell megjelölni és linkelni(nincs visszaadás/visszajelölés).

1, Kipipálva.

2,

1.Mi inspirált az írásban? Hát először is a fiúk inspiráltak. És az írás nagyon érdekel, így gondoltam el kell kezdeni valahol.

2.Mi a legnagyobb álmod? Hogy világhírű író legyek és Londonban élhessek.

3.Van olyan személy akit példaképednek hívsz? Miley Cyrus, Cher Lloyd és az anyukám.

4.Hogyan ismerted meg az 1D-t? Még tavaly ősszel láttam először a WMYB-t. Akkor még nem fogtak meg igazán (amit nem is értek hogy lehetett), aztán tavaly decemberben újra megnéztem a klipet és rájöttem hogy hűha, ezek a fiúk nekem nagyon is szimpatikusak. Aztán ahogy egyre jobban megismertem őket, úgy egyre inkább megszerettem ezt az öt idiótát.♥

5.Szereted a macskákat?:) Igen!

6.Van valami hobbid? Ha igen mi? Rajzolás. Bár ez számomra kicsit több mint hobbi.

7.Eleanor,Danielle vagy Perrie a szimpatikusabb?:D Mindhárom lány szimpatikus, de leginkább Eleanort szeretem.

8.Melyik fiút bírod a legjobban?:) Mindegyik fiút imádom, de Harry a férjem.:')

9.Mióta írod a blogod? Február óta.

10.Ha lenne 3 kívánságod mi lenne az? Az első az hogy folyékonyan beszéljek angolul, a második az hogy Harry belém szeressen és örökre együtt legyünk (:'D), a harmadik pedig az hogy a családom és én békében és egészségben éljünk.

11.Szoktál más blogokat olvasni? Bevallom őszintén, nem túl sokat. Sőt, kifejezetten keveset.

3, és 4,: Ezt most kihagyom mivel nincs időm túl sok blogot olvasni.:(

Hali!♥ Két bejelenteni valóm lenne. Jobban mondva egy kijelentés és egy kérdés..:D 

Szóval, holnap megyek Londonba. És úristen nagyon izgulok! Annyira várom. És most ilyen hangulatom van: asdfghjkl*-* 

Na igen. Szóval nagyon nagyon szorítsatok hogy összefussak a fiúkkal! Már ha egyáltalán Londonban vannak. De úgy tudom igen... Na mindegy.:D Szóval szorítsatok! Bár nem hiszem hogy beléjük fogok botlani, de azért reménykedem.:D

Oké, és akkor most jön a kérdés. 

Ha ennek a blognak vége (de természetesen szeretnék írni neki egy tisztességes befejezést), akkor szívesen olvasnátok tőlem egy újabb 1D-s történetet?

Kérlek titeket hogy hozzászólásban válaszoljatok.:)

"Sosem leszünk többé együtt! Utálom Harryt!"

"Gyűlölöm Őt! Azt hiszi mindenben igaza van? Hát nagyon téved."
"Á, kit hülyítek? Halálosan szerelmes vagyok belé..."
"Most mi a fene van velem? Szeretem vagy utálom? Annyira idegesít... Mikor azt hajtogatja hogy Jó! meg hogy Rendben!... Falra mászom tőle. De ha a szemeimbe néz, a térdeim remegni kezdenek. Szeretem Őt. Csak fogalmam sincs hogy ez előnyömre válik-e, vagy inkább csak bajom származik belőle..."
"Harold reménytelen! Azt hiszi Liz a tökéletes számára? Ó, lehet. Ő egy seggfej, Liz meg egy ribanc. Tökéletesen kiegészítik egymást. De akkor is nekem kellene lennem vele!"

Ahogy olvastam ezen bejegyzéseket naplómban, halkan nevetni kezdtem. Szóval ennyire kiszámíthatatlanok voltak az érzéseim iránta? Ez cseppet vicces. De vajon ki ez a Liz, akit ennyire utálok?
A naplót visszatettem táskám mélyére. Még egyszer elmosolyodtam a bejegyzéseken, melyeket utoljára olvastam, majd ledőltem az ágyra, magamra húztam a takarót és megpróbáltam elaludni. De nem jártam sikerrel... A gondolataim szüntelenül csak Harry körül forogtak. Olyan gyönyörű zöld szeme van... Mikor mélyen belenézek, mintha ezernyi emlék törne fel bennem, csak annyira halványak, hogy nem tudom pontosan felidézni őket.

Már vagy fél órája nem tudtam aludni, mikor hallottam hogy az ajtó résnyire kinyitódik, s Harry benéz rajta. Úgy tettem mintha aludnék, de fél szemmel azért figyeltem hogy mit csinál.
Csak vigyorogva bámult néhány percig, aztán halkan elindult az ajtó felé, de még egyszer hátrafordult.
- Szép álmokat hercegnő - suttogta, majd kiment és behajtotta maga mögött az ajtót.
Egy elégedett mosoly húzódott arcomra, majd pár percen belül végre sikerült álomba merülnöm.




- Komolyan elmész Harryvel Párizsba? - kérdezte komoly hanglejtéssel Annie.
- Hát úgy néz ki nem? Ha nem látnád, éppen a bőröndömbe pakolok - forgattam meg szemeim, majd betettem táskámba egy fehér, vállán szegecsekkel díszített inget.
- Ó, na ne mondd! - Folytatta a csipkelődést. Rá vall... - Csak meglep a hozzáállásod. Az egyik pillanatban még egy ismeretlen idegen akihez hozzányúlni sem akarsz, a másikban meg kiruccansz vele Párizsba. Akkor hogy is van ez? - kérdezte egy féloldalas mosollyal arcán.
- Nézd, én sem tudom miért megyek el vele - sóhajtottam fel. - Hiszen ez így most tényleg elég bizarr... Nem emlékszem rá, gyakorlatilag egy idegen számomra, de mégis úgy érzem hogy... Egyszerűen csak vonz, oké? - Arcom hirtelen paradicsom vörössé változott.
- Ó - meglepettségében csak ez az aprócska szó hagyta el száját, amolyan sejtelmes hanglejtéssel. - Hát, én tudtam hogy nagyon hamar így fogsz érezni - kacsintott rám, majd feltápászkodott az ágyról. - Na és most együnk, mert éhen halok - mondta, majd megragadta kezem és elkezdett a folyosó felé vonszolni. Nevetve elindultunk a konyha felé, majd elővettünk a hűtőből egy nutellát és néhány gyümölcsöt.
Annie nemes egyszerűséggel felugrott a pultra, majd keresztbe tett lábakkal elkezdte enni az epret, melyet egy kis tejszínhabbal is megbolondított.
- Annie! Harry bármelyik pillanatban betoppanhat, te meg az ő házában randalírozol a pulton? - kérdeztem felháborodva. - Azonnal ülj le a székre, és egyél normálisan, asztalnál - hangsúlyoztam ki az utolsó szót, majd a mellettem lévő darabra mutattam.
- Nyugi csajszi! Harry csak nem szedi le azért a fejem mert a pulton ülök - mondta halálosan nyugodtan. - De ha annyira akarod, akkor ülhetek asztalnál is, "anya" - forgatta meg szemeit, majd lepattant a pultról és leült mellém.
- Annie... Egyébként ki ez a Liz, akit annyira gyűlölök? - kérdeztem, majd belekanalaztam nutellámba. 
- Harry volt csaja.
- Igen, idáig én is eljutottam...
- És ő folyton azon volt hogy téged és Harryt szétrobbantson. Lényegében ennyi - vonta meg vállát.
- Aha... - gondolkodtam el. Szóval ezért írtam róla azokat a nem túl kedves szavakat a naplómba.
- De már eltűnt a képből. Legalábbis nagyon úgy tűnik. Pont aznap szakított Harry végleg vele, és kezdte újra veled, mikor a baleseted történt.
- Komolyan? - kérdeztem halkan.
- Igen - húzta félre ajkait. - Na de nekem most mennem kell - kapta be az utolsó falat epret, mely a tányérján volt. - Talizom Faith-tel - mosolygott rám.
- Ilyen jóban vagytok? - vontam fel szemöldököm.
- Hát, csak mostanában kezdtünk el többet beszélni. Jó fej csajszi.
- Igen, szerintem is - helyeseltem.
- Na akkor én megyek. És majd feltétlenül hívj fel ha Párizsba értek! Jó utat. Szeretlek - mondta, majd adott egy puszit arcomra.
- Mindenképpen. Én is téged - mosolyogtam rá, majd kikísértem.

Még egy jó ideig egyedül voltam, ezért úgy döntöttem rendet teszek a holmik között, melyek a szobámban voltak.
Az egyik táskám teli volt cuccokkal, ezért kipakoltam belőle. Találtam benne egy rakás sminkcuccot meg néhány elhasznált rágópapírt. Hirtelen kezembe akadt egy kibontatlan levél. Gyöngybetűkkel volt ráírva hogy Elenának.
A borítékot egy gyors mozdulattal feltéptem, majd találtam benne egy levélpapírt és egy videokazettát.
A levelet kíváncsian olvasni kezdtem.
"Kicsi Elena,
Nehéz megfogalmaznom a gondolataim... Ezt a levelet akkor írom, mikor apáddal éppen a válásunk közepén tartunk.
Valószínűleg mikor ez a levél a kezed ügyébe kerül, már nagylány vagy. Tudnod kell hogy miért szakítottam meg a kapcsolatot apáddal. 
A harag, amit most iránta érzek, erősebb minden érzésemnél. Én azt hittem tökéletes a házasságunk. Legalábbis én mindent megtettem annak érdekében hogy az legyen. De úgy tűnik apádnak én nem voltam elég, nem tudtam számára azt nyújtani, amire szüksége van. És mivel megcsalt, azt akarom hogy ne érintkezzünk vele semmilyen formában. Sem te, sem én. 
Mivel ez nem nevezhető békés különválásnak, ezt látom a legjobbnak. Éljen boldogan Skylar-rel, mi majd ketten éldegélünk tovább. 
Sajnálom hogy ilyen kicsi korodban kell megélned ezt az egészet. De azt tudnod kell hogy mi ugyanúgy szeretünk mindketten! 
És hogy miért nem mondtam el mindezt élőben? Az egyik oka az hogy most még nagyon kicsi vagy. A másik oka az hogy sosem voltam jó abban, hogyan kell az érzéseimet szavakban kifejezni az embereknek. Ezért inkább leírom, így sokkal könnyebb.
Ezt a levelet apádra bíztam, tudtam hogy a megfelelő időben fogja átadni. 
Egy valamit viszont sose felejts el! Én mindig veled leszek. Veled leszek, bármerre is vezessen az utad. Hallgass mindig a szívedre és kövesd az álmaidat. Bármit is mondanak mások, sose add fel! Bízz magadban és sose feledd: mindennap történnek csodák. 
Ui.: A kazettát kérlek nézd meg. Biztos vagyok benne hogy jókat fogsz mosolyogni rajta. 
Nagyon szeretlek, 
Anya."
A levelet olvasva előtörtek belőlem a gyermekkori emlékeim. A sok veszekedés, melyeket olyan kicsin kellett végignéznem, az hogy apát évekig nem is láttam, és az is mikor anya meghalt... Azonban felelevenedtek bennem azon emlékeim is, mikor boldogok voltunk. Mikor még minden tökéletes volt. Ugyan még nagyon kicsi voltam, de ezek erősen élnek emlékezetemben.
A kazettát betettem a lejátszóba, majd leültem a kanapéra és nézni kezdtem a rajta található videókat.
Az első kétéves koromban készülhetett. Éppen az etetőszékben ültem és apa próbálta belém erőltetni az összeturmixolt kelbimbót. Még mindig érzem az ízét a számban... Fúj.
Apa nem járt sok sikerrel... Az etetési akciónak az lett a vége hogy az egész turmix rajta landolt, melyet sikeresen ráborítottam. Annyi eszem már akkor is volt hogy ne egyem meg azt ami pocsék...
Anya jólesően nevetett a kamera túloldaláról, nekem pedig egy elégedett vigyor ült ki arcomra. Milyen rafinált kisgyerek voltam... Apa idegesen ült velem szemben, de néhány másodperc múlva ő is megenyhült és hangosan nevetni kezdett.
A következő videón hároméves lehettem. Persze akkor már be nem állt a szám... Csak beszéltem és beszéltem, legtöbbször értelmetlen dolgokat.
Már akkor is tudtam hogy a rajzolás fontos szerepet fog betölteni az életemben. A konyhaasztalnál ültem és fel volt állítva egy kis üveg, melyben víz volt. Volt előttem egy üres lap. Megfogtam az ecsetet, belemártottam a festékbe, majd a vízbe és elkezdtem színes vonalakat húzni a papíron. Természetesen ismét anyu kamerázott és apura maradt a piszkos munka. Egészen jól ment minden, amíg úgy nem döntöttem hogy felborítom a festékes vizet. Az egész terítő elázott, és a földre is lefolyt a víz... Na meg apu nadrágjára is.
- Ó ne már! Anya hozd a felmosót! Ja meg egy másik nadrágot is nekem... Olyan mintha bepisiltem volna! - kiáltott fel apa.
Anyu halkan kuncogni kezdett, majd elment beszerezni a felmosót és a tiszta nadrágot.
- Hát, Elena elég rosszcsont kislány. Reméljük kinövi - mondta nevetve anya a kamerába, majd kikapcsolta azt.
A harmadik és egyben utolsó videó akkor készült, mikor négyéves voltam. Az első napomat örökítették meg az óvodában.
Mikor először beléptem a többiekhez, még félénken húztam meg magam a sarokban.
- Elena, menj és barátkozz össze a többiekkel! - biztattak anyuék.
Egykeként nyilvánvalóan furcsa volt számomra ennyi gyerek társasága.
Mikor anyuék délben értem jöttek, sírva rohantam apa karjaiba.
- Mi történt kicsim, miért sírsz? - kérdezte aggódva anya.
- Bántottak a többiek - szólaltam meg szipogva. Beszédem még kissé pösze volt.
- Tudod mit kicsim? Elmegyünk fagyizni és teszünk a traktorral egy hatalmas kört a mezőkön. Ja és a többiekkel kapcsolatban csak annyit mondok kincsem: Sose hagyd magad! - ölelt magához apa, majd adott egy puszit fejemre.
Az is meg volt örökítve mikor a hatalmas fagyi kelyhet magamba tömöm, melynek nagysága kétszerese az én testemnek és a tetejét alig érem el. A videó utolsó része pedig az volt mikor a nagyapa traktorjával körbejártuk a várost. Azóta sem tanultam meg vezetni...

Ezen videókat látva szemeim könnyekbe szöktek. Nagyon jó volt őket visszanézni.
- Szeretlek anya - suttogtam, majd lassan lehunytam szemeimet.

Hirtelen ajtócsapódásra lettem figyelmes.
- Megjöttem - hallottam meg Harry hangját az előszoba felől.
- Szia - köszöntem, majd elmosolyodtam.
- Hamarosan indul a gép. Kész vagy már? - lépett be a nappaliba.
- Igen, persze. Mindjárt lehozom a bőröndömet - mondtam, majd kivettem a kazettát a lejátszóból.
- Rendben - mosolygott rám, majd elment a konyhába összedobni magának valami egyszerű ebédet.



A repülőn ülve rengeteg érzés kavargott bennem. Úgy éreztem hogy meg kell ismernem Harryt. Újra.
Mikor mellettem van, különös érzelmek törnek fel bennem.
Hirtelen megpillantottam csuklóján egy "I can't change" feliratot.
- Jó kis tetkó - mutattam rá.
- Ó... Köszi - vigyorgott rám.
- Egyébként... Szerintem nem is kell megváltoznod - motyogtam, majd elpirultam.
- Ez kedves - Kissé Ő is elpirult.
Zavaromban körmömet kezdtem el birizgálni.
Talán beleszerettem Harrybe? Már most, ilyen rövid idő alatt? Szerintem az ember életében csak egyszer annyira szerelmes, hogy remegjen a térde mikor az a bizonyos Ő ránéz, és ránduljon görcsbe a gyomra.
Mikor vele vagy, hirtelen semmi sem számít. Csak te és Ő vagytok. És valami azt súgja nekem, hogy ez a valaki az én életemben Harry.



A hotel elképesztően szép volt. Egy lakosztályban szálltunk meg, ahol mindkettőnknek volt külön szobája.
Akkora ágyam volt amin három ember is kényelmesen elfért volna.

- Ez a lakosztály nagyobb mint az egész házunk volt apuval - néztem körbe, majd kikukkantottam az ablakon, ahol egy nyüzsgő párizsi utca látványa tárult elém.
Harry válasza csak halk nevetés volt.
- És mit akarsz először megnézni? - kérdezte.
- Hmm - gondolkodtam el. - A Sacré-Coeur nagyon érdekel.
- Rendben, akkor először oda megyünk - kacsintott rám, majd intett hogy induljunk is.
Magamra kaptam sötétkék kötött pulcsim, majd követtem Harryt a szálloda hallja felé.



- Innen gyönyörű a kilátás - mondtam, majd elégedetten felsóhajtottam. - Belátni szinte egész Párizst.
- Igen - mosolyodott el. - Leülünk? - mutatott a lépcsőre.
- Üljünk - válaszoltam, majd bólintottam egyet. - Nagyon köszönöm hogy elhoztál ide - fordultam felé. - Párizs gyönyörű hely... És főleg akkor ilyen elragadó ha egy különleges személlyel lehetek - haraptam ajkamba.
Harry csak sejtelmesen elmosolyodott majd közelebb hajolt hozzám. Szemeivel arcom minden vonását végigfürkészte, majd tekintete végül ajkamon pihent meg.
Olyan közel volt hozzám hogy leheletét már arcomon éreztem. Ajkaim elnyíltak. Bódító illata teljesen megbabonázott. Kezével végigsimított hajamon, majd még közelebb hajolt hozzám. Ajkaink majdnem összeértek, mikor hirtelen egy csapat rajongólány gyűlt körénk.
Tökéletes csók lehetett volna a tökéletes helyen...
Harry türelmesen adott aláírást minden egyes lánynak, és képet is csinált velük. Néhányuk megkérdezte hogy mi ismét együtt járunk-e, de erre mindkettőnk válasza egy magabiztos "nem" volt. Bár ezt elég nehéz volt beadni nekik, mikor néhány perccel ezelőtt a saját szemükkel láthatták hogy majdnem megcsókoltuk egymást.
- Jó látni hogy így törődsz a rajongóiddal - mosolyogtam rá miután elment az összes Harryre éhező lány.
- Nélkülük sehol sem lennénk, szóval ennyivel minimum tartozunk nekik. Meg persze elég biztató hogy ennyi lány rajong értünk - húzta ki magát büszkén. - Na és most, merre tovább?
- Hát, megnézhetnénk a Champs-Élysées-t.
- Remek ötlet - bólintott, majd elindultunk.
Olyan érzésem volt, mintha Harry nem egy sztár lenne. Csak szimplán jól éreztem magam vele.
Jó páran felismerték, de a fejére húzott keki sapka némiképp javított a helyzeten.
Végül elmentünk a csodálatos hangulatú sugárútra és volt alkalmam megcsodálni a mesésebbnél mesésebb boltokat. Magamba szívtam a hely semmihez sem fogható hangulatát, a sugárút pezsgését.
- Egyébként Harry, én... Szóval én csak azt akartam mondani hogy... - összevissza dadogtam. Csak hebegtem-habogtam.
- Mit szeretnél mondani? - nevetett fel.
- Hát azt hogy... Hú, olyan vagyok mint anya. Sosem voltam jó abban hogy hogyan kell kifejezni az érzéseimet másoknak - Vettem egy mély levegőt. - Csak azt hogy nagyon jól érzem magam veled.
- Ó persze! Valójában azt akartad mondani hogy "Szeretlek Harry!" Akkor mi a fenéért nem tetted meg? Hiszen a vak is látja hogy Ő is ugyanígy érez irántad! - gondoltam magamban.
Mégis úgy éreztem hogy ezzel a bejelentéssel még várnom kell. Azt sem akartam hogy úgy tűnjön én rögtön a karjaiba fogok omlani. Bár éreztem hogy nem fogok tudni sokáig ellenállni neki...


Legutoljára hagytuk az Eiffel-tornyot, az est fénypontját.
A nap már lemenőben volt, az ég rózsaszín és narancssárga fényekben pompázott. Az épület csodás látványt tárt elénk. Rengeteg ember ült az Eiffel-torony előtti téren, melyet erősen zöld színű fű borított.
- Van egy kis meglepetésem - suttogta fülembe Harry.
Sejtelmes mosollyal arcomon hátrafordultam, majd megragadta kezeimet és egy pokróc felé kezdett el húzni.
- Piknik az Eiffel-torony előtt? Ennél tökéletesebbet el sem tudnék képzelni - mosolyogtam rá, majd leültem a kockás takaróra.
Körülöttünk még rengeteg ember ült, akik többnyire mind egy párt alkottak.
- Ez a látvány valami elképesztően szép! - kezdtem el bámulni az Eiffel-tornyot.
Néhány csillag már ragyogott fejünk felett, de az ég még nem volt teljesen sötét.
- Igen, szerintem is gyönyörű. Epret?
- Kérek - válaszoltam fülig érő mosollyal.
Harry tényleg mindent megtett annak érdekében hogy ez az utazás tökéletes legyen. És tényleg tökéletes volt minden.
- Hmm... Ez isteni! Kóstold meg te is - nyújtottam egyet felé, majd megetettem vele. Igazán aranyos volt.
- Tényleg nagyon finom - helyeselt.
- Ó, egy kis tejszínhab maradt a szád szélén - mondtam, majd egy szalvétával letöröltem. Halványan elmosolyodott.
- Valamit szeretnék adni neked...
- És mit? - kérdeztem mosolyogva. Nem tudtam levakarni arcomról a vigyort.
- Mindjárt meglátod, csak hunyd le a szemed - suttogta.
Követtem utasításait, majd izgatottan vártam hogy mi fog történni. Hirtelen azt éreztem hogy valamit bekapcsol nyakamon. Arra mertem következtetni hogy egy nyaklánc az.
Mikor kinyitottam szemeimet, nyakamon megpillantottam egy medált, melyen egy H és egy E betű voltak összefonódva.
- Remélem tetszik. Egyébként ennek a nyakláncnak komoly története van - nevetett fel.
- Igen? - kérdeztem meglepődötten.
- Bizony. Viszont remélem hogy hamarosan magadtól fogsz visszaemlékezni rá.
- Hát ezt én is remélem... - sóhajtottam fel.
- De az a lényeg hogy most itt vagyunk - Keze hirtelen enyémre tévedt.
- Igen - suttogtam, majd elmosolyodtam és megszorítottam kezét.
Hirtelen egy erős hang ütötte meg fülem, majd felpillantottam az égre és arra lettem figyelmes hogy tűzijáték van.
- Hűha! - mondtam izgatottan.
Egyszerűen gyönyörű volt ahogyan az égen színek sokasága pompázott. Mosolyogva Harry vállára hajtottam fejem, majd felsóhajtottam.
Felnéztem gyönyörű szemeibe, mire Ő is elmosolyodott. Hirtelen levettem fejem válláról, majd kicsit közelebb hajoltam hozzá. Úgy éreztem most jött el a tökéletes pillanat.
Lassan lehunytam szemeimet, majd éreztem ahogy mézédes ajkai enyémekre tapadnak. Kezeimet átkulcsoltam nyakán, majd beletúrtam hajába. Ő karjait egy finom mozdulattal derekam köré fonta.
Csodás csók volt... Olyan, melyet szavakkal nem igen lehet leírni. Az a fajta érzés kerített hatalmába, mikor a külvilág teljesen eltűnik. Csak a pillanatnak élsz. A szívem olyan hevesen dobogott hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Mindketten szaporábban vettük a levegőt miután kissé távolabb húzódtunk egymástól.
- Még mindig nem emlékszel rám? - kérdezte, majd mélyen szemembe nézett.
- Nem. De kedvellek. Nagyon kedvellek. Most. És úgy ahogy vagy, Harry.
Válaszként csak elmosolyodott, majd ismét megcsókolt.
Azt hiszem ez volt a tökéletes hely és idő az "első" csókunkhoz.