15.rész: Szép kis esküvő...

Izgatottan keltem fel, és kíváncsi voltam, ki kopogott. Kipattantam az ágyamból, megdörzsöltem szemeimet, majd odafutottam az ajtóhoz, és kinyitottam. Örömömben akkorát sikítottam, hogy szerintem az egész házat felriasztottam legszebb álmaiból.

- Meglepetéés! - tárta ki karjait keresztanyukám, Nicole.
- Nicolee! Annyira, de annyira örülök, hogy megint itt vagyok! - mondtam, majd karjaiba vetettem magam, és szorosan átöleltem.
- Én is, kicsim. És útközben találkoztam a lovagoddal is. És... Hát mit ne mondjak. Grr - kacsintott rám Nicole.
- Ugye? Ő a legcsodálatosabb fiú a világon. Nem is tudom, hogyan érdemeltem ezt ki..
- Egy ilyen klassz csajnak legalább ilyen klassz csávó jár! - mondta nevetve.
Elmosolyodtam. Nicole rengeteget jelentett nekem. Mióta anyu meghalt, ő úgy szeretett, mintha az anyukám lenne, ezért nagyon hálás voltam neki.
- Hihetetlen, hogy ma.. Összeházasodtok Andrew-val. Tökéletes páros vagytok!
- Igen, én is így látom. De most gyere és nézd meg a ruhámat!
- Már annyira szeretném látni! De várj, hiszen én még pizsamában vagyok! - nevettem fel - megvárnál, amíg bemegyek a fürdőbe?
- Persze, de siess! - mosolygott rám.
Gyorsan kivettem a szekrényemből egy melegítőt és egy kapucnis pulcsit, és elindultam a fürdő felé. Gondtalanul benyitottam, de nagyon meglepődtem, mikor Zayn állt előttem egy szál törölközőben.
- Ó, ne haragudj, megzavartalak a készülődésben?
- Nem, és hálás is vagyok neked, hogy benyitottál. Te jó ég, elfelejtettem bezárni. Ha apád nyitott volna be, na az nem lett volna ilyen vicces - nézett rám komolyan, mire én elnevettem magam.
- Akkor keresek más helyet, ahol felöltözhetek. Te meg művészkedj tovább a hajaddal! Úgy érzem el fog tartani néhány órába, míg elkészül - szétborzoltam a haját, mire ő világfájdalmas arccal rám nézett.
- Elena, most nézd meg mit tettél? Plusz egy óra lesz, mire elkészül. Ezt még visszakapod drágám! - rám kacsintott, és szájára olyan kis sunyi mosoly húzódott.
- Kötve hiszem! - mondtam, majd kinyújtottam rá nyelvem. Néhány másodperccel később viszont már mosolyogva léptem oda hozzá, és hosszan megcsókoltam.
Gyorsan felöltöztem, és már siettem is Nicole-hoz.
- Végre megérkeztél! - kiabált Nicole egy paraván mögül.
- Már öltözöl? Megöl a kíváncsiság!
- Néhány másodperc, és már láthatsz is - és így is lett. Nicole előbújt, és egy gyönyörű menyasszonyi ruha volt rajta. Tökéletesen nézett ki. Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy nekem van a legszebb keresztanyukám a világon. A lélegzetem is elállt, mikor már a haját is megcsinálták.
Mielőtt elkezdődött volna a szertartás, én is felvettem a ruhát, amit már nagyon régóta tartogatok erre az alkalomra. Megérkeztem az esküvő helyszínére. Kifinomult és ízléses volt, akárcsak Nicole.
Megpillantottam Zayn-t, aki éppen a vőlegénnyel, Andrew-val csevegett. Odaléptem mögé, és hátulról szorosan átöleltem.
- Miről folyik a beszélgetés? Andrew, piszok nagy mázlista vagy! Tökéletes feleséged lesz - mondtam neki mosolyogva.
- Zayn sem panaszkodhat, hogy ilyen tündéri barátnője van! - mondta Andrew, majd odalépett hozzám és jól megölelgetett. Úgy tekintettem rá, mint a keresztapámra, annak ellenére, hogy nem is ő volt.
Végre elérkezett a szertartás ideje. Belépett a menyasszony. Mikor kimondták fogadalmukat, Zayn hirtelen összekulcsolta ujjainkat, és rám mosolygott. Rengeteget jelentett nekem, hogy ott volt velem.

Később már javában zajlott a lagzi. Zayn egészen összebarátkozott az összes családtagommal. Különösen jóban lettek a nagypapámmal, aminek nagyon örültem. Hajnali kettő lehetett, mikor úgy döntöttünk Zayn-nel, hogy hazamegyünk. Megérkeztünk, felsiettünk a szobámba, és én azonnal levetettem magam az ágyra, mivel eléggé elfáradtam.
Zayn lement a konyhába, de közben hallottam, hogy a tévét is bekapcsolta. Leosontam a lépcsőn, és figyeltem mit csinál. Leültem a lépcső aljára, és onnan néztem a tévét.
Hirtelen felkaptam a fejem egy különös riportra.

" Harry Styles-nak barátnője van? A fiút és a titokzatos lányt egy este kapták lencsevégre Londonban, miközben a pár csókolózott. Bennfentes forrásokból később kiderült, hogy a lány a fiúk stylistja. Kíváncsian várjuk, mikor jelentik be hivatalosan is kapcsolatukat. "

Teljesen ledöbbentem. Torkomban hatalmas gombócot éreztem. Felálltam, mire a lépcső egy hatalmasat nyikorgott. Zayn meghallotta, és hátranézett.
Szemeim könnybe lábadtak, és kérlelően néztem Zaynre, jelezve neki, hogy bocsásson meg, mikor még nem is mondtam semmit.
- Ezt meg mégis mire véljem? - kérdezte suttogva, de éreztem hangján a csalódottságot, a szomorúságot és a haragot is.
- Zayn, kérlek szépen ne haragudj! De tudnod kell, hogy ez akkor történt, mikor te és én.. Épp nem voltunk együtt! Annyira sajnálom! Én nem tudom mi volt velem.. Csak csalódott voltam és szomorú, Harry pedig végig ott volt, és én azt hiszem nagyon elveszítettem a fejem!. - mentegetőztem, és könnyeim elkezdtek elképesztő mennyiségben hullani.
- Ne! Csak könyörgöm ezt ne Elena! Ne mentegetőzz! Még hogy szeretsz mi? Ha szeretnél, és szerettél volna, eszedbe se jut megcsókolni Harry-t. El sem tudom képzelni mi történhetett még köztetek. Neked van egyáltalán fogalmad róla, milyen nehezen engedem magamhoz közel az embereket? Vagyis hogyne tudnád.. Mindent tudsz rólam, mert mindent elmondtam. Vakon is megbíztam benned, mert szerettelek! Mindennél jobban. De most.. Már nem tudom mit érzek. Leginkább gyűlöletet. Örökre elveszítettél Elena Smith! Gratulálok! - neki is könnyekbe szöktek szemei.
- B-bocsáss meg! - dadogtam, majd elcsuklott a hangom.
Nem válaszolt, csak lenézően rám pillantott, és felrohant az emeletre.
Leültem a földre a falnak támaszkodva, összekuporodtam, és csak sírtam és sírtam. Mindent tönkretettem. Szép napnak indult. Gyönyörűnek.De a legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen rossz vége is lehet.
Régóta ott ültem már, mikor meghallottam, hogy kinyitódik az ajtó. Apu lépett be, és azonnal meglátott. Ijedten nézett rám, mivel nem tudta, miért ülök ott összekuporodva, kisírt szemekkel a sarokban, hajnali háromkor.
- Kicsim, mi történt veled? - ült le mellém, majd közelebb húzott magához.
- Apu, mindent tönkretettem. Elrontottam.
- De, mégis mi? Miért? - faggatott.
- A tv leadott egy riportot, amiben azt mondták, hogy én és Harry együtt vagyunk. Na de ez még nem minden. Volt ott egy kép is, amin éppen.. Csókolózunk - az utolsó szót már suttogva mondtam ki, és ismét elkezdtem sírni, mikor eszembe jutott, hogy valószínűleg Zayn és köztem mindennek vége. Örökre.
- Szóval innen fúj a szél.. Hát kicsim, ezt elrontottad, igazat mondasz. Pedig már egészen megkedveltem Zayn-t. De nem lehet, hogy talán mégiscsak Harry az igazi? - kérdezte, majd megsimogatta arcomat.
Nem válaszoltam. Teljesen összetörtem. Nem tudtam kiigazodni a saját érzéseimben.
- Apu, Zayn volt az egyetlen ok, amiért fel akartam kelni reggelente. Ő volt a mindenem. És most, hogy elveszítettem, nem maradt semmim.
Apa tudta mit érzek, ezért csak adott egy puszit a fejemre, felkapott ölébe, felvitt az emeletre, bevitt a szobámba és letett az ágyra. Könnyes szemekkel aludtam el. Az álomvilágom volt az egyetlen, ahol most minden rendben volt.

Másnap reggel reménykedtem, hogy ez az egész csak egy rémálom volt, de sajnos nem.
Lementem a konyhába, ahol apu már kakaóval várt, úgy mint régen. Leültem egy székre, felhúztam lábaimat, és összekuporodva ittam meg a kakaót.
- Z-Zayn, ő már lejött? - kérdeztem suttogva.
- Igen.. És már a bőröndjeit is lehozta. Kérdezni is akartam : most visszamész vele?
- Úgy érzem ezt kell tennem. Ez gyakorlatilag egy ösztöndíj. Nem adom fel..
Egyszer csak Zayn lejött a lépcsőn.
- Összepakoltál? - kérdezte, miközben a falat bámulta. Nem akart a szemembe nézni.
- Igen.. - suttogtam remegő hangon.
- Akkor lassan induljunk! - mondta nyersen, majd felment a szobába, ahol aludt.
Lehoztam bőröndjeimet, és elbúcsúztam apától.
- Nicole. Tőle el sem tudtam köszönni..
- Majd megmondom neki, hogy sürgős volt. És.. Kicsim, itt van egy levél. De kérlek csak akkor olvasd el, mikor már biztos helyen leszel. Megígéred? - nyújtotta kezembe a borítékot.
- Persze. Szeretlek apa! - köszöntem el tőle.

Zayn az egész úton hozzám sem szólt, de még csak rám sem nézett.
Mikor ismét Rómába értünk, a fiúk fogadtak minket...

 

14. rész: Újra itthon.

Végre elérkezett a nap, mikor hazamentünk. Legalábbis amikor én hazamentem.

Reggel felkeltem, bementem a fürdőszobába, hajamat kivasaltam, felvettem a kedvenc lila ruhámat egy virágos harisnyával és egy fehér sállal.  Az előző nap összekészített ruhákat, cipőket és a többi szükséges dolgot bepakoltam a bőröndömbe, és elindultam a szálloda földszintjére. Amint leértem, megpillantottam Harry-t.

- Szia Harry! Mi újság? – kérdeztem mosolyogva. Még nem is sejtettem, hogy neki koránt sincs ilyen jó kedve.

- Te és Zayn? Ismét együtt vagytok? Hát persze… Hogy is gondolhattam volna, hogy te meg én valaha együtt leszünk? Csak a játékszered voltam, vagyok és leszek.. – zúdította rám összes mondanivalóját.

- Harry, kérlek érts meg! – mentegetőztem.

- Attól, hogy te nem vagy biztos a saját érzéseidben, az enyémekkel még nem kell játszadozni!

Teljesen igaza volt.. De akkor is fájt, amit mondott.

Elindult a hotel bejárata felé.

- Harry,  kérlek várj!

-  Nem! Én mindig ezt mondtam. Minden egyes alkalommal. De sosem maradtál ott velem. Zayn mindig fontosabb volt. Ezúttal én megyek el Elena! – elfordult, és kiviharzott a szállodából.

Fájt, amiket mondott. Nagyon fájt. De sajnos tudtam, hogy ami elhangzott a száján, az teljesen igaz volt.

Megérkezett Zayn.

- Jó reggelt tündérem! – mondta, majd adott egy puszit ajkaimra.

-  Neked is! – dünnyögtem halkan. Még mindig Harry szavai jártak a fejemben.

-  Mi a baj? – kérdezte aggódva. Nem mondhattam el neki mi bánt, hiszen ő nem is tudott róla, hogy nekem és Harry-nek nem éppen baráti viszonyunk van egymással…

-  Semmi. Indulhatunk? – próbáltam elterelni a témát.

Bólogatott, majd elindultunk a taxi felé, ami már kint várt.

A repülőút nagyon lassan telt. De valószínűleg csak nekem, mivel már alig vártam, hogy találkozzak az otthoniakkal. Mikor végre megérkeztünk, szó szerint lepattantam a repülőről.

Taxit fogtunk, és végre elértünk a várva várt helyre. Haza. Kiszálltunk a kocsiból, kivettük csomagjainkat, és elindultunk a kis házikó felé, amit az otthonomnak hívok.

- Elena, most én izgulok, de nagyon. Az apád… Mi lesz, ha meg akar ölni? – kérdezte ijedten, mire én elkezdtem nevetni.

-  Nyugodj meg Zayn, azért ennyire nem rossz ember. Kicsit szélsőséges figura, az biztos, de hidd el, nem is olyan rossz arc, mint ahogy képzeled! – bíztattam, majd adtam egy csókot ajkaira.

Becsöngettünk a házba, és óriási meglepetésemre Annie nyitott ajtót. Örömömben egy óriásit sikítottam, ledobtam csomagjaimat a földre, és nyakába ugrottam.

-  Istenem Annie, annyira hiányoztál! – suttogtam, mikor még mindig szorosan öleltem.

-  Te is! De… - elakadt a lélegzete – most menj az utamból kedves Elena! A ráadás mögötted áll. Egy félisten - suttogta szinte már csorgó nyállal, mikor Zayn-re nézett.

- Hali! - integetett Zayn.

Annie majdnem elájult. Amint beértünk a házba, Annie elkezdte Zayn-t faggatni ilyen-olyan dolgokról. Levegőt sem kapott az izgatottságtól.

- És én már nem is kapok ölelést? - kérdezte apa, mikor kilépett a konyhából. Azon az aranyos mackó hangon szólt hozzám, amit annyira imádtam. Apukám minden értelemben olyan volt, mint egy medve.

- Apuuuuu - odafutottam hozzá, és szorosan átöleltem.

- Nagyon hiányoztál kislányom! De... Á, gondolhattam volna, hogy azt is hozod - mutatott Zayn-re.

- Apu, neve is van. Zayn.. - mondtam nevetve.

Bemutatkoztak egymásnak. Zayn-t még sosem láttam ennyire csöndesnek. Később persze már sikerült kicsit feloldódnia. Egészen összehaverkodtak. Felmentünk az emeletre, ahol megmutattam Zayn-nek a szobámat. Egészen pici, de nagyon otthonos.

- Milyen szép ez a szoba. Olyan, akárcsak te. Elegáns, visszafogott, de mégis gyönyörű.

Elpirultam. Hihetetlen, Zayn milyen jól tud bókolni.

- Zayn, kérhetnék tőled valamit?

- Persze, akármit! - mosolygott rám.

- Eljönnél velem a.. A temetőbe? Szeretném meglátogatni anyát.. - suttogtam.

- Hogyne. Persze. Induljunk?

- Igen, mielőtt besötétedik.

Megérkeztünk a temetőbe. Eléggé fáztam, mivel akkorra már lehült a levegő, és a szél is fújdogált.

Odaléptem anya sírjához, és rátettem egy csokor virágot.

- Hihetetlen, milyen hamar elveszítettem.. És csak akkor jöttem rá igazán, mi mindent tett értem, mikor meghalt. Milyen érdekes, hogy az ember akkor kezdi el értékelni azokat a dolgokat, amiket eddig természetesnek vett, mikor már késő. Nagyon késő.

Csak ültem ott, csöndesen. A szél hirtelen felerősödött. Felkapta hajam, és átfújt a kabátomon is, ezért elkezdtem nagyon fázni. De anya közelsége mégis melegséggel töltött el, ezért nem akartam elmenni. Felálltam, és odaléptem Zayn-hez, aki csak szótlanul nézett engem. Zayn végigsimított a kezemen, végül elért az ujjaimhoz, és összekulcsolta övéivel.

- Sajnálom! - suttogta hajamba.

Csak egy sóhajjal válaszoltam, és odabújtam hozzá. Egy bólintással jeleztem, hogy indulhatunk.

Még egyszer hátrafordultam.

- Szeretlek anya! - suttogtam, majd egy könnycsepp gördült le arcomon.

Nagyon izgatott voltam az esküvő miatt, és már nagyon szerettem volna látni a keresztanyukámat. Ilyen izgatottsággal feküdtem le aludni, ezúttal egyedül. Apa természetesen nem engedte, hogy Zayn-nel aludjak. Azt találta a legjobbnak, ha a ház két legtávolabbi pontján alszunk el.

Reggel kopogásra ébredtem...

13. rész: Kellesz!

                            

 Végre ismét teljesen boldog voltam. Zayn mellett biztonságban éreztem magam. Viszont Harry-vel kapcsolatban sok minden aggasztott. De abban nem kételkedtem, hogy Zayn-nel akarok lenni.


Ismét elhagytuk Londont, és a fiúk turnéja ez alkalommal Olaszországban folytatódott. Örültem, hogy végre ismét egy napsütéses, meleg helyen lehettünk.
Az első reggelen, amikor ott ébredtünk, felkeltem, felvettem egy fekete sortot a kedvenc fehér pólómmal, és egy szandált. Éppen a hajamat kontyoltam fel, mikor kaptam egy sms-t.
' Gyere le a hotel elé, mondanom kell valamit. :) xx '
Mikor megláttam hogy ki írta, rögtön mosolyra húzódott a szám.
Lesiettem a lépcsőn, majd kimentem a hotel bejárata elé, ahol rögtön meg is pillantottam Zayn-t.
Odaléptem, hozzá, majd egy csókot nyomtam ajkaira.
- Jól aludtál? Egyébként miért hívtál? - kérdeztem.
- Nagyon jól. Az igazság az, hogy azért hívtalak, mert...
- Baj van? - vágtam szavába ijedten.
- Nem Elena, dehogyis! Csak tudod a szüleim pont itt nyaralnak, és mi is itt vagyunk. Így gondoltam összeköthetnénk a kellemeset a hasznossal, és bemutathatnálak nekik.
- Tényleg itt vannak? Ez nagyszerű. Szívesen megismerném őket - mosolyogtam Zayn-re.
- Akkor ma a tengerparton 3-kor találkozunk velük.
- Rendben.

Elérkezett a délután. Bevallom, kicsit izgultam is. Kíváncsi voltam, milyenek Zayn szülei. Az is érdekelt, hogy vajon mennyire egyezik a róluk alkotott képem a valósággal. Elindultunk a tengerpart felé, de közben majd kiugrott a szívem a helyéről.
- Elena, te izgulsz? - fordult felém Zayn, majd összekulcsolta kezeinket.
- Bevallom igen. Mi van, ha nem is leszek szimpatikus nekik? - kérdeztem aggódva.
- Már hogyne lennél nekik szimpatikus? Egy ilyen tündéri, gyönyörű, kedves lányt, mint te, egyszerűen nem lehet nem szeretni! Na gyere ide te kis buta - közelebb húzott magához, átkarolta derekamat, majd egy puszit nyomott a fejemre.
- Remélem igazad lesz. Egyébként, szeretlek! - mondtam suttogva, majd beletemettem arcomat mellkasába.
- Én is szeretlek édesem - ezúttal arcomra kaptam egy puszit.
Megérkeztünk a tengerpartra, és Zayn azonnal észrevette szüleit. Mosolyogva integetett nekik, majd elindultunk feléjük.
- Sziasztok! - mondták Zayn szülei.
- Jó napot! - mondtam, de még én is meglepődtem halk, rekedt hangomon.
Bemutatkoztunk egymásnak, és elkezdtünk sétálgatni. Nem is értem, miért izgultam annyira. Zayn családja nagyon barátságos és közvetlen volt velem. Igazán jól éreztem magam a társaságukban. Szóba került az én családom is. Elmeséltem, hogyan veszítettem el az anyukámat, és azt is, hogy apa mennyi mindent megtesz azért, hogy nekem jó életem legyen. Kimaradhatatlan volt az is, hogy meséljenek Zayn vicces gyerekkori sztorijairól, amik számára nem viccesek, inkább kínosak voltak, de én jót nevettem rajtuk. Elég későre járt már, mikor Zayn szülei visszamentek a szállodájukba. Mi még ott maradtunk egy kicsit, és sétálgattunk a homokban, kézen fogva, olyan romantikusan. A naplementétől az ég gyönyörű színekben pompázott, amit öröm volt nézni is.
- Látod, oktalanul izgultál! - simogatta meg arcomat.
- Igen. Anyukádék nagyon kedves emberek. Jól éreztem magam velük - mosolyogtam rá.
Leültünk egy pokrócra, Zayn ölébe húzott, de nem a szokásos módon. Ez alkalommal lábaimat összekulcsoltam derekán, és úgy ültem az ölébe. Homlokát enyémnek döntve hosszasan megcsókolt.
- Várj, mi lesz ha meglátnak? - kérdeztem, miközben egy kicsit távolabb húzódtam tőle.
- Már nem érdekel Elena. Bárki megláthatja. Tudják csak meg az emberek, hogy te vagy a lány, akit szeretek - suttogta, majd ismét visszahúzott magához, és megcsókolt. Már pár perce csókolóztunk, mikor Zayn lefeküdt, és magával húzott. Szorosan karolta át derekamat, én pedig beletúrtam a hajába. Éreztem, hogy kicsit kezdünk túl messzire menni, ezért észbe kaptam, hirtelen eltoltam magamtól, és felültem.
- Ne haragudj! Kicsit elveszítettem a fejem.. - mondta, majd zavarában, elkezdte a haját birizgálni.
- Nem baj... Csak itt megláthatnak. Igaz, már nincsenek olyan sokan, de akkor is. Ez mégis csak egy nyilvános hely... - mondtam dadogva. De legszívesebben abban a pillanatban letepertem volna Zaynt.
- Most haragszol? - nézett rám szomorúan.
- Nem. Épp ez az. És megkérdezem én: Haragudnál ha azt mondanám, most azonnal kellesz nekem?
- Igen? - kérdezte, majd felvonta szemöldökét, és elkezdett huncutul mosolyogni. - Mi? Dehogy haragszom! Ez esetben azt javasolnám, menjünk vissza a szállodába, mielőtt még jobban elveszteném a fejem! - nézett rám szemöldökét vonogatva, még mindig azzal a huncut mosollyal az arcán.
Bólintottam, ezennel már én is azzal a huncut mosollyal, de nem akartam az időt vesztegetni, inkább minél hamarabb vissza akartam menni a szállodába. Végre megérkeztünk, és amint beléptünk az előtérbe, rögtön a lift felé vettük az irányt. Már ott sem bírtam magammal, elkezdtem őrülten csókolni. Végre kinyílt az ajtó, és a szoba felé vettük az irányt. Mikor szó szerinte berontottunk, azonnal becsapta az ajtót, és ledöntött az ágyra. Azt hiszem mondanom sem kell, egy csodálatos éjszakát töltöttünk el együtt.Úgy éreztem, szerelmünk végre beteljesedett.
Reggel arra ébredtem, hogy jött egy üzenetem. Adtam egy puszit Zayn arcára, majd megnéztem az üzenetet.
' Kicsi Elena,
       Tudom, ezer éve nem beszéltünk, és a normális az lett volna, ha kapsz egy tisztességes meghívót, de így gyorsabb. És sürgős is. Szóval a lényeg az, hogy én és Andrew összeházasodunk! És az esküvő két nap múlva lesz.. Tudnál válaszolni, hogy el tudsz-e jönni? Sajnálom, hogy nem írtam hamarabb. Ja, és hozhatnád az újdonsült sztár barátod is! Ezzel kapcsolatban úgy is van mit mesélned.

                                                   Puszil keresztanyukád, Nicole '

Mi? Esküvő? A keresztanyukámnak? Habozás nélkül megírtam, hogy természetesen ott leszek. Viszont abban nem voltam biztos, hogy Zaynnek van-e ideje hirtelen mindent itt hagyni.
Zayn elkezdett ébredezni. Amint kinyitotta szemeit máris megcsókoltam.
- Ezt az ébresztést meg tudnám szokni - mondta nevetve, miközben megdörzsölte szemeit. Odabújtam hozzá, majd szorosan átöleltem.
- Zayn, a keresztanyukám írt egy üzenetet. Az állt benne, hogy meghívott az esküvőjére, ami két nap múlva lesz. És szeretné, ha te is eljönnél. De nem tudom, van-e most időd erre. Csak két napról lenne szó.
- Tényleg szeretné hogy elmenjek? De azért szólhatott volna kicsit előbb is.. - mondta, mire mindketten elkezdtünk nevetni.
- Na? Akkor eljössz? - kérdeztem, és közben reménykedtem, hogy igent mond.
- Nem is kérdés. A koncert ma lesz, ha holnap elmegyünk, az tökéletesen megfelel..
- Ez aaaz! - kiabáltam, majd felugrottam az ágyon. - Annyira örülök, hogy az otthoniak is megismernek.
- Várj! Az otthoniak? Szóval apukád is ott lesz? Azok után, amiket hallottam róla, kicsit félek tőle.. - mondta, mire elkezdtem nevetni.
- Félhetsz is! - néztem rá nevetve, majd megdobtam egy párnával.
- Ó igen? Állok elébe! - rám nézett teljesen komolyan, majd visszadobta a párnát.
Így dobáltuk egymást ideig. El sem hittem, hogy hazamehetek, és hogy a keresztanyukám összeházasodik. Már izgatottan vártam a hazautat, főleg mert tudtam, Zayn is ott lesz velem. 

12. rész: A bál.

És elérkezett az a bizonyos nap. A bál napja. Gyakorlatilag az egész délelőttöt végigizgultam. Annie azt mondta, nem érti, miért izgulok ennyire, mikor ez csak egy bál. De számomra ez egy óriási dolog volt. Annyi híresség volt hivatalos oda. Én pedig megkaptam a lehetőséget, hogy köztük lehessek. Én ezt egy elismerésnek vettem.
Már dél volt, mikor valaki csöngetett. Ajtót nyitottam, és a fiúk rendezvényszervezőjét, Roset pillantottam meg. Rose és én nagyon jól összebarátkoztunk. Mivel idősebb nálam, már elég tapasztalt volt sok dologban, így remek tanácsokat tudott nekem adni minden téren.
- Szia csajszi! Na készen állsz a nagy estére? - kérdezte.
- Szia Rose. Nem! Nagyon izgulok..
- Ugyan, ez természetes. Egyébként ez annak a jele, hogy nagyon is várod. Az izgatottság teljesen érthető! - bökött oldalba, mikor egy mosoly húzódott számra.
Bevezettem a hálószobába, ahol a fotelen hevert az a gyönyörűséges ruha.
- Tyű. Honnan van neked ilyen szép ruhád? - kérdezte meglepetten.
- Hát, igazából... Ezt Harry-től kaptam... - mondtam, miközben elpirultam.
- Dupla tyű. Elena, jól ismerem Harryt. Csak azok felé tesz ilyen gesztusokat, akiket nagyon szeret. Téged pedig a tenyerén hordoz!
- Gondolod, hogy... Tényleg szeret? - kérdeztem, és egyre inkább csak pirosodott az arcom.
- Hé, te elpirultál? Értek mindent. Ezek szerint te is szereted.. - mosolygott rám.
Nem akartam, hogy paradicsom vörös legyek, ezért inkább eltereltem a témát.
- Na, akkor segítesz felvenni a ruhát?
- Persze, azért jöttem. Na gyere! Biztos fantasztikusan fog állni.
Segített felvenni a ruhát, és igazság szerint jól is jött, hogy ott volt, mert egyedül csak szerencsétlenkedtem volna a felvételével.
- Csodásan festesz Elena! - simogatta meg arcomat.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá, majd szorosan átöleltem. Rose személyében egy igaz barátra találtam. De jobb ha inkább azt mondom, egy nővérre.

Elérkezett az este hat óra. Volt még egy órám a bálig.
- Siessünk, mert a végén még elkésünk! És utálok késni.. - mormoltam.
- Nyugi, kézben tartom a dolgokat! - nyugtatott Rose, majd rám adott egy hosszú fekete köpenyt.
Elindultunk a kocsival, és meg sem álltunk addig az épületig, ahol a bált tartották.
- Gyere már Elena! Ne félj! Itt bármelyik srác hülye lenne, ha nem szeretne azonnal beléd. Ráadásul itt lesz Harry is! - mondta, miközben a kapu felé húzott, bár nem volt könnyű dolga, mert nagyon nem akartam bemenni. Nagy nehezen sikerült bevonszolnia az előtérbe. Ezután elindultunk egy hosszú lépcső felé, ami a bálterembe vezetett, ahol már szinte mindenki ott volt. Ha lementél azon a lépcsőn, akkor szinte minden szempár rád szegeződött. Volt alkalmam megfigyelni, mivel előttem már majdnem mindenki levonult. Lenéztem, és megláttam a fiúkat.
- Ó, te jó ég... Én, én nem vagyok képes itt lemenni. Mi lesz, ha mindenki engem fog nézni? - kérdeztem aggódva.
- Elena, vedd már le azt a köpenyt! És le fogsz ott menni, érted? És ha mindenki téged néz majd? Örülj neki! Gyönyörű vagy, hidd már el! - biztatott.
- Hát jó - levette hátamról a köpenyt, majd elkezdett a hosszú lépcső felé terelni, amitől annyira féltem.
Megtörtént a nagy pillanat. Elindultam lefelé. Hirtelen az összes szempár rám szegeződött. A fények villogtak, és kérdések áradtak mindenfelől. Én pedig olyan jól éreztem magam. Leértem a lépcső aljára, és rámosolyogtam a fiúkra. Elindultam feléjük.
- Fantasztikusan nézel ki Elena! - mondta Louis mosolyogva.
- Köszönöm! - mondtam, majd átöleltem.
Zayn nem is szólt hozzám, csak a padlót bámulta, majd elsétált. Tudtam miért. Számomra is kínos volt ez a találkozás.
Pár perce beszélgettem már a fiúkkal, mikor a mosoly hirtelen lehervadt az arcomról. Még hogy csodálatos este, mi? A hirtelen hangulatváltozás oka Chris volt. Ismét megjelent az a személy, akinek valahogy sikerül mindig mindent tönkretenni. Nem akartam hogy észrevegyen, bár sejtettem, hogy ez úgy is bekövetkezik. Harry háta mögé léptem, és megfogtam vállait.
- Mi a baj Elena? Kit láttál? - kérdezte aggódva.
Nem akartam mindent elmesélni, sem magyarázkodni. Azt sem akartam, hogy valami botrány kerekedjen ebből, ezért inkább nem mondtam semmit.
- Senkit... Nem érdekes... - mondtam halkan.
- Rendben... Kisasszony, szabad egy táncra? - kérdezte.
- Örömmel táncolnék önnel uram! - mondtam nevetve. 
Elkezdtünk táncolni.
- Eszméletlenül szép vagy! - karolta át szorosan derekamat, majd közelebb hajolt hozzám.
Nem válaszoltam, csak halványan elmosolyodtam, kicsit el is pirultam.
Eltűrte néhány hajtincsemet arcomból, és már olyan közel hajolt hozzám, hogy szánk majdnem összeért, mikor elhúzódtam tőle.
- Harry, ezt itt most nem lehet.. Én, egyébként sem vagyok biztos benne, mit érzek. Jobb lesz, ha most inkább kimegyek.
- Várj, Elena! Kérlek! - szólt utánam, de én már nem fordultam hátra. Kiviharzottam a kertbe, ahol minden fényárban úszott. Gyönyörű látvány tárult elém, mikor kiléptem. Minden fán égők sorakoztak.
Leültem egy eldugott kis padra, összekuporodtam, és elkezdtem gondolkodni. Lehet hogy meg kellett volna csókolnom Harry-t? De hát Zayn is láthatta volna...
Hirtelen egy hangot hallottam hátam mögül. A hangot, amelytől mindig rettegtem.
- Mondtam, hogy még nem végeztünk drága! - lépett elém Chris.
- Te mi a fenét keresel itt? Hogy jutottál be pont te? Egyébként megtennéd, hogy békén hagysz? - förmedtem rá. Próbáltam magabiztosnak tűnni, de valójában rettegtem tőle.
- Ne add be nekem, hogy nem érdekellek! Na, gyere most velem! - elkezdett maga felé rángatni.
- Egyszer már mondtam, hogy nem érdekelsz, még hányszor mondjam el? - kérdeztem, mikor már könnybe lábadt a szemem.
- Kicsi Elena... Tudom, hogy vágysz rám. Mindig is vágytál. És most is engem akarsz! Nehezen adod meg magad, igaz? - elkezdett mindenfelé simogatni, amitől már a hideg is kirázott. Egyszer csak betelt a pohár, és behúztam neki egyet, bár nem sikerült túl erősre, de láttam rajta, hogy nagyon ideges lett.
- Ezt most nem úszod meg! - kiabált rám, majd lekevert nekem egy óriási pofont, amitől a földre kerültem. Elkezdett elhomályosodni minden, csak azt láttam, hogy Chris felém hajol. De hirtelen valaki hátra rántotta. Felültem, és megláttam, ahogy Zayn behúz egyet Chrisnek.
- Mit csináltál vele te állat? - kérdezte Zayn kiabálva. Ezúttal Chris a hasába kapott egyet.
- Miattad semmit nem tudtam.. Vedd le rólam a kezed! Komolyan mondom! - mondta Chris, de Zayn azért sem hátrált meg, ezért ő is kapott egyet az orrába.
Néhány perc múlva végre abbahagyták a verekedést, és Chris elindult az ajtó felé.
- Fogsz te még látni Elena Smith! - fordult hátra.
Mikor végre eltűnt, Zayn leült a padra, én pedig feltápászkodtam a földről, és az ölébe húzott.
- Shh, nyugodj meg Elena! Most már nincs semmi baj! - suttogta, majd letörölte könnyeimet.
- Zayn, annyira féltem. Csak neked köszönhetem, hogy nem történt semmi... - mondtam, miközben még mindig a könnyeimmel küszködtem.
- Na, ne sírj! Kérlek! - nyugtatott.
- Zayn! - motyogtam.
- Tessék? - szagolt bele hajamba.
- Szeretlek!
Meglepetten rám nézett, majd elmosolyodott.
- Én is téged! Tudod, hogy mindennél jobban - simította végig kezét arcomon. - Megpróbálhatnánk még egyszer? Ígérem, mindent jobban csinálok majd!
- Persze, én is ezt szeretném. Kérlek bocsáss meg nekem! - közelebb hajoltam hozzá, mélyen szemébe néztem, majd megcsókoltam.
- Elena, neked nem kell semmiért bocsánatot kérned - suttogta, majd még közelebb húzott magához. Fejem mellkasára döntöttem, és úgy ültünk ott, csöndben. Ismét mint egy szerelmespár.

11. rész: Rossz emlékek.

 Másnap is szüntelenül Harry járt a fejemben. Az a csók olyan csodálatos volt. Nem akartam, hogy ez csak egyszer történjen meg. Viszont ott van Zayn is... A szerelmem. Nagyon bántam, hogy annyira túlreagáltam azt a "mi csak barátok vagyunk" dolgot. Egy kis időre volt szükségem, hogy rendet tegyek a fejemben.

Délelőtt gyorsan összekészültem, felvettem egy fekete nadrágot fehér inggel, és a kedvenc párducmintás sálammal.
- Ki kell találnom valami programot.. - mormoltam.
A fiúk egész nap próbán voltak, interjúról interjúra jártak, így kénytelen voltam valamit egyedül csinálni. Végül úgy döntöttem, hogy minden londoni nevezetességet megnézek, amit eddig még nem láttam.
Elindultam, és elsőként a Temze partján sétáltam. Végre először sütött a nap, mióta Londonban voltam. Néhány percig csak álltam egy helyben, és élveztem, ahogy a nap melege simogatja arcomat.
Még mindig ott álltam, mikor egy kéz hátulról megérintette hátamat. Hátrafordultam, és teljesen ledöbbentem.
A volt barátom, Chris Woods állt előttem. Rossz érzés kerített hatalmába. Volt is rá okom, mivel elég sok kellemetlen emlékem fűződik Chris-hez. Még két évvel ezelőtt jöttünk össze. Először nagyon megértőnek és romantikusnak tűnt, de ezt az illúziót hamar lerombolta. Kiderült róla, hogy egy érzéketlen, agresszív állat, aki még csak nem is szeretett, csak kihasznált. Mialatt együtt voltunk, számtalanszor megcsalt. Egy alkalommal meg is ütött. Akkor úgy döntöttem, hogy örökre végzek vele. De nem sokkal később valami aprósággal visszalopta magát a szívembe. Túl naiv voltam, ráadásul szerelmes is.. Néhány hónap múlva ismét szakítottunk, mert Chris a családjával Londonba költözött.
Mióta én is itt tartózkodtam, kicsit tartottam is tőle, hogy összefutunk majd. A félelmem beigazolódott.
- Nocsak, kit látnak szemeim?! - kérdezte.
- Chris.. Szia! Megváltoztál. Mi van veled? Ezer éve nem beszéltünk.. - mondtam, miközben a földet bámultam.
- Én megvagyok. De veled mi újság? Hé, Elena.. - kezét államra helyezte, felemelte fejem, és egymás szemébe néztünk.
Akkor kezdtem kicsit úgy érezni, hogy végre megváltozott.
- Hát, az én életem elég bonyolult... - vettem egy mély levegőt, majd hosszasan kifújtam, mikor arra a sok bonyodalomra gondoltam, ami most körülöttem történik.
- Elmesélhetnéd egy kávé mellett! - mosolygott rám.
Elfogadtam ajánlatát, majd beültünk egy Starbucksba.
Elmeséltem neki, hogy a One Direction stylist-ja vagyok, és hogy Harry-hez és Zayn-hez gyengéd szálak is fűznek. Ő is mesélt nekem egy lányról, akivel már több hónapja jártak, de nemrég annyira összevesztek, hogy szakítottak.
Egész jól éreztem magam Chris társaságában. Már beesteledett, mikor hazafelé sétáltunk. Egy kihalt, csendes utcában jártunk éppen.
- Elena, el kell mondjak valamit.
- Halljuk! - mosolyogtam rá.
- Most, hogy ismét találkoztunk, sok mindenre rádöbbentem. Szóval a lényeg az, hogy én még mindig szeretlek! - mondta, majd hirtelen közelebb húzott magához.
- Chris, én... Kérlek engedj el! Én úgy már nem szeretlek! - mentegetőztem, miközben próbáltam eltolni magamtól.
- Ugyan már, ne mond, hogy te nem akarod! - simogatta meg arcomat, miközben egyre erősebben szorított. Éreztem rajta az erőszakosságot.
- Nem! És most engedj el, érted? Nem akarok tőled semmit. Mást szeretek.
- Zaynt? Vagy talán azt a Harry gyereket? Na ne. Tudom, hogy még mindig velem akarsz lenni! - már majdnem megcsókolt, mikor végre sikerült ellöknöm magamtól.
- Igen, szeretem Zaynt! Szerelmes vagyok belé! Remélem fel fogtad! - bevallom, kicsit féltem is, hogy bántani fog.
- Na persze...
- Tudom, hogy te sem szeretsz engem! Sohasem szerettél! Mindig csak a játékszered voltam, ez most sem lenne másképp! - kiabáltam, mikor egy könnycsepp csordult le arcomon.
Erre már nem válaszolt semmit, csak némán nézett rám.
Elindultam egy forgalmas út felé, mikor hirtelen visszarántott, és megcsókolt. Nagyon ideges lettem, és rettegtem. Minden áron el akartam lökni magamtól, és nagy nehezen sikerült is.
Már futva menekültem minél messzebb Chris-től, mikor utánam kiabált.
- Itt még nem végeztünk cica!
Kirázott a hideg. El sem tudtam képzelni, hogyan voltam képes összeállni egy ilyen alakkal. Még hogy megváltozott... Úgy éreztem, csak rosszabb lett, mint azelőtt volt.
Negyed óra futás után végre hazaértem. Megkönnyebbülten beléptem a lépcsőházba, és elindultam felfelé a csigalépcsőn. Mikor a lakásom elé értem, az ajtóm előtt egy óriási ajándékdobozt pillantottam meg. Gyorsan bevittem a lakásba, és kinyitottam. Annyira megörültem, mikor megláttam mi van benne. Az az álomszép báli ruha pihent a dobozban, amit még Barcelonában próbáltam fel. Kivettem, majd letettem a kanapéra. A doboz alján még egy levelet is találtam. Kibontottam, majd elolvastam.

'A ruhaprobléma ezennel kipipálva.
                                                    Harry '

Harry megvette nekem a ruhát Barcelonában?  Hihetetlennek találtam, miket meg nem tesz értem. Egyre inkább erősödtek az érzéseim iránta. A Chris-szel való találkozásom viszont nagyon felkavart.
- Hu. Az életem egyre inkább bonyolódik. Két hónappal ezelőtt még egy átlagos, kisvárosi lány voltam.
 Most pedig a One Direction stylist-ja vagyok. Hihetetlen.. - mondtam magamban.

És ezennel már biztos volt, hogy el tudok menni a bálba.
                                                                                                                                  

10. rész: Most akkor ki?

Azt hiszem mondanom sem kell, hogy a szakításunk utáni két napon nagyon magam alatt voltam. Eközben elhagytuk Barcelonát, és néhány hétre visszatértünk Londonba. Zayn közelében nagyon kellemetlenül éreztem magam, így próbáltam a lehető legkevesebbszer összefutni vele. Londonban lett egy saját lakásom.
- Az első napom ismét Londonban - felkeltem az ágyból, ásítottam egyet, majd kinyújtózkodtam. Kinéztem az ablakon, és az idő nagyon borús volt.
- Biztosan esni fog... - mormoltam orrom alatt. Ennek fényében olyan ruhát választottam, amivel fel tudok készülni a legrosszabb időjárási viszonyokra. Kivettem a szekrényemből egy virágos egybe ruhát fekete harisnyával és egy lakkcsizmát. Ilyen időben természetesen egy esőkabátot is magamra kaptam.
Már épp elindultam volna a fiúkhoz, mikor megcsörrent a telefonom. Miközben lefelé sétáltam a lépcsőházban, nagy nehezen kikotortam telefonomat a táskámból.
Pont amire számítottam. Annie hívott.
- Szia Annie... - mondtam egyhangúan.
- Tudtam hogy valami nincs rendben! De ugye nem az, amire most gondolok?! - kérdezte ijedten.
- Attól tartok de.. -suttogtam.
- Ez nem lehet igaz! De miért? Hogyan? És mikor? Te akartál szakítani? Vagy ő? - faggatott.
- Hosszú, szomorú. És most sietnem kell Annie. Este felhívlak, és ígérem, mindent elmesélek!
- Brühühü. Rendben. De ugye tudod, hogy most elrontottátok az egész hetemet? - kérdezte.
- Hidd el, én sem így akartam. Most viszont tényleg mennem kell. Puszi!
- Na menj! Puszillak - köszönt el.
Mikor leértem az utcára, az eső már javában zuhogott.
- Remek! - dünnyögtem, majd magam fölé emeltem esernyőmet.
Elindultam a kávézó felé, ahová Liam-mel megbeszéltük a találkát.
Már villámlott is, ezért örültem, hogy végre zárt helyen lehetek. Beléptem a kávézóba, ahol azonnal megpillantottam Niallt, aki természetesen a pultnál állt, és várta a sütijét.
- Buhh! - ijesztettem meg hátulról.
- Elena, megőrültél? Majdnem kiesett ez a szent süti a kezemből! - nézett rám teljes komolysággal.
- Ne haragudj! De ezt nem hagyhattam ki. Ha láttad volna magad.. - mutattam két szeme közé nevetve.
Niall játszva a sértődöttet, elindult az asztalunk felé.
Mikor odaléptem az asztalhoz, totálisan ledöbbentem. Az a nő ült ott, Harryt átkarolva, akire legvadabb álmaimban sem számítottam. Mit keres Harry mellett Caroline Flack?!
- Szia Elena! Caroline vagyok! Sokat hallottam már rólad.. - nyújtotta felém kezét Caroline, ezért hirtelen visszatértem a valóságba.
- Ó, örvendek! Én is.. Nagyon sokat hallottam már magáról... - ráztam meg kezét olyan műmosollyal, amilyet csak én tudok produkálni.
- Jajj, tegezz csak nyugodtan! Így olyan öregnek érzem magam.. - mondta, majd nevetve ránézett Harryre.
-Persze, mert egyáltalán nem vagy öreg... - gondoltam magamban.
Mikor leültem, körülnéztem, de Zayn nem volt ott.
- Hol van Zayn? - kérdeztem.
- Dolga van... - mondta Louis.
Kérdően ránéztem Louisra, aki megrántotta vállát, jelezve, hogy semmiség.
- És Caroline, minek köszönhetjük a jelenléted? - kérdeztem ismét a csak általam produkálható mesteri műmosollyal. Belül szét tudtam volna robbanni az idegtől, magam sem tudtam miért. Belekortyoltam az eperturmixomba, és úgy vártam a választ.
- Hát.. - ránézett Harryre - tudod, én és Harry.. Szóval mi ismét randizunk! - mondta, azzal az idegesítő megjátszott nevetésével.
Mikor kimondta ezt a mondatot, a turmixszal teli szájam a meglepettségtől szó szerint tátva maradt. Így a számban található jelentős mennyiség egyenesen Carolinet "érte".
Carolinet ellepte a piros lé. Láttam Niall-ön és Louis-on, hogy legszívesebben hangosan röhögnének, de nem mertek.
- Ó annyira béna vagyok! Nagyon sajnálom! - elkezdtem törölgetni a ruháját.
Hirtelen felpattant.
- Elég! Kicsi lány, van fogalmad róla, hogy mennyibe került ez a ruha? - kérdezte idegesen.
Harry döbbenten rám nézett.
- Kérlek ne haragudj! Nem szándékosan tettem... - mondtam.
- Na persze.. - dünnyögte Niall kuncogva.
- Tudjátok mit? Szerintem.. Hu. Mély levegő. Én most inkább hazamegyek.. - mondta tettetett mosollyal.
- Ne, Caroline! - kiabált utána Harry.
Mikor Caroline elhagyta a kávézót, Louis, Niall és Liam hatalmas nevetésben törtek ki.
Harry dühösen felém fordult.
- Mégis mi volt ez? Ti meg ne röhögjetek! - kiabált a fiúkra, mire ők hirtelen abbahagyták a nevetést, de nem sokáig bírták, mert néhány másodperc múlva ismét hangos kacagásba kezdtek.
- Sajnálom...
- Na persze. Most inkább hazaviszlek... - mondta.
- Köszönjük ezt a jelenetet Elena! Hatalmasat szakadtunk! Vagyis, ami azt illeti, Niall még mindig fuldoklik a nevetéstől - mutatott rá Liam.
Követtem Harryt az ajtó felé, de még egyszer hátrafordultam a fiúk felé, kinyújtottam a nyelvem, és rájuk kacsintottam.
Mikor a kocsiban ültünk, Harry végig nem szólt hozzám.
- Nem bírom ezt a csendet! - mondtam.
- Elena - pillantott rám felvont szemöldökkel - valld be, hogy volt némi szándékosság ebben a dologban!
- Mi? U-ugyan már. Hát hogy lett volna? - kérdeztem dünnyögve.
- Na, ezzel választ is kaptam a kérdésemre. Csak azt áruld el, miért zavar, ha Caroline-nal vagyok? - nézett rám.
- Engem nem zavar. Illetve...
- Illetve mi? - fúrta mélyen tekintetét enyémbe.
- És ha azt mondom zavar? - kérdeztem, majd tágra nyitott szemekkel ránéztem.
- Zayn-nek igaza volt. Téged tényleg nem lehet megérteni. Amíg Zayn-nel voltál, nem kellettem neked, de most hogy nem vagytok együtt, nekem pedig van valakim, rögtön féltékenykedni kezdesz? Mondd, téged annak a tudata zavar, hogy most nem te vagy aki után sóvárgok, és nem loholok utánad, mint egy kiskutya, vagy te tényleg érzel valamit irántam? - kérdezte.
- Megérkeztünk! - nyitottam ki gyorsan az ajtót. - Köszönöm a fuvart!
- Na nem. Most nem menekülsz el! Válaszolnál a kérdésemre?
- Viszlát Harold! - csaptam be orra előtt a ház bejárati ajtaját.
- Oké... - kiabált be az ajtón. - Akkor itt fogok állni az esőben egész nap... Lehet, hogy megfázom, vagy tüdőgyulladásom lesz. Ha kell, itt is éjszakázom.
Megforgattam szemeimet és visszafordultam.
- Na jó. Talán kinyitom... - lefutottam a lépcsőn, kinyitottam az ajtót, és a plafont bámultam.
- Szóval akkor?
- Harry, lehetséges, hogy szeretlek.. De az közben még sem lehetséges. Mert Zayn-be tényleg szerelmes vagyok. És az ember nem szerethet egyszerre két személyt, ugye? Vagy mégis? - kérdeztem bizonytalanul.
- Amit most teszek, maradjunk köztünk! És ha akarod, soha többé nem teszem meg. De most úgy érzem, muszáj.
Kíváncsian ránéztem. Hirtelen közelebb húzott magához. Ott álltunk az esőben, és néhány másodpercig csak néztük egymást. Szánk egyre csak közeledett egymáshoz, mikor egyszer csak összeértek. Beletúrtam vizes hajába, ő pedig átkarolta derekamat. Hosszú, heves csók volt. Szeretettel teli. Csodálatos volt, de néhány perc múlva elhúzódtunk egymástól.
- Mint mondtam, ha szeretnéd, ez többet nem történik meg... - túrt bele hajába.
- Az a baj, hogy nem szeretném, hogy ez többet ne történjen meg... Harry, jobb ha én most felmegyek. Majd találkozunk. Szia! - rohantam fel a lépcsőn.
- Szia... - csukta be az ajtót.

Felrohantam a lakásba, bezártam az ajtót, és nekidőltem.
- Mi történik velem? - kérdeztem magamtól, mikor a tükörbe néztem.
Eszembe jutott, hogy Annie várja a hívásom.
- Na mesélsz? - szólt bele kíváncsian a telefonba.
- Annabell... Totálisan össze vagyok zavarodva. Igen, szakítottunk Zayn-nel, mert azt mondta az embereknek, hogy mi csak barátok vagyunk. Lehet, hogy túlreagáltam, de megalázva éreztem magam. Most viszont itt van Harry..
- Mi? Mi van Harryvel? - vágott bele a szavamba.
- Öhm, én, hát.. Megcsókoltam. De shh! Ez titok! Olyan szigorú titok, amiről más nem tud, csak te!
- Lakat a számon! Wow.. Most akkor mi lesz?
- Még én magam sem tudom Annie. De várj csak! A legjobbat még nem is mondtam. Illetve, legjobb és legrosszabb hír egyben. Caroline és Harry ismét randiznak. Ez a rossz része. Viszont telibe találtam eperturmixszal a vadiúj 10 000 dolláros ruháját. Egyenesen a számból! - elkezdtem nevetni, mikor visszagondoltam a jelenetre.
- Neee. Ez hatalmas! - nevetett fel. - Büszke vagyok rád. Figyelj, gondold át a dolgokat! Szép álmokat! Szeretlek! - mondta Annie.
- Imádlak! Puszi - tettem le a telefont.
Átöltöztem pizsamába, majd szó szerint beugrottam az ágyba. Befészkeltem magam, elhelyezkedtem a tökéletes pozícióba, és már éppen hogy elaludtam volna. De. A telefonom elkezdett csörögni.
- Fantasztikus... - suttogtam.
A kijelzőn láttam, hogy apa keres.
- Szia apu! Miért ilyenkor hívsz? - kérdeztem, majd ásítottam egy hatalmasat.
- Álljon meg a menet kislányom! Arról nem volt szó, hogy fiúzni fogsz!
- Úgy szeretem bennetek, hogy ti sosem tudtok köszönni! Ugyan apa... Várj csak, honnan tudod hogy én és Zayn?.. - kérdeztem.
- Micsoda? Pont az a Zayn gyerek? Csak találkozzak vele!
Igen, apám elég vicces és különös jelenség. Kicsit bunkó, de akit szeret, azt az élete árán is óvni akarj.
- Kérlek apu! Nem beszélhetjük ezt meg, inkább holnap?... - kérdeztem ismét ásítva.
- Na jó, látom álmos vagy! Akkor majd beszélünk. Szép álmokat kincsem! Szeretlek!
- Én is téged apa! És ne aggódj, minden rendben van itt! - mondtam mosolyogva.
Letettem a telefont. Ha apára gondolok, mindig mosolyognom kell. Annyi mindent megtesz értem, hogy jó életem legyen. Rengeteget dolgozik, ráadásul egy autószerelő nem keresi agyon magát. Mégis, sosem kellett hiányt szenvednem semmiben. Igaz, vele sem volt tökéletes minden, de erről sosem szerettem beszélni... Viszont ha anyura gondolok, mindig szomorú leszek. Hamar elveszítettem. Túl hamar. Elgondolkodtam, vajon ő most mit tenne a helyemben...
Újra elhelyezkedtem az ágyban, lehajtottam fejem, de nem tudtam aludni, mert két emberen járt az agyam.
Harry. Zayn. Harry. Zayn. Ez a két név járt felváltva a fejemben egész éjjel.

9. rész: -Nem értelek!

A következő napon a fiúk telt házas koncertet adtak a Gran Teatre del Liceu-ban. És ez még nem volt minden, mert a rákövetkező napon még egy ugyanilyen koncert várt rájuk, amelyre minden jegy elkelt, csak ezt egy szabadtéri színpadon tartották. Ezen a napon délelőtt felkeltem, felvettem egy félvállas szürke pulcsit és egy sortot. Lementem a szálloda éttermébe, ahol megpillantottam Zaynt.
- Jó reggelt édesem! - karoltam át hátulról.
- Neked is hercegnőm! - megfordult, majd azzal a lendülettel adott egy csókot ajkaimra.
- Nem megyünk el sétálni a nagy koncertetek előtt? - néztem rá bociszemekkel.
- Kérése számomra parancs! - hajolt meg előttem.
- Hát, akkor induljunk is uram! - mondtam nevetve. Bár kicsit féltem az elindulástól, mert az idő nagyon borús volt. Így félő volt, hogy elered majd az eső.

Sétálgattunk már egy ideje, mikor hirtelen rengeteg rajongóra és újságíróra lettünk figyelmesek, akik mind felénk tartottak.
- Remek... Már csak ez hiányzott.. - mondta Zayn suttogva.
Hirtelen elengedte a kezem, amit furcsálltam is. Miért engedte el?
- Zayn, ez a szerencsés lány csak nem a barátnőd? Zayn, együtt vagytok? - jöttek minden felől a kérdések.
- Nem, mi csak barátok vagyunk. - mikor ezt a mondatot kimondta Zayn, hirtelen teljesen leblokkoltam.
Hogy mi? Csak barátok? De hiszen azt mondta, mindennél jobban szeret. Vagy talán szégyell mások előtt?
Számomra nem is lenne kérdés, mit válaszolnék. És nem csak azért mondanám el mindenkinek, hogy felvágjak, mert ő egy sztár, hanem mert tényleg szerelmes vagyok belé.
A többi kérdést már nem is hallottam, mert teljesen elvesztem a sok kérdésben, ami bennem kavargott.
Néhány perc múlva egy kézre lettem figyelmes a vállamon.
- Elena, minden rendben? - kérdezte Zayn.
Felé fordultam, majd kérdően ránéztem.
- Miért mondtad, hogy mi csak barátok vagyunk? Vagy neked ez csak egy barátság?! Mert akkor elég érdekesen viselkedsz azzal, akit a "barátodnak" hívsz! - mondtam idegesen.
- Elena, te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az imidzsem miatt is kellett ezt mondanom.
- Az imidzsed miatt?! Ezt ugye nem mondod komolyan? Szégyellsz, vagy mi?
- Kérlek, érts meg!
- Nem Zayn, NEM ÉRTELEK. És ne mond azt hogy IS, mert tudom, hogy ez az egyetlen oka. És ha az emberek előtt nem vagy képes felvállalni azt, hogy együtt vagyunk, akkor nincs is miről beszélnünk.
- Kérlek Elena! - mondta, majd megfogta karjaimat.
- Vedd le rólam a kezed! És hagyj békén! - löktem el magamtól, majd elfutottam.
Meg sem álltam egy eldugott kis tóig. Leültem a fűbe, és teljes erőmből elkezdtem zokogni.
Felnéztem az égre, majd elkezdett zuhogni az eső.
- Nagyszerű. Életem legszebb napja... - hajtottam fejemet a térdeimre.
Ott ültem már vagy egy órája, mikor valaki mögém lépett.
- Elena, mit csinálsz te itt, az esőben? - hátrafordultam, majd megláttam Harryt, akinek egy esernyő volt a kezében.
Leült mellém, és fejünk fölé rakta az esernyőt.
- Na, meséld el kérlek! - csípte meg karomat, mire egy halvány mosoly húzódott a számra annak ellenére, hogy mennyire magam alatt voltam.
- Én egyszerűen nem értem Zaynt.
- Miért? - kérdezte, majd felvonta szemöldökét.
- Azt mondta az embereknek, hogy mi csak barátok vagyunk. Barátok?! Nekem eddig nem úgy tűnt. Képes volt nekem azt mondani, hogy az imidzse miatt. Hát szép.
- Hát, Elena... Most mondanám hogy sajnálom, de tudom, hogy ezzel úgy sem tudnálak megvigasztalni. És ezután hogyan tovább?
- Az lenne a legjobb, ha szakítanánk. Tudhattam volna, hogy ebből úgy sem lesz semmi. Ő egy sztár, én meg csak egy hétköznapi lány. Nem egy ilyen lányra vágyik, hanem egy Malibu barbira, akit mindenkinek mutogathat. Én pedig sosem leszek olyan - bámultam magam elé.
- Ugyan már Elena. Te is tudod, milyen fantasztikus lány vagy! Viszont ebben sajnos nem tudok segíteni, de nézd csak, van itt neked valami - nyúlt bele zsebébe, majd kezembe adott egy papírt.
Kinyitottam, és egy meghívót találtam.
" Meghívó Elena Smith részére, a londoni jótékonysági bálra.
                                                           Július 22. 19 óra. "
- Ez miféle bál? - kérdeztem, miután elolvastam a szöveget.
- Egy bál, amit minden évben megrendeznek befolyásos embereknek. Minket is meghívtak. Vagyis, nem csak hírességek vesznek részt rajta. Néhány "civil" is hivatalos erre a bálra. Köztük te is! - mosolygott rám.
- Mindez remek. Csak kár, hogy nincs mit felvennem. Na ennyit erről is. - felálltam, majd eldobtam a papírt.
Elindultam vissza a szállodába.
Harry utánam futott.
- Most meg mi van? Elena, csak azért, mert nincs báli ruhád, nem mondhatod, hogy el se jössz. Megoldjuk.! - nézett rám.
- Harry, nagyon szépen kérlek, hagyj most ezzel! Nincs hozzá hangulatom, hogy ezzel foglalkozzak.
Felfutottam az emeletre, ahol a szobám volt.
Nekidőltem a falnak, majd kezeimbe temettem arcomat.
Egyszer csak valaki kopogott.
- Szia... - Zayn állt előttem lehajtott fejjel.
- Gyere be, mondanom kell valamit!
Bejött, és ahogy becsukta az ajtót, bele is kezdtem a mondandómba.
- Szerintem szakítanunk kellene. Nem illünk össze. Vagyis, eddig nagyon úgy tűnt, de most teljesen elbizonytalanodtam. Te egy világsztár vagy, több millió lány álma. Én meg csak egy átlagos lány a sok közül. Hozzád nem ilyen való. Hanem olyan, akit fel is mersz vállalni.
- Elég.! Elena, te komolyan nem értesz? - hirtelen belevágott a szavamba.
Kérdően ránéztem.
- Ha lehetne, az egész világnak büszkén kikiabálnám, hogy te vagy a barátnőm. A lány, akibe szerelmes vagyok. De én ezt nem tehetem meg. Hát tényleg nem fogod fel?
- Képzeld el, nem fogom fel! Kiismerhetetlen vagy... De tudod mit? Szakítsunk! Ezzel minden problémádra megoldást találunk. Menj, és keress valakit, akit bátran mutogatsz mindenkinek!.- mondtam, miközben már elkezdtem sírni.
- Annyira felfújtad ezt az egészet! De oké, ha te ezt akarod, hát legyen így.. - mondta, majd kirohant a szobából.
Levetettem magam az ágyra, és ismét elkezdtem zokogni.
Azt hiszem mondanom sem kell, életem legrosszabb napját hagytam magam mögött.