10. rész: Most akkor ki?

Azt hiszem mondanom sem kell, hogy a szakításunk utáni két napon nagyon magam alatt voltam. Eközben elhagytuk Barcelonát, és néhány hétre visszatértünk Londonba. Zayn közelében nagyon kellemetlenül éreztem magam, így próbáltam a lehető legkevesebbszer összefutni vele. Londonban lett egy saját lakásom.
- Az első napom ismét Londonban - felkeltem az ágyból, ásítottam egyet, majd kinyújtózkodtam. Kinéztem az ablakon, és az idő nagyon borús volt.
- Biztosan esni fog... - mormoltam orrom alatt. Ennek fényében olyan ruhát választottam, amivel fel tudok készülni a legrosszabb időjárási viszonyokra. Kivettem a szekrényemből egy virágos egybe ruhát fekete harisnyával és egy lakkcsizmát. Ilyen időben természetesen egy esőkabátot is magamra kaptam.
Már épp elindultam volna a fiúkhoz, mikor megcsörrent a telefonom. Miközben lefelé sétáltam a lépcsőházban, nagy nehezen kikotortam telefonomat a táskámból.
Pont amire számítottam. Annie hívott.
- Szia Annie... - mondtam egyhangúan.
- Tudtam hogy valami nincs rendben! De ugye nem az, amire most gondolok?! - kérdezte ijedten.
- Attól tartok de.. -suttogtam.
- Ez nem lehet igaz! De miért? Hogyan? És mikor? Te akartál szakítani? Vagy ő? - faggatott.
- Hosszú, szomorú. És most sietnem kell Annie. Este felhívlak, és ígérem, mindent elmesélek!
- Brühühü. Rendben. De ugye tudod, hogy most elrontottátok az egész hetemet? - kérdezte.
- Hidd el, én sem így akartam. Most viszont tényleg mennem kell. Puszi!
- Na menj! Puszillak - köszönt el.
Mikor leértem az utcára, az eső már javában zuhogott.
- Remek! - dünnyögtem, majd magam fölé emeltem esernyőmet.
Elindultam a kávézó felé, ahová Liam-mel megbeszéltük a találkát.
Már villámlott is, ezért örültem, hogy végre zárt helyen lehetek. Beléptem a kávézóba, ahol azonnal megpillantottam Niallt, aki természetesen a pultnál állt, és várta a sütijét.
- Buhh! - ijesztettem meg hátulról.
- Elena, megőrültél? Majdnem kiesett ez a szent süti a kezemből! - nézett rám teljes komolysággal.
- Ne haragudj! De ezt nem hagyhattam ki. Ha láttad volna magad.. - mutattam két szeme közé nevetve.
Niall játszva a sértődöttet, elindult az asztalunk felé.
Mikor odaléptem az asztalhoz, totálisan ledöbbentem. Az a nő ült ott, Harryt átkarolva, akire legvadabb álmaimban sem számítottam. Mit keres Harry mellett Caroline Flack?!
- Szia Elena! Caroline vagyok! Sokat hallottam már rólad.. - nyújtotta felém kezét Caroline, ezért hirtelen visszatértem a valóságba.
- Ó, örvendek! Én is.. Nagyon sokat hallottam már magáról... - ráztam meg kezét olyan műmosollyal, amilyet csak én tudok produkálni.
- Jajj, tegezz csak nyugodtan! Így olyan öregnek érzem magam.. - mondta, majd nevetve ránézett Harryre.
-Persze, mert egyáltalán nem vagy öreg... - gondoltam magamban.
Mikor leültem, körülnéztem, de Zayn nem volt ott.
- Hol van Zayn? - kérdeztem.
- Dolga van... - mondta Louis.
Kérdően ránéztem Louisra, aki megrántotta vállát, jelezve, hogy semmiség.
- És Caroline, minek köszönhetjük a jelenléted? - kérdeztem ismét a csak általam produkálható mesteri műmosollyal. Belül szét tudtam volna robbanni az idegtől, magam sem tudtam miért. Belekortyoltam az eperturmixomba, és úgy vártam a választ.
- Hát.. - ránézett Harryre - tudod, én és Harry.. Szóval mi ismét randizunk! - mondta, azzal az idegesítő megjátszott nevetésével.
Mikor kimondta ezt a mondatot, a turmixszal teli szájam a meglepettségtől szó szerint tátva maradt. Így a számban található jelentős mennyiség egyenesen Carolinet "érte".
Carolinet ellepte a piros lé. Láttam Niall-ön és Louis-on, hogy legszívesebben hangosan röhögnének, de nem mertek.
- Ó annyira béna vagyok! Nagyon sajnálom! - elkezdtem törölgetni a ruháját.
Hirtelen felpattant.
- Elég! Kicsi lány, van fogalmad róla, hogy mennyibe került ez a ruha? - kérdezte idegesen.
Harry döbbenten rám nézett.
- Kérlek ne haragudj! Nem szándékosan tettem... - mondtam.
- Na persze.. - dünnyögte Niall kuncogva.
- Tudjátok mit? Szerintem.. Hu. Mély levegő. Én most inkább hazamegyek.. - mondta tettetett mosollyal.
- Ne, Caroline! - kiabált utána Harry.
Mikor Caroline elhagyta a kávézót, Louis, Niall és Liam hatalmas nevetésben törtek ki.
Harry dühösen felém fordult.
- Mégis mi volt ez? Ti meg ne röhögjetek! - kiabált a fiúkra, mire ők hirtelen abbahagyták a nevetést, de nem sokáig bírták, mert néhány másodperc múlva ismét hangos kacagásba kezdtek.
- Sajnálom...
- Na persze. Most inkább hazaviszlek... - mondta.
- Köszönjük ezt a jelenetet Elena! Hatalmasat szakadtunk! Vagyis, ami azt illeti, Niall még mindig fuldoklik a nevetéstől - mutatott rá Liam.
Követtem Harryt az ajtó felé, de még egyszer hátrafordultam a fiúk felé, kinyújtottam a nyelvem, és rájuk kacsintottam.
Mikor a kocsiban ültünk, Harry végig nem szólt hozzám.
- Nem bírom ezt a csendet! - mondtam.
- Elena - pillantott rám felvont szemöldökkel - valld be, hogy volt némi szándékosság ebben a dologban!
- Mi? U-ugyan már. Hát hogy lett volna? - kérdeztem dünnyögve.
- Na, ezzel választ is kaptam a kérdésemre. Csak azt áruld el, miért zavar, ha Caroline-nal vagyok? - nézett rám.
- Engem nem zavar. Illetve...
- Illetve mi? - fúrta mélyen tekintetét enyémbe.
- És ha azt mondom zavar? - kérdeztem, majd tágra nyitott szemekkel ránéztem.
- Zayn-nek igaza volt. Téged tényleg nem lehet megérteni. Amíg Zayn-nel voltál, nem kellettem neked, de most hogy nem vagytok együtt, nekem pedig van valakim, rögtön féltékenykedni kezdesz? Mondd, téged annak a tudata zavar, hogy most nem te vagy aki után sóvárgok, és nem loholok utánad, mint egy kiskutya, vagy te tényleg érzel valamit irántam? - kérdezte.
- Megérkeztünk! - nyitottam ki gyorsan az ajtót. - Köszönöm a fuvart!
- Na nem. Most nem menekülsz el! Válaszolnál a kérdésemre?
- Viszlát Harold! - csaptam be orra előtt a ház bejárati ajtaját.
- Oké... - kiabált be az ajtón. - Akkor itt fogok állni az esőben egész nap... Lehet, hogy megfázom, vagy tüdőgyulladásom lesz. Ha kell, itt is éjszakázom.
Megforgattam szemeimet és visszafordultam.
- Na jó. Talán kinyitom... - lefutottam a lépcsőn, kinyitottam az ajtót, és a plafont bámultam.
- Szóval akkor?
- Harry, lehetséges, hogy szeretlek.. De az közben még sem lehetséges. Mert Zayn-be tényleg szerelmes vagyok. És az ember nem szerethet egyszerre két személyt, ugye? Vagy mégis? - kérdeztem bizonytalanul.
- Amit most teszek, maradjunk köztünk! És ha akarod, soha többé nem teszem meg. De most úgy érzem, muszáj.
Kíváncsian ránéztem. Hirtelen közelebb húzott magához. Ott álltunk az esőben, és néhány másodpercig csak néztük egymást. Szánk egyre csak közeledett egymáshoz, mikor egyszer csak összeértek. Beletúrtam vizes hajába, ő pedig átkarolta derekamat. Hosszú, heves csók volt. Szeretettel teli. Csodálatos volt, de néhány perc múlva elhúzódtunk egymástól.
- Mint mondtam, ha szeretnéd, ez többet nem történik meg... - túrt bele hajába.
- Az a baj, hogy nem szeretném, hogy ez többet ne történjen meg... Harry, jobb ha én most felmegyek. Majd találkozunk. Szia! - rohantam fel a lépcsőn.
- Szia... - csukta be az ajtót.

Felrohantam a lakásba, bezártam az ajtót, és nekidőltem.
- Mi történik velem? - kérdeztem magamtól, mikor a tükörbe néztem.
Eszembe jutott, hogy Annie várja a hívásom.
- Na mesélsz? - szólt bele kíváncsian a telefonba.
- Annabell... Totálisan össze vagyok zavarodva. Igen, szakítottunk Zayn-nel, mert azt mondta az embereknek, hogy mi csak barátok vagyunk. Lehet, hogy túlreagáltam, de megalázva éreztem magam. Most viszont itt van Harry..
- Mi? Mi van Harryvel? - vágott bele a szavamba.
- Öhm, én, hát.. Megcsókoltam. De shh! Ez titok! Olyan szigorú titok, amiről más nem tud, csak te!
- Lakat a számon! Wow.. Most akkor mi lesz?
- Még én magam sem tudom Annie. De várj csak! A legjobbat még nem is mondtam. Illetve, legjobb és legrosszabb hír egyben. Caroline és Harry ismét randiznak. Ez a rossz része. Viszont telibe találtam eperturmixszal a vadiúj 10 000 dolláros ruháját. Egyenesen a számból! - elkezdtem nevetni, mikor visszagondoltam a jelenetre.
- Neee. Ez hatalmas! - nevetett fel. - Büszke vagyok rád. Figyelj, gondold át a dolgokat! Szép álmokat! Szeretlek! - mondta Annie.
- Imádlak! Puszi - tettem le a telefont.
Átöltöztem pizsamába, majd szó szerint beugrottam az ágyba. Befészkeltem magam, elhelyezkedtem a tökéletes pozícióba, és már éppen hogy elaludtam volna. De. A telefonom elkezdett csörögni.
- Fantasztikus... - suttogtam.
A kijelzőn láttam, hogy apa keres.
- Szia apu! Miért ilyenkor hívsz? - kérdeztem, majd ásítottam egy hatalmasat.
- Álljon meg a menet kislányom! Arról nem volt szó, hogy fiúzni fogsz!
- Úgy szeretem bennetek, hogy ti sosem tudtok köszönni! Ugyan apa... Várj csak, honnan tudod hogy én és Zayn?.. - kérdeztem.
- Micsoda? Pont az a Zayn gyerek? Csak találkozzak vele!
Igen, apám elég vicces és különös jelenség. Kicsit bunkó, de akit szeret, azt az élete árán is óvni akarj.
- Kérlek apu! Nem beszélhetjük ezt meg, inkább holnap?... - kérdeztem ismét ásítva.
- Na jó, látom álmos vagy! Akkor majd beszélünk. Szép álmokat kincsem! Szeretlek!
- Én is téged apa! És ne aggódj, minden rendben van itt! - mondtam mosolyogva.
Letettem a telefont. Ha apára gondolok, mindig mosolyognom kell. Annyi mindent megtesz értem, hogy jó életem legyen. Rengeteget dolgozik, ráadásul egy autószerelő nem keresi agyon magát. Mégis, sosem kellett hiányt szenvednem semmiben. Igaz, vele sem volt tökéletes minden, de erről sosem szerettem beszélni... Viszont ha anyura gondolok, mindig szomorú leszek. Hamar elveszítettem. Túl hamar. Elgondolkodtam, vajon ő most mit tenne a helyemben...
Újra elhelyezkedtem az ágyban, lehajtottam fejem, de nem tudtam aludni, mert két emberen járt az agyam.
Harry. Zayn. Harry. Zayn. Ez a két név járt felváltva a fejemben egész éjjel.