14. rész: Újra itthon.

Végre elérkezett a nap, mikor hazamentünk. Legalábbis amikor én hazamentem.

Reggel felkeltem, bementem a fürdőszobába, hajamat kivasaltam, felvettem a kedvenc lila ruhámat egy virágos harisnyával és egy fehér sállal.  Az előző nap összekészített ruhákat, cipőket és a többi szükséges dolgot bepakoltam a bőröndömbe, és elindultam a szálloda földszintjére. Amint leértem, megpillantottam Harry-t.

- Szia Harry! Mi újság? – kérdeztem mosolyogva. Még nem is sejtettem, hogy neki koránt sincs ilyen jó kedve.

- Te és Zayn? Ismét együtt vagytok? Hát persze… Hogy is gondolhattam volna, hogy te meg én valaha együtt leszünk? Csak a játékszered voltam, vagyok és leszek.. – zúdította rám összes mondanivalóját.

- Harry, kérlek érts meg! – mentegetőztem.

- Attól, hogy te nem vagy biztos a saját érzéseidben, az enyémekkel még nem kell játszadozni!

Teljesen igaza volt.. De akkor is fájt, amit mondott.

Elindult a hotel bejárata felé.

- Harry,  kérlek várj!

-  Nem! Én mindig ezt mondtam. Minden egyes alkalommal. De sosem maradtál ott velem. Zayn mindig fontosabb volt. Ezúttal én megyek el Elena! – elfordult, és kiviharzott a szállodából.

Fájt, amiket mondott. Nagyon fájt. De sajnos tudtam, hogy ami elhangzott a száján, az teljesen igaz volt.

Megérkezett Zayn.

- Jó reggelt tündérem! – mondta, majd adott egy puszit ajkaimra.

-  Neked is! – dünnyögtem halkan. Még mindig Harry szavai jártak a fejemben.

-  Mi a baj? – kérdezte aggódva. Nem mondhattam el neki mi bánt, hiszen ő nem is tudott róla, hogy nekem és Harry-nek nem éppen baráti viszonyunk van egymással…

-  Semmi. Indulhatunk? – próbáltam elterelni a témát.

Bólogatott, majd elindultunk a taxi felé, ami már kint várt.

A repülőút nagyon lassan telt. De valószínűleg csak nekem, mivel már alig vártam, hogy találkozzak az otthoniakkal. Mikor végre megérkeztünk, szó szerint lepattantam a repülőről.

Taxit fogtunk, és végre elértünk a várva várt helyre. Haza. Kiszálltunk a kocsiból, kivettük csomagjainkat, és elindultunk a kis házikó felé, amit az otthonomnak hívok.

- Elena, most én izgulok, de nagyon. Az apád… Mi lesz, ha meg akar ölni? – kérdezte ijedten, mire én elkezdtem nevetni.

-  Nyugodj meg Zayn, azért ennyire nem rossz ember. Kicsit szélsőséges figura, az biztos, de hidd el, nem is olyan rossz arc, mint ahogy képzeled! – bíztattam, majd adtam egy csókot ajkaira.

Becsöngettünk a házba, és óriási meglepetésemre Annie nyitott ajtót. Örömömben egy óriásit sikítottam, ledobtam csomagjaimat a földre, és nyakába ugrottam.

-  Istenem Annie, annyira hiányoztál! – suttogtam, mikor még mindig szorosan öleltem.

-  Te is! De… - elakadt a lélegzete – most menj az utamból kedves Elena! A ráadás mögötted áll. Egy félisten - suttogta szinte már csorgó nyállal, mikor Zayn-re nézett.

- Hali! - integetett Zayn.

Annie majdnem elájult. Amint beértünk a házba, Annie elkezdte Zayn-t faggatni ilyen-olyan dolgokról. Levegőt sem kapott az izgatottságtól.

- És én már nem is kapok ölelést? - kérdezte apa, mikor kilépett a konyhából. Azon az aranyos mackó hangon szólt hozzám, amit annyira imádtam. Apukám minden értelemben olyan volt, mint egy medve.

- Apuuuuu - odafutottam hozzá, és szorosan átöleltem.

- Nagyon hiányoztál kislányom! De... Á, gondolhattam volna, hogy azt is hozod - mutatott Zayn-re.

- Apu, neve is van. Zayn.. - mondtam nevetve.

Bemutatkoztak egymásnak. Zayn-t még sosem láttam ennyire csöndesnek. Később persze már sikerült kicsit feloldódnia. Egészen összehaverkodtak. Felmentünk az emeletre, ahol megmutattam Zayn-nek a szobámat. Egészen pici, de nagyon otthonos.

- Milyen szép ez a szoba. Olyan, akárcsak te. Elegáns, visszafogott, de mégis gyönyörű.

Elpirultam. Hihetetlen, Zayn milyen jól tud bókolni.

- Zayn, kérhetnék tőled valamit?

- Persze, akármit! - mosolygott rám.

- Eljönnél velem a.. A temetőbe? Szeretném meglátogatni anyát.. - suttogtam.

- Hogyne. Persze. Induljunk?

- Igen, mielőtt besötétedik.

Megérkeztünk a temetőbe. Eléggé fáztam, mivel akkorra már lehült a levegő, és a szél is fújdogált.

Odaléptem anya sírjához, és rátettem egy csokor virágot.

- Hihetetlen, milyen hamar elveszítettem.. És csak akkor jöttem rá igazán, mi mindent tett értem, mikor meghalt. Milyen érdekes, hogy az ember akkor kezdi el értékelni azokat a dolgokat, amiket eddig természetesnek vett, mikor már késő. Nagyon késő.

Csak ültem ott, csöndesen. A szél hirtelen felerősödött. Felkapta hajam, és átfújt a kabátomon is, ezért elkezdtem nagyon fázni. De anya közelsége mégis melegséggel töltött el, ezért nem akartam elmenni. Felálltam, és odaléptem Zayn-hez, aki csak szótlanul nézett engem. Zayn végigsimított a kezemen, végül elért az ujjaimhoz, és összekulcsolta övéivel.

- Sajnálom! - suttogta hajamba.

Csak egy sóhajjal válaszoltam, és odabújtam hozzá. Egy bólintással jeleztem, hogy indulhatunk.

Még egyszer hátrafordultam.

- Szeretlek anya! - suttogtam, majd egy könnycsepp gördült le arcomon.

Nagyon izgatott voltam az esküvő miatt, és már nagyon szerettem volna látni a keresztanyukámat. Ilyen izgatottsággal feküdtem le aludni, ezúttal egyedül. Apa természetesen nem engedte, hogy Zayn-nel aludjak. Azt találta a legjobbnak, ha a ház két legtávolabbi pontján alszunk el.

Reggel kopogásra ébredtem...