1. rész: A nagy lehetőség.

Érezted már azt, hogy az életednek nincs értelme? Hogy nem vagy elég jó? Vagy csak egyszerűen azt, hogy semmi nem akar összejönni? Hogy van egy álmod, de olyan távolinak és lehetetlennek tűnik, hogy azt hiszed sosem fog valóra válni? Elena Smith vagyok, egy teljesen átlagos lány, aki már a fentiek közül mindet érezte. Az én történetem koránt sem átlagos, melyben bebizonyosodik, hogy bármekkora álmod van, és bármennyi próba elé állít az élet, sosem szabad feladni.

Egy átlagos reggelnek tűnt.
- Elena! Kicsim, kelj fel, el fogsz késni az iskolából!
- Kérlek apa, csak öt percet... Még öt percet hagy aludhassak! - mondtam fáradtan, majd fejemre húztam a takarómat.
Néhány perc múlva már tényleg fel kellett kelnem, bár ez iszonyúan nehezemre esett. Elindultam a fürdőszobába, majd felvettem egy virágmintás egybe ruhát, mogyoróbarna hajam pedig kivasaltam. Lesétáltam a lépcsőn, ahol apa várt friss reggelivel. Igen, apukám remek szakács. Amikor meghalt anyukám, öt éve, apának meg kellett tanulnia vezetni a háztartást. Persze így már semmi nem volt olyan mint régen... Hiányzott egy darab belőlem, amit soha senki sem lesz képes pótolni. A tökéletes család fogalma a miénkre egyáltalán nem volt igaz.. De igyekeztem mindig erős maradni annak ellenére, hogy a családunk teljesen szét van hullva. Már amennyi megmaradt belőle...
- Most már menj kislányom, nehogy elkéss - adott egy gyors puszit arcomra.
Elköszöntem apától, majd kiléptem az ajtón, és elindultam az iskola felé. Betettem fülembe a fülhallgatót, és elkezdtem hallgatni a One Direction One Thing című számát. Köztudott rólam, hogy én vagyok Anglia legnagyobb One Direction rajongója. Minden álmom volt, hogy valaha legalább egy koncertjükre elmehessek. Tudni kell még azt, hogy művészeti iskolába járok, ahol divattervezőnek tanulok.
Mikor beértem az iskola kapuján, a portán legjobb barátnőm fogadott, Annie Cole, aki szintén nagy One Direction rajongó.
- Szia Elenaaa! - ugrott a nyakamba, majd felnevettem.
- Így hiányoztam? De hát tegnap láttál utoljára - mondtam nevetve.
- Igen, ennyire! Képzeld, a One Direction turnéjának végre vége lesz! És újra Londonban lesznek, néhány napon belül! - Anniet már az a tudat is megnyugtatta, hogy legalább egy országban vagyunk velük.
- Huu ez fantasztikus. Most már legalább nem ezer, vagy több, hanem csak talán ötszáz kilométerre vagyunk tőlük. Nagyszerű. Jobban örülnék, ha mondjuk ide jönnének koncertezni - mormoltam. Néha tényleg úgy éreztem, hogy talán soha nem láthatom őket. Őket, akikért annyira oda vagyok, akikre annyira felnézek.
- Na gyere te kis ünneprontó, nehogy elkéssünk!- mondta nevetve, majd magával húzott a termünk felé.
Az órán ültünk, mikor a tanárnőnk kihívott a teremből. Annievel sejtelmesen, kissé ijedten egymásra néztünk.
- Elena, kérlek gyere velem az igazgatónőhöz.
Kezdtem megijedni. Most kirúgnak, vagy mi?!
Mikor beléptem az ajtón, szinte az egész tanári kar odabent volt. Húha, vajon mit követtem el?!
- Smith kisasszony, jó hírünk van számára!
Ennél a mondatnál már cseppet megnyugodtam.
- Nos... Elena, maga fantasztikus lehetőséget kap! Elutazhat Londonba néhány hónapra, és mivel tudjuk mennyire szereti azokat a kis éneklő fiúcskákat az X-Factorból, úgy döntöttünk maga lesz a One Direction stylistja! Próbálja ki magát!
A mi iskolánk nevezhető egy elég elit iskolának. Nem kerülhet be akárki, csak nagyon tehetséges és többnyire tehetős gyerekek. Én csupán a véletlennek és a hatalmas rajzi tehetségemnek köszönhetem, hogy ebben az iskolában tanulok. Na meg persze a jó tanulmányi eredményeimnek. És mivel ez az iskola elit, így teli van pénzzel. De hogy valami jóra is fordítsák a pénzt, ne csak a tanárok és az iskolában dolgozók dőzsölésére, így minden évben kiválasztanak egy tanulót, aki valami fantasztikus lehetőséget kap. Amolyan ösztöndíjféleséget. De legmerészebb álmaimban sem számítottam volna rá, hogy én leszek az az egy, aki élhet ezzel a remek lehetőséggel. Pláne nem egy ilyen elképesztően hihetetlen lehetőséggel.
Hirtelen teljesen megállt körülöttem a világ. Hogy én? A One Direction stylistja? Ez most valami vicc? Úgy éreztem, én vagyok a világ legszerencsésebb embere.