2012. április 24., kedd

25.rész: Kórház...

                                 

                                          *Harry szemszöge*

Elena a karjaimban esett össze. Olyannyira megrémültem és ledöbbentem, hogy hirtelen csak álltam ott a karjaimban Elenával. Az lett volna a helyes, ha azonnal hívom a mentőket, de lábaim gyökeret vertek a földbe, és mozdulni sem tudtam. Óriási szerencsém volt, mert néhány percen belül jött Louis. Ha ő nem jön, az én hülye reakcióm akár végzetes is lehetett volna.. Istenem, ebbe még belegondolni is szörnyű.. Hogy a saját hibámból elveszítsem Elenát. Elenát, aki oly sokat jelent nekem. A sokat nem is kifejezés. Mindent ő jelent nekem.
Louis azonnal hívta a mentőket, én pedig nem győztem hálálkodni neki, amiért ideért.
A mentő megérkezett, én pedig habozás nélkül beszálltam, Louis-val együtt.
- De hát... Hogy... És mi? Hogyan történt, Harry? - faggatott Louis.
- A karjaim között esett össze. Egy pillanat alatt történt.. Észrevettem egy hatalmas sebet a fején - láttam hogy a mentőorvos éppen azt vizsgálja. - És ezek után, mint mondtam egy pillanat alatt összeesett... - arra lettem figyelmes, hogy a kezeim remegnek, a tenyerem izzad, és levegő után zihálok. Borzasztó érzés volt Elenát ott látni, eszméletlenül. Éreztem, hogy nagyon kellemetlen és feszült óráknak nézünk elébe.


                                        *Elena szemszöge*

Lassan és erőtlenül kinyitottam szemeimet. Éreztem, hogy egy puha kéz szorítja enyémet. Oldalra pillantottam, és Harry aggódó tekintetével találtam szemben magam.
- Ó, Elena. Ó, hála az égnek! - gyengéden magához ölelt, de csak azért, mert nem akart kárt tenni még gyenge, törékeny testemben. És akkor ráeszméltem, hogy egy kórházban fekszem, gépekkel körülvéve.
- Mi történt? És miért vagyok kórházban? - tettem fel kétségbeesetten  kérdéseim.
- Összeestél.. Tehát nem emlékszel rá? - kérdezte Harry.
- Nem.. Illetve, valami rémlik. És mi történt a fejemmel? Mert iszonyatosan fáj - megérintettem a fájdalmas pontot, ami be volt kötve.
- Egy elég nagy seb keletkezett rajta - motyogta Harry, majd nyelt egy nagyot. - Valószínűleg egy ütés okozhatta.
- Chris.. - egy könnycsepp folyt végig arcomon. Borzasztó belegondolni, hogy mindezt ő okozta nekem. Ő, akit valaha szerettem. - És meddig kell még bent lennem?
- Nem sokáig - megfogta kezeimet. - Holnap talán már kiengednek. De csak akkor, ha nagyon vigyázol magadra. És lehetőleg még egy hétig otthon maradsz. Ha ezt megígéred, hazamehetsz, én pedig vigyázni fogok rád! - szájához emelte kezeimet, és gyöngéden megpuszilta őket.
- Megígérem, csak hagy mehessek ki a lehető leghamarabb innen - sóhajtottam fel, mire Harry elmosolyodott, és egy aprót bólintott.
- Csak az a baj, hogy nekünk ma lenne egy fellépésünk és egy interjúnk, addig pedig nem tudok veled itt lenni...
- Harry, emiatt ne legyen bűntudatod! Az a néhány óra túlélhető. Megleszek addig - mondtam, majd rámosolyogtam.
- De... Biztos?
- Harold! Ne ellenkezz! Megleszek, mondtam - válaszoltam nevetve. - Emiatt eszedbe se jusson lemondani egy fellépést!
- Egy csoda vagy! - suttogta, majd közelebb hajolt hozzám és lágyan megcsókolt.

Harry és a többi fiú is elment, én pedig nem sokkal utána újabb látogatót kaptam. Annie rontott be az ajtón, odarohant hozzám, majd szorosan és elég erősen átölelt.
- Hé te! Összenyomsz - felnevettem. - Nyugodj meg, minden rendben, egyben vagyok, látod?
- Nem vicces. Tudod hogy mennyire rám ijesztettél? Jobban mondva ránk.. Mindenkire. És ez az állat Chris. Megölöm ha egyszer a kezeim közé kerül. Vagy jobbat mondok: börtönbe csukatom! Ott a helye az ilyen elmebeteg állatoknak! - Annie nagyon idegesen, kissé felemelt hangon fakadt ki.
- Ne.. Ne beszéljünk róla Annie, kérlek! Az a lényeg, hogy nem lett komolyabb baj. Pedig meg is... Meg is halhattam volna - suttogtam remegő hangon.
- Na ilyet még viccből se mondj! Amíg engem látsz, téged senki és semmi nem tehet el láb alól, értetted? És itt van Harry is. Ránk bízhatod az életed.
- Nagyon szeretlek te! - mondtam kuncogva, majd magamhoz öleltem, Annie pedig fülembe súgta hogy ő is nagyon szeret.

Nem sokkal később, körülbelül fél óra elteltével a szobába belépett egy orvos. Magas volt, kissé ősz hajú, de nagyon tapasztaltnak, és barátságos férfinak tűnt.
- Hogy van, Elena? - kérdezősködött jólétem felől.
- Az túlzás hogy jól... - felnevettem. - De kibírható - küldtem felé egy halvány mosolyt.
- Ezt örömmel hallom. Ezek szerint nincs eget rengető probléma. Tudja, egy elég erős ütés érte a fejét, ami hajszál híján elérte a koponyát is. De szerencsére ez nem következett be, különben a sérülés sokkal súlyosabb lenne. Így viszont tekinthetjük egy elég erős agyrázkódásnak, vagy annál kicsit többnek, de túlélhető, valószínűleg szövődmények nélküli a sérülése - Annievel mindketten csöndben hallgattuk végig a doki mondanivalóját.
- Értem.. Tehát akkor holnap hazamehetek? - kérdeztem.
- A barátja már említette, igaz? - bólintottam. - Igen, de csak ha nagyon vigyáz magára. Ez parancs!
- Értettem - mosolyogtam rá.
Végzett még rajtam egy gyors rutinvizsgálatot, majd magunkra hagyott.
- Elena, nekem most mennem kell.. Anyuék így is ki vannak akadva, hogy még mindig Londonban vagyok.
- Tényleg, most hol laksz? - kérdeztem.
- Tudod, Margaret nénikémnél. Viszont holnap muszáj leszek hazamenni - oldalra húzta száját.
- Nekem nagyon sokat jelent, hogy ma itt voltál! Köszönöm. Hiányozni fogsz, de megértem ha haza kell menned.
- És... Apukád? Nem értesítette senki? - ez eddig eszembe sem jutott, de őszintén szólva reméltem is, hogy senki nem szólt neki erről az egészről, különben azonnal hazavinne.
- Jaj, remélem, hogy nem... - Annie értette mire gondolok.
Szomorú búcsút vettünk egymástól, majd néhány órára egyedül maradtam, ami nem volt túl izgalmas, így elaludtam.

Mikor felébredtem, ránéztem az órára, és este tízet mutatott. Azonnal be is lépett valaki az ajtón. Az a valaki Harry volt.
- Hogy vagy? - közelebb jött hozzám, és leült az ágyam mellé.
- Megvagyok. Te viszont elég fáradtnak tűnsz, amit meg is értek, mivel most jössz egy fellépésről. Nem kellene hazamenned, és kipihenni magad? - tényleg fáradtnak tűnt. Én pedig nem akartam, hogy miattam még kimerültebb legyen.
- Mi? D-dehogy vagyok fáradt! - ha akarta sem tudta volna letagadni, hogy szó szerint mindjárt elalszik a fáradtságtól, mert mondanivalója közben sikerült egy hatalmasat ásítania.
- Tényleg? Ha nem vagy álmos, miért ásítottál ekkorát bálna uraság? - kérdeztem nevetve.
- Na jó, bevallom. Iszonyúan kimerültem ma. De nem baj. Vigyázok rád, és egy percet sem fogok aludni - mondta, majd kinyújtózkodott.
Nem válaszoltam, csak arrébb húzódtam az amúgy sem túl széles ágyon, és vigyorogva magam mellé mutattam, jelezve hogy feküdjön mellém. Ő pedig elfogadta javaslatom, és mellém bújt. Szorosan átölelt, én pedig fejemet mellkasára hajtottam.
- Szeretlek! - suttogta hajamba.
- Én jobban! - felnéztem rá, és kinyújtottam nyelvem.
- Kétlem! - kacsintott rám.
- Fogadunk, hogy én?
- Na persze... Csak szeretnéd. Én szeretlek jobban! - válaszolta.
- Hmm... Na jó. Egyformán? - kérdeztem nevetve.
- Megegyeztünk - rám mosolygott, és megcsókolt.
 Harry azt mondta, hogy egy szemhunyásnyit sem fog aludni, de tudtam hogy úgy sem bírja ki.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy horkant egyet, mire elnevettem magam. Kuncogva oldalba böktem.
- Harry, alszol? - suttogtam nevetve.
- Nem anyu, nem futott ki a tej. Mindjárt odaadom a cicáknak - dünnyögte félálomban, mire hangosan elkezdtem nevetni.
- Milyen tej? - még mindig nagyon nevettem. - És milyen cicák? Harry, még most is a macskákról álmodozol? - nem bírtam abbahagyni a nevetést.
Erre már teljesen magához tért, és értetlenül nézett rám, hiszen még mindig nagyon nevettem.
- Nem aludtam! Csak öhm... Pihentettem a szemem - mondta, mire én felvontam szemöldököm.
- Aha. Szóval pihentetted a szemed.. És azért beszéltél nekem macskákról, akiknek tejet akarsz adni, igaz? - ismét elnevettem magam.
- Mi? Milyen macskák? - nézett rám értetlenül.
- Álmodban beszéltél, te kis butus - mondtam kuncogva. - De Harry, mondtam, hogy nyugodtan aludj. Nekem is azt kéne tennem.
- Na jó, lehet hogy tényleg nem ártana.
Egyetértően bólogattam, majd egy perc sem telt belé, és már mindketten mélyen aludtunk.


Végre letelt az az egy nap, ami Harry társaságában nem is tűnt olyan hosszúnak. Vagyis egyáltalán nem tűnt hosszúnak. Sőt, inkább meglehetősen hamar eltelt.
Harry egy percre sem hagyott magamra. Vagy ha magamra is hagyott, azt csak nagyon fontos dolgok miatt tette, és nem is hosszú időre.
Levették a kötést a fejemről, és végre normális ruhába öltözhettem. A ruhák közül, amiket még Annie hozott be nekem, egy virágmintás egybe ruhát találtam a legkényelmesebbnek, amit gyorsan magamra kaptam, majd vele együtt a bőrdzsekimet is.

- Harry, erre tényleg semmi szükség. A lábamnak semmi baja - mondtam, mikor Harry felkapott az ölébe, és úgy akart kivinni a kórházból.
- Nem akarom hogy egy kicsit is megerőltesd magad. Úgyhogy ne is próbálkozz, úgy sem teszlek le - mosolygott rám.
- Igazi úriember vagy - mondtam, majd kezeimet átkulcsoltam nyakán, és hozzábújtam.

Otthon szinte egy lépést sem kellett tennem, mivel Harry mindennel kiszolgált, amivel csak lehetett.
A délutánt főként filmnézéssel és ilyen-olyan értelmetlen dolgokkal töltöttük, de én egy percig sem unatkoztam.
- Hmm - sóhajtottam fel. - Ez már a századik film, amit ma megnézünk... - mormoltam.
- Szóval unatkozol morgó? - kérdezte gúnyosan, majd elnevette magát.
- Na elmész ám a tudod hova "morgó"! - válaszoltam nevetve.
- Igen? Jó, ezt megjegyeztem - játszva a sértődöttet felhúzta orrát, majd elfordult tőlem.
- Na ne kéresd magad! - visszafordítottam, fölé hajoltam, majd egyre közelebb hajoltam hozzá, még szánk egymásra nem tapadt.
Egy hirtelen mozdulattal átfordított, így ezúttal én kerültem alulra.
Szívveréseim száma az egekbe szökött, a levegőt pedig zihálva vettem. Mikor mellkasa enyémhez ért, éreztem szapora szívveréseit, leheletét pedig arcomon éreztem. Gyengéden simogatni kezdte derekamat, amitől kirázott a hideg. Én is megérintettem derekát, kezem egyre feljebb csúszott, majd lassan levettem róla pólóját. Bőre enyémhez ért, amely olyan forró volt, hogy mikor kezem hozzáért, szinte égetett.
Teljesen megfeledkeztünk önmagunkról, de néhány másodperc múlva Harry hirtelen elengedte derekam, és felült, majd zavarában beletúrt hajába.
- Valami baj van? - kérdeztem ijedten. Olyan érzésem támadt, mintha ő nem akarna engem úgy, mint ahogy én őt.
- Nem, dehogyis. De ezt most nem lehet. Most nem. De ne értsd félre, nem arról van szó, hogy én nem akarom.. Mert ha rajtam múlna, akkor hú.. Szóval érted - elpirult.
- Értem... - én is zavarban voltam, ezért lehajtottam fejem. Még mindig nehezen vettem a levegőt, mivel ilyen érzésem még sosem volt azelőtt.
- De hé, ez nem azt jelenti hogy ez soha nem fog megtörténni! Csak nem most.. Féltelek - kezével felemelte államat, és mélyen a szemembe nézett. Mosolyogva bólintottam, és nyomtam egy apró csókot ajkaira.

11 megjegyzés:

  1. CSODÁLATOSVAGYTECSAJ:) <3 egyszerüen imádom. nemtudok mitmondani :P ennyi. siess a kövivel <3 <3 :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ohh. röviden és tömören. én meg téged imádlak*__*
      ezek után szerintem már nem is kérdés, hogy Harry az igazi*-* egyetértesz?:D <3
      ja bocs, te eddig is egyetértettél ezzel:D

      Törlés
  2. Aaaa nagyon jó! Harry(LLLL)

    VálaszTörlés
  3. ahw*___* de cukik*__* <3 annyira iszonyat jóó! siess a következővel <3

    VálaszTörlés
  4. tiszta aranyosak*----* annyiraa:$$$ még mindig fantasztikus!! siess a kövivel

    VálaszTörlés
  5. Köszi lányok. :) (L) sietek. xx

    VálaszTörlés
  6. Annyira jó remélem egyszer beigazolódik az álmod mert naon jó író vagy !!! <3 <3 I love Harry Styles <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de aranyos vagy :)♥ köszönöm♥ Harry*_*♥

      Törlés
  7. imádoom ezt a Harry-Elena párost <3 :$ olyan édesek*˘*
    siess a következővel te született tehetség.:D:D<3

    VálaszTörlés
  8. Annyira nagyon jó. Pár napja látták Harry-t egy szőke hajú csajjal csókolózni..o.O

    VálaszTörlés
  9. Keményen szereti, biztos ezért nem akarta Elenával XDDDD, nem akart benne kárt tenni

    VálaszTörlés