19. rész: Párizs.*-*

Hatalmas álmom vált valóra, mikor végre ellátogathattunk Párizsba. A fiúk persze már voltak ott egyszer, de nekem ez volt az első alkalom, hogy itt jártam. Azért is vágytam mindig annyira arra, hogy eljussak, mert Párizs a divat egyik fővárosa. Még boldogabb lettem, mikor megtudtam, hogy hivatalosak vagyunk egy divatbemutatóra. Méghozzá nem is akármilyenre. A Chanel legújabb kollekcióját vonultatták fel befolyásosabbnál befolyásosabb modellek.

A bemutató előtti délelőttön hosszasan gondolkodtam azon, mit vegyek fel. Hiszen nem mehettem akármiben. Ez mégiscsak egy elit rendezvény lesz, ahol nem akárki lehet ott.
Hosszas válogatás után egy rózsaszín szoknyánál, egy fehér masnis topnál és a kedvenc cappuccino árnyalatú blézerem mellett döntöttem.
A divatbemutató előtt még hivatalosak voltunk egy ebédre is, amire Párizs legjobbnak mondott éttermében került sor.
Amint odaértem, máris Harry felé vettem az irányt, és rögtön megcsókoltam.
- Nocsak, milyen csinos ma valaki! - mondta, majd huncutul rám kacsintott.
- Akárcsak te, drágám! - mondtam nevetve.
Szemem sarkából láttam, hogy Zayn elég szúrós tekintettel nézett ránk. Ó persze.. És még rajtam látszik, hogy féltékeny vagyok.
- Cat! Idejönnél kérlek? - szólt Zayn a terem sarkában álló Catnek. Direkt olyan hangosan, hogy én mindenképpen meghalljam.
- Remek.. Ez is itt van? - mormoltam.
- Nem kedveled őt? - szólalt meg mögöttem Harry. Nem akartam, hogy ezt ő is hallja.
Csak oldalra bólintottam, és félrehúztam ajkaimat. Nem szerettem volna tovább lovagolni a témán. Harry vette a lapot, és rám mosolygott.
Amint megfordultam, arra lettem figyelmes, hogy Zayn és Cat egymás szájában lógtak. Éreztem, hogy Zayn ezt valami kihívásnak tekintette, így én is magamhoz rántottam Harryt, és hosszan megcsókoltam.
De én nem akartam Harryből bohócot csinálni. Nem akartam, hogy ő csak egy eszköz legyen abban a harcban, amit Zayn és én vívtam. És a saját érzéseim voltak a fegyverek. Magamat is teljesen kikészítettem ezzel a bizonytalansággal, amit magamban éreztem. Két tűz közé szorultam. Nem akartam, hogy miattam tönkremenjen két ilyen igaz barát kapcsolata. Néha legszívesebben felszívódtam volna.
Az ebéd alatt végig kínos csöndben ültünk. Egyedül Louis és Niall igyekeztek a gyászos hangulatot kicsit felturbózni, de nem jártak sok sikerrel. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a szakításunk óta Zayn és köztem elég feszült volt a hangulat.
Végre vége volt az ebédnek, én pedig a lehető leggyorsabban felálltam, és összekulcsoltam ujjainkat Harryvel.
- Kérdezhetek valamit? - mondta Harry, miközben éppen a Notre-Dame mellett sétáltunk el.
- Persze. Bármit! - néztem rá kíváncsian.
- Mi ez az egész közted és Zayn között? Kérlek, áruld el őszintén, Elena! Még mindig szereted őt? Én soha nem akartam közétek állni, és ha vele akarsz lenni, kérlek inkább mondd el most. Én szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban. És épp ezért azt akarom, hogy te boldog legyél. De ha mégsem velem vagy az, azt is meg kell értenem...
- Harry, én szeretlek! Csak téged - megálltam, és felé fordultam. - Teljesen biztos vagyok az érzéseimben! - mélyen belenéztem zöld szemeibe, miközben a szél belefújt dús, göndör hajába.
- Istenem Elena. Hogy voltál képes ekkorát hazudni annak, akit szeretsz? Miközben te is tudod, mennyire bizonytalan vagy.. - gondoltam magamban.
Harry közelebb húzott magához.
- Szeretlek! - suttogta fülembe.
- Én is! - válaszoltam halkan, majd közelebb hajoltam hozzá, lábujjhegyre emelkedtem, és ajkaink egyre csak közeledtek egymáshoz, míg végül összeértek.
Ott álltunk néhány percig a tér közepén, majd hátam mögül Louis nevetésére lettem figyelmes.
- Hogy én milyen jó fotós vagyok! - mondta Louis.
Odamentem hozzá, és megnéztem a remekművét. Tényleg nagyon jó lett. Én és Harry voltunk a képen, miközben csókolózunk.
- Tényleg tehetséges vagy Louis! - mondtam nevetve, majd szorosan átöleltem.
Végre megérkeztünk a bemutató színhelyére. A lélegzetem is elállt, de ez nem volt meglepő, hiszen nekem ez az életem. A divat, a ruhák, meg persze Harry.
A divatshowt végig tátott szájjal néztem. De nem csak én. Láttam, hogy a fiúknak szó szerint csorgott a nyáluk. Niall feje cseppet lejjebb volt a kelleténél, így feljebb toltam, mire ő felháborodottan rám nézett.
- Niall, a lényeg most feljebb van. Tudom, hogy szeretsz a lányok szoknyája alá nézni, de még egy kicsit bírj magaddal, kérlek - mondtam nevetve, mire ő megforgatta szemeit, de később már ő is nevetett.
Miután az összes ruhát felvonultatták, igyekeztem a tervezők közelébe férkőzni, de ezt a temérdek újságíró igen megnehezítette. Nincs mese, ilyenkor minden erődből tolakodni kell. Nem volt hiába a nagy erőlködés, sikerült a közvetlen közelükbe kerülni.
- Maga is egy újságíró kisasszony? Nem túl fiatal? - kérdezte lenézően az egyik tervező.
Most még az sem érdekelt, hogy ilyen lenéző hangon szólt hozzám, pedig én 'normális' esetben az ilyeneknek megmondom a magamét.
- Nem. Én nem újságíró vagyok, de... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert a 'kedves' hölgy belevágott a szavamba.
- Akkor ne foglalja itt a helyet! - hessegetett el kezeivel.
- Várjon! - szólt utánam egy másik hölgy. Örültem neki, hogy valamelyikőjük végre felfigyelt rám. Visszamentem, és elkezdtünk beszélgetni. Szóba jött, hogy mennyire szeretnék divattervező lenni, és fantasztikus lehetőséget ajánlottak fel nekem. Felajánlották, hogy legyek gyakornok a divatházuknál, de volt egy kikötésük, méghozzá az, hogy Párizsban kell maradnom. Azonnal igent mondtam volna, ha nincs ez az apró bökkenő. Ha úgy vesszük, nem is olyan apró. Ha elfogadom, végleg elszakadok a fiúktól. De ha nem fogadom el, akkor elutasítom életem talán legnagyobb lehetőségét. Gondolkodási időt kértem, ők pedig két napot adtak rá.
Odamentem a fiúkhoz, Liam pedig azonnal kíváncsian nézett rám.
- Na mesélj, mit beszéltetek!
- Képzeljétek, azt mondták, lehetnék gyakornok náluk.
- De hát ez fantasztikus hír, Elena! - mondta Niall.
- Az lenne. De itt kellene maradnom Párizsban. És akkor mi lesz velünk? - kérdeztem.
Harry odalépett hozzám, és szorosan átölelt.
- Ezt neked kell eldöntened. Bárhogy döntesz, mi támogatni fogunk! - suttogta hajamba.
Elmosolyodtam, és mind a négyüket átöleltem, kivéve Zaynt.
- Elmehetnénk sétálni? - hallottam meg hátam mögül. Megfordultam, és Zaynt pillantottam meg.
- Rendben - suttogtam.
Harry nagyon el volt foglalva Louis-szal, így inkább nem is mondtam neki semmit. Olyan kis aranyosak, mikor így elvannak egymással.
Elindultunk, majd nem sokkal később a Szajna partján kötöttünk ki.
- Na, most már elárulod miért jöttünk el? - kérdeztem.
- Hát... Sok mindent meg kell beszélnünk. Te nem gondolod? - harapott ajkaiba.
- De, igazad van..
Leültünk közvetlen a tó partjára.
- Szóval.. - mondta.
- Szóval..
- Oké, kibököm. Elena, mi a fenét csinálunk? Én szeretem Catet, te szereted Harryt. Akkor ne nehezítsük meg egymás dolgát ezekkel a gyerekes dolgokkal, és az övékét sem! Szeretném, ha minden olyan lenne köztünk, mint régen. Már ha érted, mit értek az alatt, hogy mint régen.
- Igazad van, teljes mértékben. És értem mire gondolsz. Én is azt szeretném, ha minden rendben lenne köztünk. Mi lenne, ha barátokként folytatnánk? Igaz barátokként.. - mondtam.
Bólintott.
- És.. Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam Cattel.. Talán félreismertem. Vagy túlságosan paranoiás voltam, nem tudom..
- Na igen.. - felnevetett - Kezdjünk mindent előröl,rendben?
Lehunytam szemeimet, elmosolyosodtam, majd egyetértően bólogattam.
Ott ült mellettem, és láttam a tekintetében, mennyire megcsókolna. Én pedig mit tettem? Lesütöttem a szemem. Féltem, hogy rajtam is ennyire látszik a vágy.. De tudtam, hogy ezt nem tehetjük meg. Éreztem, hogy most végre tényleg jól cselekszem. Vagy mégsem?
Közelebb húzódtam Zaynhez, és szorosan átöleltem. Megpuszilta fejemet, majd elkezdte simogatni karomat.
Csak ültünk ott csöndben, a naplementében gyönyörködve. Mint két barát. De vajon el tudtuk-e hitetni önmagunkkal, hogy ez tényleg lehet csak barátság?