2.évad; 6. rész: - Rendben!

- Te komolyan kidobtad Willt? - meredt rám kikerekedett szemekkel Lauren, miközben szekrényének támaszkodva állt mellettem.
- Nézd, a kidobás nem jó szó rá - vettem magamhoz az irodalomórához szükséges könyveimet. -, ez inkább csak egy békés különválás volt. Egyébként azt hittem te ennek örülni fogsz. Hiszen annyira ellenezted ezt az egész kapcsolatot.
- Én örülök neki! - csattant fel - Csak meglepődtem. És ezután mi lesz? - kérdezte nagyot sóhajtva, miközben elindultunk osztálytermünk felé.
- Mégis mi lenne? Csak továbbra is emésztem magam Harryn. Komolyan nem tudom mit tegyek Lauren...
- Hallgass a szívedre - simogatta meg vállam, miközben besétáltunk az osztálytársainkkal teli helyiségbe.

Az irodalomóra halálosan unalmas volt. Alapjában véve szeretem az irodalmat, de ezúttal annyira máshol akartam lenni. De magam sem tudtam hol. Két hely között őrlődtem. Az egyik lehetőség Harry, a másik pedig Zayn ölelő karjai voltak. Nem tudtam melyikre vágyom jobban. Harry annyira különleges. És ezt minden egyes alkalommal tudatosítom magamban. De Zayn képes elérni egy ártatlan pillantással, hogy magához láncoljon.
Laurennek nem mondtam el eddig ezt az egész Zaynes dolgot, mert tudtam mit reagálna rá. Nagyon támogatta Harryt, amit meg is értettem. De a szívembe ő sem láthat bele. Nem láthatja, mennyi érzés kavarog bennem. Nem láthatja, mennyire bizonytalan vagyok. Eddig azt hajtogattam magamnak hogy semmit nem érzek Zayn iránt. De ezzel hatalmasat hazudtam önmagamnak is.

Suli után a szokásos délutáni programunkkal töltöttük el az időt. Vásárlással. 
- Olyan kedvetlen voltál egész nap - húzta oldalra száját Lauren, miközben egy Louis Vuitton táskát nézegetett.
- Sajnálom. Tényleg... Lauren, elmondhatok neked valamit? - néztem mélyen szemeibe.
- Nekem bármit elmondhatsz! Hisz ezt tudod. Sőt, el is várom hogy mindent elmondj nekem. Szóval ki vele.
- Nagyon sok kétes érzés kavarog bennem...
- Mire gondolsz?
- Harryre. De ott van még... - hirtelen elakadt lélegzetem, mikor Zayn alakja kezdett el lebegni előttem.
- Még ki? - nézett rám jelentőségteljesen.
- Zayn... - sütöttem le szemeim.
- Mi? - tette le hirtelen a kezében szorongatott retikült. - Azt hittem ő már rég nincs a képben. Mit akarnál mégis tőle? Hiszen van barátnője. És te Harryt szereted! - érvelt Harry mellett.
- Miért véded ennyire Harryt?
- Nem védem őt. Csak tisztában vagyok vele hogy ki lenne a helyes választás számodra.
- Le sem szarja hogy létezem! - emeltem fel kissé hangomat. Belül ezt éreztem. Jó, lehet hogy nem a legromantikusabb módon, de bevallottam neki hogy az érzéseim iránta semmit sem változtak. Mégsem Ő jött el hozzám, hanem Zayn. Ezek után pedig hogy ne lennék összezavarodva?
- Te csak azt hiszed... - húzódott szája szélére egy elégedett vigyor.
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor láttam hogy belép az üzletbe Faith.
Hatalmas mosollyal az arcomon hevesen integetni kezdtem neki, és mikor észrevett, azonnal odasietett hozzánk.
- Sziasztok! - mondta mosolyogva, majd átölelt. - Te biztosan Lauren vagy. Nagyon örülök - nyújtotta kezét Laurennek.
- Igen, én lennék - mosolyodott el Lauren is. - Én is nagyon örülök.
Hallottuk hogy az ég hangosan dörögni kezd odakint. Mindhárman gondterhelten felsóhajtottunk.
- Úgy hallom ebből nem lesz közös séta a Temze partján - biggyesztette lefelé ajkait Faith.
- Amúgy is tanulnom kell még. Úgyhogy én most hazamegyek ha nem gond. Majd találkozunk. Sziasztok - öleltem át mindkettőjüket, majd kedvetlenül kisétáltam az üzletből.

Az ég szüntelenül csak dörgött, ezzel is megbélyegezve hangulatom. Nem voltam esőhöz öltözve, pedig nagyon úgy tűnt hogy le fog szakadni az ég. Fehér, áttetsző blúzom könnyen átázik, ezért magamra kaptam a nálam lévő szürke kardigánom. Így sétáltam tovább a magas fák között húzódó macskaköves úton.
Azon gondolkodtam, vajon van-e értelme Harryn és Zaynen emészteni magam, mikor lehet hogy egyiküknek sem jelentek már semmit. Annyira közel vannak hozzám, de mégis távol. Mit tehetnék ilyenkor?
Elmélkedésemből egy ismerős hang rázott vissza a valóságba. Mikor hátra fordítottam fejem, a hang irányába, szívem hevesebben kezdett el verni. Már-már olyannyira, hogy majdnem kiugrott mellkasomból.
- Szia Elena! - sétált hozzám mosolyogva Zayn.
- Szia - édes mosolyát látva nekem is önkéntelenül ezt kellett tennem. Arcom pírba borult.
- Nem gondoltam volna hogy ilyen hamar újra összefutunk - mondta még mindig azzal a féloldalas mosolyával. - De őszintén örülök neki.
- Én is - tűrtem el az egyik arcomba lógó hajtincsemet.
- Nem baj ha veled tartok egy sétára ezen a gyönyörű, napsütéses napon? - mondta ironizálva, majd felnevetett.
- Nagyon örülnék neki - mosolyomat nem tudtam levakarni arcomról, így már kezdtem kissé kellemetlenül érezni magam.
Néhány percig csak csendben sétáltunk egymás mellett. Én lehajtott fejjel vettem lépteimet, de néha-néha azért felpillantottam Zaynre, aki halvány mosollyal arcán bámult a távolba.
- Beszéltél Harryvel? - törte meg hirtelen a csendet.
- Nem... - kezdtem el birizgálni kardigánom ujjának végét. - Szerinted mit kellene tennem? - néztem fel hatalmas barna szemeibe.
- Hát azt amit nem vagy hajlandó megtenni. Beszélni vele. Elena, meg kell tenned. Még a vak is látja, hogy téged szeret. Liz csak valamiféle... Nem is tudom minek nevezzem. Eszköz hogy féltékennyé tegyen téged. Vagy hogy elfeledtessen. De az biztos, hogy te vagy számára az igazi.
Mikor e szavak elhagyták száját, éreztem hogy ő már tényleg csak barátként tekint rám. Ha nem így lenne, nem akarná ennyire hogy rendbe hozzam a dolgokat Harryvel. Én többet képzelek ebbe az egészbe, mint ő. Talán túl sokat is.
- Tényleg így gondolod? - kérdeztem bizonytalanul, miközben egy pillanatra sem vettem le róla szemem.
- Hát persze. Ti tökéletesen összeilletek. Nem szabadna hagyni hogy ilyen gyerekes dolgok miatt különváljatok. Talán egy életre. Ne rontsátok el! Úgy ahogy mi tettük... - célzott a kettőnk múltjára, miközben mereven bámulta a távolban összecsapó felhőket, melyek egy hatalmas villámot produkáltak.
- Igazad van. Nem hibázhatok még egyszer ekkorát - talán hiba volt Zaynt elengedni? De hiszen én mondtam neki hogy felejtsen el. Én mondtam ezt annyiszor. Akkor most mégis mi tart vissza?
Néha utáltam magam a határozatlanságom miatt. Hol az egyik, hol a másik. Mintha ez olyan természetes lenne.
Az eső egyik pillanatról a másikra zuhogni kezdett, én pedig már tíz másodperc után bőrig áztam, akárcsak Zayn.
Csuromvizes haja ezúttal homlokába esett, s úgy mosolygott vissza rám. Annyira jól nézett ki, hogy azt hittem ott menten elájulok. De palástolnom kellett érzelmeimet. Nem láthatta meg egy apró szikráját sem annak, hogy mi zajlott le bennem ott, legbelül. A szívemben.
Az én hajamból is csavarni lehetett volna a vizet. Inkább nem akartam látni, milyen csapzottan nézhetek ki a sehogy sem álló hajammal és átázott ruháimmal. Ő pedig még így is tökéletes.
- Menjünk be oda! - mutatott egy hangulatos kávézó felé.
Egyetértően bólogattam, majd a pocsolyákat átugorva eljutottunk a bejáratig. Mikor beléptünk, Zayn azonnal takargatni kezdte arcát, nehogy felismerje néhány lelkes tinilány. Szerencsére ez nem következett be, mivel a hely tele volt nyugdíjasokkal, akiket nem igazán érdekelte hogy Zayn Malik egy légtérben van velük. Ha egyáltalán tudták hogy ki az a Zayn Malik...

Sikerült egy eldugott kis sarokban asztalt találnunk, ahová azonnal le is telepedtünk.
Kezembe vettem a jóformán inkább csak itallapnak nevezhető étlapot, majd tanulmányozni kezdtem.
A pincérnő perceken belül ott is termett, majd felvette rendelésünket. Én egy forrócsokit kértem és valami csokis izét, aminek nem tudtam kimondani a nevét. Zayn nem kért semmit, de tudtam hogy ennek az lesz a vége, hogy az enyémből fog enni.
Miután kihozták, azonnal eszembe jutott, milyen szörnyen nézhetek ki. Lazán vállamra hulló vizes hajamat copfba fogtam, majd levettem magamról átázott kardigánom.
- Tudom mire gondolsz most... - húzódott szájára egy szemtelen vigyor.
- Ó igen? És mire gondolok? - kérdeztem nevetve.
- Arra hogy "úristen milyen borzalmasan nézhetek ki csuromvizesen". De mielőtt ez a gondolat átfutna agyadon, felvilágosítanálak hogy remekül nézel ki. Még ilyen... - mért végig. - Csapzottan is - mondta ki a megfelelő szót.
- Szóval csapzottan nézek ki? - kérdeztem tettetett felháborodással, majd hozzávágtam egy jókora darabot a sütimből. - Egyébként köszönöm - pirultam el, majd lehajtottam fejem.
A hozzávágott sütit azonnal megkóstolta, majd egy "hmm" hagyta el száját, melyből arra mertem következtetni hogy finom.
Mosolyogva nyújtott felém egy darabot hogy kóstoljam meg én is. Tényleg mennyei volt.

- Na, akkor beszélsz Harryvel? - szólt hozzám néhány perc csönd után.
- Nem tudom... Én egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni - kortyoltam bele forrócsokimba. - Néha úgy érzem nem vagyok elég jó neki...
- Oké, elég az önsajnálatból. Elena, most őszintén mondok valamit - suttogta, majd közelebb hajolt hozzám. Olyannyira, hogy már arcomon éreztem mentolos leheletének illatát. - Nálad tökéletesebb lányt keresve sem találna - mondta, mikor még mindig csak néhány centire volt tőlem. Lassan végigmérte arcom minden vonását. Utoljára a számat hagyta, melyen hosszasan legeltette szemét. Én is ugyanígy tettem. Mélyen belenéztem barna szemeibe, és másodpercekig mereven álltam pillantását. Szemeim lassan duzzadt ajkaira tévedtek.
Ajkaim elnyíltak, szemeimet pedig lassan lehunytam. Azt hittem történik valami, de nem. Zavartan kapta el fejét, majd beletúrt már szinte száraz hajába.
Talán jobb is hogy nem történt semmi. Örültem neki hogy nem felejti el, van barátnője. És ezt meg is becsüli.
Én pedig minden egyes ilyen alkalommal rádöbbenek, hogy okkal nem történik semmi. Mivel ennek Harryvel kellene megtörténnie.
Ezen jelenet után kissé feszült lett a hangulat, így nehezebb volt a beszélgetés is.
- Szereted Perriet? - hagyta el számat hirtelen e mondat. Nem is gondolkodtam, mielőtt kimondtam.
- Szeretem. Miért? - kérdezte teljesen nyugodtan.
- Nem tudom. Csak úgy kérdeztem - mondtam, miközben körmeimet birizgáltam.
- Nehéz minden mozdulatodat úgy nézni, mintha sosem szerettelek volna - cikáztak ezen gondolatok fejemben.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük. Na és te Harryt? - erre a kérdésre felkaptam fejem.
- Persze hogy szeretem - sóhajtottam egyet, majd lassan lehunytam szemeimet. - Csak...
- Csak mi? - vágott közbe.
Ismét majdnem kimondtam valamit meggondolatlanul. Megráztam fejem, jelezve hogy semmiség.
- Zayn, kérdezhetek valamit? - néztem ismét szemeibe.
- Kérdezhetsz - mosolyodott el.
- Te szoktál még gondolni néha arra, ami kettőnk között történt? - kérdeztem meg szinte alig hallhatóan.
Hangosan felsóhajtott.
- Persze hogy szoktam... - harapott ajkába. - Ha tudnád mennyit...
Nem tudtam jó döntés volt-e a múlt sérelmeit ismét felszínre hozni.
- Ne haragudj. Nem kellett volna felhoznom. 
- Lehetséges... De mindegy - arca már nem tükrözött olyan őszinte boldogságot, mint a kellemetlen kérdésem előtt. 
- Gratulálok Elena. Ezt megint összehoztad - szidtam le magam gondolatban.

Az eső már nem esett, azonban már beesteledett.
Zayn úgy döntött hazakísér, és közben majdnem végig győzködött, hogy beszéljek Harryvel.
- Te szeretnéd hogy minden rendbe jöjjön köztünk? - néztem fel rá.
- Szeretném - mosolyodott el egy bólintás kíséretében. - Van is egy ötletem - csillantak fel szemei.
- Ó, már előre félek - nevettem fel, majd kezeimbe temettem arcom.
- Lesz egy buli. Illetve inkább egy kis összejövetel nálunk. Ott lesz Perrie, Danielle és Eleanor is. Nem lenne kedved eljönni? Hozhatnál magaddal pár embert te is.
- Liz ott lesz? - haraptam ajkamba.
- Talán igen. De ez ne tartson vissza!
- Na jó legyen. Elmegyek. Mikor lesz?
- Holnap. Na akkor hozol még valakit? - kérdezte mosolyogva.
- Holnap szombat? - hevesen bólogatott. - Akkor kapásból négy embert tudok akit elhoznék. Nem baj?
- Dehogyis! Nagyon örülök hogy eljössz. Tényleg - nézett mélyen szemeimbe.
Erre a mondatra csak kissé elpirultam, majd lehajtottam fejem.

Időközben megérkeztünk az otthonomhoz.
- Köszönöm ezt a délutánt - mosolyogtam rá.
- Nincs mit köszönnöd. Mindig szívesen vagyok veled - viszonozta mosolyom. - Akkor holnap.
- Holnap - bólintottam, majd szorosan magamhoz öleltem. Kezével lassan végigsimított hátamon. Beletúrtam hajába, majd adtam egy puszit arcára.
Elengedtük egymást, majd beléptem a házunk kapuján.
- Akkor szia! - köszöntem el, majd elindultam a bejárati ajtóhoz vezető hosszú, köves úton.

Amint beléptem a házba, a nagyi már az előszobában várt.
- Ő volt az a Zayn? - fonta össze mellkasa alatt karjait.
- Öhm, igen... Miért? - kérdeztem, miközben még nedves kardigánomat próbáltam lehámozni magamról.
- Nagyon össze vagytok melegedve... - ingatta fejét.
- Nagyi, Zayn csak egy barát. Már csak egy barát. Semmi több. Oké? - mondtam kissé ingerülten.
- Nyugalom! Csak egy ártatlan kérdés volt. Viszont ebből a hirtelen idegességből ítélve arra merek következtetni hogy te nem nagyon örülsz ennek.
- Mármint minek? - vontam fel szemöldököm.
- Hogy csak barátok vagytok.
Ennyire kiismerhető lennék?
- Nincs igazad. Ha megbocsátasz, most felmennék a szobámba - s ezzel fel is rohantam az emeletre.
Becsaptam magam mögött az ajtót, majd azonnal tárcsáztam Anniet.
- Szép jó napot! Mi újság? - vette fel három csörgés után a telefont.
- Szia Annie. Figyelj, nem lenne baj ha a holnap találkoznánk a fiúkkal?
- Nem, dehogyis. Úgy is rég találkoztam velük. Csak Harry... - itt kissé idegessé vált hangja.
- Annie... Mondanom kell valamit - mondtam, miközben nyeltem egy nagyot.
- Halljuk.
- Bizonytalan vagyok. Nagyon. Zayn...
- Mi van Zaynnel? - kérdezte lélegzetét visszafojtva.
- Annyira kedves volt. Ő jött el hozzám, mikor Harrynek kellett volna. És most komolyan nem tudom mit érzek - ültem le ágyamra, majd hátradőltem rajta és a plafont kezdtem el kémlelni.
- Hát, ami azt illeti én mindig is nagyon bírtam ezt a Zayn gyereket. És ha belegondolsz, ki volt az aki már első alkalommal magával ragadott? Zayn. De ő nem jár most azzal a Little Mixes csajjal? - kérdezte.
- De... Amúgy meg nem vagyok biztos az érzéseimben iránta.
- Pedig jó lenne mindent tisztázni magadban, mielőtt késő lesz - ebben teljesen igaza volt. Ha kifutok az időből, mindkettőjüket elveszítem.
Annievel beszéltünk még néhány percet. Később felhívtam Laurent és Faithet is, hogy lenne-e kedvük eljönni a fiúkhoz. Lauren természetesen igent mondott, Faith pedig sikítozva tette meg ugyanezt.

Elérkezett a másnap, Annie és Nick pedig már délelőtt megérkeztek. Eléggé meglepődtem, mikor kézen fogva sétáltak felém a vonatállomáson. Elmondták, hogy már egy hónapja együtt vannak. Kicsit kiakadtam hogy ennyi ideig titkolták előlem, de erre az volt a mentségük, hogy csak akkor akartak szólni ha már komolyra fordul a dolog. És elnézve őket tényleg komolyra fordult.
Délután megérkezett hozzánk Faith és Lauren is. Annievel és Nickkel azonnal jóban lettek, aminek nagyon örültem.
Végignéztem a lányokon, hogy milyen ruhát viseltek, mivel nekem fogalmam sem volt mit kellene felvennem mikor a fiúkkal találkozom.
Annie egy sötétkék farmert és egy bő pólót viselt, melyen Marilyn Monroe képe volt. Lábán egy fekete Converse volt. Egyszerű összeállítás volt, de nagyon jól nézett ki. Lauren egy neonszínű magasított derekú szoknyát viselt, melyhez egy fekete csipkés blúzt és egy fekete magassarkút vett fel. Faithen pedig egy zöld 'Love Pink' feliratú hosszú ujjú, egy rózsaszín farmer és egy pink Vans cipő volt.

- Szerintetek mit kellene felvennem? - nyitottam ki szekrényem ajtaját.
Lauren éppen az ágyon ülve lapozgatott egy divatlapot, míg Annie és Faith a földön ülve tárgyalták ki pasiügyeiket.
- Mindenképp valami lazát. Mi is úgy vagyunk öltözve - szólalt meg Annie.
- Hát jó - válaszoltam, majd kivettem a szekrényemből egy szürke topot, egy fehér kötött kardigánt, egy sötétkék farmert és egy cowboycsizmát.
Hirtelen Nick rontott be szobám ajtaján egy rakás édességgel kezében.
- Látom megtaláltad az édességes fiókot - nevettem fel. - Akkor én most átöltözök - mutattam a fürdőszobám felé, a többiek pedig csak helyeslően bólogattak. 

Hamarosan elindultunk Harry és Louis közös háza felé. Iszonyatosan izgultam és feszült voltam. Talán mégsem volt ez az egész jó ötlet?
Faith megfogta a kezem, de rögtön el is engedte.
- Izgulsz? Nagyon izzad a tenyered - nézett rám kétségbeesetten.
- Csak egy kicsit... - erre szegezett rám egy amolyan "most viccelsz velem?" pillantást. - Na jó, nagyon.
- Harry miatt? - húzta félre száját.
- Eltaláltad... - meredtem magam elé. - Na mindegy. Igyekszem rendbe hozni amit még lehet.
Faith válaszképpen csak átölelt.
Az úton az is eszembe jutott, hogy milyen kínos lesz Louisval is találkozni. Nem éppen vagyunk mostanság jó viszonyban. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy tényleg sajnálja. Annyira nem viselkedett egy baráthoz méltóan.

Remegő kezekkel megnyomtam a csengőt.
- Nyugi - súgta fülembe Lauren. - Ez csak egy egyszerű kis összejövetel lesz, semmi több. Add önmagad és kész. A többiről meg majd mi gondoskodunk, rendben? - ölelt magához.
Bólogattam, majd adtam egy puszit barátnőm arcára.
Hála Istennek egy olyan ember nyitott ajtót, akivel jelenleg semmi kellemetlenség nem adódott. Liam.
- Sziasztok! - köszöntött mosolyogva, majd mindannyiunkat átölelt, Nickkel pedig lepacsizott. - Már mindenki itt van. Nagyon vártunk titeket.
Beengedett, majd az előszobán és a nappalin át jutottunk el a teraszig, ahol egy nagy, kerek asztal körül ültek a többiek. Mikor odaértünk, az asztal körül ülők mind ránk szegezték tekintetüket. Én próbáltam Harry pillantását kerülni.
- Sziasztok! - köszönt Zayn. - Üljetek le.
Zayn mellett ott ült Perrie. Szolid smink volt rajta, és egy fehér ruhát viselt fekete kötött kardigánnal.
Eleanor szokásosan gyönyörű volt. Haja lazán esett vállára, egy fehér blúz és egy fekete farmer volt rajta. Danielle is elragadóan szép volt. Haja ezúttal ki volt vasalva, egy fekete kötött pulcsit és egy világoskék nadrágot viselt.
Legalább tartott tíz percig mire az ismeretlenek bemutatkoztak egymásnak. Én addig helyet foglaltam Zayn mellett, a lehető legmesszebb Harrytől. Miután mindenki bemutatkozott egymásnak, Faith leült mellém.
- Ez a Niall nem is tudtam hogy ilyen aranyos - suttogta kuncogva.
- Faith, tetszik neked? - nevettem fel halkan. Erre a kérdésemre csak egy pirulás volt a válasza. - Rajta vagyok az ügyön - kacsintottam rá.
Mikor néha-néha összeakadt tekintetem Harryével, tekintete idegességet tükrözött. Nem hagytam annyiban, én is ugyanilyen ingerültséggel viszonoztam pillantását.
- Mi a fenét csináltok? - súgta fülembe Zayn, mikor észrevette hogy mit művelünk Harryvel.
- Ne tőlem kérdezd - súgtam vissza, majd felálltam székemből. - Szomjas vagyok. Kimegyek a konyhába inni. Kinek hozzak még? - ezt nem kellett volna megkérdeznem, mert rögtön mindenki szomjas lett. Tizenhárom poharat kellett kivinnem, amely elég nehéz feladatnak bizonyult.

Kimentem a konyhába, ahol azonnal elkezdtem poharak után kutatni. Hirtelen valaki belépett a helyiségbe.
- Még nem nagyon tudtunk bemutatkozni egymásnak. Perrie vagyok - nyújtotta felém kezét a szőke hajú lány.
- Elena vagyok - mosolyogtam rá. - Segítenél kivinni a poharakat?
- Azért jöttem - kacsintott rám. - Meg... Igazából másért is - hajtotta le fejét.
- Valami baj van? - ráncoltam össze homlokom.
- Figyelj, tudom hogy mi volt köztetek Zaynnel. És mivel te jól ismered, tanácsot szeretnék kérni tőled.
- Mondd - válaszoltam, miközben a poharakat egy tálcára raktam.
- Nehéz kiigazodni rajta. Az elején nagyon távolságtartó volt velem és zárkózott. Sok idő kellett ahhoz, hogy megnyíljon előttem. Néha még most is kicsit ridegnek érzem. Ez ugye nem jelent semmi rosszat? - harapott ajkába, miközben a választ várta.
- Nem, Zaynnél ez nem jelent semmi rosszat. Ő egyszerűen csak... Egyszerűen csak ilyen. Sok idő kell neki - mondtam, miközben visszagondoltam az első két hetünkre. Még csak hozzám se szólt. - Szóval nyugi. Látom hogy néz rád. És ilyenkor teljesen egyértelművé válik, hogy imád téged.
- Rád is így nézett? - kérdezte bizonytalanul.
- Igen. De az nagyon régen volt - vontam meg vállam, jelezve hogy ezen már rég túljutottunk. Illetve Zayn jutott túl.
- Értem... És mi van Harryvel? Tudom hogy nem ismerjük egymást, de... - nem tudta befejezni a mondatot, mert félbeszakítottam.
- Semmi baj. Majd megismerjük egymást - mosolyogtam rá halványan. - Harryről inkább ne is beszéljünk... - sóhajtottam fel.
A teraszról olykor hallatszott hogy valamin hangosan felnevetnek. Örültem hogy a fiúk és barátnőik jól kijönnek a barátaimmal.
Mióta itt vagyunk, Louisval egy szót sem váltottunk. Eleanor néha furcsán is nézett rám. Ezzel azt akarta jelezni hogy váltsunk már legalább egy szót, de semmi nem történt. Konkrétan levegőnek néztük egymást. Na ennyit arról hogy Louis ki akar békülni...
Néhány perce már beszélgettünk Perrievel, mikor Eleanor jött be hozzánk.
- Lányok, hol vagytok már? - lépett oda hozzánk nevetve.
- Jövünk már. Csak elbeszélgettük az időt - mondtam, majd kezembe vettem a tálcát, és kimasíroztam vele a teraszra.

Körülbelül két órája beszélgethettünk. Sokat nevettünk, de a hangulat néha kissé fagyos lett, mikor Harryvel összenéztünk.
- És Elena... Hogy állnak a pasiügyeid? - kérdezte meg szemtelen vigyorral az arcán Liz. - Bár ahogy elnézem, nem nagyon tolonganak érted a srácok - vetett rám egy megvető pillantást.
Faith az a fajta lány, aki mindenkinek képes beszólni, ha a barátait bántják. Láttam a szemében hogy szíve szerint megtépné Lizt, de türtőztette magát.
- Jól látod. Senkim nincs - válaszoltam egykedvűen, majd felvont szemöldökkel ránéztem.
Mindenki csöndben figyelte párbeszédünket.
- Csak sajnálni tudlak amiért még mindig nem léptél túl Harryn. Vagy igen? Mert úgy látom Zaynnel is nagyon össze vagytok melegedve - összehúzott szemekkel, kihívó pillantással nézett rám.
Az utolsó mondata után már nem tudtam nyugodt maradni. Felálltam, majd átrohantam a lakáson, és leültem egyenesen a bejárati ajtó elé. Karjaimat összefontam térdemen, majd fejem ráhajtottam. Éreztem ahogy egy könnycsepp végigfolyik arcomon. Nem telt bele öt perc sem, máris kinyílt az ajtó mögöttem. Nem volt kedvem felnézni, így megvártam amíg az illető leül mellém. Mikor magam mellé pillantottam, Zayn barna szemei néztek vissza rám.
- Nyugi. Tudom hogy nem esett jól amit Liz mondott - ölelt magához. - Be kell vallani, most tényleg szemét volt. És még engem is kellemetlen helyzetbe hozott Perrie előtt.
- Liz olyan kedves volt mikor megismertem. Mi történt vele? Miért utál ennyire? - kérdeztem, mikor letöröltem könnyeimet arcomról.
- Mert ugyanazt szereti, akit te. És csak meg akarja tartani magának Harryt. Tudja hogy Harry téged szeret jobban, és fél hogy előbb utóbb észhez tér.
- De nem fog. Ott nyáladzottak előttem. És láthatóan még rá is játszottak a dologra - meredtem magam elé, mikor Zayn karjait még mindig körém fonta. - És... Szerinted van valóságalapja annak, amit kettőnkről mondott? - kérdeztem meg, mikor a szél kicsit feltámadt, ezzel néhány hajtincsemet arcomba fújva.
Elengedett, majd hangosan felsóhajtva meredt a távolba.
- Talán van... De ez nem változtat a tényeken. Ne rontsunk el még egyszer mindent, kérlek! - emelte fel kissé hangját.
- Igazad van - tűrtem fülem mögé hajam. - Én most inkább haza akarok menni. Hazavinnél kérlek? A többiek láthatóan jól érzik magukat, majd ők később utánam jönnek.
- Oké. Két perc és jövök - mondta, majd belépett a ház ajtaján.
A két percből tíz perc lett. Mikor nyílt az ajtó, arra számítottam hogy Zayn fog kilépni rajta, de legnagyobb meglepetésemre egy olyan ember állt előttem, akire a legkevésbé számítottam.
- Inkább ne szóljunk egymáshoz rendben? Csak hazaviszlek aztán jövök vissza - hadarta Harry, miközben egy pillanatig sem nézett szemembe.
- Ezért még számolunk Zayn - gondoltam magamban. Tudtam hogy ő tervelte ki ezt az egészet.
Csak azt nem tudtam, vajon hogyan ment bele Harry ebbe az egészbe.

A hazafelé úton legalább tíz percig síri csönd uralkodott az autóban. Csupán azt lehetett hallani, ahogyan Harry ujjaival dobol a kormányon.
- Elárulnád mi értelme van ennek a háborúskodásnak? - törtem meg hirtelen a csöndet.
- Mondtam hogy ne szóljunk egymáshoz. Nem lehetne ezt tiszteletben tartani?
- Nem, mivel szerintem elég sok tisztázatlan ügyünk van. Ja és néha leállíthatnád egy kicsit a barátnődet, mikor előveszi ezt a tapló énjét - vetettem oda flegmán.
- De ha egyszer az igazat mondja? Akkor miért kellene leállítanom? - kérdezte ingerülten.
- Komolyan azt hiszed hogy még mindig téged szeretlek? Mert ha igen, akkor felvilágosítanálak Mr. Önelégült Casanova, hogy tévedsz. Túl vagyok rajtad. Talán néhány napja még azt mondtam szeretlek, de miután te ezt magasról leszartad, rájöttem hogy nincs értelme rajtad rágódnom. Mivel jobbat érdemlek mint te - meglepően egész jól hazudtam, de Ő túl jól ismer ahhoz, hogy ezt elhiggye.
- Na persze - húzódott szája szélére egy önelégült vigyor.
- Gyorsan töröld le ezt a vigyort a képedről.
- Rosszul hazudsz, tudod? - nevetett fel. Na ennyit arról hogy jól hazudtam...
- Mondták már párszor - nevettem fel én is. De néhány másodperc múlva ráeszméltem hogy együtt nevetünk, ezért rögtön elővettem a bunkó énemet. - Ne nevettess! Nem változtat semmit sem a tényeken. Utállak - néztem rá komolyan.
- Én is utállak, remélem tisztában vagy vele.
- Tökéletesen - vontam fel szemöldököm, majd mikor láttam hogy beparkol a házunk elé, azonnal kipattantam kocsijából.
- Ne felejtsd el hogy utállak! - kiabált utánam, mikor kiszállt az autóból.
Odarohantam hozzá, majd mélyen szemébe néztem.
- Igen?
- Igen! - válaszolta hangosan.
- Tényleg?
- Tényleg!
- Jó! - kiabáltam.
- Jó!
- Rendben!
- Rendben!
A dedós vitánknak vége szakadt, mikor puha ajkait hirtelen enyémekre tapasztotta...

Annyit fűznék hozzá a dolgokhoz, hogy szeretném ha látnátok, én hogyan képzelem el a kitalált szereplőket. 

Faithet valahogy így.

 

Laurent pedig így.

Liz pedig így néz ki a képzeletemben. 

A többieket pedig már tudjátok.:)