2. évad; 3. rész: - És mi a helyzet a volt barátnőddel?

Lauren és én minden egyes iskolanap után elmentünk vásárolni, és általában minden ilyen alkalommal vettünk is valamit. Eleinte nehéz volt hozzászokni ehhez az élethez. Már nem kellett semmiben sem hiányt szenvednem. Minden teljesen más lett. A régi életem egyre csak elhomályosodott, de nem akartam megváltozni. Végül is én ugyanaz vagyok mint régen. De néha nehéz annak maradni...


- Mit szólsz ehhez? - mutatott Lauren egy elegáns Chanel kalapra.
Ahogy megláttam, azonnal beleszerettem. Sokszor kell kalapot hordanom, mivel a királynő teadélutánjain ez már úgymond "egyenruhának" számít.
- Meseszép - vettem szemügyre. - De vajon az ára is ilyen kecsegtető? - húztam félre ajkaim, majd kissé oldalra döntöttem fejem.
Mikor megláttam mennyibe kerül, hatalmas kő esett le a szívemről.
- Le van árazva! - kiabáltam el magam, mire az üzletben lévő összes szempár rám szegeződött.
Az ilyen megfizethetetlen, sznob boltokban mindig fagyos a hangulat. Nem sok vásárló van, de ha vannak, akkor is csak unalmas, gazdag nők, akiknek a folyton üzletelő férjük mellett ez az egyetlen szórakozásuk.
Mindig mi voltunk a legfiatalabbak az ilyen helyeken. Így legalább vittünk egy kis színt ezekbe a boltokba, ahol jóformán csak a fekete, fehér és a pasztellszínek uralkodtak.
- Nincs mit tagadni, jó szemem van a vásárláshoz - húzta ki magát büszkén. - Ez a kesztyű hogy tetszik? Szerinted megvegyem? - nyújtott kezembe egy fekete, csipkével díszített kesztyűt.
- Vedd meg. Pont olyan mint te. Kifinomult, de mégis van benne valami vadság - kacsintottam rá.
- Remek, akkor mindketten vettünk valamit. Ma is.
- Ez már az ötödik "valami" a héten... - sóhajtottam fel.
Kissé boltkórosak lettünk az utóbbi időben.
Hirtelen telefonom csörgésére lettem figyelmes, mely elég hangosan szólt. Az eladó már így is torkig volt velünk a hangoskodásunk miatt, és ez a hangos zene, ami a telefonomból szólt pedig csak még jobban felbosszantotta. És persze az ilyen kínos helyzetekben van a telefonod a táskád legalján, amit esélytelen hogy két percen belül megtalálj. Hát igen. A női táska rejtelmei...
Végre sikerült előkaparnom. Annie neve villogott a kijelzőn.
- Szia Annie - szóltam bele mosolyogva.
- Helló idegen! Már ezer éve nem dumáltunk. Mi van veled?
- Most épp bevásárlókörúton vagyunk Laurennel. És ezekben a szent percekben fogom megvenni életem legszebb kalapját - mondtam izgatottan.
- Na már kíváncsi vagyok rá. A legközelebbi teapartin a királynővel, amin ugyebár én is ott leszek, vedd fel az új szerzeményed!
- Meglesz - nevettem fel.
- De igazából azért hívtalak mert Nick is szeretne már meglátogatni.
- Jó lenne már látni - vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam miközben szebbnél szebb ruhákat vettem szemügyre.
- Mit szólnál ha a hétvégén felugranánk hozzád? - kérdezte.
- Nagyon jó lenne - mosolyodtam el.
- Oké, akkor szombaton ott leszünk. Egyébként Nick mesélt valamit Harryvel kapcsolatban...
- Muszáj ezt most megbeszélnünk? - hangom kissé idegessé vált. Minden egyes alkalommal ingerült lettem mikor Harry nevét meghallottam. Magam sem tudtam miért. Talán azért mert utáltam... Bár ez kizártnak tűnik. Inkább azért voltam ideges mert tudtam hogy mással van és én már rég nem jelentek neki semmit. Ez pokolian rossz érzés volt.
- Igen. Hogy mondhatott neked olyat hogy egy öntelt liba vagy? Pont az a felfuvalkodott, beképzelt tapló paraszt beszél? - elég ingerültnek tűnt.
- Nyugi. Ezt majd megbeszéljük ha eljöttetek...
- Oké. De ugye tudod hogy alapítottunk egy Harry Styles ellenes klubbot?
- Ó... Néhány hónapja még semmi bajod nem volt vele. Sőt, kifejezetten odavoltál érte.
- De az még azelőtt volt hogy egy ilyen bunkó paraszt vált volna belőle, aki lelibázza a legjobb barátnőmet. Na de most mennem kell. Légy jó és kerüld el messziről Haroldot!
- Hidd el, messziről el fogom kerülni - hangom keserűvé vált. - Te is légy jó. Szeretlek. Nicket is puszilom.
- Én is téged. Átadom. Szia - köszönt el, majd letette.

- Annie volt? - kérdezte Lauren.
- Igen. A hétvégén eljönnek és végre megismeritek egymást - húzódott arcomra egy halvány mosoly.
- Már alig várom. Annyira sok jót meséltél róla - viszonozta mosolyom.
- És mind igaz volt - kacsintottam rá. - Na gyere, vegyük meg ezeket a szépségeket - mutattam a kalapra és a kesztyűre.
Miután kifizettük őket, elhatároztuk hogy eszünk valamit, mivel a reggeli salátás szendvicsünk óta nem vettünk magunkhoz semmi táplálékot.
Éppen kiléptünk az üzletből, mikor egy napszemüveges, bubifrizurájú nő ütközött belém. Egy kávé volt a kezében, melyet miattam sikeresen magára borított. Valami méregdrága kosztüm volt rajta, a napszemüvege pedig Versace lehetett.
- Úristen, ne haragudjon! Nagyon sajnálom - mentegetőztem, miközben ösztönösen a kosztümje felé nyúltam.
- Kicsi lány - döntötte kissé lejjebb fejét, szemüvegét pedig orrára csúsztatta. - van fogalmad róla hogy ennek a kosztümnek milyen eszmei értéke van? Az áráról pedig nem is beszélnék... - hallottam hangján hogy próbálja burkolni idegességét.
Lauren csak döbbenten bámult minket. A nő hangján és mozdulatain is érezni lehetett hogy valami felsőbbrendű személyiség.
- Bizonyára sokba került... Nagyon sajnálom. Kitisztíttassam? - kérdeztem, majd ajkamba haraptam.
- Hidd el, az is sokba kerülne. Nem hinném hogy ki tudnád fi... - itt félbeszakadt mondandója, mikor végignézett rajtam. - zetni - fejezte be a mondatot. - Nagyon jó stílusod van - mért ismét végig. Egy fehér csipkeruha, egy sötétkék farmering és a kedvenc barna bakancsom volt rajtam, melyből kikandikált egy fehér selyemzokni.
Végignéztem magamon, majd elégedetten elmosolyodtam.
- Köszönöm. Igyekszem divatosan öltözni, de mindig belevinni a saját egyéniségemet is.
- Remek hozzáállás. Anna Wintour vagyok - nyújtotta felém kezét.
Mikor kimondta nevét, teljesen lesokkoltam. Remegő kezemmel megráztam övét.
- Én pedig Elena. Elena Smith. Maga tényleg Anna Wintour? A Vogue főszerkesztője?
- Én lennék. És csak hogy tudd, normális esetben nem álltam volna jót magamért a kosztüm miatt, de a stílusod lenyűgözött.
Lauren lélegzetét visszafojtva állt mellettem. Ő is jól tudta ki áll velünk szemben. Egy legenda.
- A barátnőd pedig? - mutatott az éppen kővé dermedt Laurenre.
- Ő Lauren Blond. Ne haragudjon, most kicsit lesokkolt - nevettem fel zavartan.
- Nagyon örvendek. Elena, nem szoktam ilyen ajánlatokat tenni mindennap. És kizárólag olyanoknak ajánlok fel ilyet, akiket rátermettnek találok a divatszakmára. De minden évben sikerül felkarolnom néhány fiatalt, akiben látok fantáziát. És benned nagyon is látok. Nem lenne kedved szerkesztőasszisztensnek lenni az angol Vogue-nál?
Ez már tényleg olyan volt mint egy álom. Erről a nőről az a hír járja hogy mindenki fél tőle. Nagy hatalma van és ezt ki is használja. Én pedig leöntöm kávéval, aztán pedig öt perce ismerjük egymást és állást ajánl a Vogue-nál.
- Hogy lenne-e kedvem? Nem is kérdés. Ez... Ez egyszerűen fantasztikus! - kiskorom óta lelkes olvasója vagyok ennek az újságnak. És egyszerűen felfoghatatlannak tűnik ez az egész.
- De egyenlőre ne számíts nagy munkára. Majd meglátjuk helyt tudsz-e állni, aztán gondolkodhatunk nagyban is - kacsintott rám.
- Persze, rendben - mondtam fülig érő mosollyal.
- Itt a névjegyem. Te is add meg a telefonszámod, hamarosan megkereslek - nyújtotta felém névjegykártyáját. Gyorsan kikerestem egy papírlapot táskámból, majd ráfirkantottam a telefonszámom.
- Köszönöm. Akkor majd hívunk. Sziasztok - mondta, majd méltóságteljesen - ezúttal már kosztüm nélkül - elsétált.
- Viszlát - nyögtük ki egyszerre Laurennel.
- Úgy érzem mintha néhány perc kiesett volna. Elájultam? - kérdezte miközben fejét fogta.
- Nem Lauren, nem ájultál el - nevettem fel. - Ez a valóság. És A Vogue-nál fogok dolgozni - mondtam halvány mosollyal az arcomon, majd lassan lehunytam szemeimet.
- Atyaúristen. Ez fantasztikus - mondta Lauren, majd sikított egyet és a nyakamba ugrott.
Elkezdtünk az utca közepén sikítva ugrálni, majd mikor lenyugodtunk, beültünk egy Mc'Donaldsba.

* Liam szemszöge *

Fél éve nem találkoztam Elenával. Egy szót sem váltottam vele. És bevallom őszintén, hiányzott. Olyan volt nekem mint egy testvér, akivel mindig kölcsönösen számíthattunk egymásra.  De ezzel a nagy beszédszünettel úgy érzem teljesen eltávolodtunk egymástól.

Harry pedig... Nagyon hülyén viselkedett. Nem kellett volna összejönnie Lizzel. Én valójában mindig kedveltem ezt a lányt, de tudtam hogy Harry nem őt szereti. Bármennyire is próbálta tagadni, a napnál is világosabb volt hogy Elenába szerelmes. Folyton a közös képeiket és videóikat nézegeti. Ezek után pedig a vak is látja hogy Harry szereti Elenát. 

Zayn szakított Cattel. Eleinte azt gondoltam Elena miatt, de hamar talált valaki mást. Méghozzá nem mást mint Perrie Edwardsot. Sosem volt bajom a lánnyal, szerintem nagyon kedves, mégis sokan támadják. Inkább el kellene fogadniuk hogy Zayn boldog, és ha tényleg szeretik Zaynt, ezt elfogadják.

Bár egy kicsit féltettem Perriet a csalódástól, mivel még Zaynnél is azt éreztem hogy szereti Elenát, de erre sosem mertem rákérdezni. 

Louisra még mindig haragudtam egy kicsit, amiért így összekavarta a dolgokat. Tudom hogy csak óvni akarta Harryt, de talán jobb lett volna ha nem avatkozik bele ebbe a dologba. 

- Fél óra múlva kezdődik az interjú - kiabálta Niall, miközben valami édességet majszolt.

Az ilyen interjúkon mindig elkerülhetetlen a magánéletről való beszélgetés. Reméltem hogy Harry nem mond majd semmi meggondolatlanságot.

* Elena szemszöge *

- Ugye nem mondod komolyan hogy áthívtad Willt? - kérdezte Lauren fejhangon, reménykedő tekintettel, miközben kivette a popcornt a mikróból. 

- De, komolyan mondom - öntöttem a kukoricát egy kerek tálba. - Azt akarom hogy ismerd meg. És akkor rögtön másképp fogsz vélekedni róla. 

- Az hogy megismerem, nem fog változtatni azon a tényen hogy utálom - vetette oda közönyösen. 

- Reménytelen vagy - sóhajtottam fel, majd kisétáltam a nappaliba és levetettem magam a kanapéra. 

Mikor Lauren is lehuppant mellém, elkezdte kapcsolgatni a tévét. 

- Csak tudnám miért utálod ennyire - mormoltam orrom alatt.

- Na jó... Valójában nem utálom, hiszen nem is ismerem.

- Most okosat mondtál - szakítottam félbe, mire megforgatta szemeit. 

- Folytathatom? Szóval ott tartottam hogy nem utálom. Csak nem akarom hogy olyasvalakivel legyél akit nem szeretsz igazán. Mert tudom hogy Harryt szereted - nézett mély szemeimbe.

- Mi?! Én? Pff... Dehogyis. Chh - csúszott hangom legalább két oktávval feljebb.

- Volt elég időm kiismerni téged. Tagadáskor felviszed a hangod - döntötte kissé oldalra fejét.

- Dehogy visz... - mondtam ismét fejhangon, majd észbe kaptam, hogy még mindig magas hangon beszélek. - Dehogy viszem - folytattam a szokásosnál sokkal mélyebb hangon, mire kuncogni kezdett.

Éppen szólásra nyitotta száját, mikor valaki csöngetett. 

- Köszönöm Istenem hogy nem kell tovább folytatnunk ezt a párbeszédet - gondoltam magamban. 

- Majd én kinyitom - mondtam, majd felálltam a kanapéról és odarohantam az ajtóhoz. 

Kinyitottam és Will gyönyörű szempárával találtam szemben magam. 

- Szia - mondtam mosolyogva, majd beinvitáltam. 

- Szia Elena - köszönt, majd adott egy apró csókot ajkaimra. 

Mikor Will meglátta a kanapén ülő Laurent, a mosoly lefagyott arcáról. 

- Azt hittem csak ketten leszünk - motyogta, majd az éppen kukoricát evő lányra mutatott. 

- Nem akartam elmondani hogy ő is itt lesz, mert tudtam hogy akkor nem jöttél volna el. De azt szeretném hogy megismerjétek egymást. Oké? - néztem fel tengerkék szemeibe. 

- A kedvedért - mosolygott rám, majd átölelt.

- Lauren - csaptam össze kezeimet. - Ő itt Will - húztam közelebb a fiút.

Lauren vetett rá egy lenéző pillantást. 

- Örvendek - mondta tettetett vigyorral az arcán. 

- Szintúgy - válaszolta Will zsebre tett kezekkel. 

Olyan fagyos volt a hangulat, hogy már én éreztem kellemetlenül magam, aki csak külső szemlélője volt a párbeszédnek.

- Akkor üljünk le - mondtam, majd bevágódtam kettőjük közé.

Elkezdtünk keresni valami nézhető műsort, mikor az egyik csatornánál Laurennek és nekem is leragadt a szemünk. 

Will tudott a Harryvel való kapcsolatomról, és épp ezért utálta is ha bármikor szóba jött. A tévében pedig most éppen egy One Direction interjú ment.

- Khm - köhintett fel Will. - Muszáj ezt néznünk?

- Igen! - szólt oda Lauren, majd szeme ismét a képernyőre tapadt. Én sem voltam oda az ötletért hogy nézzük, de Lauren erősködött. Szörnyen ciki volt a volt pasimat nézni a tévében, miközben mellettem ült a jelenlegi barátom.

Lauren izgatottan várta hogy mi fog elhangzani az interjún. Will idegesen tördelte kezeit, miközben összehúzott szemekkel bámulta a tévét.

- Most komolyan muszáj ezt néznünk? - támasztottam homlokom tenyeremnek. 

Tudtam hogy Laurenre nem tudok hatni, ezért inkább ráhagytam a dolgot. 

- Harry, van most barátnőd? - tette fel a kérdést a 30 év körüli, fekete hajú férfi, aki nyilvánvalóan a műsorvezető volt.

- Van barátnőm és nagyon szeretem - válaszolta Harry. 

Mikor ezt kimondta, furcsa érzés kerített hatalmába. Most komolyan. Miért játszom itt ezt a drámát? Talán egyszerűen csak ki kellene mondanom magamnak hogy szeretem, hogy minden egyes nap abban reménykedem, valahol összefutunk majd, de ez túl bonyolult. Nem ilyen egyszerű.

- És mi a helyzet a volt barátnőddel? Aki a stylistotok volt. Elena.

Hirtelen mindhárman odakaptuk fejünket. Will arca csak dühöt tükrözött, majd felállt a kanapéról és fel-alá kezdett járkálni a szobában. Lauren izgatottan szorongatta a távirányítót, majd elkezdte rángatni vállam. 

- Hé! Rólad van szó!

Nem válaszoltam, csak az egekbe szökött szívverésemmel és visszafojtott lélegzettel vártam, mit fog mondani. 

Az egész szitut tényleg nagyon kínossá tette Will jelenléte. De ezt hallanom kellett. Most vagy soha.

Harry vett egy mély levegőt, majd a műsorvezetőt bámulva belekezdett mondandójába...