2. évad; 2. rész: - Gyűlöllek!

* Elena szemszöge *

Lauren és én éppen egy belvárosi Starbucks pultját támasztottuk, miközben a karamellás latténkat vártuk. 

- Elena, biztosan jó döntés volt összejönni ezzel a Williammel? Annyira nem szimpatikus... - mormolta orra alatt.

A Harryvel való - azt hiszem drámainak nevezhető - találkozásom óta két hét telt el. És ez a két hét cseppet sem volt unalmas. William másfél hete elhívott randizni, én pedig igent mondtam, de először csupán azért, mert ez gondoltam majd segít elfelejteni Harryt. A randin meglepően jól éreztem magam, Will figyelmes volt és udvarias. Aztán mikor hazakísért, megcsókolt. És onnantól kezdve Will és én egy pár vagyunk. 

Hazudnék ha azt mondanám nem érdekel már Harry. Rengeteget gondolok rá minden egyes nap. De úgy gondoltam, ha Ő megteheti, én miért ne tehetném, hogy mással legyek? Különben is kár lett volna áltatnom magam. Nem beszéltem vele akkortájt, de biztos voltam benne hogy már nem szeret. Legalábbis nagyon úgy tűnt.

- Figyelj Lauren, Will rendes srác oké? - fordultam felé, miközben magamhoz vettem a frissen elkészült lattémat. 

- Will?! - kérdezte fejhangon. - Ez a kapcsolat komolyabb mint gondoltam - ráncolta össze homlokát.

- Miért vagy ennyire ellenszenves? Egyébként is, nem is ismered!

- Oké. Elmondom miért nem tartom jó ötletnek ezt a Williammel való kapcsolatot. De először árulj el valamit.

- Rendben - válaszoltam, mikor kiléptünk a friss, esőutáni levegőre. 

- Mit takar az a 'H' betű a nyakláncodon? Mindig rajtad van... - kortyolt bele kávéjába.

Igen, az a nyaklánc minden egyes nap rajtam volt. Annyira sok emlék kötött hozzá és... Valójában nem tudom megmondani miért hordtam. Bár egy épeszű ember biztos rögtön rávágná hogy "Azért hordod mert szereted te idióta!" És ez talán igaz is volt. 

- Egy fiú nevét - fogtam rövidre válaszom, miközben lehajtott fejjel a cipőmet bámultam. 

- Elenaaa - lökte meg finoman vállamat, az 'a' betűt pedig hosszan elnyújtotta. - Barátok vagyunk. Légy őszinte kérlek! Elárulod hogy hívták a rejtélyes fiút, akinek 'H' betűvel kezdődik a neve? 

- Oké... Harrynek hívták - fújtam ki lassan a levegőt. 

- Harry Styles, igaz? - húzódott arcára egy féloldalas mosoly. 

- Honnan tudod? - néztem rá kikerekedett szemekkel. 

- Elena... Először is azért mert nem barlangban lakom, és bármennyire nehéz elképzelni, én is szoktam tévét nézni, újságot olvasni és internetezni. Amikor jártatok még nem voltam megszállott One Direction rajongó, így nem tudtam és őszintén szólva nem is nagyon érdekelt hogy ki a barátnője. De sok ember tudta hogy jártatok. Nagyon sok... Na de a lényeg hogy kicsit utánanéztem és eléggé meglepődtem mikor az egyik legjobb barátnőmmel találtam szemben magam miközben Harry Styles-szal csókolózik... Miért nem mondtad el nekem? Ja. És te Zaynnel is...? - kérdezte halkan. 

- Igen, vele is jártam. De őszintén szólva vele nem tudom mi volt ez az egész. Csak egy gyerekes színjáték. De Harry komoly volt. Nagyon is komoly. Leginkább azért nem mondtam el ezt az egészet mert féltem hogy ez lenne az egyetlen ok amiért barátkozol velem. És nem pedig önmagam miatt...

- De buta vagy! - nézett rám felháborodottan. - Azért kezdtem el veled barátkozni, mert egy vicces, kedves, gyönyörű és aranyos lány vagy. És ami nagyon fontos hogy mindig önmagadat adod. Ráadásul annyi mindenben hasonlítunk. Szinte már olyan mintha ikrek lennénk - mosolyodott el. - Ha elmondtad volna... Na jó talán sikoltoztam és ugrándoztam volna, de akkor is te lennél az oka annak hogy ilyen elválaszthatatlan barátok vagyunk, nem pedig a One Direction. Oké? - ölelt magához. 

- Oké - húzódott számra egy őszinte mosoly.

- Tehát ott tartottam hogy érvelni fogok William ellen - nevetett fel, mire én egy ördögi pillantást vetettem rá, de néhány másodperc múlva már én is nevettem.

- Na halljuk. 

- Az egyetlen érv amit fel tudok hozni ellene, az teljesen egyszerű és érthető. Te szereted Harryt. Akkor meg mi értelme Williammel játszadozni? 

Annyira igaza volt. De ezt nem akartam elismerni. 

- Ugyan már! - legyintettem kezemmel, majd felnevettem. - Ez nevetséges. Nem szeretem Harryt, oké? - vontam meg vállamat.

- Na persze... - motyogta. - Rosszul hazudsz, tudod? - vetett felém egy amolyan "engem nem tudsz átvágni" pillantást, majd nyaka köré tekerte neonszínű, puha anyagból készült sálját.

- Lauren! - ütöttem meg karját, mire ő csak nevetni kezdett. 

Éppen szólásra nyitotta száját, mikor telefonom megcsörrent. 

Benyúltam táskámba, kivettem belőle, majd a kijelzőn megpillantottam Will nevét. 

- Szia Will - szóltam bele mosolyogva, melyet a hangomon is érezni lehetett. Mikor Lauren megtudta hogy vele beszélek, csak megforgatta szemét, mire én leintettem kezemmel.

- Szia - hallottam hangján hogy ő is jókedvű. - Arra gondoltam találkozhatnánk ma. Ráérsz?

- Persze - válaszoltam. 

- Nagyszerű. Akkor fél háromkor a London Eyenál?

- Tökéletes. Akkor ott találkozunk. 

- Akkor ott. Szeretlek - hangja kissé elhalkult. Nem tudtam most mit kellene válaszolnom. Mióta együtt vagyunk ezt még konkrétan egyszer sem mondta ki. 

- Én is - suttogtam, miközben a szél kissé felerősödött, én pedig összehúztam magamon csíkos kardigánom. - Hát akkor szia. 

- Szia - mondta halk kuncogással - mely mellékesen megjegyezném nagyon dögös volt -, majd letette. 

Néhány másodpercig gondolataim teljesen elkalandoztak, majd Lauren szó szerint visszarázott a valóságba. 

- Ugye nem azt mondta hogy szeret? És ugye nem arra válaszoltad azt hogy 'Én is'? - kérdezte reménykedve.

- El kell hogy keserítselek. De arra! - mondtam, majd kinyújtottam rá nyelvem. 

A London Eye előtt néhány méterrel vártam Willt, miközben majdnem megfagytam. Nyár volt, de nem a legmelegebb nap. Sőt... 

Összehúztam magam, miközben körmeimet rágtam. Szörnyű szokás tudom. A nagyi pedig le is szedi a fejem ha előtte csinálom. De hát én sem vagyok tökéletes...

Mikor végre megpillantottam a sok ember között, odarohantam hozzá, majd szorosan átöleltem. 

- Hiányoztál - suttogta hajamba. 

- Te is nekem - válaszoltam halvány mosollyal az arcomon miután kicsit távolabb húzódtam tőle.

Nem válaszolt, csak eltűrte néhány hajtincsem arcomból, majd közelebb hajolt hozzám és lágyan megcsókolt. Will iszonyatosan jól csókol. Tényleg, önkívületi állapotba kerülök ha megcsókol. Vagyis csak majdnem. Mert olyankor is Harry jár az eszemben. És Harryt senki sem tudja felülmúlni, még akkor sem ha az illető félelmetesen jól csókol.

- Akkor sétálunk? - fogta meg óvatosan kezem. 

- Menjünk - mosolyodtam el.

Miközben sétáltunk rengeteg dolog szóba jött, és sokat nevettünk. Tényleg jól éreztem magam vele. 

Már vagy egy órája sétálhattunk a Temze partján, mikor Will hirtelen megállított. 

- Mondanom kell valamit - szegezte tekintetét a vízre.

Kérdően és kissé sejtelmesen ránéztem, mire elmosolyodott.

- Tudod, amit ma mondtam a telefonban... Én tényleg szeretlek Elena! - fonta karjait derekam köré. - Már majdnem hat hónapja. Az első pillanattól fogva - suttogta, majd ajkait gyengéden enyémekre tapasztotta. 

Még mindig csókolóztunk, szemeim pedig csukva voltak, de hirtelen valamiféle késztetést éreztem rá hogy kinyissam szemeimet. Olyan érzésem volt mintha valaki mereven bámult volna. Mikor lassan kinyitottam szemeimet, hirtelen teljesen lesokkoltam. Ott állt mellettem Harry, talán egy másfél méterre tőlünk, és földbegyökerezett lábakkal, ledermedve nézett rám. Úgy éreztem hogy szívem a torkomban dobogott. Mikor Will ajkai leváltak enyémekről, és távolabb húzódott tőlem, Harry se szó se beszéd elrohant. Azt éreztem hogy utána kell mennem.

- Will, két perc és jövök oké? Két perc - mondtam, majd elkezdtem Harry után futni. 

- Mi? De hová mész? - kérdezte értetlenül. 

- Két perc! - fordultam még egyszer hátra. 

A nagy rohanás közepette sikerült majdnem fellöknöm két nénit és egy fiatal férfit, de szerencsére ura voltam a helyzetnek.

- Harry! - kiabáltam utána, mire hátrafordult. Egy pillanatig kifejezéstelen arccal bámult rám, majd újból elkezdett sétálni, mintha tudomást sem venne rólam, és elindult egy sikátor felé. Megelégeltem a dolgot és lépteimet olyan gyorsan vettem hogy biztos utolérjem. Mikor ez sikerült is, megragadtam vállait majd magam felé fordítottam. 

- Elárulnád mi volt ez az egész? Miért rohantál úgy el? - kérdeztem, miközben tekintetem hol az ajkain, hol a szemén, hol pedig a sapkával fedett haján pihent.

Nem válaszolt semmit, csak mereven állta tekintetem. 

- Kérdeztem valamit! - emeltem fel hangomat.

- Tényleg tudni akarod? - szólalt meg halkan. 

- Szeretném tudni - vetettem oda. 

- Először is. Ki ez a srác? 

- Először is. Mi közöd hozzá? - kérdeztem a lehető legflegmább hangvételben. - Most inkább nem hoznék fel érveket hogy miért nincs közöd hozzá. Te is tudod nagyon jól. 

- Szerintem meg van közöm hozzá. Szóval?

- Miért, szerinted ki ő? A barátom, ha eddig nem tűnt volna fel... De ez téged miért zavar? Ki vagyok én neked? 

Erre a kérdésemre lesütötte szemeit, de nem sokkal később felemelte fejét, majd mélyen szemembe nézett. 

- Nem mondtam hogy zavar. Vagyis... 

- De ezt nem értem. Miért zavar? Egyébként sem tartozom neked semmiféle elszámolással az életemről! - hangom egyre feljebb emeltem. 

Ideges voltam. Pont azért amit csinált. Az egyik pillanatban egy senki vagyok, akit jóformán hat hónapig le sem szart és nem is keresett. És ez idő alatt lett egy barátnője. A másik pillanatban meg már féltékenykedik. 

- És ha zavar? Bevallom, zavar. 

- Igen? És akkor mi van Lizzel? - kérdeztem, majd ajkaimat összeszorítottam. 

- Lizt hagyjuk ki ebből, oké? - ezúttal már Ő sem volt nyugodt. 

- Nem hagyhatjuk ki, mivel ebben az egész történetben ő az egyik főszereplő. Miért jöttél össze vele? Szereted őt?

- Szeretem Lizt. 

- Akkor meg nincs is miről beszélnünk, Harry! De ha szereted őt, akkor miért érint ilyen rosszul hogy van valakim? Ha te mással vagy, én miért ne lehetnék? 

- Mert fáj ezt látni! -mondta ezúttal már kiabálva.

- Én komolyan nem értelek téged. Talán akkor kellett volna gondolkodni, mikor összeszűrted a levet Lizzel! Hiszen... Annyi mindenen keresztülmentünk Harry. Te pedig mindent tönkretettél. Vagy inkább én... Nem. Mindketten rosszul csináltuk. De azt nem fogom hagyni hogy játssz velem. És mostantól ne kérj tőlem magyarázatot semmiért, mivel semmi közünk egymáshoz.

- Ó, egyébként én kérek elnézést amiért megcsaltál az egyik legjobb barátommal! Erről is én tehetek, ugye? Mindenről mindig én tehetek. Te pedig mindig másra hárítod a felelősséget. A kis ártatlan Elena... Ismerjük ezt a dumát. Tudod mit? Én nem is értem miért jöttem veled egyáltalán össze. Már tényleg nem tudom mit láttam benned. 

Mikor e szavakat kimondta, olyan érzésem támadt mintha egy teljesen más emberrel beszélnék, nem is Harry Styles-szal. Abban a percben mintha értelmét vesztette volna az a sok szó és tett, amik arról árulkodtak hogy Harry szeret engem.

- Ezt komolyan... Komolyan gondoltad? - néztem fel rá, miközben próbáltam türtőztetni magam. Szívem szerint bemostam volna neki egyet abban a pillanatban.

- Teljesen komolyan - mondta kifejezéstelen arccal.

- Oké. Hát akkor - vettem egy mély levegőt, majd ajkamba haraptam hogy visszatartsam az egyre előtörő könnyeimet - szerintem itt vége is van a beszélgetésünknek. Sőt mi több, szerintem itt vége van az egész kapcsolatunknak. Minden értelemben. 

A nyakamhoz nyúltam, majd kikapcsoltam a rajta lévő nyakláncot. 

- Ezt pedig tartsd meg. Nekem nem kell - vágtam hozzá a nyakláncot.

Ahogy ránézett a nyakláncra, láttam szemén hogy sok régi emlék előtör benne.

- Egyébként meg látom hogy egy beképzelt seggfej lett belőled. Nem volt jó hatással rád ez a hirtelen jött hírnév - mondtam teljesen közömbösen. 

- Te meg egy öntelt liba lettél, aki azt hiszi hogy felsőbbrendűbb másoknál - vágott vissza. 

- Még így is százszor jobb vagyok mint te - vontam fel szemöldököm. 

- Igen? - kérdezett vissza közönyösen. 

- Igen! 

- Jó! - mutatott rám. 

- Jó! - döntöttem kissé oldalra fejem. 

- Rendben!

- Rendben! - itt vége szakadt a dedós vitánknak. - Ja és csak hogy tudd, gyűlöllek! - kiabáltam. 

- Az érzés kölcsönös - húzódott szájára egy szemtelen vigyor. 

E mondat után mindketten hátat fordítottunk egymásnak, majd méltóságteljesen eltávoztunk. 

Gyűlölni? Gyűlölni Őt? Képtelenségnek tűnik... De attól a naptól fogva tényleg ezt éreztem iránta. 

Este nyolc körül beültem egy kínai gyorsétterembe, majd miután degeszre ettem magam, kaptam egy ajándék szerencsesütit. Imádtam az ilyeneket. Hittem benne hogy az ilyenek komoly hatással vannak az életedre. 

Izgatottan kettétörtem a sütit, majd mikor kiegyengettem a papírt, ez az idézet állt benne: 

"A szerelmet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el egymástól."